2. lecke
A szabadítás terve
Bevezetés
Boyd K. Packer elnök a Tizenkét Apostol Kvórumából azt az utasítást adta az ifjúsági hitoktatóknak, hogy minden tanév elején röviden tekintsék át tanulóikkal a szabadítás tervét:
„Egy rövid áttekintés a »boldogság tervéről«…, amennyiben már a kezdetek kezdetén leadjátok, majd pedig időnként átismétlitek, hatalmas értékkel bír majd a tanulóitok számára” (“The Great Plan of Happiness” [address to CES religious educators, Aug. 10, 1993], si.lds.org; lásd még Teaching Seminary: Preservice Readings [Church Educational System manual, 2004], 68–74).
Ez a lecke rövid áttekintést nyújt a szabadítás tervéről, és Jézus Krisztusnak, valamint az Ő engesztelésének e tervben betöltött központi szerepére összpontosít.
Javaslatok a tanításhoz
Jézus Krisztus szerepe a halandóság előtti életben
Az áhítat részeként megkérheted az osztályt, hogy énekeljék el a Hiszek Krisztusban című himnusz 1. és 4. versszakát (Himnuszok, 76. sz.) vagy egy másik himnuszt a Szabadítóról. A lecke indításaként kérdezd meg a tanulóktól:
-
Hogyan válaszolnátok, ha valaki azt kérdezné tőletek, hogy miért fontos számotokra Jézus Krisztus?
Mondd el a tanulóknak, hogy a mai leckében Jézus Krisztusnak a Mennyei Atyánk szabadítástervében betöltött szerepéről tanulnak majd. Kérd meg őket, hogy keressenek olyan igazságokat a mai tanulmányozás során, amelyek segítenek megerősíteni a Jézus Krisztusba vetett hitüket.
Másold fel a táblára a következő táblázatot. Papírokon is kiadhatod azt a tanulóknak. (Ha papíron is kiadod, akkor kérd meg a tanulókat, hogy töltsék ki a saját táblázatukat, miközben te kitöltöd a táblán lévőt.)
Jézus Krisztus áll Mennyei Atyánk szabadítástervének középpontjában
Újszövetség ifjúsági hitoktatói kézikönyv – 2. lecke
|
halandóság előtti élet |
halandó élet |
halandóság utáni élet |
|---|---|---|
© Intellectual Reserve, Inc., 2015. Minden jog fenntartva.
Mutass rá, hogy Mennyei Atyánk terve három fő szakaszból tevődik össze: (1) a halandóság előtti életünk, mely a születésünk előtt volt; (2) a halandó életünk a földön; valamint (3) a halandóság utáni életünk, amely a fizikai halálunkat követi majd.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést, az osztály pedig figyelje meg, milyen korlátokkal kerültünk szembe a halandóság előtti életünkben:
„Mennyei Atyánk lélekgyermekeiként éltünk a mennyben, mielőtt a Földre születtünk volna. Azonban nem voltunk olyanok, mint Mennyei Atyánk, és sohasem válhattunk volna Hozzá hasonlóvá, és élvezhettük volna az Őt érő áldásokat, ha nem tapasztaltuk volna meg a fizikai testben való élést a halandóságban.
Isten végső célja – az Ő munkája és dicsősége – az, hogy lehetővé tegye mindannyiunk számára azt, hogy minden áldását élvezhessük. Tökéletes tervet készített céljának elérésére. Megértettük és elfogadtuk ezt a tervet, mielőtt a Földre jöttünk volna. […]
Ahhoz, hogy fejlődjünk és Istenhez hasonlóvá váljunk, mindegyikünknek fizikai testet kellett nyernie, és próbára kell tétetnünk itt a Földön” (Prédikáljátok evangéliumomat! Útmutató a misszionáriusi szolgálathoz [2008]. 48., 49.).
-
Milyen korlátokkal kerültünk szembe a halandóság előtti életben?
Mondd el, hogy amikor Mennyei Atyánk elénk tárta az Ő boldogságtervét, megtudtuk, hogy egy szabadítóra lesz majd szükség a terv véghezviteléhez. Lucifer – Mennyei Atyánk egyik lélekgyermeke – fellázadt Mennyei Atyánk terve ellen. Sátánként lett ismert, amely héberül azt jelenti: „az ellenség”.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Mózes 4:1–3-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, mit követelt Sátán Mennyei Atyánktól.
-
Mit követelt Sátán Mennyei Atyánktól?
-
A 2. vers szerint mit mondott Mennyei Atyánk Jézus Krisztusról?
-
Mire lett Jézus Krisztus kiválasztva? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő igazságot a táblára a haladóság előtti élet alá: Jézus Krisztus arra lett kiválasztva a halandóság előtti életben, hogy az emberiség Megváltója legyen.)
Mondd el, hogy miután Jézus Krisztus ki lett választva, hogy véghezvigye Mennyei Atyánk szabadítástervét, megteremtette ezt a földet, ahol mindannyian fizikai testre tehetünk szert és tapasztalatokat szerezhetünk.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Zsidók 1:1–2-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mi volt Jézus Krisztus szerepe a föld teremtésében.
-
Milyen szerepet játszott Jézus Krisztus a föld teremtésében? (Írd fel a táblára a következő tant a halandóság előtti élet alá: Mennyei Atyánk irányítása alatt Jézus Krisztus teremtette a földet.)
Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el azon, milyen gyönyörű a föld. Meg is mutathatsz egy vagy akár több képet is a föld szépségéről.
-
Milyen hatással van a Jézus Krisztussal kapcsolatos érzéseitekre az a tudat, hogy Ő teremtette ezt a földet és ehhez hasonlók millióit?
Jézus Krisztus szerepe a halandó életben
Mondd el, hogy a halandóságban további korlátokkal és akadályokkal kerülünk szembe, amelyek meggátolnak bennünket abban, hogy Mennyei Atyánkhoz hasonlóvá váljunk, és visszatérjünk az Ő színe elé. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést, az osztály pedig figyelje meg, mi az a két akadály, amellyel a halandóságban szembesülünk:
„A halandóságban olyan körülmények között élünk, ahol ki vagyunk téve a fizikai és a lelki halálnak. Istennek húsból és csontból való tökéletes, megdicsőült, halhatatlan teste van. Ahhoz, hogy Istenhez hasonlóvá váljunk, és Hozzá visszatérjünk, nekünk is húsból és csontból való tökéletes, halhatatlan testünknek kell lennie. Ádám és Éva bukása miatt azonban minden földi embernek tökéletlen, halandó teste van, [és] végül [mindenki] meg fog halni. Ha nem lett volna a Szabadító Jézus Krisztus, a halál véget vetne minden olyan reménynek, hogy a jövőben a Mennyei Atyával leszünk majd.
A fizikai halál [mellett] a bűn [is] egy jelentős akadály, mely visszatart minket attól, hogy hasonlóvá váljunk a Mennyei Atyához, és visszatérjünk az Ő színe elé. Halandó állapotunkban gyakran engedünk a kísértésnek, megszegjük Isten parancsolatait, és bűnt követünk el. […] Még ha néha másképp tűnik is, a bűn mindig boldogtalansághoz vezet. Bűntudatot és szégyenérzetet szül. Bűneink miatt nem tudunk visszatérni a Mennyei Atyához, hacsak előbb bocsánatot nem nyerünk, és meg nem tisztulunk.
[…] Mint a fizikai halál esetében is, mi magunk nem győzhetjük le a bűn következményét” (Prédikáljátok evangéliumomat! 50.).
Mondd el, hogy mielőtt Jézus megszületett a földre, egy angyal jelent meg Józsefnek álmában, miután megtudta, hogy Mária gyermeket vár. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Máté 1:21-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit jelentett ki az angyal Józsefnek.
-
Mit mondott az angyal, mit tesz majd Jézus? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő tant a táblára a halandó élet alá: Jézus Krisztus azért jött, hogy megszabadítson bennünket a bűneinktől.)
-
Mit tett Jézus Krisztus, ami lehetővé tette, hogy megszabaduljunk a bűneinktől?
Miért sírsz? © 2015. Készítette: Simon Dewey. Az Altus Fine Art engedélyével felhasználva, altusfineart.com
Mutasd meg a Jézus imája a Gecsemáné kertjében, A keresztre feszítés, valamint a Mária és a feltámadt Úr Jézus című képeket (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 56., 57., 59. sz.; lásd még LDS.org). Emlékeztesd a tanulókat, hogy Jézus Krisztus szenvedése, halála és feltámadása együtt alkotják az engesztelést.
-
Mit kell tennünk ahhoz, hogy szabadítást nyerjünk a bűneinktől Jézus Krisztus engesztelése révén? (Lásd Apostolok cselekedetei 2:38.)
Jézus Krisztus szerepe a halandóság utáni életben
Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak valakire, aki már elhunyt. Néhány pillanat múlva kérdezd meg:
-
A szabadítás tervéről való ismereteitek alapján hol vannak azok, akik elhunytak? (A halálkor minden ember lelke belép a lélekvilágba. A tanulók ismereteinek kibővítése érdekében megkérheted egyiküket, hogy olvassa fel az Alma 40:11–14-et.)
Mutasd meg a képet, melynek címe Krisztus temetése (Evangéliumi művészeti könyv, 58. sz.; lásd még LDS.org). Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az 1 Péter 3:18–20-at és 4:6-ot, azután kérdezd meg:
-
Mit tett Jézus Krisztus közvetlenül a halála után?
Krisztus temetése. Készítette: Carl Heinrich Bloch. A Nemzettörténeti Múzeum (Frederiksborg Kastély, Hillerød, Dánia) jóvoltából. Másolni tilos.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 138:18–19, 30–32-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tett Jézus Krisztus, ami lehetővé tette, hogy az evangéliumot mindenkinek prédikálhassák a lélekvilágban.
-
Mit tett Jézus Krisztus, ami lehetővé tette, hogy az evangéliumot mindenkinek prédikálhassák a lélekvilágban?
-
Ez hogyan mutatja Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus szeretetét minden ember iránt?
Mutass a Mária és a feltámadt Úr Jézus című képre (Evangéliumi művészeti könyv, 59. sz.; lásd még LDS.org), majd kérdezd meg:
-
Mi történt a Szabadító halálát követő harmadik napon? (Feltámadt.)
-
Mit jelent a feltámadás? (Az ember lelke és fizikai teste újra egyesül, hogy soha többé ne váljon szét [lásd T&Sz 138:17].)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az 1 Korinthusbeliek 15:20–22-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, milyen hatással van mindannyiunkra Jézus Krisztus feltámadása.
-
Milyen hatással van ránk Jézus Krisztus feltámadása? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő tant a táblára a halandóság utáni élet alá: Jézus Krisztus feltámadásának köszönhetően minden ember fel fog támadni.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Jelenések 20:12-t, azután kérdezd meg:
-
Mi fog történni mindannyiunkkal, miután feltámadtunk?
Mondd el, hogy az élet könyve jelképezheti valakinek a gondolatait és tetteit ebben az életben éppúgy, mint azt a feljegyzést, melyet a mennyben vezetnek az igazlelkűekről (lásd Kalauz a szentírásokhoz: élet könyve). Hangsúlyozd ki, hogy nem csupán a tetteink alapján ítéltetünk meg, hanem a gondolataink, a szavaink és a vágyaink szerint is (lásd Móziás 4:30; Alma 12:14; 41:3; T&Sz 137:9).
Javasolhatod, hogy a tanulók írják oda a János 5:22-t a szentírásuk margójára a Jelenések 20:12 közelébe. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a János 5:22-t, és keressék meg, ki ítél majd meg bennünket.
-
Ki ítél majd meg bennünket? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő tant a táblára a halandóság utáni élet alá: Jézus Krisztus ítéli majd meg az egész emberiséget.)
Emlékeztesd a tanulókat arra, hogy Mennyei Atyánk tervének végső célja az, hogy lehetőséget nyújtson nekünk az örök élet, vagyis a felmagasztosulás elnyerésére, amely azt jelenti, hogy Mennyei Atyánkhoz hasonlóvá válunk és örökké Vele élünk örökkévaló családokban. Megmutathatsz egy képet a családodról, és elmondhatod, miért fontos számodra, hogy Mennyei Atyánkkal és a családoddal élhess mindörökké.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a János 3:16–17-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit kell tennünk ahhoz, hogy örök (vagy örökké tartó) életet nyerhessünk.
-
Mit kell tennünk, hogy örök életet nyerjünk? (Mondd el, hogy hinni az Egyszülött Fiúban azt jelenti, hogy hitet gyakorolunk Jézus Krisztusban, és az Ő evangéliuma szerint élünk, amibe beletartozik a templomi szertartások elnyerése is.)
-
Hogyan összegeznétek a János 3:16-ot egyetlen tantételben? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő tantételt a táblára a halandóság utáni élet alá: Ha Jézus Krisztusba vetett hitet gyakorolunk, és az Ő evangéliuma szerint élünk, akkor örök életet nyerhetünk.)
Emlékeztesd a tanulókat a kérdésre, amelyet az óra elején tettél fel nekik: „Hogyan válaszolnátok, ha valaki azt kérdezné tőletek, hogy miért fontos számotokra Jézus Krisztus?” Kérd meg a tanulókat, hogy fejtsék ki, hogyan bővíthetnék válaszukat erre a kérdésre a mai órán tanultak alapján. Megkérhetsz néhány tanulót, hogy osszák meg bizonyságukat Jézus Krisztusról és az Ő szerepéről Mennyei Atyánk tervében. Saját bizonyságoddal is zárhatod a leckét.
Megjegyzések és háttér-információk
Jézus Krisztus szövetséget kötött arra, hogy a Megváltó lesz
A Hetvenek Elnökségében szolgálva Tad R. Callister elder azt tanította, hogy Jézus Krisztust Mennyei Atyánk választotta ki, és Ő szövetségben fogadta, hogy véghezviszi az engesztelést az Atya szabadítástervében:
„A halandóság előtti tanácsban a Szabadító szövetséget kötött az Atyával, hogy véghezviszi az engesztelést. John Taylor azt írta: »…létrejött a szövetség közte és Atyja között, miszerint elfogadta, hogy a világ bűneiért [engesztelést hozzon]« [lásd Az egyház elnökeinek tanításai: John Taylor (2002). 41.], és így Ő lett »a [Bárány], a ki megöletett, e világ alapítása óta« (Jelenések 13:8; lásd még Mózes 7:47)” (The Infinite Atonement [2000], 74).
Az Ábrahám 3:27-ben azt olvashatjuk, hogy Jézus Krisztus jelezte hajlandóságát a Megváltó szerepének betöltésére, amikor azt mondta: „Itt vagyok, küldj engem.” Jézus Krisztus kijelentése kapcsán Neal A. Maxwell elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította:
„Azon különleges pillanatok egyike volt ez, ahol a kevesebb szó többet mond a soknál. Soha senki sem kínált oly kevés szóval oly sokat oly sokak számára, mint Jézus, amikor szelíden felkínálta magát váltságul mindannyiunkért” (Plain and Precious Things [1983], 53).
Jézus Krisztus engesztelése segít legyőznünk a bűnt és a halált
M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, hogy Jézus Krisztus engesztelése lehetővé teszi számunkra, hogy legyőzzük Ádám és Éva bukásának következményeit éppúgy, mint a saját bűneink hatásait:
„Ádám vétkének eredményeképp a halandók különváltak Istentől (lásd Rómabeliek 6:23), és ez örökké így is maradna, ha nem lenne valamilyen módja annak, hogy megszabaduljunk a halál kötelékéből. Ami pedig nem könnyű, hiszen egy olyan valaki »helyettesítő« áldozatára volt szükség, aki bűntelen, és ezért magára tudta venni az egész emberiség bűnét.
Hálásak vagyunk, hogy Jézus Krisztus bátran beteljesítette ezt az áldozatot az ősi Jeruzsálemben. […] Jézus… hajlandó volt szenvedni azért, hogy nekünk lehetőségünk legyen arra, hogy tisztára mosassunk, ha hiszünk Őbenne, ha megbánjuk a bűneinket, ha megfelelő papsági felhatalmazás által megkeresztelkedünk, ha elnyerjük a Szentlélek tisztító ajándékát konfirmáció által, és ha elfogadunk minden más elengedhetetlen szertartást” (vö. A kiengesztelés és egyetlen lélek értéke. Liahóna, 2004. máj. 85.).
Jézus Krisztus a szabadítás tervének központi alakja
Gordon B. Hinckley elnök bizonyságot tett arról, hogy milyen jelentőséggel bír Jézus Krisztus a szabadítás tervének központi alakjaként:
„[Jézus Krisztus] engesztelése az emberi történelem legnagyobb eseménye. Semmi nem hasonlítható ehhez. Ez Atyánk gyermekei boldogságára alkotott tervének legalapvetőbb része. Enélkül a halandó élet remény és jövő nélküli zsákutca lenne” (“Inspirational Thoughts,” Ensign, Sept. 2007, 8; lásd még János 3:16).
Jézus Krisztus „a világo[kat] teremtette”
A föld, amelyen élünk, nem az egyetlen bolygó, melyet Jézus Krisztus teremtett. A Zsidók 1:1–2 [helyes fordításban] segít megértenünk, hogy Jézus Krisztus Istennek, az Atyának az irányítása alatt világokat teremtett. Mózes könyve kinyilatkoztatja, hogy a világok, melyeket Ő teremtett, „számtalan[ok]” (Mózes 1:32–33).