Könyvtár
57. lecke: Lukács 22

57. lecke

Lukács 22

Bevezetés

Halandó szolgálata végéhez közeledve Jézus bevezeti az úrvacsorát, mások szolgálatára tanítja a tanítványokat, és megparancsolja Péternek, hogy erősítse fivéreit. A Szabadító engesztelő áldozata megkezdődik a Gecsemáné kertjében. Letartóztatják és Kajafás elé viszik. A Szabadító tárgyalása alatt Péter megtagadja, hogy ismeri Őt.

Javaslatok a tanításhoz

Lukács 22:1–38

A Szabadító bevezeti az úrvacsorát, és utasításokkal látja el apostolait

Kérd meg a tanulókat, hogy képzeljék el (vagy felkérhetsz két tanulót, hogy játsszák el ezt a tevékenységet), hogy egy családtagjukkal a földön üldögélnek. A családtag fel szeretne állni, és ehhez segítséget kér.

  • Mennyire eredményesen tudnátok segíteni neki, ha a földön ülve maradtok?

  • Miben lenne más a helyzet, ha először felállnátok?

Mondd el, hogy ez a hasonlat segít megértenünk, mit tehetünk azért, hogy segítsünk másokat lelkileg felemelni.

Kérd meg a tanulókat, hogy a Lukács 22 tanulmányozása során keressenek olyan igazságokat, amelyek segítenek nekik megtudni, miként emelhetnek fel másokat lelkileg.

A Lukács 22:1–30 összegzéseként emlékeztesd a tanulókat, hogy halandó szolgálata végéhez közeledve a Szabadító összegyűlt apostolaival, hogy megünnepelje a pászka (a zsidó húsvét) ünnepét. Ennek során a Szabadító bejelentette, hogy egyik tanítványa elárulja majd, bevezette az úrvacsora szertartását, megparancsolta, hogy az Ő emlékezetére továbbra is szolgáljanak majd azzal, és megtanította apostolainak, hogy mindenki közül azok a legnagyobbak, akik másokat szolgálnak. A Szabadító továbbá megdicsérte apostolait azért, hogy Vele maradtak, és megígérte nekik, hogy egy napon majd trónusokon ülve hoznak ítéletet Izráel tizenkét törzse felett.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 22:31–32-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit mondott a Szabadító Simon Péternek. Mondd el, hogy a 31. vers vége Joseph Smith fordítása szerint így szól: „…hogy megrostálja a királyság gyermekeit, mint a búzát”.

  • Mit mondott a Szabadító, mit szeretne Sátán? (Sátán szerette volna kirostálni Pétert és a szenteket, mint a búzát.)

Mondd el, hogy a búza rostálása során választják el a magokat az azokat borító héjazattól.

  • Mit tanultál eddig Péterről, ami azt mutatja, hogy ekkor már volt bizonysága? (Ha szükséges, emlékeztesd a tanulókat, hogy Péter már kijelentette arról való bizonyságát, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia [lásd Máté 16:13–17].)

  • A 32. vers szerint mit kellett még Péternek megtapasztalnia, mielőtt megerősíthette volna fivéreit?

  • Mi a különbség aközött, hogy valakinek bizonysága van az evangéliumról, és hogy megtért az evangéliumhoz? (Bizonysággal rendelkezni az evangéliumról annyit jelent, hogy a Szentlélek által lelki tanúságot kaptunk az igazságról [lásd Kalauz a szentírásokhoz: bizonyság; scriptures.lds.org]. Megtérni az evangéliumhoz azt jelenti: „hitelveink, szívünk és életünk megváltoztatása, hogy elfogadjuk Isten akaratát és megfeleljünk annak (Apostolok cselekedetei 3:19)” [Kalauz a szentírásokhoz: megtérés, megtért; scriptures.lds.org].)

  • Mindazok alapján, amiket az Úr Péternek mondott, mit tehetünk azután, hogy megtértünk az evangéliumhoz? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de győződj meg róla, hogy megfogalmazzák a következő igazságot: Ha már megtértünk Jézus Krisztus evangéliumához, akkor erősíthetünk másokat. Megkérheted a tanulókat, hogy jelöljék meg a 32. versben azokat a kifejezéseket, amelyek ezt az igazságot tanítják.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 22:33–34-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, hogyan reagált Péter a Szabadító intésére, hogy térjen meg, és erősítse fivéreit.

  • Hogyan reagált Péter a Szabadító intésére?

  • Mit jövendölt a Szabadító, mit tesz majd Péter?

Mondd el, hogy a Máté 26-ban e történet részletesebb változata került feljegyzésre. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Máté 26:35-öt, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit mondott Péter a Szabadítónak, miután hallotta a próféciát.

  • Hogyan reagált Péter, miután hallotta a próféciát?

  • Mit taníthat nekünk Péter reakciója arról, hogy mit gondolt a bizonyságának erejéről?

Lukács 22:39–53

A Szabadító szenved a Gecsemáné kertjében, hatalmas cseppekben vért izzad, és Júdás elárulja

Mondd el, hogy a pászka ünnepe után a Szabadító és apostolai a Gecsemáné kertjébe mentek. Néhány tanuló egymást váltva olvassa fel a Lukács 22:39–43-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tett a Szabadító, miután a Gecsemáné kertjébe ért. Kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, mit találtak.

  • A 43. vers szerint ki segített a Szabadítónak, hogy elegendő ereje legyen véghezvinni Mennyei Atyánk akaratát?

  • Milyen igazságot ismerhetünk meg ebből a történetből arról, hogy Mennyei Atyánk mit tesz értünk, ha igyekszünk az Ő akaratát teljesíteni? (A tanulók több igazságot is megfogalmazhatnak, de győződj meg arról, hogy értik: ha hajlandóak vagyunk engedelmeskedni Mennyei Atyánknak, akkor Ő erőt ad nekünk az Ő akarata véghezviteléhez.)

  • Mondjatok példákat arra, miként erősíthet meg bennünket Mennyei Atyánk!

Mondd el, hogy legtöbbször a Mennyei Atyánktól érkező segítség nem angyalok megjelenésében nyilvánul meg, hanem oly módon, amelyről tudja, hogy az a legjobb lesz számunkra. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el egy olyan alkalmon, amikor érezték, hogy Mennyei Atyánk megerősíti őket, amint igyekeztek véghezvinni az Ő akaratát.

Mondd el, hogy Lukács beszámolója a Szabadító Gecsemáné kertjében átélt szenvedéseiről tartalmaz egy fontos részletet, amely nem szerepel a Máté és Márk által feljegyzett beszámolókban. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 22:44-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, hogyan írta le Lukács a Szabadító szenvedését a Gecsemánéban.

  • Hogyan írta le Lukács a Szabadító szenvedését a Gecsemánéban? (Megkérheted a tanulókat, hogy jelöljék meg azokat a szavakat a 44. versben, melyek a következő igazságot tanítják: Jézus Krisztus hatalmas vércseppeket izzadt, miközben a Gecsemáné kertjében szenvedett. Rámutathatsz, hogy a Szabadító szenvedésének ezen részletét már több mint egy évszázaddal korábban megjövendölték [lásd Móziás 3:7].)

Hogy segíts a tanulóknak még jobban megérteni, mit élt át a Szabadító, mondd el, hogy Ő leírta saját szenvedéseit egy Joseph Smith prófétán keresztül adott kinyilatkoztatásban, amelyet a Tan és a szövetségek 19-ben jegyeztek fel. Megkérheted a tanulókat, hogy írják oda a Tan és a szövetségek 19:18-at keresztutalásként a Lukács 22:44 mellé a szentírásukban. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 19:18-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, hogyan írta le a Szabadító a saját szenvedését.

  • Milyen további részleteket tudunk meg a Szabadító szenvedésével kapcsolatosan a saját leírásából a 18. versben? (Jézus Krisztus szenvedése miatt „reszket[ett] a fájdalomtól, és minden pórus[ából] vér[zett], és testben és lélekben is szenved[ett]”.)

  • Milyen gondolataitok támadtak annak tudatában, hogy Jézus Krisztus ilyen sokat szenvedett értetek?

A Lukács 22:45–48 összegzéseként mondd el, hogy miután a Szabadító szenvedett a Gecsemáné kertjében, Iskariotes Júdás elárulta Őt.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 22:49–51-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tett Péter, amikor a főpapok a sokasággal együtt eljöttek, hogy letartóztassák Jézust (lásd János 18:10, amely az egyetlen beszámoló, mely megnevezi Pétert mint azt az apostolt, aki levágta a szolga fülét).

  • Mit tett Péter a főpap szolgájával?

  • Mi az, ami figyelemre méltó abban, amit a Szabadító a szolgáért tett?

A Lukács 22:52–53 összegzéseként mondd el, hogy a Szabadító megkérdezte a főpapoktól és kísérőiktől, hogy miért éjjel tartóztatták le, és nem nappal, amikor a templomnál volt.

Lukács 22:54–71

Jézust perbe fogják a szanhedrin előtt, Péter pedig tagadja, hogy ismerné Őt

A Lukács 22:54 összegzéseként mondd el, hogy amikor a Szabadítót a főpap házába vitték a tárgyalásra, Péter követte őket.

A tanulók alkossanak párokat. Adj minden párnak egy példányt a következő táblázatból (vagy írd fel azt a táblára). Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a szentírás-utalásokat, és a társukkal közösen egészítsék ki a táblázatot.

Kép
handout, Luke 22:54–60

Lukács 22:54–60

Újszövetség ifjúsági hitoktatói kézikönyv – 57. lecke

Mi történt Péterrel?

Mit mondott Péter?

Lukács 22:55–57

Lukács 22:58

Lukács 22:59–60

© 2015 Intellectual Reserve, Inc. Minden jog fenntartva.

  • Szerintetek miért érezhetett Péter kísértést arra, hogy letagadja ezek előtt az emberek előtt, hogy ismeri Jézust?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 22:61–62-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, mi történt, miután Péter megtagadta, hogy ismerné a Szabadítót.

  • Mi történt, miután Péter megtagadta, hogy ismerné a Szabadítót?

Ha lehetséges, tedd ki Carl Heinrich Bloch képét, melynek címe: Péter tagadása. Ez a kép hozzáférhető az LDS.org honlapon.

Kép
Peter’s Denial

Péter tagadása. Carl Heinrich Bloch munkája. A Nemzettörténeti Múzeum (Frederiksborg kastély, Hillerød, Dánia) jóvoltából. Másolatok készítése tilos!

  • Ha Péter helyében lettetek volna, milyen gondolatok vagy érzések kavarogtak volna bennetek, amint a Szabadító visszatekintett rátok? Miért?

  • Péter élménye miként ábrázolja a különbséget aközött, hogy valakinek bizonysága van az evangéliumról, vagy meg is tért ahhoz?

Mondd el, hogy bár Péternek volt bizonysága az evangéliumról, ekkor még nem tért meg teljesen. Felismerte azonban a gyengeségét, teljességgel megtért, és életét Isten szolgálatának, valamint az evangélium megosztásának szentelte.

  • Milyen tanulságokat vonhatunk le Péter élményéből?

A Lukács 22:63–71 összegzéseként mondd el, hogy a főpapok kigúnyolták és megverték a Szabadítót.

A lecke zárásaként kérd meg a tanulókat, hogy írjanak le a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba néhány olyan dolgot, melyek megtétele segíthet nekik valóban megtérni Jézus Krisztus evangéliumához. Buzdítsd őket, hogy ezen a héten tegyenek is meg ezek közül egyet.

Megjegyzések és háttér-információk

Lukács 22:32. Péter megtérése az evangéliumhoz

Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket tanította Péterről:

„Péter a tipikus példája annak, hogy a megtérés ereje miként működik a befogadó lelkeken. Urunk halandó szolgálata során Péter bizonyságot nyert a Lélek által Krisztus isteni voltáról, valamint a szabadítás nagyszerű tervéről, mely Krisztusban volt. »Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia« – mondta, amint a Szentlélek azt a szájába adta (Máté 16:13–19). Amikor mások elbuktak, Péter apostoli bizonyossággal állt ki: »És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia« (János 6:69). Péter tudta ezt, tudása pedig kinyilatkoztatás révén adatott.

Péter azonban nem tért meg, mivel még nem lett a Szentlélek új teremtményévé. Mindazonáltal – jóval azután, hogy Péter bizonyságot nyert, és éppen azon az éjjelen, amikor Őt letartóztatták – Jézus azt mondta Péternek: »te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed« (Lukács 22:32). Közvetlenül ezt követően – és bizonyságától függetlenül – Péter letagadta, hogy ismeri Krisztust. (Lukács 22:54–62.) A keresztre feszítés után Péter halászni ment, amikor is a feltámadott Úr visszahívta őt a szolgálatba. (János 21:1–17.) Végezetül pedig pünkösd napján elnyerték a megígért lelki felruházást; Péter és az összes hithű tanítvány a Szentlélek új teremtményeivé lettek; valóban megtértek; ezt követő eredményeik pedig tanúsítják megtérésük szilárdságát. (ApCsel. 3:4; 4.)” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 162–63).

Lukács 22:32. „Te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed”

Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megerősítette, milyen fontos az, hogy megtérjünk:

„Annak érdekében, hogy megerősítse a testvéreit – hogy táplálja és vezesse Isten nyáját –, ennek az embernek, aki már három éve követte Jézust, aki megkapta a szent apostolság felhatalmazását, aki a keresztény evangélium bátor tanítója és tanúságtevője volt, és akinek bizonysága arra késztette a Mestert, hogy áldottnak nevezze őt, még mindig meg kellett térnie.

Jézus felhívása megmutatja, hogy a megtérés, melyet Ő a mennyek királyságába belépőktől megkövetelt (lásd Máté 18:3), sokkal több annál a megtérésnél, amellyel az ember bizonyságot tud tenni az evangélium igaz voltáról. Tanúbizonyságot tenni annyit tesz, mint tudni és kijelenteni. Az evangélium azt a kihívást tárja elénk, hogy »térjünk meg«, ami megköveteli tőlünk, hogy tegyünk valamit és váljunk valakivé. Ha bármelyikünk csak tudására és evangéliumi bizonyságára támaszkodik, ugyanabban a helyzetben van, mint az áldott, de még nem teljesen kész apostolok, akikhez azt a felhívást intézte Jézus, hogy térjenek meg. Mindannyian ismerünk valakit, akinek erős bizonysága van, de nem cselekszik a szerint, hogy megtérhessen. […]

Most van itt az ideje annak, hogy mindannyian munkálkodjunk személyes megtérésünkön, hogy azzá váljunk, akivé Mennyei Atyánk szeretné, hogy váljunk (vö. A kihívás, hogy váljunk valakivé. Liahóna, 2001. jan. 41.).

Harold B. Lee elnök kifejtette, miként segít nekünk mások megerősítésében az, ha megtérünk az evangéliumhoz:

„Képtelenség felemelned egy másik lelket, ha te magad nem állsz magasabb szinten nála. Biztosnak kell lenned abban – ha valakit meg szeretnél menteni –, hogy te magad állítasz példát arról, hogy véleményed szerint milyenné kellene az illetőnek válnia” (“Stand Ye in Holy Places,” Ensign, Oct. 2008, 47).

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, milyen kapcsolat áll fenn a bizonyság és a megtérés között, ahogyan szót ejtett a kettő közötti különbségről is a Megtérni az Úrhoz című általános konferenciai beszédében (Liahóna, 2012. nov. 106–109.).

Lukács 22:44. „Az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek”

James E. Talmage elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogy a Szabadító gyötrelme fizikai, szellemi és lelki természetű is volt:

„Nem fizikai fájdalom, sem nem szellemi gyötrődés volt csupán, amely olyan kín elszenvedésére késztette, hogy minden pórusából vér fakadjon; hanem lényének olyan lelki gyötrelme is, amelynek átélésére csak Isten volt képes. Egyetlen más ember – bármily hatalmas fizikai vagy szellemi tűrőképességgel bírt is volna – sem lett volna képes így szenvedni; hiszen az emberi szervezet már feladta volna,… eszméletvesztést és örömmel fogadott feledést [idézve elő]. A gyötrődés eme óráján Krisztus szembekerült minden borzalommal, amelyet Sátán – »e világ hercege« – képes volt rámérni, és legyőzte azt” (Jesus the Christ, 3rd ed. [1916], 613).

Lukács 22:62. „És kimenvén Péter, keservesen síra”

Gordon B. Hinckley elnök megjegyezte, hogy mi is követhetünk el Péter hibájához hasonlóakat, a bűnbánat révén azonban bocsánatot nyerhetünk ezekre a hibákra:

„Péter – újra kijelentve hűségét, eltökéltségét, elszántságát – azt mondta, hogy ő soha nem tagadná meg. Az emberektől való félelem azonban erőt vett rajta, és a test gyengesége győzedelmeskedett felette, a vád súlya alatt pedig elszántsága szertefoszlott. […]

Miközben e beszámolót olvastam, szívből megsajnáltam Pétert. Oly sokan vagyunk oly nagyon hasonlóak hozzá! Hűséget fogadunk; kijelentjük eltökéltségünket, hogy bátrak leszünk; kijelentjük – olykor még nyilvánosan is –, hogy bármi jöjjön is, mi bizony azt tesszük, ami helyes, hogy kiállunk a helyes ügyért, hogy hűek leszünk magunkhoz és másokhoz.

Aztán a ránk nehezedő nyomás egyre fokozódik. Olykor ez társadalmi nyomás. Olykor személyes vágyak keltik. Olykor hamis törekvések szítják. Az akarat egyre gyengül. A fegyelem fellazul. Elérkezik a megadás. Ezt pedig bánat, önvád és a sajnálkozás keserű könnyei követik. […]

Felismerve hibáját, megbánva gyengeségét, [Péter] visszafordult, és erőteljes hangja lett a feltámadott Úrról való bizonyságtételnek. Ő – a rangidős apostol – hátralévő életét Jézus Krisztusnak, az élő Isten élő Fiának a küldetéséről, haláláról és feltámadásáról való bizonyságtételnek szentelte. […]

Ezeket a hatalmas dolgokat – és még számos nem is említettet – az a Péter vitte véghez, aki egykor megtagadta az Urat, bánkódott emiatt, majd felülemelkedett a bánaton, hogy továbbvigye a Szabadító munkáját…

Nos, ha van bárki…, aki akár szóval, akár tettel megtagadta a hitet, akkor azért imádkozom, hogy merítsen vigaszt és elkötelezettséget Péter példájából, aki – bár naponta Jézussal rótta az utat – e nyomorúságos órán megtagadta mind az Urat, mind a saját szívében élő bizonyságot. Mégis felülemelkedett ezen, és hatalmas védelmező, valamint erőteljes szószóló lett. Éppen így nektek is módotokban áll visszafordulni, és erőtöket és hiteteket másokéhoz adni Isten királyságának építésében” (“And Peter Went Out and Wept Bitterly,” Ensign, May 1979, 65–67).