45. lecke
Lukács 3–4
Bevezetés
Keresztelő János bűnbánatot prédikál és bizonyságot tesz a Messiás eljöveteléről. János megkereszteli Jézus Krisztust, aki ezután a pusztában böjtöl 40 napon át. Miután Galileába utazik, Jézus Názáretben kijelenti, hogy Ő a Messiás. Názáret népe elutasítja, Ő pedig Kapernaumba megy, ahol betegeket gyógyít és ördögöket űz ki.
Javaslatok a tanításhoz
Lukács 3:1–22
Keresztelő János Jézus Krisztusról prófétál
Az óra előtt kérd meg az egyik tanulót, hogy tanulmányozza Illés és a sareptai özvegy történetét az 1 Királyok 17:1–16-ból, valamint egy másik tanulót, hogy tanulmányozza Naámán és Elizeus történetét a 2 Királyok 5:1–15-ből. Mondd el, hogy egy rövid összegzést adnak majd ezekből a beszámolókból később, a lecke folyamán. Kérd meg őket, hogy hangsúlyozzák ki, amit Naámán és a sareptai özvegy tett, hogy megmutassák hitüket, és mutassanak rá, hogy mindketten nemzsidók voltak (nem Izráel házából valók).
A lecke kezdéséhez kérd meg a tanulókat, hogy egy papírlapra írjanak egy olyan esetről, amikor úgy érezték, hogy elkülönülnek vagy elhatárolódnak a körülöttük élőktől, mert Jézus Krisztus evangéliuma szerint élnek (figyelj rá, hogy a tanulók ne írják fel a nevüket a papírlapra). Elegendő idő eltelte után kérd meg a tanulókat, hogy adják oda neked a lapokat. Olvass fel néhány élményt az osztálynak.
Kérd meg a tanulókat, hogy a Lukács 3:1–22 tanulmányozása során keressenek egy olyan igazságot, amely segíthet megmagyarázni, hogy időnként miért érzik az evangélium szerint élők elkülönítve magukat másoktól.
Mondd el, hogy Mózes törvénye értelmében a főpap az ároni papság elnöklő tisztségviselőjeként működött, és Izráel nemzetének politikai vezetője is volt. Mire azonban a Szabadító szolgálata elérkezett, a főpapi hivatal elvilágiasodott. Ahelyett, hogy Isten választotta volna ki őket, a főpapokat Heródeshez és egyéb római hivatalnokokhoz hasonló emberek nevezték ki (lásd Bible Dictionary, “High priest”).
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 3:2–6-ot, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, kihez szólt Isten a főpapok helyett.
-
Kihez érkezett az Úr hangja a főpapok helyett? („Jánoshoz, a Zakariás fiához”, akit Keresztelő Jánosként is ismertek.)
-
Mit tanított Keresztelő János?
Mondd el, hogy János napjaiban néhányan abban hittek, hogy mivel Ábrahám leszármazottai voltak, ezért jobbak voltak vagy Isten jobban szerette őket a nemzsidóknál. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 3:7–9-et, az osztály pedig keresse meg, mit tanított Keresztelő János, mit kell tenniük a zsidóknak ahhoz, hogy Isten kedvére tegyenek.
-
Mit tanított Keresztelő János, mit kell tenniük a zsidóknak ahhoz, hogy Isten kedvére tegyenek? (Mondd el, hogy a „gyümölcs” az általunk meghozott döntések következményeinek a jelképe.)
-
A 9. vers szerint mi történik majd azokkal, akik nem hoznak „jó gyümölcsöt”, vagyis nem élnek igazlelkűen?
A Lukács 3:10–15 összegzéseként mondd el, hogy János zsidók bizonyos csoportjait tanította arról, hogyan teremhetnek jó gyümölcsöt. János szolgálata figyelemre méltó volt, és néhányan úgy gondolták, ő lehet a Messiás.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 3:16–17-et, az osztály pedig keresse meg, mit mondott János, mit tesz majd a Messiás, amikor eljön.
-
Mit mondott János, mit tesz majd a Messiás, amikor eljön?
Mondd el, hogy a „keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel” kifejezés (16. vers) a Szentlélek ajándéka elnyerésének megtisztító és megszentelő hatására utal.
Hogy segíts a tanulóknak jobban megérteni a 17. verset, mutass egy maréknyi magot vagy apró kavicsot, valamint egy kis fűrészport vagy apró újságpapír-darabkákat. Keverd össze a magokat és a fűrészport, majd helyezd a keveréket egy lapos tálcára.
-
Hogyan lehetne szétválasztani a magokat a fűrészportól?
Mondd el, hogy amikor a búzát learatják és kicsépelik (elválasztják a gabonát a növény többi részétől), akkor a gabonát még megszelelik. A szelelés egy ősi módszer arra, hogy szétválasszák a gabonaszemeket az őket körülvevő héjazattól (a pelyvától). A szelelés során egy nagy lapáttal vagy favillával (a szentírásokban szórólapátnak fordítják) a levegőbe dobálják a búzát, a szél pedig kifújja belőle a könnyebb és nemkívánatos pelyvát, a nehezebb búzaszemek pedig egy kupacba esnek vissza a cséplőterületen.
Ezen elv szemléltetéséhez mutass egy legyezőt (szükség esetén használhatsz keménypapírt, kartont vagy összehajtott papírlapot is). Kérj meg egy tanulót, hogy jöjjön előre, és legyezze a legyezőt a magok és a fűrészpor felett. Miközben a tanuló legyez, finoman dobáld fel a keveréket, hogy a legyező kifújhassa belőle a fűrészport, míg a magok visszaesnek a tálcára. Kérd meg a tanulót, hogy üljön le.
-
Mit jelképez a búza és a pelyva? (A búza az igazlelkűeket, míg a pelyva a gonoszokat jelképezi.)
-
A 16–17. vers szerint ki választja szét az igazlelkűeket a gonoszoktól? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő igazságot a táblára: Jézus Krisztus szétválasztja az igazlelkűeket a gonoszoktól.)
-
Bár az igazlelkűek és a gonoszok végső szétválasztására az ítélet napján kerül majd sor, miként okozhatja Jézus Krisztus követése és az Ő evangéliuma szerinti élet azt, hogy tanítványai már most is elkülönüljenek a világtól?
-
Miért szükséges megértenünk, hogy ha igyekszünk Jézus Krisztust követni és az Ő evangéliuma szerint élni, azzal esetleg elkülönülhetünk másoktól, vagy legalábbis így érezhetjük?
A Lukács 3:18–22 összegzéseként mondd el, hogy Jézus elment, hogy Keresztelő János megkeresztelje. Később Keresztelő Jánost Heródes börtönbe vetette.
Lukács 3:23–38
Jézus származási vonalának levezetése
A Lukács 3:23–38 összegzéseként mondd el, hogy Lukács megadta Jézus nemzedékrendjét, és bizonyságot tett arról, hogy József Jézus „feltételezett” (nem a valódi) apja, Jézus pedig Isten Fia.
Lukács 4:1–13
Sátán megkísérti Jézust a pusztában
Mondd el, hogy a Lukács 4:1–13 beszámolót tartalmaz arról, hogy Jézus 40 napon át böjtölt a pusztában, és nemet mondott Sátán kísértéseire.
Lukács 4:14–30
Jézus kijelenti, hogy Ő a Messiás
Sorold fel a következő szavakat a táblán: szegény, töredelmes, fogoly, vak és lesújtott. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el egy olyan eseten, amikor e szavak közül az egyik vagy több is ráillett arra, ahogyan érezték magukat. Kérd meg őket, hogy a Lukács 4:14–30 tanulmányozása során keressék meg, hogyan találhatnak enyhülést ezekre az érzésekre.
A Lukács 4:14–17 összegzéseként mondd el, hogy miután Jézus visszatért a vadonból, prédikálni kezdett a galileai zsinagógákban, majd hamarosan visszatért gyermekkori otthonába, Názáretbe. Itt-tartózkodása során kiállt egy zsinagógában, és felolvasott Ésaiás könyvéből.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 4:18–21-et, az osztály pedig keresse meg, mit tanított Ésaiás a Messiás isteni küldetéséről.
-
Miről tett Jézus tanúbizonyságot egykori otthona, Názáret népének? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de győződj meg róla, hogy megfogalmazzák a következő igazságot: Jézus a Messiás, aki azért küldetett, hogy meggyógyítsa a töredelmes szívűeket, és megszabadítsa azokat, akik lelki rabságban szenvednek.)
-
Milyen élményeitek voltak már, amelyek azt mutatták, hogy Jézus Krisztus napjainkban is folytatja gyógyító és szabadító tevékenységét?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 4:22-t, az osztály pedig keresse meg, hogyan reagáltak a názáretiek Jézus merész kijelentésére, hogy Ő a régóta várt Messiás.
-
Hogyan reagáltak az emberek Jézus kijelentésére?
-
A 22. vers alapján szerintetek miért hitték el nehezen a názáretiek, hogy Jézus a Messiás?
A Lukács 4:23 összegzéseként mondd el, hogy Jézus tudta, hogy a názáretiek arra kérik majd, hogy bizonyítsa be, hogy Ő a Messiás, azzal, hogy megismétli a Kapernaumban véghezvitt csodákat.
Kérd meg a tanulókat, hogy fussák át magukban a Lukács 4:24–27-et, és keressenek két Ószövetség-beli beszámolót, amelyre a Szabadító hivatkozott a názáretieknek adott válaszában. Kérd meg a tanulókat, mondják el, mit találtak.
Kérd meg a korábban e történetek tanulmányozására felkért két tanulót, hogy mondják el rövid összefoglalójukat. Ezután mondd el, hogy Jézus azt tanította a názáretieknek, hogy bár voltak izráelita özvegyek és leprások, mégis két nemizráelita (nemzsidó) volt az, akik a csodákat megtapasztalták.
-
Hogyan mutatott hitet Naámán és a sareptai özvegy?
-
Miben különbözött az özvegy és Naámán hite a názáretiek hitétől?
Mutass rá, hogy Jézus nagyon kevés csodát tett Názáretben, mert az emberekből általánosságban véve hiányzott az Őbelé vetett hit (lásd Máté 13:54–58; Márk 6:1–6).
-
Milyen tantételt tanulhatunk a hitről, amikor szembeállítjuk a názáretieket az özveggyel és Naámánnal? (Segíts a tanulóknak megfogalmazni egy, a következőhöz hasonló tantételt: Amikor kimutatjuk a Jézus Krisztusba vetett hitünket, akkor csodákat láthatunk megtörténni.)
Kérj fel néhány tanulót, hogy jöjjenek a táblához, és készítsenek listát arról, miként mutathatjuk ki az abbeli hitünket, hogy Jézus Krisztus a mi Szabadítónk. Miután a tanulók befejezték a felsorolást, kérdezd meg:
-
Milyen olyan áldásokra vagy csodákra tudtok példát mondani, amelyek csak akkor következnek be, ha először hittel cselekszünk?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 4:28–30-at, az osztály pedig keresse meg, hogyan reagáltak a zsinagógában lévők Jézusra. Kérd meg a tanulókat, hogy mondják el, mit találtak.
-
Miként szemlélteti ez a beszámoló azt, ahogyan Jézus Krisztus szétválasztja majd a gonoszokat az igazlelkűektől? (Lásd Lukács 3:17.)
Lukács 4:31–44
Jézus ördögöket űz ki és betegeket gyógyít
A tanulók alkossanak párokat, és a társukkal együtt olvassák fel a Lukács 4:31–44-et, valamint keressék meg azokat az áldásokat, amelyeket a Kapernaumban élők kaptak, összehasonlítva ezeket a názáretiek által elnyertekkel. Az olvasás után kérd meg őket, hogy beszéljék meg a társukkal a válaszaikat a következő kérdésekre (fel is írhatod ezeket a kérdéseket a táblára):
-
Miben különbözött a kapernaumiak reagálása Jézusra attól, ahogyan a názáretiek reagáltak Őrá?
-
Milyen áldásokat kaptak a Kapernaumban élők a Názáretben élőkhöz képest?
-
Hogyan szemléltetik ezek a beszámolók azt a tantételt, hogy amikor kimutatjuk a Jézus Krisztusba vetett hitünket, akkor csodákat láthatunk bekövetkezni?
Kérj meg néhány tanulót, hogy ossza meg az utolsó két kérdésre adott válaszát az osztállyal.
A lecke befejezéseként oszd meg a bizonyságodat Jézus Krisztusról, valamint azokról az áldásokról, amelyeket akkor kaptál, amikor kimutattad az Őbelé vetett hitedet. Kérd meg a tanulókat, hogy a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba írjanak le több lehetőséget is arra, ahogyan kimutathatják a Jézus Krisztusba vetett hitüket. Kérd meg őket, hogy tűzzék ki célul, hogy megteszik, amiket leírtak.