Miközben Jézus Krisztus a halandóságban utolsó alkalommal utazik Jeruzsálem felé, tanítja evangéliumát, és csodákat tesz az emberek között. Győzedelmesen vonul be Jeruzsálembe, ismét megtisztítja a templomot, és tanítja az ott lévőket.
Mondd el a tanulóknak, hogy Máté és Márk tanulmányozása során már számos olyan eseménnyel foglalkoztak, amelyek a Lukács 18–21-ben kerültek feljegyzésre. Két ilyen esemény áttekintése céljából mutasd meg a következő képeket: Krisztus és a gazdag ifjú (Evangéliumi művészeti könyv [2009], 48. sz.; lásd még LDS.org), valamint A diadalmas bevonulás (Evangéliumi művészeti könyv, 50. sz.). Kérj meg néhány tanulót, hogy összegezzék ezeket a történeteket az osztály számára, és mondják el, mire emlékeznek az ezekkel kapcsolatos tanulmányaikból.
Használhatod a Lukács 18–21 következő összefoglalását is, ha a tanulóknak szüksége van némi segítségre e történetek felidézéséhez. (Megjegyzés: Hogy segíts a tanulóknak megérteni, mikor történtek az e leckében szereplő események a Szabadító életében, megmutathatod nekik a Jézus Krisztus halandó szolgálata dióhéjban című ábrát e kézikönyv függelékében.)
Miközben Jézus Krisztus a halandóságban utolsó alkalommal utazott Jeruzsálem felé, számos példázatot tanított, és sokakat meggyógyított. Felkérte a gazdag ifjút, hogy adja mindenét a szegényeknek és kövesse Őt. Meggyógyított egy vakot. A gúnyolódás ellenére az egyik fővámszedővel étkezett Jerikóban.
Odaért Jeruzsálembe, és dicsérő himnuszokkal kísérve, szamárháton vonult be a városba. Ismét kiűzte a pénzváltókat a templomból, tanította az ott lévőket, valamint válaszolt a főpapok és az írástudók kérdéseire. Elismerően szólt egy özvegyről, aki két fillérjét ajánlotta fel a templomi perselybe. Második eljöveteléről is tanította a tanítványokat.
Mondd el, hogy az e lecke során tanulmányozott beszámolók legtöbbje Lukács evangéliumának egyedi története.
Írd fel a táblára a következő kérdéseket, hogy felkészítsd a tanulókat e beszámolók tanulmányozására:
Milyen cselekedetek jelezhetik, hogy valaki őszintén szeretne közelebb kerülni az Úrhoz?
Milyen viselkedés mutatja, hogy igazán szeretne bűnbocsánatot nyerni, vagy az Úr segítségét szeretné?
Kérd meg a tanulókat, hogy a Lukács írásaiban található következő történetek tanulmányozása során vegyék fontolóra ezeket a kérdéseket.
Írd fel a táblára az alábbi szentírásutalásokat: Lukács 18:1–8; Lukács 18:9–14; Lukács 18:35–43; Lukács 19:1–10. Mondd el, hogy ezek a szentírásbeli részek példázatokat és eseményeket tartalmaznak a Szabadító halandó életében megtett utolsó útjáról Jeruzsálem felé.
Jelöld ki mindegyik tanulónak a táblán szereplő egyik szentírásutalást, vagy négy csoportra is oszthatod az osztályt, és az egyes csoportoknak adhatod ki az utalásokat. Kérj meg minden tanulót vagy csoportot, hogy olvassák el a kijelölt szentírásrészt, és készüljenek fel az abban szereplő példázat eljátszására. (Ha nem osztod csoportokra a tanulókat, akkor az egész osztállyal közösen is eljátszhatjátok a történeteket. Ha úgy döntesz, hogy inkább nem játsszátok el a történeteket, akkor felkérheted a tanulókat, hogy egyénileg tanulmányozzák a szentírásutalásokat a következő kérdések segítségével, majd pedig tanítsák meg egymásnak, amit megtudtak.) Mondd el, hogy az osztályban vagy az egyes csoportokban az egyik tanuló lesz a narrátor, aki felolvassa a szentírásbeli történetet, miközben az osztály vagy csoport többi tagja eljátssza azt. A Szabadító iránti áhítat és tisztelet miatt kérd meg a Lukács 18:35–43-at és a Lukács 19:1–10-et eljátszó tanulókat, hogy úgy jelenítsék meg a történeteket, hogy senki sem személyesíti meg Jézus Krisztust. A narrátor olvassa fel Jézus szavait, a színészek pedig válaszoljanak úgy, mintha Ő is szerepelne a jelenetben.
A felkészülés során kérd meg a csoportokat, hogy beszéljék meg közösen a következő kérdéseket, és készüljenek fel a válaszaik ismertetésére az osztállyal, miután a jelenetet eljátszották. (A kérdéseket felírhatod a táblára, vagy kiadhatod őket külön lapon is.)
Mit kívánt a főszereplő (az özvegyasszony, a vámszedő, a vak ember vagy Zákeus) ebben a történetben?
Mit tett a főszereplő, ami azt jelezte, hogy a vágya őszinte?
Mi történt a főszereplő hithű cselekedeteinek köszönhetően?
Milyen tantételeket vagy tanokat vesztek észre a történetben?
Elegendő idő eltelte után kérd meg az osztályt vagy az egyes csoportokat, hogy játsszák el a történetüket, miközben a narrátor felolvassa a verseket. Miközben az osztály nézi a jelenetet és követi a szöveget a szentírásban, kérdezd meg a tanulókat, mit tanítanak az egyes történetek az Úrba vetett hit gyakorlásáról. Minden bemutató után kérd meg az osztályt vagy a csoportot, hogy számoljanak be az előző kérdésekre adott válaszaikról. Kérd meg őket, hogy a táblán sorolják fel a megfogalmazott tantételeket vagy tanokat.
Miután a csoportok beszámoltak a kérdésekre adott válaszaikról, tedd fel a következő kérdéseket:
Milyen hasonlóságokat láttatok az egyes főszereplők cselekedetei között? (Mindannyian állhatatosságot vagy őszinteséget tanúsítva igyekeztek elérni azt, amire vágytak.)
Mit taníthatnak nekünk ezek a cselekedetek az Úrba vetett hit gyakorlásáról?
Milyen hasonlóságokat vettetek észre abban, amit az egyes főszereplők kaptak tetteik eredményeképpen? (Mindannyian segítséget vagy irgalmat kaptak.)
Kérd meg a tanulókat, hogy fogalmazzanak meg egy tantételt a történetekben található hasonlóságok alapján. A tanulók megfogalmazhatnak ugyan különböző tantételeket, de ügyelj arra, hogy kihangsúlyozd: Ha őszinték és állhatatosak vagyunk az Úrba vetett hit gyakorlásában, akkor elnyerhetjük az Ő irgalmát. Írd fel ezt a tantételt a táblára.
Az egyik tanuló olvassa fel a következő kijelentést David A. Bednar eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Kérd meg az osztályt, hogy keressék meg, mi jelzi, hogy valaki az Úrba vetett hitet gyakorol.
Kép
Elder David A. Bednar
„Az igaz hit az Úr Jézus Krisztusban és Őrá összpontosul, és mindig igazlelkű cselekvéshez vezet” (Kérjetek hittel!Liahóna, 2008. máj. 95.).
Utalj vissza azokra a kérdésekre, melyeket az óra elején felírtál a táblára, és kérd meg a tanulókat, hogy forduljanak egy társukhoz, és beszéljék meg vele a válaszaikat.
Hogyan gyakorolhatjuk az Istenbe vetett hitet napjainkban?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Bednar eldertől, az osztály pedig figyelje meg, mit jelent megtapasztalni az Úr irgalmasságát:
Kép
David A. Bednar elder
„[A]z Úr [gyengéd irgalmassága] mindaz a rendkívül személyes és egyénekre szabott áldás, erő, védelem, megnyugtatás, irányítás, szeretetteljes kedvesség, vigasztalás, támogatás és lelki ajándék, [amelyet] az Úr Jézus Krisztustól, miatta és Neki köszönhetően kapunk” (Az Úr gondoskodó kegyelme.Liahóna, 2005. máj. 99.).
Kérd meg a tanulókat, hogy a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban válaszolják meg a következő kérdéseket. (A kérdéseket fel is írhatod a táblára.)
Hogyan gyakoroltatok már ti vagy az egyik ismerősötök hitet Jézus Krisztusban? Milyen irgalmasságot tapasztaltatok meg ennek eredményeként?
Gondoljátok át, hogyan szeretnétek az Úr segítségét vagy irgalmát elnyerni az életetekben. Mit tesztek majd, hogy az Úrba vetett hiteteket gyakoroljátok az Ő irgalmának elnyerése érdekében?
Kérj meg néhány tanulót, akik szeretnék, hogy számoljanak be arról, amit írtak. Emlékeztesd őket, hogy ne osszanak meg semmit, ami túl személyes. Megoszthatod a saját élményedet is e tantétellel kapcsolatosan, és bizonyságot tehetsz annak igaz voltáról.
Megjegyzések és háttér-információk
Lukács 18:1–8. A követelőző özvegyasszony és a hamis bíró példázata
„Lukács kijelentette, mi a követelőző özvegyasszony és a hamis bíró példázatának fő üzenete: »mindig imádkozni kell, és meg nem restülni« (Lukács 18:1). A »restülni« szóval fordított görög szó jelentése elcsüggedni vagy elfáradni valamiben. A példázatban az özvegy jelképezi a feladás nélkül való imádkozást, hiszen újból és újból a bíróhoz folyamodik, hogy hozzon helyre egy igazságtalanságot. Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt tanította:
»Amikor magányos, hideg, nehéz idők köszöntenek ránk, tűrnünk kell, és ki kell tartanunk. Ez volt a Szabadító üzenete a követelőző özvegyasszony példázatában… Kopogtassatok folyamatosan azon az ajtón! Könyörögjetek tovább! Közben pedig emlékezzetek rá, hogy Isten hallja a kiáltásaitokat és tud a bánatotokról. Ő a ti Atyátok; ti pedig az Ő gyermekei vagytok« (Leckék a Liberty börtönből. EOSZ Esti beszélgetés fiatal felnőttek számára, 2008. szeptember 7.).
Az állhatatosság a hit és a remény alapvető evangéliumi tantételeiben gyökerezik. Az állhatatosság tükrözi azon meggyőződésünket, hogy tetteink elhozzák majd az Úr áldásait az életünkbe” (Újszövetség tanulói kézikönyv [Egyházi Oktatási Szervezet kézikönyv, 2014]. 177.).
Howard W. Hunter elnök kifejtette a különbséget a farizeus és a vámszedő imája között:
„Lehet-e vajon ennél nagyobb ellentét két ember imája között? A farizeus kitűnt a tömegből, mert úgy hitte, hogy ő jobb másoknál, akiket hétköznapinak tekintett. A vámszedő szintén kitűnt a tömegből, de ő azért, mert érdemtelennek érezte magát. A farizeus senkire sem gondolt, csak magára, és mindenki mást bűnösnek tekintett, míg a vámszedő mindenkit igazlelkűnek tartott, saját magával, a bűnössel szemben. A farizeus semmit sem kért Istentől, hanem saját önelégültségére hagyatkozott. A vámszedő irgalomért és bűnei bocsánatáért könyörgött Istenhez.
[A] vámszedő, a megvetett adószedő »megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz« (Lukács 18:14). Más szavakkal az Úr azt mondta, hogy felmentették, megbocsátottak neki, vagyis igazolva volt. […]
Az alázat az isteniség olyan tulajdonsága, amelyet a valódi szentek birtokolnak. Könnyű megérteni, miért bukik el a kevély ember. Megelégszik azzal, hogy csupán önmagában bízik. […] A kevély ember elzárja magát Istentől, és amikor így tesz, többé már nem él a világosságban. […]
A történelem tanúsítja, hogy azok, akik mások fölé magasztalták magukat, megaláztattak, az alázatosak viszont felmagasztaltattak. Minden forgalmas utcán ott járnak a farizeusok és a vámszedők. Lehet, hogy egyikük éppen a mi nevünket viseli” (“The Pharisee and the Publican,” Ensign, May 1984, 65–66).
A Bartimeus nevű vak ember hite és állhatatossága jól látható abban, ahogyan Jézus Krisztushoz kiáltott irgalomért – tovább folytatta a kiáltozást akkor is, amikor sokan csendre intették (lásd Márk 10:47–48).
David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmesélt egy példát arról, milyen fontos, hogy állhatatosak maradjunk a hitünk próbatételei során:
„Néhány évvel ezelőtt egy család Európába utazott az Egyesült Államokból. Röviddel megérkezésük után a 13 éves fiuk súlyos beteg lett. Az édesanyja és az édesapja azt hitte, hogy a fiuk gyomorpanaszait a hosszú repülőút okozhatta, ezért folytatták az útjukat.
Ahogy telt a nap, úgy romlott a fiú állapota. Egyre inkább kiszáradt. Az apa adott egy papsági áldást a fiának, de a hatást nem lehetett azonnal látni.
Néhány óra múltán az édesanya ott térdelt a fia mellett és azért fohászkodott, hogy Mennyei Atyánk gyógyítsa meg. Távol voltak az otthonuktól egy idegen országban, és nem tudták, hogyan szerezzenek orvosi segítséget.
Az édesanya megkérdezte a fiát, hogy imádkozna-e vele. Tudta, hogy nem lesz elegendő csupán várni az áldásokat, ezért cselekedniük kellett. Miközben elmagyarázta a fiának, hogy a kapott áldás még mindig érvényben van, azt javasolta, hogy könyörögjenek imában is, ahogy az ősi apostolok is tették: »[Urunk], növeljed a mi hitünket!« (Lukács 17:5). Az imában elhangzott a papsági hatalomba vetett bizalom, valamint egy elkötelezettség, hogy kitartóan megtesznek mindent, amit csak meg kell azért, hogy elnyerjék a szükséges áldást – amennyiben ez az áldás összhangban van Isten akaratával. Röviddel az után, hogy elmondták ezt az egyszerű imát, a fiú állapota javulni kezdett.
Az édesanya és a fia hithű cselekedete segített meghívni az ígért papsági [hatalmat]… [Ez a] 13 éves fiú [n]em gyógyult meg addig, »amíg nem volt hitük«, és mindez az »imáikba vetett hitük szerint« (T&Sz 10:47) adat[ott] meg nekik” (Kérjetek hittel!Liahóna, 2008. máj. 96.).
