58. lecke: Lukács 23

58. lecke

Lukács 23

Bevezetés

A Szabadítót Ponczius Pilátus és Heródes Antipás előtt is perbe fogják. Egyikük sem találja a bűnösnek Őt a zsidók által ellene felhozott vádakban, Pilátus azonban mégis keresztre feszítésre ítéli. Jézus megbocsát az Őt keresztre feszítő római katonáknak, és beszélget egy tolvajjal, akit szintén keresztre feszítettek. Jézus halála után az arimathiai József egy sírboltba helyezi a testét.

Javaslatok a tanításhoz

Lukács 23:1–25

A Szabadítót Pilátus és Heródes előtt is perbe fogják

Óra előtt írd fel a táblára a következő kérdéseket:

Milyen helyzetben éreztétek már úgy, hogy méltánytalanul bántak veletek egy másik ember szavai vagy tettei miatt?

Hogyan reagáltatok abban a helyzetben?

Az óra elején kérd meg a tanulókat, hogy gondolkozzanak el a táblán lévő kérdéseken.

Kérd meg a tanulókat, hogy a Lukács 23 tanulmányozása során keressenek egy olyan igazságot, amely segít nekik megtudni, miként reagáljanak, ha úgy érzik, mások méltánytalanul bánnak velük.

Emlékeztesd a tanulókat, hogy miután Jézus a Gecsemánéban szenvedett, a főpapok letartóztatták, és halálra ítélték. Mondd el, hogy ettől a pillanattól a haláláig Jézus a következő emberekkel került kapcsolatba: Ponczius Pilátus, Heródes Antipás, hithű asszonyok egy csoportja, római katonák és két tolvaj, akiket az Ő két oldala felől feszítettek keresztre. Ponczius Pilátus Júdea római helytartója volt, aminek a területéhez Jeruzsálem (a főváros) is tartozott; Heródes Antipás (aki kivégeztette Keresztelő Jánost) kormányozta Galilea és Perea területét a római fennhatóság alatt (lásd Lukács 3:1).

Oszd párokra az osztályt, és mindegyik pár olvassa el közösen a Lukács 23:1–11-et, megkeresve ebben a különbségeket a Szabadító Ponczius Pilátusnak és Heródes Antipásnak adott válaszai között. Hogy segíts a tanulóknak megérteni a Szabadító Pilátusnak adott válaszát, mondd el, hogy a Márk 15:2 Joseph Smith fordítása szerint Jézus ezt válaszolta: „Igen, ahogyan te mondod”.

Kérd meg a tanulókat, hogy a párjukkal beszéljék meg a válaszokat a következő kérdésekre:

Miben különbözött Jézus Pilátusnak adott válasza attól, ahogy Heródesnek válaszolt?
Miért lepődhetett meg Pilátus a Szabadító neki adott válaszán?
Miért lehetett csalódott Heródes a Szabadító némasága miatt?

A Lukács 23:12–25 összegzéseként mondd el, hogy sem Pilátus, sem pedig Heródes nem tudott hibát találni Jézusban, így Pilátus azt mondta a sokaságnak, hogy megbünteti Jézust, aztán elengedi. Az emberek azonban azt kiáltozták Pilátusnak, hogy inkább Barabást engedje el, és Jézus megfeszítését követelték. Pilátus elengedte Barabást, és megfeszíttette Jézust. (Megjegyzés: A Jézus Pilátus előtti megjelenéséről szóló beszámolót részletesebben tárgyaljuk majd a János 18–19-hez kapcsolódó leckében.)

Lukács 23:26–56

Jézust két tolvaj között keresztre feszítik

A Lukács 23:26–31 összegzéseként mondd el, hogy hithű asszonyok egy nagyobb csoportja – akik galileai szolgálatától fogva Vele voltak – zokogva követte Jézust, amint Őt a keresztre feszítése helyszínére vezették. Jézus azt mondta nekik, hogy ne sírjanak Őérte, hanem keseregjenek inkább Jeruzsálem közelgő pusztulása miatt, mely azért következik majd be, mert a zsidók elutasították királyukat.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 23:32–34-et, és olvassa fel a Lukács 23:35 Joseph Smith fordítását is (a Kalauz a szentírásokhoz 237–238. oldalán). A tanulók kövessék a szöveget, és figyeljék meg, mit tett a Szabadító, miközben a kereszthez szegezték.

Mit tett a Szabadító, miközben a kereszthez szegezték? (Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg a 34. versben a Szabadító szavait.)
Miért olyan figyelemre méltó a Szabadító imája ebben a pillanatban?
Milyen tantételt ismerhetünk meg a Szabadító példájából arról, hogy miként kell reagálnunk, ha mások méltánytalanul bánnak velünk? (A tanulók különböző szavakat használhatnak, de győződj meg róla, hogy megfogalmazzák a következő tantételt: Azáltal követhetjük Jézus Krisztus példáját, ha megbocsátunk azoknak, akik méltánytalanul bánnak velünk.)
Mit jelent megbocsátani valakinek?

Elmondhatod, hogy másoknak megbocsátani nem jelenti azt, hogy aki ellenünk vétkezett, azt nem kell felelősségre vonni a tetteiért. Ahogyan azt sem, hogy olyan helyzetbe kellene hoznunk magunkat, amelyben az emberek folytathatják velünk szemben a méltánytalan bánásmódot. A megbocsátás inkább azt jelenti, hogy szeretettel bánunk azokkal, akik méltánytalanul cselekedtek velünk, és nem táplálunk rossz érzéseket vagy haragot irántuk (lásd Kalauz a szentírásokhoz: megbocsát; scriptures.lds.org).

Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják végig magukban, van-e bárki, akinek meg kell bocsátaniuk. Mondd el a tanulóknak, hogy tudod, hogy néha nehéz lehet másoknak megbocsátani. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel Gordon B. Hinckley elnök következő kijelentését, az osztály pedig figyelje meg, hogy mit tehetnek, amikor nehezükre esik megbocsátani valakinek.

„…könyörgök nektek, hogy kérjetek erőt az Úrtól a megbocsátáshoz! […] Lehet, hogy nem lesz egyszerű, és lehet, hogy nem jön majd könnyen. Azonban ha őszintén törekedtek rá és gyakoroljátok, akkor el fog jönni” (“Of You It Is Required to Forgive,” Ensign, June 1991, 5).

Mit tanácsolt Hinckley elnök, mit tegyünk, amikor nehezünkre esik megbocsátani valakinek?
Szerintetek hogyan segíthet nekünk a megbocsátásban az, ha erőért imádkozunk?

Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak egy olyan esetre, amikor megbocsátottak valakinek. Kérj fel néhány tanulót, hogy ossza meg élményét az osztállyal. (Kérd meg őket, hogy ne említsenek neveket az osztály előtt, és emlékeztesd őket, hogy ne osszanak meg semmit, ami túl személyes lenne.)

Buzdítsd a tanulókat, hogy kövessék Jézus Krisztus példáját, és bocsássanak meg azoknak, akik méltánytalanul bántak velük. Kérd meg őket, hogy imádkozzanak erőért, és annak képességéért, hogy ezt megtehessék.

A Lukács 23:35–38 összegzéseként mondd el, hogy a zsidó elöljárók és a római katonák kigúnyolták a keresztre feszített Szabadítót.

Mutasd meg A keresztre feszítés című képet (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 57. sz.; lásd még LDS.org). Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 23:39–43-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, hogyan bánt a Szabadítóval a két oldalán keresztre feszített két tolvaj.

Hogyan bántak ezek a tolvajok a Szabadítóval?
Mit érthetett az egyikük az alatt, amikor azt mondta: „a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük” (41. vers)?
Hogyan válaszolt a Szabadító ennek a tolvajnak, amikor ő azt kérte Tőle, hogy emlékezzen meg róla Isten királyságában?

Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni, mit értett a Szabadító az alatt, amikor azt mondta a tolvajnak, hogy együtt lesz Ővele a paradicsomban, kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő kijelentést:

„A szentírások a paradicsom szót többféle módon használják. Először is, egy boldog és békés helyet jelöl a halandóság utáni lélekvilágban, amelyet azok számára tartanak fent, akik megkeresztelkedtek, és hithűek maradtak (lásd Alma 40:12; Moróni 10:34). […]

A paradicsom szó második jelentését a Szabadító keresztre feszítésének beszámolójában olvashatjuk, mely Lukácstól származik. […] Joseph Smith próféta elmagyarázta, hogy… az Úr valójában azt mondta, hogy a tolvaj Vele lesz a lélekvilágban” (Hűek a hithez: Evangéliumi értelmező szótár [2004]. 157.; lásd még History of the Church, 5:424–25).

Joseph Smith próféta szerint hová fog kerülni a tolvaj, miután meghal? (A lélekvilágba [lásd Alma 40:11–14].)
Milyen igazságot ismerhetünk meg a Szabadító azon kijelentéséből, hogy a tolvaj Ővele lesz a paradicsomban (Lukács 23:43)? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de győződj meg róla, hogy megfogalmazzák a következő igazságot: Minden ember lelke a lélekvilágba lép a halálukkor.)

Mondd el, hogy vannak más szentírások is, melyek segíthetnek jobban megértenünk, mit történt a tolvajjal, és mi történik a hozzá hasonlókkal a lélekvilágban. Javasolhatod, hogy a tanulók írják oda a Tan és a szövetségek 138:28–32, 58–59-et keresztutalásként a Lukács 23:43 mellé a margóra.

Mondd el, hogy a Tan és a szövetségek 138 egy Joseph F. Smith elnöknek adott kinyilatkoztatást tartalmaz, amelyben a Szabadító igazságokat nyilatkoztatott ki a lélekvilágról. Ezek az igazságok segíthetnek megértenünk, mit értett a Szabadító az alatt, amikor azt mondta: „Ma velem leszel a paradicsomban” (Lukács 23:43).

Néhány tanuló egymást váltva olvassa fel a Tan és a szövetségek 138:11, 16, 18, 28–32-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tett a Szabadító, amikor a lélekvilágba ment.

Mit tett a Szabadító, amikor a lélekvilágba ment?
A 29. vers szerint hová nem ment a Szabadító, miközben a lélekvilágban járt?
Mit szervezett meg a Szabadító, mit tegyenek igazlelkű hírnökei?
Milyen igazságot tanulhatunk ezekből a versekből? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de fogalmazzák meg a következő igazságot: Jézus Krisztus irányítása alatt igazlelkű hírnökök a lélekbörtönben lévőknek tanítják az evangéliumot.)

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Alain A. Petion testvértől, egy korábbi területi hetvenestől, az osztály pedig figyelje meg, vajon mit tett a Szabadító üzenete a kereszten lévő bűnözőért.

„A Szabadító kegyesen válaszolt, és reményt nyújtott számára. Ez a bűnöző valószínűleg nem értette, hogy az evangéliumot prédikálják majd neki a lélekvilágban, illetve hogy lehetősége lesz Isten szerint élni a lélekben (lásd 1 Pét. 4:6; T&Sz 138:18–34). A Szabadító valóban törődött a Mellette függő tolvajjal; bizonyos, hogy komolyan törődik azokkal, akik szeretik Őt és igyekeznek betartani a parancsolatait!” (“Words of Jesus: On the Cross,” Ensign, June 2003, 34).

Milyen reményt nyújtanak számunkra a T&Sz 138:29–32-ben található szavak mindazokkal kapcsolatosan, akik az evangélium ismerete nélkül haltak meg?

Mondd el, hogy bár az evangéliumot prédikálják majd ennek a tolvajnak, ettől ő még nem fog automatikusan megszabadulni Isten királyságában.

Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Tan és a szövetségek 138:58–59-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit kell még tennie a tolvajnak és a lélekbörtönben élő többi léleknek ahhoz, hogy megváltást nyerjen.

Mit kell még tennie a tolvajnak és a lélekbörtönben élő többi léleknek ahhoz, hogy megváltást nyerjen?
Mi történik azokkal a lelkekkel, akik bűnbánatot tartanak, és elfogadják a helyettük elvégzett templomi szertartásokat? (Azok a lelkek, „akik bűnbánatot tartanak, meg lesznek váltva [a templom] szertartásai iránti engedelmesség által”, az engesztelés révén megtisztulnak, és „jutalmat kapnak” [T&Sz 138:58–59].)
Mit tehetünk, hogy segítsünk azoknak a lelkeknek, akiknek a tolvajhoz hasonlóan megváltásra van szükségük? (Családtörténeti munkát végezhetünk, és részt vehetünk a halottakért végzett templomi szertartásokban.)

A Lukács 23:44–56 összegzéseként mondd el, hogy miután a Szabadító azt mondta: „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet” (46. vers), meghalt a kereszten. Az arimathiai József ezután lenvászonba tekerte a Szabadító testét, és egy sírboltba helyezte.

Zárásként bizonyságot tehetsz a leckében megtárgyalt igazságokról.

Megjegyzések és háttér-információk

Lukács 23:34. „Atyám! bocsásd meg nékik”

Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből megfogalmazta az egyik okát annak, hogy miért kell nekünk is megbocsátanunk az ellenünk vétkezőknek:

„Muszáj megbocsátanunk azoknak, akik megsértenek bennünket, és nem szabad, hogy rossz érzéseket tápláljunk irántuk. A Szabadító a keresztről mutatott erre példát: »Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek« (Lukács 23:34). Nem ismerjük az ellenünk vétkezők szívét” (vö. Hogy egyek legyünk. Liahóna, 1998. júl. 77.).

David E. Sorensen elder a Hetvenek Elnökségében szolgálva azt tanította, hogy amikor megbocsátunk másoknak, akkor elengedjük a múltat, és hittel, valamint szeretettel indulunk a jövő felé:

„Ha valaki megbánt minket vagy a szeretteinket, az okozott fájdalom szinte elviselhetetlen lehet. Úgy érezhetjük, hogy fájdalmunk vagy az ellenünk elkövetett igazságtalanság a világ leglényegesebb dolga, és nincs más választásunk, mint bosszút állni. Krisztus azonban, a Békesség Fejedelme, jobb utat tanít nekünk. Nagyon nehéz lehet megbocsátani valakinek az ellenünk elkövetett vétkét, ám ha megtesszük, szebb jövőt tárunk fel önmagunk előtt. Mások hibái többé nem szabják meg a mi utunkat. A másoknak való megbocsátás révén szabadon választhatjuk meg, hogyan éljük életünket. A megbocsátás azt jelenti, hogy a múltbéli gondok többé nem befolyásolják célunkat, és szívünkben Isten szeretetével tekinthetünk a jövő[b]e” (A megbocsátás szeretetté varázsolja a keserűséget. Liahóna, 2003. máj. 12.).

Lukács 23:7–12. „Ő semmit nem felele néki”

James E. Talmage elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt írta a Szabadító és Heródes közötti párbeszédről:

„Heródes elkezdte a Fogoly kihallgatását; Jézus azonban néma maradt. A főpapok és az írástudók hevesen ostromolták vádaskodásukkal; az Úr azonban egyetlen szót sem szólt. […] Amennyire csak tudjuk, Heródes volt… az egyetlen olyan lény, aki szemtől szembe látta Krisztust, beszélt vele, mégsem hallotta soha a hangját. …Heródes – a róka – számára csupán megvető és fejedelmi hallgatás jutott. Vérig sértve aztán Heródes a sértő kérdésekről gyűlölettel teli gúnyolódásra váltott. Embereivel sportot űztek Krisztus szenvedéseiből, »semminek állítván és kicsúfolván őt«; majd kifigurázásként »felöltöztette fényes ruhába, [és] visszaküldé Pilátushoz« [Lukács 23:11]. Heródes semmi kivetnivalót nem talált Jézusban, amely jogossá tette volna elítélését” (Jesus the Christ, 3rd ed. [1916], 636).

Lukács 23:7–34. A Szabadító reagálása azokra, akik méltánytalanul bántak vele

Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő gondolatokat osztotta meg arról, hogyan követhetjük a Szabadító példáját, amikor mások kritizálnak vagy üldöznek bennünket:

„Amikor… úgy válaszolunk a vádlóinknak, ahogy azt a Szabadító is tette, nemcsak még inkább Krisztushoz fogunk hasonlítani, hanem ezáltal másokat is hívunk, hogy érezzék az Ő szeretetét és kövessék Őt.

A krisztusi módon adott válaszokat nem lehet előre megfogalmazni, és sablon sincs hozzájuk. A Szabadító minden egyes helyzetre másképp reagált. Amikor a gonosz Heródes király elé vitték, Ő csendben maradt. Amikor Pilátus előtt állt, egyszerű és erőteljes bizonyságot tett isteni mivoltáról és küldetéséről. Amikor a templomot megszentségtelenítő pénzváltókkal nézett szembe, isteni kötelességét gyakorolva megóvta és megvédte azt, ami szent. Amikor keresztre feszítették, egy páratlan keresztény fohásszal élt: »Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek« (Lukács 23:34).

Néhányan téves módon úgy vélik, hogy például a csendben maradás, a szelídség, a megbocsátás és az alázatos bizonyságtétel hasztalan vagy gyenge válaszok. Ahhoz azonban, hogy szeressük ellenségeinket, áldjuk azokat, akik minket átkoznak, jót tegyünk azokkal, akik minket gyűlölnek, és imádkozzunk azokért, akik háborgatnak és [üldöznek] minket (lásd Máté 5:44), hitre, erőre és legfőképpen keresztény bátorságra van szükség” (Keresztény bátorság: a tanítványság ára. Liahóna, 2008. nov. 72.).

Lukács 23:31. A zöldellő fa és a száraz fa

„A »zöldelő fa«, melyről a Lukács 23:31-ben olvashatunk, Jézus Krisztus halandó szolgálatának időszakát jelképezi. A Szabadító kijelentése azt sugallja, hogy ha a zsidó nép elnyomói ilyen gonosz tetteket voltak képesek véghezvinni (lásd Lukács 23:28–30) akkor, amikor Jézus közöttük járt, akkor sokkal rosszabb dolgokat tesznek majd a zsidó néppel az Ő eltávozása után – amely időszakot a »száraz fa« jelképezi. A Joseph Smith fordítás hozzátesz egy mondatot ehhez a vershez, amely leírja a Szabadító halála után bekövetkező pusztulást” (Újszövetség tanulói kézikönyv [Egyházi Oktatási Szervezet kézikönyv, 2014]. 188.).

Lukács 23:46. „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet”

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, miért fontosak a Szabadító utolsó szavai a kereszten:

„Amikor az utolsó fillérig megfizetett, amikor Krisztus hithű elkötelezettsége éppoly nyilvánvalóvá vált, mint amilyen tökéletesen megingathatatlan volt, irgalommal teljes munkája végül »elvégeztetett« [lásd János 19:30]. Habár lehetetlennek tűnt, és senki nem segítette vagy támogatta Őt, a názáreti Jézus, az élő Isten élő Fia lehetővé tette, hogy élet támadjon ott, ahol mindaddig a halál uralkodott, és örömteli, lelki megváltást hozott a bűn pokoli sötétségéből és kétségbeeséséből. Azon Istenbe vetett hittel, akiről tudta, hogy mellette áll, képes volt diadalmasan így szólni: »Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet« [Lukács 23:46]” (Senki nem volt Vele. Liahóna, 2009. máj. 88.).