Otthontanulói lecke
Rómabeliek 8–1 Korinthusbeliek 6 (21. rész)
Felkészülési anyag az otthon tanulók oktatója számára
A napi otthontanulói leckék összefoglalása
A következő összefoglalást azon eseményekről, tanokról és tantételekről, melyeket a tanulók a Rómabeliek 8–16 és az 1 Korinthusbeliek 1–6 (21. rész) tanulmányozása során megismertek, ne tanítsd az órád részeként! Az általad tanított lecke e tanok és tantételek közül csupán néhányra összpontosít. Kövesd a Szent Lélek késztetéseit, amikor átgondolod, hogy mire van szükségük a tanulóidnak.
1. nap (Rómabeliek 8–11)
Pálnak a rómabeli szentekhez intézett, a lelki, illetve a világi szemléletről szóló tanításaiból a tanulók megtudták, hogy ha követjük a Lélek befolyását, akkor legyőzhetjük a természetes ember bűnre való hajlamát. A tanulók az alábbi igazságokat is megfogalmazták: Ha Isten hithű szövetséges gyermekei vagyunk, akkor Jézus Krisztus örököstársaivá válhatunk mindazt illetően, amivel Mennyei Atyánk rendelkezik. Ha szeretjük Istent, akkor minden dolog összefog a javunkért. Jézus Krisztus által a halandóság minden kihívását és megpróbáltatását legyőzhetjük. Ha elfogadjuk és követjük Jézus Krisztust és az Ő evangéliumát, akkor elnyerhetjük Isten szövetségeinek áldásait, és megszabadulhatunk.
2. nap (Rómabeliek 12–16)
A Rómabeliek 12–13-ban a tanulók felfedezték, hogy Isten elvárja tőlünk, hogy Neki szenteljük az életünket, és tartózkodjunk attól, hogy a világhoz idomuljunk, és ha ennek megfelelően cselekszünk, akkor hasonlóbbá válhatunk Jézus Krisztushoz. A Rómabeliek 14–15-ből a tanulók megtudták, hogy ne ítélkezzünk mások döntései felett olyan kérdésekben, amelyekre nem vonatkozik konkrét parancsolat, és gondoljunk döntéseink másokra gyakorolt hatására. A tanulók azt is megtudták, hogy a szentírások avégre írattak, hogy tanítsanak minket és reményt adjanak nekünk.
3. nap (1 Korinthusbeliek 1–2)
A korinthusbeli szentekhez írt levelében Pál szót ejtett bizonyos aggodalmakról és kérdésekről. Írásaiból a tanulók megtudták, hogy az Úr elvárja tőlünk, szentektől az egységet, valamint a megosztottság és a viszály felszámolását, és hogy csakis az Ő Lelke által tudhatjuk és érthetjük meg Isten dolgait.
4. nap (1 Korinthusbeliek 3–6)
Ebben a leckében a tanulók tovább tanulmányozták Pálnak a korinthusbeli szentekhez írt levelét. Pál szavaiból a tanulók megtudták a következő igazságokat: Bár segíthetünk másoknak megismerni Jézus Krisztus evangéliumát, az emberek a Szentlélek hatalma által térnek meg. Az Úr igazságosan fog minket megítélni, mert mindent tud – a gondolatainkat és a szívünk szándékát is ismeri. Ha úgy döntünk, hogy közeli kapcsolatban maradunk olyanokkal, akik bűnt követnek el, akkor az ő gonoszságuk hatással lehet ránk is.
Bevezetés
Ez a lecke segíthet a tanulóknak megérteni, hogyan kerülhetik el a bűnt, még ha az teljesen körül is veszi őket. Azt is meg fogják tudni, hogy miért fontos tisztán tartani a testüket.
Javaslatok a tanításhoz
1 Korinthusbeliek 6
Pál az egységről és a nemi erkölcsösség törvényéről tanítja a szenteket
Rajzolj a táblára egy képet egy tál rothadt gyümölcsről, közepén egy ép gyümölccsel. Kérdezd meg a tanulókat, hogy eltűnődtek-e már azon, hogyan kerülhetnék el a bűnt, ha az teljesen körülveszi őket.
Kérd meg a tanulókat, hogy az 1 Korinthusbeliek 6 tanulmányozása közben keressenek olyan, Pál apostol által tanított igazságokat, amelyek segíthetnek nekik igazlelkűen élni annak ellenére, hogy gonosz hatások veszik körül őket.
Az 1 Korinthusbeliek 6:1–8 összegzéseként mondd el, hogy Pál azt tanácsolta a korinthusbeli szenteknek, hogy igazlelkűen oldják meg egymás között a vitás kérdéseket, ne forduljanak azonnal a polgári törvénykezéshez.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az 1 Korinthusbeliek 6:9–11-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék ki, hogy mit tanított Pál az egyháztagoknak, milyen bűnös szokásokat kerüljenek Korinthusban.
-
Mit tanított Pál az egyháztagoknak, milyen bűnös szokásokat kerüljenek?
-
Az 1 Korinthusbeliek 6:11 szerint mire emlékeztette Pál saját magukra vonatkozóan ezeket a szenteket? (A korinthusi megtértek közül sokan részt vettek ezekben a bűnös szokásokban, mielőtt csatlakoztak volna az egyházhoz, azonban bűnbánatot tartottak és megtisztultak a bűneiktől.)
Mondd el, hogy az ókori Korinthus híres volt a nemi erkölcstelenségéről, és a korinthusbeliek közül sokan támogatták azt az elképzelést, mely szerint a testünk az élvezetekre teremtetett. Az 1 Korinthusbeliek 6:12 Joseph Smith fordítása összegzéseként mondd el, hogy Pál megcáfolta azt az elképzelést, mely szerint nincs helyes és helytelen.
-
Miben hasonlítottak a korinthusi eszmék és szokások azokhoz az irányzatokhoz, amelyeket ma látunk a világban?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az 1 Korinthusbeliek 6:13-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit tanított Pál a testünk rendeltetéséről. (Elmagyarázhatod, hogy az eledel szó ételt jelent.)
-
Mit tanított Pál a testünkről? (Míg a korinthusbeliek közül sokan nyilvánvalóan abban hittek, hogy a test csupán fizikai élvezetekre való, Pál azzal a tanítással tette helyre ezt a meglátást, hogy a testünk az Úr céljainak véghezvitelére teremtetett.)
Az 1 Korinthusbeliek 6:14–17 összegzéseként mondd el, hogy akik csatlakoznak az egyházhoz, azok lelki értelemben Krisztus testének „végtagjaivá” válnak. Pál azt is elmagyarázta, hogy a nemi erkölcstelenség összeegyeztethetetlen a Jézus Krisztushoz fűződő lelki kapcsolatunkkal.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az 1 Korinthusbeliek 6:18-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, hogy mit tanított Pál a korinthusbeli szenteknek, mit tegyenek. (Rámutathatsz, hogy az 1 Korinthusbeliek 6:18 Joseph Smith fordítása „a testen kívül” szavakat „a Krisztus teste ellen” szavakra változtatja.)
-
Mit tanított Pál a korinthusbeli szenteknek, mit tegyenek?
-
Milyen igazságot tanított Pál azokról, akik paráználkodnak? (Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg a 18. versben azokat a szavakat, melyek a következő igazságot tanítják: Saját testük ellen követnek el bűnt azok, akik paráználkodnak.)
Mondd el, hogy ezt követően Pál elmagyarázta, hogy miért a saját testünk ellen elkövetett bűn a paráználkodás, vagyis a nemi erkölcstelenség.
Emlékeztesd a tanulókat, hogy az 1 Korinthusbeliek 6:19–20 szentírás-memoriter. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az 1 Korinthusbeliek 6:19-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, hogy mihez hasonlította Pál a testünket.
-
Mihez hasonlította Pál a testünket?
Tedd ki egy templom képét.
-
Mi a különbség egy templom és más épületek között?
-
Hogyan foglalnátok össze azt az igazságot, amelyet a 19. versben tanított Pál? (A tanulók más szavakat is használhatnak, de fogalmazzák meg a következő tant: A testünk Isten temploma, melyben ott lakozhat a Lélek.)
-
Milyen hatással kell hogy legyen annak megértése, hogy a testünk egy templom, arra, ahogyan a saját testünkkel és mások testével bánunk?
Az egyik tanuló olvassa fel a következő idézetet D. Todd Christofferson eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, az osztály pedig keressen benne további meglátásokat arról, hogy annak az igazságnak a megértése, hogy a testünk Isten temploma, milyen hatással kell hogy legyen arra, ahogyan azzal bánunk.
„[Az 1 Korinthusbeliek 6:19–20-ból származó ezen igazságok elfogadásával] testünket bizonyára nem fogjuk tetoválásokkal elcsúfítani, drogokkal eltompítani, vagy pedig paráználkodással, házasságtöréssel, illetve szemérmetlenséggel megszentségteleníteni. Mivel testünk eszköz a lelkünk számára, létfontosságú, hogy a tőlünk telhető legjobban gondoskodjunk róla. Testünk erejét Krisztus munkájának szolgálatára és előmozdítására kell szentelnünk” (Egy szolgálatnak szentelt élet. Liahóna, 2010. nov. 17.).
-
Szerintetek mit értett Pál a következő kifejezés alatt: „nem a magatokéi vagytok” (1 Korinthusbeliek 6:19)?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az 1 Korinthusbeliek 6:20-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, miért nem a miénk a testünk.
-
Mely kifejezés jelzi, hogy miért nem a miénk a testünk? (Magyarázd el, hogy az „áron vétettetek meg” kifejezés azt jelenti, hogy Jézus Krisztus engesztelése által váltattunk meg, vagyis vásároltattunk vissza.)
-
Hogyan foglalnátok össze a 19–20. versekben található igazságot? (Miután a tanulók válaszoltak, segíts nekik megfogalmazni a következő igazságot: Mivel Jézus Krisztus engesztelése által áron vétettünk meg, a testünk nem a miénk.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:
„Kérlek benneteket, soha ne mondjátok: »Kinek árt ez? Miért ne lehetnék egy kicsit szabad? Elkövethetem most a bűnt, később pedig megbánhatom.« Kérlek benneteket, ne legyetek ilyen ostobák és kegyetlenek! Nem feszíthetitek meg újra Krisztust büntetlenül [lásd Zsidók 6:6]. »Kerüljétek a paráznaságot« [1 Korinthusbeliek 6:18], kiáltja Pál, és kerüljetek minden »ahhoz hasonlót« [T&Sz 59:6; kiemelés hozzáadva], teszi hozzá a Tan és a szövetségek. Miért? Nos, egyrészt azért a felbecsülhetetlen szenvedésért, melyet a világ Szabadítója viselt el azért, hogy mi megszabadulhassunk [lásd különösen Tan és a szövetségek 19:15–20]. Ezért tartozunk Neki valamivel. Valójában mindennel tartozunk Neki ezért” (vö. Személyes tisztaság. Liahóna, 1999. jan. 91.).
-
Milyen hatással lehet a testünkkel kapcsolatos döntéseinkre annak szem előtt tartása, hogy a testünk nem a miénk?
Utalj a táblán található képen a rothadt gyümölcsökkel körülvett ép gyümölcsre.
-
Hogyan segíthet nekünk ezeknek a testünkkel kapcsolatos igazságoknak a megértése abban, hogy akkor is tiszták maradjunk, ha gonoszság vesz minket körül?
Tegyél bizonyságot a megbeszélt igazságokról. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, milyen benyomások érték őket és milyen késztetéseket kaptak az órán, és hogy cselekedjenek is e késztetések szerint.
Következő rész (1 Korinthusbeliek 7–14)
Mondd el a tanulóknak, hogy Mennyei Atyánktól mindegyikük kapott legalább egy lelki ajándékot. Kérd meg őket, hogy a következő rész tanulmányozása során figyeljék meg, milyen lelki ajándékokat ad Mennyei Atyánk a gyermekeinek. Mondd el nekik, hogy Pál apostol tanítása szerint ha a javait mind odaadná a szegények táplálására, testét pedig arra, hogy elégessék, de nem rendelkezne egy bizonyos lelki ajándékkal, akkor semmi lenne. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják át, ők milyen ajándékokat kaptak.