Jézus megfeddi a farizeusokat téves hagyományaik miatt, majd könyörülettel telve meggyógyít egy ördöngős gyermeket, valamint egy süket, súlyosan beszédhibás embert. Négyezer embert megvendégel a Galileai-tenger közelében, és Bethsaidába utazik, ahol fokozatosan meggyógyít egy vakot.
Jézus megfeddi a farizeusokat, meggyógyítja az ördöngős gyermeket és egy süketet
Az óra előtt három tanulónak add ki a következő feladatokat: 1. tanuló: „Amikor szólnak, sétálj körbe az osztályban kabát nélkül, és tegyél úgy, mint ha vacognál.” 2. tanuló: „Amikor szólnak, akkor járj körbe az osztályban, és kérdezd meg, hogy látta-e valaki a családod elveszett kisállatát.” 3. tanuló: „Amikor szólnak, akkor cipzárazd ki a hátizsákodat, hogy járás közben kieshessenek belőle a dolgaid.” (Ezt a tevékenységet módosíthatod, hogy más olyan helyzetet jelenítsen meg, ahol a tanulóknak segítségre van szükségük, de figyelj, hogy ne fordíts rá túl sok időt.)
Az óra kezdetén kérd meg a tanulókat, hogy egyenként tegyék meg, ami a kiadott utasításokban szerepel. Kérd meg az osztályt, hogy figyeljék meg, milyen közös jellemzői vannak ezeknek a helyzeteknek.
Mi a közös ezekben a helyzetekben? (Mindegyik esetben szerepel valaki, aki szükséget lát.)
Milyen gyakran van lehetőségünk segíteni másoknak, akik szükséget látnak? Milyen lehetőségeket láttatok erre a közelmúltban?
Buzdítsd a tanulókat, hogy a Márk 7–8 tanulmányozása során keressék meg, mit tanít nekünk a Szabadító, mit tegyünk, amikor észreveszünk egy szükséget látót.
A Márk 7:1–30 összegzéseként mondd el, hogy a Szabadító megfeddte a farizeusokat azért, mert helytelen hagyományokat követtek. Meggyógyította egy görög asszony leányát is, akit megszállt az ördög. Emlékeztesd a tanulókat, hogy a Szabadító Izráel háza közé jött szolgálni, nem pedig a nemzsidókhoz, mégis könyörülettel telve segített ennek a nemzsidó asszonynak, aki Hozzá fordult.
Kérd meg a tanulókat, hogy keressék meg Tírusz és Szidón városát, valamint a Galileai-tengert a 11. számú bibliai térképen: A Szentföld az újszövetségi időkben. Mondd el, hogy miután a Szabadító elhagyta Tíruszt és Szidónt, a Galileai-tenger keleti felére ment, a Tízváros térségébe.
A tanulók alkossanak párokat, és kérd meg őket, hogy olvassák fel közösen a Márk 7:31–37-et, és keressék meg, hogyan mutatott könyörületet a Szabadító egy férfi iránt a Tízvárosban. Elegendő idő eltelte után a tanulók beszéljék meg a következő kérdéseket a párjukkal:
Milyen állapotból szeretett volna meggyógyulni ez az ember?
Mit tett a Szabadító, mielőtt meggyógyította a férfit?
Hogy segíts a tanulóknak megérteni a Szabadító tetteit, kérd meg az egyik tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést Bruce R. McConkie eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:
Kép
Elder Bruce R. McConkie
„Az Úrnak egy olyan hívő lélekkel van dolga, aki nem hallja a szavait és képtelen egybefüggő válaszokat adni rájuk. Mi sem természetesebb hát, mint hogy közérthető jelekkel próbál kommunikálni, amelyeket a süket, beszédhibás ember is ismer és megért, s ezzel adja értésére, hogy mit tehet és tesz a Mester…?” (Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1965–73], 1:373).
Mit taníthatnak a Szabadító tettei ebben a helyzetben az Ő jelleméről?
Mondd el, hogy a Szabadító figyelmeztetése ellenére, miszerint a meggyógyítottak ne hirdessék ki a csodáit, az emberek a Tízváros környékén mégis tudomást szereztek azokról a csodálatos dolgokról, melyeket a Szabadító tett, és hatalmas tömegek gyűltek Hozzá (lásd Márk 7:36–37).
Kérd meg a tanulókat, hogy válaszoljanak a következő kérdésre a jegyzetfüzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban:
Milyen alkalommal fordult már elő veletek, hogy valaki észrevette, hogy segítségre van szükségetek, és tett valamit az érdeketekben?
Mondd el, hogy az óra későbbi részében még lesz lehetősége azoknak, akik szeretnék megosztani élményeiket.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Márk 8:1–3-at, a tanulók pedig kövessék a szöveget, és keressék meg, milyen nehézség merült fel a Jézust követő tömeg kapcsán.
Milyen nehézséggel találta magát szembe a sokaság? Ki vette észre a sokaság szükségét?
Mi miatt aggódott a Szabadító, mi történhet, ha az emberek megpróbálnak evés nélkül hazatérni?
A 2. vers szerint hogyan érzett a Szabadító a sokaság iránt? (Javasolhatod a tanulóknak, hogy jelöljék meg a „szánakozom e sokaságon” kifejezést, amely jelzi, hogy a Szabadító együtt érzett az emberekkel, és aggódott miattuk.)
Kérj meg két tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a Márk 8:4–9-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mi lett az eredménye a Szabadító együttérzésének.
Mit tett a Szabadító a sokaságért?
Hány ember kapott enni?
Mit tanulhatunk a Szabadító példájából ebben a történetben? (Segíts a tanulóknak megfogalmazni a következő tantételt: Azáltal követhetjük a Szabadító példáját, ha felismerjük mások szükségleteit, majd segítünk azok kielégítésében. Írd fel ezt a tantételt a táblára.)
Hogy segíts a tanulóknak megérteni ezt a tantételt, mondd el, hogy Linda K. Burton nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke azt tanította, hogy a Szabadító Isten gyermekei szolgálatában mutatott példájának követéséhez arra kell törekednünk, hogy „először figyeljünk, aztán szolgáljunk” (Először figyelj, aztán szolgálj!Liahóna, 2012. nov. 78.). Írd fel ezt a kifejezést a táblára, az előző tantétel alá.
Hogyan tanulhatjuk meg, hogy figyelmesebbek legyünk mások szükségletei iránt? (Rámutathatsz, hogy bizonyos szükségletek nem annyira nyilvánvalóak. Azonban imádkozhatunk és segítséget kérhetünk, hogy felismerjük mások szükségleteit, valamint a gondolatainkat magunkról inkább mások felé fordíthatjuk.)
Mi állhat azon képességünk útjában, hogy felismerjük mások szükségleteit, és segítsünk kielégíteni azokat?
Kérj meg néhány tanulót, hogy osszák meg élményeiket, amelyekről azzal kapcsolatosan írtak, amikor valaki felfigyelt arra, hogy segítségre van szükségük, és ezt meg is adta nekik.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Thomas S. Monson elnöktől:
Kép
President Thomas S. Monson
„Hányszor érintette már meg szívünket az, amikor láttuk, hogy valaki szükséget szenved? Hányszor állt már szándékunkban, hogy majd mi leszünk az, aki segíteni fog? És hányszor avatkozott közbe a mindennapi élet, és mi hagytuk másra a segítségnyújtást, azzal nyugtatva magunkat, hogy »valaki majd biztosan gondoskodni fog erről is«.
Annyira leköt bennünket életünk forgataga! Ha azonban hátralépnénk, és jól megnéznénk, hogy mit is teszünk valójában, rájönnénk, hogy a lényegtelen dolgok sűrűjében merültünk el. Más szavakkal élve, túl gyakran töltjük az időnket olyan dolgokkal, melyek a teljes képet szemlélve nem sokat számítanak, és közben elhanyagoljuk az igazán fontos dolgokat” (Mit tettem ma valaki másért?Liahóna, 2009. nov. 85.).
Kérd meg a tanulókat, hogy képzeljék maguk elé egy tipikus napjuk eseményeit, majd gondoljanak olyan emberekre, akikkel kapcsolatba kerülnek, és akiknek szükségük lehet a segítségükre, például szülőkre, testvérekre és kortársakra. Buzdítsd a tanulókat, hogy kötelezzék el magukat a Szabadító példájának követése mellett azáltal, hogy felajánlják segítségüket, amikor észreveszik, hogy valaki szükséget lát.
A Márk 8:10–21 összegzéseként mondd el, hogy miután Jézus csodálatos módon megvendégelte a 4000 embert, a tanítványaival egy Dalmánutának nevezett helyre hajóztak. Itt a farizeusok azt kérték Tőle, hogy mutasson jelet nekik. Jézus ezt megtagadta, és tanítványainak azt tanította, hogy óvakodjanak a farizeusok tanától, amely lelki vakságot eredményezett.
Mondd el, hogy Jézus és tanítványai elhagyták Tízváros vidékét, és egy Bethsaida nevű helyre mentek. Megérkezésükkor egy vakot hoztak a Szabadító elé, hogy gyógyítsa meg.
Néhány tanuló egymást váltva olvassa fel a Márk 8:22–26-ot, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, hogyan gyógyította meg a Szabadító a vakot.
Mi történt az első alkalommal, amikor a Szabadító a vak emberre helyezte a kezét? (Szükséges lehet elmagyaráznod, hogy a „látom az embereket, mint valami járkáló fákat” [24. vers] kifejezés arra utal, hogy a vak látott, csak nem tisztán.)
Mi történt, miután a Szabadító második alkalommal is a férfira tette a kezét?
Adj minden tanulónak egy példányt a következő idézetből Bruce R. McConkie eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, és kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel. Buzdítsd a tanulókat, hogy kövessék a szöveget, és figyeljék meg, hogy Jézus miért fokozatosan, vagyis két lépésben gyógyította meg a vakot.
Kép
Elder Bruce R. McConkie
„Ez a csoda egyedülálló; ez az egyetlen olyan feljegyzett eset, amelyben Jézus fokozatosan gyógyított meg valakit. Lehetséges, hogy Urunk azért követte ezt a módot, hogy megerősítse a vak férfi gyenge, de gyarapodó hitét. Úgy tűnik, hogy az egymást követő fizikai kapcsolat Jézussal további reményt, bizonyosságot és hitet adott a világtalannak. Jézus maga (1) vezette ki kézen fogva a vakot a városból, (2) kente saját nyálát a világtalan szemére, (3) végezte el a kézrátétel szertartását, valamint (4) tette rá második alkalommal is kezét a férfi szemeire.
Ennek a gyógyításnak a módja bizonyosan azt tanítja, hogy az embernek minden erejével és hitével kell törekednie az Úr gyógyító kegyelmére, még akkor is, ha ez mindössze részleges gyógyuláshoz elegendő, melynek elnyerése azonban további bizonyosságot és hitet nyújthat, hogy ezzel már éppé és teljes egésszé lehessen az ember. Az emberek gyakran lelki betegségeikből is fokozatosan, lépésről lépésre épülnek fel, amint életüket összhangba hozzák az Istenség terveivel és céljaival” (Doctrinal New Testament Commentary, 1:379–80).
A fokozatosan történő gyógyulás miként erősíti meg az ember Jézus Krisztusba vetett hitét?
Miért fontos megérteni, hogy néhány áldás – mint például az evangéliumról való bizonyság megszerzése, illetve a fizikai vagy lelki gyógyulás elnyerése – gyakran fokozatosan vagy lépésről lépésre jön, nem pedig azonnal vagy egyszerre?
Péter bizonyságot tesz arról, hogy Jézus a Krisztus
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Márk 8:27-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, milyen kérdést intézett a Szabadító a tanítványaihoz. A tanulók mondják el, mit találtak. Kérd meg az osztályt, hogy gondoljanak vissza arra, hogyan válaszolt Péter erre a kérdésre, ahogyan azt a Máté 16:16 feljegyezte (ez a vers egy szentírás-memoriter része). Ha nem emlékeznek rá, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Márk 8:29-et (ez a vers tartalmazza Péter válaszát).
A Márk 8:30–38 összegzéseként mondd el, hogy a Szabadító azt mondta tanítványainak, hogy még ne hozzák nyilvánosságra, hogy Ő a Krisztus, vagyis a Messiás. Elkezdte tanítani őket a közelgő szenvedéséről és haláláról is.
Az óra zárásaként kérd fel a tanulókat, hogy tegyenek bizonyságot a lecke során tanulmányozott szentírásokból megismert igazságokról.
Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta a „Korbán” szó jelentését, és azt, hogy a Szabadító miért ítélte el azt, ahogyan a farizeusok és az írástudók alkalmazták ezt a gyakorlatot:
„Jézus a következő képet festi elénk: A szülők, talán idősek és rokkantak is, éhesek, mezítelenek és otthontalanok. […] Vannak azonban gyermekeik – gyermekek, akik tehetősek és módosak. […] Bizonyosan jut elég mindenkinek, még marad is. De nem, a gyermekek azt mondják: »Ez korbán.« Vagyis: »Szent célokra szántuk ezt. Ti, a mi szüleink, fázhattok és éhezhettek és lehettek otthontalanok is; a mi javaink nem segíthetnek rajtatok. Nagyon buzgón imádjuk az Urat, a javainkat Őneki szenteltük; az eskünket pedig nem szeghetjük meg.«
Esetleg: »Ez korbán; esküt tettem, hogy a tulajdonom olyan lesz, mint ha szent célra lenne szánva, és bár én továbbra is használhatom azt egész életemben, nektek nem lehet részetek benne az esküm miatt.
[…] Fontosabb megtartanom az eskümet, mint eleget tennem azon kötelességemnek, hogy támogassam a szüleimet. A vének szóbeli hagyományai feljebb valóak a Mózes által leírt isteni törvénynél.«
Nehéznek tűnik elképzelni, hogyan süllyedhetett egy vallás ilyen mélységekbe, és hogy azok az emberek, akik állításuk szerint atyáik Jehováját szolgálják, miként nyugtathatják meg oly könnyen lelkiismeretüket, és érezhetik úgy, hogy felmentést kaptak az Ő törvénye alól. Jézus korábban már képmutatóknak nevezte őket, és azt mondta, hogy hódolatuk hiábavaló” (The Mortal Messiah, 4 vols. [1979–81], 2:407–8).
Thomas S. Monson elnök tanított arról, hogy cselekednünk kell mások megsegítése érdekében:
„[M]ások szükségletei… mindig segítő kezekért kiáltanak, és mi mindannyian tehetünk valamit, ami segít másokon. […]
Testvérek, körül vagyunk véve olyanokkal, akiknek szükségük van a figyelmünkre, a biztatásunkra, a támogatásunkra, a vigasztalásunkra és a kedvességünkre – legyenek akár családtagok, barátok, ismerősök vagy idegenek. Mi testesítjük meg az Úr kezeit itt a földön, és ezért az a feladatunk, hogy szolgáljuk és felemeljük az Ő gyermekeit. Ő számít ránk” (vö. Mit tettem ma valaki másért?Liahóna, 2009. nov. 85–86.).