44. lecke
Lukács 2
Bevezetés
József és Mária Betlehembe utazik, ahol megszületik Jézus. A pásztorok az angyal utasításának engedelmeskedve felkutatják az újszülött Jézust, majd kijelentik születését másoknak is. Simeon megáldja Jézust a templomnál, Anna pedig megosztja tanúságát arról, hogy megszületett a Megváltó. Jézus növekedik „bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:52).
Javaslatok a tanításhoz
Lukács 2:1–20
Jézus megszületik Betlehemben
Az osztállyal közösen elénekelhetitek az „Örvendj, világ” című himnuszt (Himnuszok, 124. sz.) vagy egy másik karácsonyi himnuszt az áhítat részeként.
Mutasd meg a József és Mária Betlehembe mennek című képet (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 29. sz.; lásd még LDS.org). Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkozzanak el azon, mit tudnak a Szabadító születését övező eseményekről.
A tanulók felkészítéseként a Lukács 2:1–20 tanulmányozására, kérd meg őket, hogy töltsék ki a következő „igaz–hamis” feladatsort. (Az óra előtt készíts egy másolatot a feladatsorról minden tanulónak.)
Igaz–hamis feladatsor (Lukács 2:1–20)
Újszövetség ifjúsági hitoktatói kézikönyv – 44. lecke
-
____ 1. Mária és József azért mentek Betlehembe, hogy adót fizessenek.
-
____ 2. Máriának és Józsefnek 44 km-t kellett megtennie Názárettől Betlehemig.
-
____ 3. Mária azért fektette az újszülött Jézust jászolba, mert a fogadó tele volt.
-
____ 4. A pásztorok követték a csillagot a jászolig, ahol Jézus feküdt.
-
____ 5. A feljegyzések szerint Márián és Józsefen kívül a pásztorok voltak az elsők, akik látták Jézust.
-
____ 6. Az angyal azt mondta a pásztoroknak, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak.
© Intellectual Reserve, Inc., 2015. Minden jog fenntartva.
Kérd meg a tanulókat, hogy a Lukács 2 tanulmányozása során keressenek válaszokat a kérdésekre.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 2:1–5-öt, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, miért utazott József és Mária Betlehembe.
-
Miért utazott József és Mária Betlehembe? (Mutass rá, hogy a Lukács 2:1 szerint a császár népszámlálást tartott. Ezt adószedési céllal tette.)
Kérd meg a tanulókat, hogy lapozzanak a hármas szentíráskötet függelékében álló 11. térképhez a Bibliai térképek között, melynek címe: A Szentföld az újszövetségi időkben. Kérd meg a tanulókat, hogy keressék meg Názáretet és Betlehemet a térképen, majd a távolságmutató segítségével számolják ki, körülbelül mekkora utat tett meg Mária és József. Miután a tanulók válaszoltak, mondd el, hogy a körülbelül 140–145 kilométeres út Názáret és Betlehem között legalább négy-öt napnyi gyalogútba telt, Józsefnek és Máriának pedig valószínűleg még többe is, Mária állapota miatt.
Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el azon, szerintük milyen lenne a megfelelő környezet a világ Teremtőjének és Szabadítójának születéséhez.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 2:6–7-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg Jézus születésének körülményeit.
-
Jézus egyedülállóan fontos szerepet töltött be Isten Egyszülött Fiaként a testben. Ennek ellenére milyen körülmények közepette született?
Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a Lukács 2:8–14-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, hogyan jelentették be a Szabadító születését. Kérd meg a tanulókat, mondják el, mit találtak. Mutasd meg az Angyal jelenik meg a pásztoroknak című képet (Evangéliumi művészeti könyv. 31. sz.; lásd még LDS.org).
-
A 10. vers szerint mit tapasztalhatunk meg a Szabadító születésének következményeként? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő igazságot a táblára: Mivel a Szabadító a földre született, nagy örömet tapasztalhatunk meg.)
Miközben a tanulók folytatják a Lukács 2 tanulmányozását, kérd meg őket, hogy keressenek példákat arra, miként hozott örömet másoknak a Szabadító születésének híre.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 2:15–20-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, hogyan reagáltak a pásztorok az angyal üzenetére.
-
Mely kifejezések jelzik, hogyan reagáltak a pásztorok az angyal üzenetére? (A tanulók megjelölhetik a „menjünk el” kifejezést a 15. versben, valamint az „elmenének azért sietséggel” kifejezést a 16. versben.)
-
Miről kaptak a pásztorok tanúságot, vagyis bizonyságot annak köszönhetően, hogy megszívlelték ezt az üzenetet?
-
Mit tettek a pásztorok, miután bizonyságot nyertek Jézus Krisztusról?
-
Szerintetek miért osztották meg másokkal is a pásztorok azt, amit megtapasztaltak?
-
Milyen tantételt ismerhetünk meg ebből a beszámolóból arról, hogy mi történik, amikor megkapjuk a saját bizonyságunkat Jézus Krisztusról? (A tanulók saját szavaikkal fogalmazzanak meg egy, a következőhöz hasonló tantételt: Amikor elnyerjük a saját bizonyságunkat Jézus Krisztusról, vágy ébred bennünk, hogy megosszuk azt másokkal.)
Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak egy olyan alkalomra, amikor vágyat éreztek arra, hogy megosszák a Jézus Krisztusról és az Ő evangéliumáról való bizonyságukat másokkal. Buzdítsd őket, hogy gondolkodjanak el azon, mi keltette fel ezt a vágyat bennük. Kérj meg pár tanulót, hogy meséljen az osztálynak erről.
Lukács 2:21–39
Simeon és Anna kijelentik, hogy Jézus a világ Szabadítója
A Lukács 2:21–24 összegzéseként mondd el, hogy Jézus születését követően Mária és József bemutatták Őt a templomban a zsidó törvénynek megfelelően (lásd 2 Mózes 13:2). Két személy is felismerte azon a napon a templomban, hogy az újszülött Jézus a Messiás. Kérd meg a fiatal férfiakat az osztályban, hogy olvassák el magukban a Simeonról szóló beszámolót a Lukács 2:25–32-ben. (Elmagyarázhatod, hogy a „várta az Izráel vigasztalását” kifejezés a 25. versben a Messiás eljövetelének várására utal.) Kérd meg a fiatal nőket, hogy olvassák el magukban az Annáról szóló beszámolót a Lukács 2:36–38-ban. Kérd meg a tanulókat, hogy a kijelölt versek elolvasása közben keressenek válaszokat a következő kérdésekre:
-
Hogyan hozott örömet a Szabadító születésének híre ennek a személynek?
-
Miként tett tanúságot ez a személy Jézus Krisztusról?
Elegendő idő eltelte után kérj meg egy fiatal férfit, hogy álljon fel, összegezze az olvasott beszámolót, valamint ismertesse válaszait az előző kérdésekre. Mutasd meg a Simeon kifejezi hódolatát a gyermek Jézus iránt című képet (Evangéliumi művészeti könyv. 32. sz.; lásd még LDS.org).
A Lukács 2:33–35 összegzéseként mondd el, hogy Simeon megáldotta Máriát és Józsefet is.
Kérj meg egy fiatal nőt, hogy álljon fel, összegezze az olvasott beszámolót, valamint ismertesse válaszait az előző kérdésekre.
Kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, miként hozhat örömet számunkra, ha tudjuk, hogy a Szabadító megszületett. Kérd meg azokat, akik szeretnék, hogy osszák meg bizonyságukat Jézus Krisztusról az osztállyal.
A Lukács 2:39 összegzéseként mondd el, hogy ezen eseményeket követően Mária, József és Jézus visszatértek Názáretbe.
Lukács 2:40–52
Az ifjú Jézus a templomban tanít
Kérd meg a tanulókat, hogy a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban nevezzenek meg egy olyan területet, amelyben fejlődni szeretnének. Kérd meg néhányukat, akik szeretnék, hogy számoljanak be a leírtakról az osztálynak. (Emlékeztesd a tanulókat, hogy ne osszanak meg semmit, ami túl személyes vagy magánjellegű lenne.)
-
Hogyan segíthet nektek, fiataloknak az, ha tudjátok, milyen volt Jézus fiatalon?
Mondd el, hogy kevés részlettel rendelkezünk Jézus fiatalságáról, azonban a feljegyzett néhány részlet hatalmas áldás és iránymutatás lehet számunkra, miközben igyekszünk fejleszteni magunkat. Miközben a tanulók a Lukács 2 hátralévő részeit tanulmányozzák, kérd meg őket, hogy keressenek olyan igazságokat, amelyek segíthetnek nekünk megtudni, milyen területekre kell összpontosítanunk, amint igyekszünk fejlődni.
Mutasd meg a Jézus anyjával imádkozik című képet (Evangéliumi művészeti könyv. 33. sz.; lásd még LDS.org). Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 2:40-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, hogyan írta le Lukács Jézus gyermekkorát. Kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, mit találtak.
Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a Lukács 2:41–47-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tett Jézus 12 éves korában.
-
Miért maradt Jézus hátra a templomban? (Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el a Lukács 2:46 Joseph Smith fordítását a Kalauz a szentírásokhoz 235. oldalán, és figyeljék meg, hogyan teszi egyértelműbbé a Joseph Smith fordítás mindazt, amit Jézus a templomban tett, illetve hogy ez az egyértelműsítés miként illeszkedik jobban a Lukács 2:47-ben leírt eseményhez.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 2:48–50-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit mondott Jézus Máriának és Józsefnek, amikor rátaláltak.
A Lukács 2:48–50 felolvastatása helyett megmutathatod a “Young Jesus Teaches in the Temple” [Az ifjú Jézus a templomban tanít] (2:30) című filmet a The Life of Jesus Christ Bible Videos [Jézus Krisztus élete – bibliai rövidfilmek] közül, mely elérhető az LDS.org oldalon.
-
Mit mondott Jézus Máriának és Józsefnek, amikor rátaláltak?
-
Miként mutatja meg ez a beszámoló azt, hogy Jézus ismerte valódi kilétét, illetve mit árul ez az Ő fiatalkori jelleméről?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 2:51–52-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, milyen értelemben növekedett Jézus.
-
Mit jelent az, hogy „gyarapodék bölcsességben”? (Bölcsességet fejlesztett ki.) Mit jelent gyarapodni „testének állapotjában”? (Fizikailag fejlődni.) Gyarapodni „Isten… előtt való kedvességben”? (Lelkileg fejlődni.) Gyarapodni az „emberek előtt való kedvességben”? (Fejlődni a társas kapcsolatok terén.)
-
Az 52. vers alapján hogyan fogalmaznátok meg egy olyan tantételt, amely utat mutathat nekünk Jézus példájának követésében? (A tanulóknak a következőhöz hasonló tantételt kell megfogalmazniuk: Azáltal követhetjük Jézus példáját, ha bölcsességet nyerünk, valamint növekedünk fizikailag, lelkileg és a társas kapcsolataink terén is.)
-
Miért fontos számunkra, hogy e négy terület mindegyikében fejlődjünk? (Azért, hogy kiegyensúlyozott emberek lehessünk.)
-
Milyen áldásokban részesültetek már, amikor igyekeztetek Jézus példáját követni azzal, hogy fejlesztettétek magatokat ezeken a területeken?
Írd fel a következő fejléceket a táblára, és kérd meg a tanulókat, hogy másolják le azokat a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba: szellemileg, fizikailag, lelkileg és a társas kapcsolatokban. Kérd meg a tanulókat, hogy minden egyes kategóriához írjanak egy célt a személyes fejlődésükkel kapcsolatosan. Buzdítsd a tanulókat, hogy cselekedjenek e célok szerint. Végül tedd bizonyságodat a mai leckében megfogalmazott tantételekről.
(A feladatsor megoldásai a következők: 1. igaz; 2. hamis; 3. igaz; 4. hamis; 5. igaz; 6. hamis.)
Szentírás-memoriter áttekintés
Az ismétlés segít a tanulóknak, hogy jobban emlékezzenek az egyes szentírás-memoriterek helyére. Használd a szentírás-memoriter kártyákat, vagy csináltass sajátot a tanulókkal: egy üres üzenőlap vagy darab papír egyik oldalára felírhatják a kulcsszavakat és a magyarázatokat, az idézetet pedig a másik oldalra. A tanulók alkossanak párokat, és kérd meg őket, hogy a kártyák segítségével kérdezzék ki egymást. Kérd fel a tanulókat, hogy használják gyakran a kártyákat saját maguk és mások kikérdezésére is. A kártyákon található rávezetések használatával játszhattok az osztállyal szentírás-fogócskát (lásd „szentírás-fogócska” e kézikönyv függelékében).
Megjegyzések és háttér-információk
Lukács 2:7. „Szülé az ő elsőszülött fiát”
D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket tanította a Szabadító születésének körülményeiről:
„Figyelemre méltó, hogy maga Isten Fia, az ősi idők nagy Jehovája a lehető legszerényebb körülmények közepette született e halandó világra. Már maga egy vendégfogadó hely is épp elég szerény lett volna, de még csak nem is fogadóban, hanem egy istállóban, szalmára fektették a kisdedet egy jászolba, amely állatok etetőjeként szolgált. Ennél is nagyobb leereszkedés azonban az, hogy Jézus egyáltalán alávetette magát a halandó létnek – még ha a legjobb, legelőkelőbb körülmények közé született volna is. Pállal együtt ámulunk azon, hogy »Isten az ő Fiát elbocsát[otta] bűn testének hasonlatosságában« [Rómabeliek 8:3], hogy kisdeddé vált, aki felnőve »kísértéseket fog elszenvedni, és testi fájdalmat, éhséget, szomjúságot és kimerültséget« [Móziás 3:7], majd pedig még halált is.
Hogyan lehetséges az, hogy Ő, aki magasan a mennyekben kormányozott, maga a föld Alkotója, beleegyezik abba, hogy megszületik a test szerint (lásd 1 Nefi 11:18), és lábának zsámolyán (lásd 1 Nefi 17:39) fog járni szegénységben, megvetve és kihasználva, végül pedig keresztre feszítik?” (Isten és az ember leereszkedése. [Az Első Elnökség Karácsonyi áhítata, 2014. dec. 7.], lds.org/broadcasts).
Lukács 2:19. „Mária pedig mind ez ígéket megtartja, és szívében forgatja vala”
Míg fontos, hogy a bizonyságunkat megosszuk másokkal, Boyd K. Packer elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy a szent élményeinket csak akkor osszuk meg, ha arra késztetést érzünk:
„[N]em bölcs dolog folyamatosan szokatlan lelki élményekről beszélni. Ezeket gondosan óvni kell, és csak akkor szabad megosztani, amikor maga a Lélek késztet arra, hogy mások megáldására használjuk azokat. […]
Hallottam egy alkalommal, amint Marion G. Romney elnök… a következő tanácsot adta a misszióelnököknek és feleségeiknek: »…rájöttem, hogy ha túl könnyelműen beszélek szent dolgokról, akkor később az Úr nem fog bízni bennem«.
Úgy vélem, hogy meg kell tartanunk ezeket a dolgokat, és a szívünkben forgatnunk azokat, ahogyan Lukács szerint Mária is tette a Jézus születését övező természetfeletti eseményekkel kapcsolatosan” (“The Candle of the Lord,” Ensign, Jan. 1983, 53).
Lukács 2:47. „Mindnyájan, a kik őt hallgatták, elálmélkodának az ő értelmén és az ő feleletein”
Joseph Smith próféta a következőket tanította Jézus Krisztus ifjúságáról:
„Már kisfiúként is rendelkezett mindazzal az értelemmel, amely szükséges volt ahhoz, hogy képes legyen uralni és kormányozni a zsidók királyságát, és érvelhetett a legbölcsebb és legtanultabb törvénytudókkal és vallástudósokkal, az Általa birtokolt bölcsességhez képest pedig az ő elméleteik és gyakorlatuk balgaságnak tűnt; de mégis csupán egy kisfiú volt, és hiányzott belőle a fizikai erő akárcsak önmaga megvédelmezésére is; és bizony ki volt téve a hidegnek, az éhségnek és a halálnak is” (History of the Church, 6:608).