A farizeusok és az írástudók zúgolódnak amiatt, hogy a Szabadító vámszedőkkel és bűnösökkel tart kapcsolatot. A Szabadító erre az elveszett juh, az elveszett drakhma, valamint a tékozló fiú példázatával reagál.
Jézus elmondja az elveszett juh és az elveszett drakhma példázatát
Az óra kezdetén kérdezd meg a tanulóktól, hogy előfordult-e már velük, hogy elveszítettek valami számukra értékeset.
Mi mindent voltatok készek megtenni azért, hogy megtaláljátok? Miért?
Szerintetek mit jelent az, ha valaki lelkileg „elveszett”? (Segíts a tanulóknak megérteni, hogy ez vonatkozhat azokra, akik még nem ismerték meg Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát, és azokra is, akik jelenleg éppen nem élnek az evangélium tanításaival összhangban.)
Kérd meg az osztályt, hogy gondoljanak egy olyan ismerősükre, aki esetleg lelkileg elveszett, és gondolják át, mit éreznek iránta.
Mondd el, hogy a Lukács 15 a Szabadító tanításait tartalmazza azokkal kapcsolatosan, akik lelkileg elveszettek. Kérd meg a tanulókat, hogy keressenek olyan igazságokat a Lukács 15-ben, amelyek arról szólnak, hogy Mennyei Atyánk mit érez azok iránt, akik lelkileg elveszettek, és hogy milyen felelősséggel tartozunk irántuk.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 15:1–2-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, kik gyűltek Jézushoz, és mi miatt zúgolódtak a farizeusok és az írástudók.
Kik gyűltek a Szabadító köré? Miért háborogtak a farizeusok és az írástudók?
Mit árul el ez a felháborodás a farizeusokról és az írástudókról?
Mondd el, hogy a Szabadító három példázattal válaszolt: egy elveszett juhról, egy elveszett drakhmáról és egy elveszett fiúról szólóval. E példázatoknak kettős célja volt: reményt nyújtottak a bűnösnek, és egyúttal elítélték az írástudók és a farizeusok képmutatását és álszentségét. Buzdítsd a tanulókat, hogy figyeljék meg, miért veszett el, és hogyan került meg az egyes példázatok tárgya.
Másold fel a következő táblázatot a táblára vagy kiosztandó anyagként add oda a tanulóknak. Oszd párokra az osztályt, és az egyik tanuló tanulmányozza a Lukács 15:3–7-et, a másik pedig a Lukács 15:8–10-et. A tanulók olvassák el a kijelölt példázatot, és keressenek választ a bal oldali oszlopban található kérdésekre. (A harmadik példázatot a lecke későbbi része tárgyalja majd.)
Elegendő idő eltelte után kérd meg a tanulókat, hogy fejtsék ki a saját példázatukat, és számoljanak be a táblázat kérdéseire adott válaszaikról a társuknak. Miután minden csoport mindkét tagja végzett, kérj meg néhány tanulót, hogy jöjjenek a táblához, és töltsék ki a táblázatot a válaszaikkal, vagy (ha nem rajzoltad fel a táblázatot a táblára) mondják el válaszaikat az osztálynak.
Mi a különbség aközött, ahogyan a juh és a drakhma elveszett? (A juh nem a saját hibájából veszett el, míg a drakhma a tulajdonosa hanyagsága vagy gondatlansága miatt tűnt el [lásd David O. McKay, in Conference Report, Apr. 1945, 120, 121–22].)
A 7. és a 10. vers szerint mit jelképez a megtalált drakhma és juh? (Olyan bűnöst jelképeznek, aki bűnbánatot tartott, és megtért Istenhez.)
Milyen felelősséggel tartozunk azok iránt, akik elvesztek, függetlenül attól, hogy hogyan vesztek el?
Írd fel a táblára a következő hiányos kijelentést: Amikor segítünk másoknak vágyat érezni a bűnbánatra, akkor…
Azok reakciói alapján, akik megtaláltak már valamit, ami elveszett, hogyan egészítenétek ki a táblán szereplő kijelentést? (A tanulóknak a következőhöz hasonló tantételt kell megfogalmazniuk: Amikor segítünk másoknak vágyat érezni a bűnbánatra, akkor örömöt érzünk, és a mennyek örvendeznek. Egészítsd ki a táblára írt tantételt. Megkérheted a tanulókat, hogy írják ezt az igazságot a szentírásukba a Lukács 15:1–10 mellé.)
Hogyan segítettetek már ti vagy egy ismerősötök valakinek, aki lelkileg elveszett, hogy vágyat érezzen a bűnbánatra, vagy közelebb kerüljön Mennyei Atyánkhoz? Milyen helyzetben fordult már elő, hogy valaki nektek segített? (Emlékeztesd a tanulókat arra, hogy ne osszanak meg semmit, ami túl személyes vagy magánjellegű lenne.)
Kérd meg az osztályt, hogy gondolják át a következő élethelyzetet: Egy fiatal nő súlyos bűnöket követett el, már nem imádkozik, és nem is jár az egyházba. Vágyat érez rá, hogy újra imádkozni kezdjen és az Úr normái szerint éljen, de aggódik amiatt, hogy talán Ő nem akarja, hogy visszatérjen.
Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, ismernek-e valaki, aki már érezhette azt, amit a fenti helyzetben szereplő személy. Mondd el, hogy a Lukács 15-ben szereplő harmadik példázat egy tékozló (vagyis pazarló és nemtörődöm módon kicsapongó) fiúról, az ő bátyjáról, valamint édesapjukról szól. Kérd meg a tanulókat, hogy e példázat tanulmányozása során keressenek olyan igazságokat, amelyek segíthetnek azoknak, akik úgy érzik, minden reményük elveszett.
Hármas csoportokra oszthatod a tanulókat, és mindegyik csoportnak adhatsz egy példányt a következő anyagból. Kérd meg őket, hogy olvassák fel a csoportjukkal közösen a Lukács 15:11–32-t, és jelöld ki egyiküket, hogy gondolja át a példázatot a tékozló fiú szemszögéből, a második tanulót, hogy tegye ugyanezt az édesapa, míg a harmadik tanuló az idősebb testvér szemszögéből.
Miután a tanulók befejezték az olvasást, kérd meg őket, hogy beszéljék meg a csoportjukkal közösen a kiosztott anyagban szereplő kérdéseket.
A példázat felolvasása és megbeszélése helyett megmutathatod a tanulóknak a “The Prodigal Son” [A tékozló fiú] című filmet (5:35) a The Life of Jesus Christ Bible Videos [Jézus Krisztus élete – bibliai rövidfilmek] gyűjteményből. Adj minden tanulónak egy példányt a következő anyagból, és kérd meg őket, hogy a film megtekintése során keressenek válaszokat a kérdésekre. Ez a videó rendelkezésre áll az LDS.org honlapon.
Kérd meg a tanulókat, hogy töltsék ki a táblázat harmadik oszlopát (Lukács 15:11–32) a táblán vagy az első kiadott anyagon. Írd fel a válaszaikat a táblára, vagy kérd meg a tanulókat, hogy írják fel ezeket a válaszokat a lapjaikra.
Miért veszett el a tékozló fiú? (A báránnyal és a drakhmával ellentétben a tékozló fiú saját lázadása miatt veszett el.)
Ha megértjük azt, hogy az édesapa ebben a példázatban Mennyei Atyánkat jelképezi, mit tanulhatunk arról, miként reagál Mennyei Atyánk azokra, akik a bűnbánat révén visszatérnek Őhozzá? (A tanulóknak a következőhöz hasonló tantételt kell megfogalmazniuk: Ha a bűnbánat és az Ő bocsánatára való törekvés révén visszatérünk Mennyei Atyánkhoz, akkor Ő örvendezni fog, és kitárt karokkal fogad vissza bennünket. Írd fel ezt a tantételt a táblára.)
Hogyan segíthet ez a tantétel azoknak, akik lelkileg elveszettnek érzik magukat?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:
Kép
Jeffrey R. Holland elder
„A gyengéd kép, ahogyan e fiú aggódó, hithű édesapja gyermeke elé rohan, hogy csókjaival elhalmozva üdvözölje őt, az egész szentírás egyik legmegindítóbb és legkönyörületesebb jelenete. Ez Isten minden gyermekének azt üzeni – akár tévelygők, akár nem –, hogy mennyire visszavár minket Isten az Ő védelmező karjába” (vö. A másik tékozló fiú. Liahóna, 2002. júl. 69.).
Emlékeztesd a tanulókat az idősebb testvérre a példázatban.
Szerintetek miért volt dühös az idősebb testvér?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Holland eldertől, az osztály pedig figyelje meg, milyen meglátások találhatók benne arról, hogy miért volt dühös az idősebb testvér:
Kép
Jeffrey R. Holland elder
„Ez a fiú nem is annyira azért dühös, mert a másik hazatért, hanem azért, hogy a szülei ilyen boldogok ettől. Mellőzötten, és talán nem is kis önsajnálattal telve, ez a kötelességtudó fiú – aki csodálatosan kötelességtudó – egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy neki sohasem kellett megismernie a mocskot, a kétségbeesést, a félelmet, vagy meggyűlölnie önmagát. Egy pillanatra elfelejti, hogy a birtokon lévő összes marha már az övé, ahogyan minden köntös a szekrényben és minden gyűrű a fiókban. Egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy hithűsége már elnyerte és mindig is el fogja nyerni a jutalmát. […]
Még nem jutott el arra a könyörületre és irgalomra, a jószívűséggel áthatott széles látókörre, hogy felismerje: nem egy vetélytárs tért vissza. Ez az ő testvére. […]
E fiatalabb testvér bizonyosan rab volt – a bűn, az ostobaság és a disznóól rabja. De az idősebb fivér is egyfajta rabságban él. Még nem sikerült kitörnie saját börtönéből. Marja a sárga irigység” (vö. A másik tékozló fiú. 70.).
Holland elder szerint miért volt dühös az idősebb testvér?
Mit nem szabad elfelejtenünk, amikor azt látjuk, hogy Isten irgalmat nyújt és áldásokat ad azoknak, akik bűnbánatot tartanak és visszatérnek Őhozzá?
Milyen tantételt ismerhetünk meg ebből a példázatból arról, hogy miként válhatunk hasonlóbbá Mennyei Atyánkhoz? (A tanulóknak a következőhöz hasonló tantételt kell megfogalmazniuk: Úgy válhatunk Mennyei Atyánkhoz hasonlóbbá, ha könyörülettel és örömmel reagálunk arra, amikor mások bűnbánatot tartanak.)
Tekintsétek át a Lukács 15-ben szereplő példázatokból megismert tantételeket. Kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, miként válaszoltak volna e példázatok használatával a farizeusoknak és az írástudóknak, akik szóvá tették, hogy Jézus a bűnösökkel étkezik.
Emlékeztesd a tanulókat arra a személyre, akire az óra elején gondoltak, aki lelkileg elveszett lehet. Buzdítsd őket, hogy imádságos lélekkel gondolják át, hogyan segíthetnének ennek a személynek, hogy bűnbánatot tartson, és közelebb kerüljön Mennyei Atyánkhoz. Kérd meg a tanulókat, hogy a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban válaszolják meg a következő kérdést:
A Lukács 15-ben feljegyzett példázatok alkották a Szabadító válaszát a farizeusoknak és az írástudóknak, miután azok elítélték, amiért bűnösökkel evett és ivott. Ebben a szövegösszefüggésben szemlélve ezek a példázatok nem csupán reményteli szavak a bűnbánó bűnös számára, hanem súlyos feddést is jelentenek az önmagukat felmagasztalókkal szemben. Ez a feddés feltűnik a Szabadító azon kijelentésében, hogy több öröme telik a mennynek egyetlen bűnbánó bűnösben, mint 99 igaz emberben, akiknek nincsen szüksége bűnbánatra. A Szabadító utalása az „igaz ember[re], a kinek nincs szüksége megtérésre” (Lukács 15:7) nem azt sugallja, hogy a farizeusoknak és az írástudóknak ne lett volna szüksége bűnbánatra, hanem inkább találó jellemzésként szolgált a farizeusok és az írástudók kevély önteltségére, valamint arra, hogy nem ismerték el saját bűnbánatuk szükségességét. Az ilyen magatartás másik elítélése a tékozló fiú példázatában látható, az idősebb fivér tetteiben. A farizeusokhoz és az írástudókhoz hasonlóan, akik zúgolódtak, amikor Jézus bűnösöket engedett magához, az idősebb fivér a példázatban könyörület helyett önelégült ellenségeskedéssel reagál, amikor atyja visszafogadja a tévelygő öccsét.
Lukács 15:1–32. A bárány, a drakhma és a tékozló fiú különböző módon veszett el
David O. McKay elnök szólt azokról az okokról, amelyek miatt néhányan elvesznek:
„Azon körülményekre kívánok hivatkozni, melyek során [a juh, a drakhma és a tékozló fiú] elvesztek. […]
Azt kérdezem ma este tőletek, hogy miként veszett el a juh? Nem volt lázadó. Ha megnézitek a hasonlatot, akkor a bárány a saját betevője után járt teljesen szabályszerű módon, azonban – akár ostobán, akár talán nem is tudatosan – követte a rét csábítását, a zöldebb fű reményét, míg aztán eltávolodott a nyájtól, és elveszett.
Vannak tehát az egyházban olyanok – fiatal férfiak és fiatal nők –, akik teljesen törvényes módon távolodnak el a nyájtól. A sikerre törekednek: az üzleti sikerre, a szakmai sikerre, és hamarosan elveszítik érdeklődésüket az egyház iránt, végül pedig elszakadnak a nyájtól; szem elől tévesztik, mi a valódi siker – talán ostobán, talán nem is tudatosan, bizonyos esetekben pedig talán szándékosan. Képtelenek meglátni, miben áll a valódi siker. […]
[Az elveszett drakhma esetében] e tárgy nem önhibájából tűnt el. Akire rábízták, az vesztette vagy ejtette el a gondatlansága vagy hanyagsága miatt. Nem ugyanaz a helyzet, és ez az egyharmad, amely szerintem ma este ránk is vonatkozik. Ránk nem csupán pénzérméket bíztak, hanem gyermekek, fiatalok és felnőttek élő lelkét. Ők bízattak ránk. Néhányan ma este talán éppen az egyházközségi tanítók [házitanítók] hanyagsága miatt tévelyegnek…
[A tékozló fiú kapcsán pedig:] Ez a szándékosság, a döntés és a tudatos választás esete. Itt bizonyos értelemben a felhatalmazás elleni lázadásról van szó. Mert mit is tett? Kicsapongó életvitelre költötte javait, paráznákra pazarolta az örökségét. Így vesznek el.
Azok a fiatalok, akik nekiindulnak, hogy kielégítsék étvágyukat és szenvedélyeiket, oly bizonyosan a hitehagyás lejtőjére lépnek, ahogyan a nap keleten kel. Nem is korlátozom ezt csupán a fiatalokra; bármelyik férfi vagy nő, aki a féktelenség, a kicsapongó életvitel ezen útjára lép, oly elkerülhetetlenül elszakítja magát a nyájtól, ahogyan az éjszaka követi a nappalt” (in Conference Report, Apr. 1945, 120, 121–22, 123).
Lukács 15:1–32. Az elveszett juh, az elveszett drakhma és a tékozló fiú példázata
James E. Talmage elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt írta:
„A három példázat… egy, méghozzá azon öröm ábrázolásában, amely a mennyet betölti egy olyan lélek visszatértekor, aki egykor az elveszettek közé számláltatott – akár egy messzire elkóborolt juh; akár egy, az érte felelős személy gondatlansága miatt szem elől tévesztett pénzérme; akár egy magát szándékosan az otthontól és a mennytől elszakító fiú jelképezi is azt. Nincs okunk arra következtetni, hogy a bűnbánó bűnösnek előnyt kell élveznie a bűnnek ellenálló igazlelkű lélek felett… Bármily súlyosan sértő is a bűn, a bűnös mégis becses az Atya szemében, bűnbánatának és az igazlelkűséghez való visszatérésének lehetősége miatt. Egy lélek elvesztése nagyon is valós és igen hatalmas veszteség Istennek. Fájdalmat és gyötrelmet okoz Számára, hiszen az az akarata, hogy senki se pusztuljon el” (Jesus the Christ, 3rd ed. [1916], 461).
„Joseph Smith próféta (1805–1844) azt mondta, hogy a példázat egyik értelmezése az, hogy a »száz juh száz szadduceust és farizeust jelképez«, és mivel ők nem fogadták el és követték a Szabadító tanításait, Ő elhagyja a nyájat, hogy felkutassa »a néhányat, vagyis egy szegény vámszedőt, akit a farizeusok és a szadduceusok megvetettek«. Amikor megtalálja az »elveszett bárányokat«, akik bűnbánatot tartanak és befogadják Őt, akkor »öröm lesz a mennyben« (in History of the Church, 5:262). Ez az értelmezés segít megértenünk, hogy a Szabadító szavai feddésként szolgáltak, hogy segítsenek a farizeusoknak és az írástudóknak felismerni saját bűnbánatuk szükségességét, mivel az Úr »minden embernek megparancsolja, hogy tartson bűnbánatot« (T&Sz 133:16; lásd még Rómabeliek 3:23; 1 János 1:8; T&Sz 18:9, 42)” (Újszövetség tanulói kézikönyv [Egyházi Oktatási Szervezet kézikönyv, 2014]. 168–169.).
A tékozló fiú példázatára utalva Gordon B. Hinckley elnök ezt szorgalmazta:
„Kérlek, olvassátok el azt a történetet! Minden szülőnek újra és újra el kellene olvasnia. Elég nagy ahhoz, hogy felöleljen minden háztartást, és még annál is nagyobb, így felölelheti az egész emberiséget, hiszen nem vagyunk-e mind tékozló fiúk és leányok, akiknek bűnbánatot kell tartania, és részesülnie kell Mennyei Atyánk megbocsátó irgalmában, majd pedig követnie kell az Ő példáját?” (“Of You It Is Required to Forgive,” Ensign, June 1991, 5).
Hinckley elnök azt is mondta:
„Közülünk is néhányan fájdalom, szenvedés, magány és félelem közt kiáltanak. A miénk az a hatalmas és komoly kötelesség, hogy segítő kezet nyújtsunk nekik és felemeljük őket; hogy megetessük őket, ha éhesek; hogy tápláljuk a lelküket, ha az igazság és az igazlelkűség után szomjúhoznak. […]
Vannak, akiknek egykor forró hite mára már kihűlt. Sokan közülük szeretnének visszatérni, de nem egészen tudják, hogyan tegyék. Feléjük nyújtott barátságos kezekre van szükségük. Kis erőfeszítéssel sokukat visszahozhatjuk, hogy ismét az Úr asztalánál lakomázzanak.
Fivéreim és nőtestvéreim! Reménykedem, imádkozom, hogy mindannyian… elhatározzuk, hogy felkutatjuk azokat, akiknek segítségre van szükségük, akik reményvesztett és nehéz körülmények közepette vannak, és a szeretet szellemében felemeljük őket az egyház ölelésébe, ahol erős karok és szerető szívek fogják melengetni, vigasztalni, megtartani és a boldog, gyümölcsöző élet útjára helyezni őket” (“Reach with a Rescuing Hand,” Ensign, Nov. 1996, 86).