26. lecke
Máté 23
Bevezetés
Halandó szolgálatának utolsó hete folyamán a Szabadító elítéli az írástudók és a farizeusok képmutatását, és megsiratja, hogy Jeruzsálem népe nem hajlandó elfogadni az Ő szeretetét és a védelmét.
Javaslatok a tanításhoz
Máté 23:1–12
A Szabadító elítéli az írástudók és a farizeusok képmutatását
Kérd meg a tanulókat, hogy nézzék meg, melyiküknek van a legnagyobb Bibliája.
-
Hogyan reagálnátok, ha valaki azt állítaná, hogy az a legigazlelkűbb, akinek a legnagyobb szentírása van?
-
Miért nem lenne hatékony módja ez annak, hogy megítéljük egy ember igazlelkűségét?
-
Mi történne, ha a látszat alapján ítélnénk meg mások igazlelkűségét? (Egyéb gondok között az, hogy emiatt némelyek talán képmutatóan cselekednének.)
-
Mi az a képmutatás? („Ez a szó általában olyan valakire utal, aki úgy tesz, mintha vallásos lenne, de nem az” [Bible Dictionary, “Hypocrite”]. Olyan valakire is utalhat, aki úgy tesz, mintha nem lenne vallásos, de valójában az.)
Mondd el, hogy a Szabadító halandó szolgálatának végső hete során a jeruzsálemi templomnál elmondott utolsó nyilvános beszédében elítélte az írástudók és a farizeusok képmutatását.
Kérd fel a tanulókat, hogy a Máté 23-ban keressenek olyan igazságokat, amelyek által tudhatják, miként reagáljanak, amikor képmutatóan látnak másokat cselekedni, és mit tehetnek azért, hogy a saját életükben legyőzzék a képmutatást.
Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a Máté 23:1–7-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit mondott a Szabadító, milyen szempontból képmutatók az írástudók és a farizeusok. Magyarázd el, hogy a „Mózes székében ülnek” (2. vers) kifejezés azt jelenti, hogy az írástudók és a farizeusok hatalmi pozíciókat betöltve tanították, értelmezték és alkalmazták a törvényt. A kifejezés arra a konkrét székre is utalhat, mely néhány ókori zsinagógában azok számára volt fenntartva, akik minden más jelenlévőnél érdemesebbnek tartották magukat.
-
Milyen szempontból voltak képmutatók az írástudók és a farizeusok?
Tefillint (imaszíjat) viselő zsidó férfi
Ha rendelkezésre áll, akkor tegyél ki egy képet valakiről, aki tefillinnek is nevezett imaszíjat visel. Magyarázd el, hogy a zsidóknál szokás volt az imaszíjak viselete; kis bőrtokot erősítettek szíjjal a homlokukra (homlokszíj) és a karjukra. A bőrtokokban zsidó szentírásrészletek voltak apró pergamentekercsekre írva. A zsidók azért hordtak imaszíjakat, hogy szem előtt tartsák Isten parancsolatainak a követését (lásd 5 Mózes 6:4–9; 11:13–21; 2 Mózes 13:5–10, 14–16). Az Úr nem ítélte el azokat, akik homlokszíjat viseltek, azokat viszont igen, akik képmutatóan használták vagy megnagyobbították ezeket, hogy mások is észrevegyék, és így ők fontosabbnak tűnjenek.
-
A Máté 23:5 szerint miért szélesítették meg az írástudók és a farizeusok a homlokszíjukat és nagyobbították meg „az ő köntöseik peremét”?
-
Milyen más módon igyekeztek még elérni, hogy „lássák őket az emberek” (5. vers), vagyis hogy világi tiszteletadásban részesüljenek?
-
Az Úr tanítványainak adott tanácsa a Máté 23:3-ban mit mond, mit tehetünk, amikor azt látjuk, hogy mások képmutatóan cselekednek, vagyis igazlelkűnek mutatják magukat, pedig valójában nem azok? (A tanulók más szavakat is használhatnak, de fogalmazzanak meg egy, a következőhöz hasonló igazságot: Akkor is dönthetünk úgy, hogy engedelmeskedünk Isten törvényeinek, ha látjuk, hogy mások képmutatóan cselekednek.)
-
Miért fontos számunkra az, hogy napjainkban kövessük ezt az igazságot?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Máté 23:8-at, az osztály pedig nézze meg, milyen tanácsot adott az Úr az embereknek, mit ne tegyenek. A tanulók mondják el, mit találtak.
Mutass rá a „ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (8. vers) kifejezésre, és magyarázd el, hogy a Szabadító azt tanította az embereknek, hogy ne tartsák magukat jobbnak másoknál, hiszen mindannyian Isten gyermekei, az Ő szemében egyenlők.
A Máté 23:9–10 összegzéseként mondd el, hogy a Szabadító bizonyságot tett arról, hogy Mennyei Atyánk teremtett minket; Őt, Krisztust, az Atya küldte el, és Ő a mi valódi Mesterünk, aki életet ad (lásd Joseph Smith fordítás, Máté 23:6 [a Kalauz a szentírásokhoz 233. oldalán]; lásd még JST Matthew 23:7).
Magyarázd el, hogy az írástudók és a farizeusok azt gondolták, hogy a hivatal és a rang naggyá teszi őket. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Máté 23:11–12-t, az osztály pedig nézze meg, hogy mit mondott a Szabadító, kiket tart majd nagyra Isten királyságában.
-
A 11. vers szerint ki számít majd nagynak Isten királyságában?
-
A 12. vers szerint mi történik, ha a farizeusokhoz hasonlóan megpróbáljuk felmagasztalni, vagyis mások fölé emelni magunkat? (Miután a tanulók válaszoltak, győződj meg róla, hogy értik a következő tantételt: Ha megpróbáljuk felmagasztalni magunkat, akkor megaláztatunk. Magyarázd el, hogy a megaláztatik azt jelenti, hogy alacsonyabbra kerül, vagyis kevésbé fogják tisztelni.)
-
A 11–12. versek szerint mi történik, ha alázatosak vagyunk és szolgálunk másokat? (A tanulók más szavakat is használhatnak, de fogalmazzák meg a következő tantételt: Ha alázatosak vagyunk és szolgálunk másokat, akkor az Úr fel fog magasztalni minket.)
Magyarázd el, hogy a „felmagasztaltatik” szó (12. vers) arra utal, hogy az Úr felemel minket és segít nekünk hasonlóbbá válni Őhozzá.
-
A Máté 23-ból tanultak alapján mit jelent alázatosnak lenni?
Rajzold fel a táblára a következő ábrát. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, milyen jó cselekedeteket szoktak megtenni az iskolában, otthon vagy az egyházban. Fontolják meg, hová helyeznék el magukat ezen a vonalon az alapján, hogy milyen indítékkal teszik ezeket a jó cselekedeteket és mennyire igyekeznek alázatosnak lenni.
Buzdítsd a tanulókat annak szem előtt tartására, hogy mindannyian Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk. Egy olyan cél kitűzésére is buzdíthatod őket, hogy a következő hónap minden napján szolgálnak valakit. Megkérheted őket, hogy írjanak a tapasztalataikról a személyes naplójukba.
Máté 23:13–36
A Szabadító azt mondja, hogy jaj az írástudóknak és a farizeusoknak
Az óra előtt készíts elő három nem átlátszó poharat. Az egyiknek maszatold be sárral vagy zsírral a külsejét, a másiknak a belsejét, a harmadikat pedig hagyd tisztán. Tedd ki a poharakat, és kérdezd meg az osztályt, hogy melyikből innának legszívesebben. Kérj meg egy tanulót, hogy vizsgálja meg a poharak belsejét, és mondja el, hogy melyikből inna legszívesebben és miért.
-
Milyen szempontból hasonlítanak a koszos poharak a képmutatókhoz?
A Máté 23:13–36 összegzéseként mondd el, hogy a Szabadító erős bírálattal illette az írástudókat és a farizeusokat képmutatásuk miatt. Kérd meg a tanulókat, hogy fussák át ezeket a verseket, és keressék meg azt a kifejezést, amelyet több vers elején is elismételt a Szabadító. Mondják el, mit találtak. Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg a jaj szót ezekben a versekben. Magyarázd el, hogy a jaj kifejezés nyomorúság, baj és bánat bekövetkeztére utal.
Írd fel a táblára az alábbi szentírásutalásokat és kérdéseket:
Máté 23:23–24
Máté 23:25–26
Máté 23:27–28
Máté 23:29–36
Milyen szempontból voltak képmutatók az írástudók és a farizeusok?
Napjainkban milyen példákat látunk az ilyesfajta képmutatásra?
A tanulók alkossanak párokat. Mindegyik pár olvassa el a táblára felírt szentírásokat, és beszéljék meg az egyes hivatkozások után található kérdéseket.
Elegendő idő eltelte után kérd meg a tanulókat, hogy mondják el a válaszaikat.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Máté 23:26-ot, az osztály pedig nézze meg, mit mondott a Szabadító a farizeusoknak, mit tegyenek azért, hogy legyőzzék a képmutatásukat.
-
Mit mondott a Szabadító a farizeusoknak, mit tegyenek?
-
Annak alapján, amit a Szabadító a farizeusoknak tanított, mi történik majd velünk, ha igyekszünk belül lelkileg tisztává válni? (Miután a tanulók válaszoltak, győződj meg róla, hogy értik a következő tantételt: Ha igyekszünk belül lelkileg tisztává válni, akkor az külsőleg, a döntéseinken is tükröződni fog.)
-
Mit kell tennünk ahhoz, hogy belül lelkileg tisztává váljunk?
-
Hogyan tükröződhet a belső igazlelkűségünk külsőleg, a döntéseinken?
Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, melyik pohár jelképezi leginkább lelkük jelenlegi állapotát. Tegyél bizonyságot az előbb elhangzott tantételről, és buzdítsd a tanulókat, hogy tűzzenek ki egy olyan célt, amely segíteni fog nekik lelkileg tisztának lenni.
Máté 23:37–39
A Szabadító megsiratja, hogy Jeruzsálem népe nem akar Őhozzá jönni
Tegyél ki vagy rajzolj egy olyan képet, amelyen csibéit védelmezi egy tyúkanyó.
-
Miért gyűjti a tyúk szárnya alá a csibéit? (Hogy óvja őket a veszélytől. Emeld ki, hogy a tyúk az életét is feláldozná a csibéi megvédéséért.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Máté 23:37–39-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit mondott a Szabadító, milyen szempontból hasonlít egy tyúkhoz.
-
Milyen szempontból hasonlít a Szabadító egy csibéit összegyűjtő tyúkhoz?
-
Mit jelent az, hogy a Szabadító összegyűjt minket?
Emeld ki a „pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (38. vers) kifejezést, és magyarázd el, hogy a pusztán azt jelenti, hogy üresen, elhagyatottan. Mivel a nép nem akarta, hogy a Szabadító összegyűjtse őket, védelem nélkül maradtak. Ez a kifejezés utalhat a nép lelki állapotára Jézus idejében, és a jövőben is, amikor Jeruzsálem elpusztul.
-
Annak alapján, amit Jézus a tyúkról és annak csibéiről tanított, mit nyerhetünk el akkor, ha hagyjuk, hogy a Szabadító összegyűjtsön bennünket? (A tanulók más szavakat is használhatnak, de fogalmazzák meg a következő tantételt: Ha hagyjuk, hogy a Szabadító összegyűjtsön bennünket, akkor részünk lesz az Ő gondoskodásában és oltalmában.)
-
Hogyan mutathatjuk meg a Szabadítónak, hogy hagyjuk, hogy összegyűjtsön bennünket? (A tanulók válaszait írd fel a táblára.)
Hogy segíts a tanulóknak megérteni a Szabadítóhoz gyűlés egyik lehetséges módját, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a következő idézetet Henry B. Eyring elnöktől az Első Elnökségből:
„[A Szabadító] többször is mondta, hogy úgy fog összegyűjteni minket, mint ahogy a tyúk összegyűjti a csibéit a szárnya alá. Azt mondta, hogy [nekünk kell úgy döntenünk, hogy Őhozzá jövünk]. […]
Ennek egyik módja az, hogy az egyház szentjeivel összegyűlünk. Járjatok el a gyűlésekre, még akkor is, ha az nehéznek tűnik! Ha eltökéltek vagytok, Ő megadja hozzá az erőt” (Az Úr erejével. Liahóna, 2004. máj. 18.).
-
Mit mondott Eyring elnök, mit tehetünk, hogy kimutassuk a hajlandóságunkat aziránt, hogy a Szabadító összegyűjtsön bennünket?
Kérd meg a tanulókat, hogy a táblára írt felsorolásban keressenek olyan dolgokat, amelyek által ki tudjuk mutatni aziránti hajlandóságunkat, hogy a Szabadító összegyűjtsön bennünket. Kérd fel őket, hogy mondják el, miként részesültek már a Szabadító gondoskodásában és oltalmában azért, mert az itt felsorolt módok egyikén Őhozzá gyűltek.
Kérd meg a tanulókat, hogy döntsék el, mit fognak tenni azért, hogy a Szabadítóhoz gyűljenek, és továbbra is elnyerhessék a gondoskodását és az oltalmát.
Megjegyzések és háttér-információk
Máté 23. A képmutatás típusai
N. Eldon Tanner elnök az Első Elnökségből kifejtette, hogy kétféle képmutatás van:
„Harry Emerson Fosdick megfigyelte, hogy kétféle képmutatás van: amikor megpróbálunk jobbnak látszani annál, amilyenek vagyunk, és amikor engedjük, hogy rosszabbnak látsszunk annál, amilyenek vagyunk. Eddig arról a képmutatásról beszéltünk, amikor az emberek úgy tesznek, mintha többek vagy jobbak lennének annál, amilyenek. Túlságosan gyakran látunk azonban olyan egyháztagokat, akik a szívükben tudnak és hisznek, azonban a közvéleménytől való félelmük miatt nem állnak ki emellett. Ez a fajta képmutatás éppen olyan súlyos, mint a másik” (“Woe unto You … Hypocrites,” Improvement Era, Dec. 1970, 33).
Máté 23:35. „Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, a kit a templom és az oltár között megöltetek”
A Times and Seasons [Idők és korszakok] című egyházi folyóirat 1842. szeptemberi száma, mely Joseph Smith próféta szerkesztősége alatt lett kiadva, kifejtette, mi lett a sorsa Zakariásnak, Keresztelő János apjának:
„Amikor Heródes elrendelte a csecsemők és kisgyermekek megölését, János mintegy hat hónappal volt idősebb Jézusnál, tehát ő is e pokoli rendelet hatálya alá esett. Zakariás a hegyekbe vitette őt Erzsébettel, ahol sáskán és erdei mézen nevelkedett. Amikor az apa, aki abban az évben főpapként szolgált a templomban, nem volt hajlandó felfedni a rejtekhelyüket, Heródes parancsára megölték, a templom udvara és oltára között, amint azt Jézus is mondta” (“Persecution of the Prophets,” Times and Seasons, Sept. 1, 1842, 902).