Jakab 3

Bevezetés

Jakab arról tanítja a szenteket, milyen fontos uralkodni a szavaikon, majd szembeállítja a világ bölcsességét az Istentől származó bölcsességgel.

Javaslatok a tanításhoz

Jakab 3:1–12

Jakab arról tanítja a szenteket, milyen fontos uralkodni a szavaikon

Hozz az órára egy tubus fogkrémet, és kérd meg az egyik tanulót, hogy nyomja ki az összes fogkrémet a tubusból (vagy kérd meg a tanulókat, hogy képzeljék el ezt). Egy másik tanulót kérj meg arra, hogy próbálja meg visszatenni az összes fogkrémet a tubusba. Miután a második tanuló küszködött egy kicsit a feladattal, kérdezd meg:

Hogyan hasonlítható a feladatban szereplő fogkrém a kimondott szavainkhoz?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el azon, mondtak-e már olyasmit, amit később megbántak. Kérd meg a tanulókat, hogy a Jakab 3:1–12 tanulmányozása során keressenek olyan igazságokat, amelyek segíthetnek nekik bölcsen megválogatni a szavaikat.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Jakab 3:2–4-et és a Jakab 3:5 első mondatát, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, hogyan jellemezte Jakab azokat, akik nem bántanak meg másokat a szavaikkal. Mondd el, hogy a 2. versben szereplő „sokképen vétkezünk” kifejezés azt jelenti, hogy mindannyian követünk el hibákat, illetve magyarázd el, hogy Jakab a nyelv szóval a kimondott szavainkra utal.

Hogyan jellemezte Jakab azokat, akik képesek uralkodni a szavaikon?

Megmutathatod vagy a táblára felrajzolhatod egy zablának és egy hajó kormánylapátjának a képét. Elmondhatod, hogy a zabola (3. vers) vagy zabla a lovak szájába helyezett fém pecek, amely a kantárhoz csatlakozik, és lehetővé teszi a lovas számára az állat irányítását. Ebben a versben a kormány szó (4. vers) a hajó kormánylapátjára utal, amellyel azt irányítják.

Jakab szerint mi a közös a ló zablájában és a hajó kormánylapátjában? (Mindkettő viszonylag kicsi, és mindkettő kormányoz vagy irányít valamilyen nagyobb dolgot, amelyhez kapcsolódik.)
Jakab hasonlatai, melyekben ezeket a tárgyakat a nyelvünkhöz, illetve a kimondott szavainkhoz hasonlítja, hogyan segítenek abban, hogy megértsük szavaink erejét?
Milyen tantételt ismerhetünk meg ezekből a versekből arról, hogy mi történhet, amikor megtanulunk uralkodni a szavaink felett? (A tanulóknak a következőhöz hasonló tantételt kell megfogalmazniuk: Amikor megtanulunk uralkodni a szavaink felett, akkor megtanulunk a többi tettünk felett is uralkodni.)
Miért segíthet a többi tettünk felett is uralkodni az, ha uralkodni tudunk a szavainkon?

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Jakab 3:5 utolsó mondatát, valamint a Jakab 3:6-ot, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mihez hasonlította még Jakab a szavainkat. Mondd el, hogy a gyehenna szó a 6. versben a pokolra utal, általánosabb értelemben pedig jelenthet szennyet, mocskot, tisztátalanságot.

Mihez hasonlította még Jakab a szavainkat?
Az életünk mely részeit boríthatja lángba (lásd 6. vers) vagy teheti kockára az, ha nem bölcsen válogatjuk meg a szavainkat?

Milyen módon lehetnek hatással a kimondott szavaink életünk folyására?
Ha apránként változtatunk a beszédünkön, az hogyan lehet pozitív hatással az életünk folyására? És másokéra?

Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a Jakab 3:7–12-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mikhez hasonlította még Jakab a szavainkat.

Mikhez hasonlította még Jakab a szavainkat? (Egy megszelídítendő állathoz [lásd 7–8. vers]; „halálos méreg[hez]” [8. vers]; kúthoz, mely „sós és édes vizet” is ad „ugyan abból a nyílásból” [11–12. vers]; egy fügefához, amely füge helyett olajbogyót terem, valamint egy szőlőtőhöz, amely fügét terem [lásd 12. vers].)

Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni e versek tartalmát, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:

„Jakab természetesen nem azt érti ezalatt, hogy a nyelvünk mindig gonosz, vagy hogy minden, amit mondunk, »halálos méreggel teljes«. De világosan azt mondja, hogy legalábbis néhány dolog, amit mondunk, pusztító lehet, sőt mérgező, ez pedig ijesztő vád egy utolsó napi szent számára! Az a hang, amely mélyről jövő bizonyságot tesz, buzgó imát mond, és Sion himnuszait énekli, ugyanazzá a hanggá válhat, amely korhol és kritizál, zavarba ejt és megaláz, fájdalmat okoz és elpusztítja a lelket önmagában és másokban is a folyamat során. […]

[P]róbáljunk meg »tökéletes férfiak és nők« lenni, legalább ezen az egy módon: ne sértsünk meg senkit szavakkal – vagy pozitívabban kifejezve– beszéljünk új nyelven, az angyalok nyelvén. Szavaink, akárcsak cselekedeteink, legyenek hittel, reménnyel és jószívűséggel telve, ama három nagyszerű keresztény erénnyel, amelyre oly égetően nagy szüksége van a mai világnak. Ilyen szavakkal, a Lélek hatása alatt szólva, könnyeket száríthatunk fel, szíveket gyógyíthatunk meg, életeket emelhetünk fel, visszatérhet a remény, győzedelmeskedhet az önbizalom” (vö. Az angyalok nyelve. Liahóna, 2007. máj. 16., 18.).

Milyen igazságokat ismerhetünk meg ezekből a versekből arról, hogyan kell beszélniük Isten követőinek? (A tanulók saját szavaikkal fogalmazzanak meg egy, a következőhöz hasonló igazságot: Isten követői igyekeznek igazlelkű célokra használni a szavaikat, nem pedig a gonosz terjesztésére.)
Miért komoly gond az, ha az utolsó napi szentek gonosz célokra, illetve mások megsértésére vagy lealacsonyítására használják a szavaikat?
Mit tehetünk azért, hogy egy kicsit tökéletesebbek (lásd Jakab 3:2) legyünk a szavaink megválasztása terén?

Kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, hogyan irányítaná a tetteiket a következő helyzetekben az az igazság, amelyet a Jakab 3:9–10-ben találtak:

Éppen sms-t írsz vagy a közösségi médiát használod.
Pap vagy, aki vasárnaponként megáldja az úrvacsorát. Az iskolában a barátaid gúnyolni kezdenek egy másik tanulót.
Fiatal nő vagy, aki korábban csúnyán beszélt egy másik fiatal nőről az egyházközségetekben vagy gyülekezetetekben.
A csapattársaid trágárul beszélnek.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést A fiatalság erősségéért című kiadványból:

„Kommunikációdnak tükröznie kell, ki vagy Isten fiaként vagy leányaként. A tiszta és értelmes beszéd ragyogó és élénk elmére vall. A szép beszéd, mely felemel, bátorít és dicsér másokat, meghívja a Lelket, hogy legyen veled. Szavainknak, csakúgy mint a tetteinknek, hittel, reménnyel és jószívűséggel telinek kell lenniük” (A fiatalság erősségéért [füzet, 2011]. 20.).

Milyen helyzetben emelt már fel vagy bátorított benneteket az, amit valaki más mondott?
Milyen áldásokban részesültetek, amikor igyekeztetek felemelni vagy bátorítani másokat a szavaitok által?

Kérd meg a tanulókat, hogy írjanak le egy célt a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba arról, mit tesznek majd, hogy jobban uralkodjanak szavaikon, valamint hogy azokat igazlelkű célokra használják. Kérd meg őket, hogy a következő hét során cselekedjenek a leírtak szerint.

Jakab 3:13–18

Jakab szembeállítja a világ bölcsességét az Istentől származó bölcsességgel

A Jakab 3:13–18 összegzéseként mondd el, hogy Jakab szembeállította a világ bölcsességét az Istentől származó bölcsességgel. A világ bölcsességének eredménye: „háborúság” (16. vers) és „czivódás” (14. vers); „[a] felülről való bölcsesség pedig… tiszta” és „irgalmassággal… teljes” (17. vers).

Tegyél bizonyságot a mai leckében tanított tantételekről.

Megjegyzések és háttér-információk

Jakab 3:2. „Beszédben nem vétkezik”

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából figyelmeztetett a negatív hangvétel veszélyeire, valamint szólt arról, hogy pozitívabbnak kell lennünk a beszédünkben:

„[F]eltételezem, nem kell mondanom, hogy a negatív beszéd gyakran a negatív gondolkodásból ered, beleértve a magunkról való negatív gondolkodást is. Látjuk saját hibáinkat, kritikusan beszélünk – vagy legalábbis gondolkodunk – magunkról, és hamarosan így látunk mindent és mindenkit. Eltűnik a napsugár, eltűnnek a rózsák, eltűnik a remény, illetve a boldogság ígérete. Hamarosan boldogtalanná válunk mi magunk és mindenki más is körülöttünk.

[…] Tisztelnünk kell a Szabadító azon kijelentését, hogy »bízzatok« [Máté 14:27; Márk 6:50; János 16:33]. (Nekem úgy tűnik, hogy ezt a parancsolatot sokkal többször megszegjük, mint bármely más parancsolatot!) Beszéljetek reményteljesen! Beszéljetek bátorítóan, többek között magatokról is! Próbáljatok meg nem szüntelenül panaszkodni és sóhajtozni!” (Az angyalok nyelve. Liahóna, 2007. máj. 17–18.).

Jakab 3:10. „Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok”

Robert S. Wood elder a Hetvenektől arról tanított, milyen hatalommal bírnak a szavaink mások és saját magunk megáldására:

„Szavaink és külsőleges megnyilvánulásaink soha nem semlegesek, hiszen tükrözik azt is, akik vagyunk, és formálják azt is, hogy kivé válunk. […]

Amit mondunk és amilyennek mutatjuk magunkat, az nem csupán a belső énünkről árulkodik, hanem egyúttal alakít is bennünket, a körülöttünk élőket és végül egész társadalmunkat. Mindannyian naponta szerepet játszunk a világosság eltakarásában vagy a sötétség elűzésében. Arra kaptunk elhívást, hogy bevonzzuk a fényt, és világosság legyünk – hogy megszenteljük magunkat, és építsünk másokat. […]

Amikor beszélünk és cselekszünk, fel kell tennünk a kérdést, vajon szavaink és megnyilvánulásaink megfelelőek-e, hogy a menny hatalmait hívják életünkbe, és hogy mindenkit arra hívjanak, hogy jöjjön Krisztushoz. Áhítattal kell kezelnünk a szent dolgokat. Ki kell vetnünk beszédünkből az erkölcstelent és az illetlent, az erőszakosat és a fenyegetőt, a lealacsonyítót és a hamisat. Ahogy Péter apostol írta: »Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek [minden beszédetekben]« (1 Pét. 1:15). A beszéd szó itt nem csupán a szavainkra, hanem az egész viselkedésünkre utal” (vö. Az angyalok nyelve. Liahóna, 2000. jan. 101–102.).