A Szabadító azzal válaszol a farizeusok azon panaszaira, hogy Ő vámszedőkkel és bűnösökkel tart fenn kapcsolatot, hogy elmondja az elveszett bárány, az elveszett drakhma és a tékozló fiú példázatát.
Jézus elmondja az elveszett juh, az elveszett drakhma és a tékozló fiú példázatát
Az óra kezdetén kérdezd meg a tanulóktól, hogy előfordult-e már velük, hogy elveszítettek valami számukra értékeset.
Mi mindent voltatok készek megtenni azért, hogy megtaláljátok? Miért?
Szerintetek mit jelent az, ha valaki lelkileg „elveszett”? (Segíts a tanulóknak megérteni, hogy ez vonatkozhat azokra, akik még nem ismerték meg Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát, és azokra is, akik jelenleg éppen nem élnek az evangélium tanításaival összhangban.)
Kérd meg az osztályt, hogy gondoljanak egy olyan ismerősükre, aki esetleg lelkileg elveszett, és gondolják át, mit éreznek iránta.
Mondd el, hogy a Lukács 15 a Szabadító tanításait tartalmazza azokkal kapcsolatosan, akik lelkileg elveszettek. Kérd meg a tanulókat, hogy keressenek olyan igazságokat a Lukács 15-ben, amelyek arról szólnak, hogy Mennyei Atyánk mit érez azok iránt, akik lelkileg elveszettek, és hogy milyen felelősséggel tartozunk irántuk.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 15:1–2-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mi miatt zúgolódtak a farizeusok és az írástudók.
Miért háborogtak a farizeusok és az írástudók?
Mit árul el ez a felháborodás a farizeusokról és az írástudókról?
Mondd el, hogy a Szabadító három példázattal válaszolt: egy elveszett juhról, egy elveszett drakhmáról és egy elveszett fiúról szólóval. Kérd meg őket, hogy figyeljék meg, miért veszett el és hogyan került meg az egyes példázatok tárgya.
Mondd el, hogy az elveszett juh és az elveszett drakhma példázatában a Szabadító leírta, milyen nagy szorgalommal kutatott a pásztor is és az asszony is, amíg meg nem találták, ami elveszett.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a Lukács 15:4–6, 8–9-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit érzett a pásztor és az asszony, amikor megtalálta a juhot és a drakhmát.
Mi a különbség aközött, ahogyan a juh és a drakhma elveszett? (A juh a rendes napi tevékenysége során és nem a saját hibájából veszett el, míg a drakhma a tulajdonosa hanyagsága vagy gondatlansága miatt tűnt el [lásd David O. McKay, in Conference Report, Apr. 1945, 120–22].)
Milyen szóval jellemzik azt, amit a pásztor és az asszony érzett?
Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban a Lukács 15:7, 10-et, és keressék meg, mihez hasonlította a Szabadító a pásztor és az asszony örömét. (A bűnbánatot tartó bűnös miatti örvendezéshez a mennyben.)
Mondd el, hogy a Lukács 15-ben szereplő harmadik példázat egy tékozló (vagyis pazarló és nemtörődöm módon kicsapongó) fiúról, az ő bátyjáról, valamint édesapjukról szól.
Hármas csoportokra oszthatod a tanulókat, és mindegyik csoportnak adhatsz egy példányt a következő anyagból. Kérd meg őket, hogy olvassák fel a csoportjukkal közösen a Lukács 15:11–32-t, és jelöld ki egyiküket, hogy gondolja át a példázatot a tékozló fiú szemszögéből, a második tanulót, hogy tegye ugyanezt az édesapa, míg a harmadik tanuló az idősebb testvér szemszögéből.
Miután a tanulók befejezték az olvasást, kérd meg őket, hogy beszéljék meg a csoportjukkal közösen a kiosztott anyagban szereplő kérdéseket.
A tékozló fiú példázata
Újszövetség ifjúsági hitoktatói kézikönyv – Otthontanulói lecke (11. rész)
A tékozló fiú
Mi segített abban, hogy magadhoz térj, vagyis felismerd, milyen szörnyű helyzetben vagy?
Mire számítottál, hogyan reagál majd édesapád a hazatérésedre?
Mire gondoltál és mit éreztél, amikor édesapád úgy fogadott, ahogyan tette?
Az apa
Mire gondoltál és mit éreztél, miközben a kisebbik fiad távol volt?
Miért fogadtad így a tékozló fiadat?
Amikor az idősebb fiad zokon vette, ahogyan az öccsével bántál, hogyan segítettél neki megérteni, miért tettél így?
Az idősebb testvér
Mire gondoltál és mit éreztél, miközben az öcséd távol volt?
Miért esett nehezedre, hogy örvendj az öcséd visszatérésének?
Milyen áldásokat kaptál azért, mert hű voltál az édesapádhoz?
Miért veszett el a tékozló fiú? (A báránnyal és a drakhmával ellentétben a tékozló fiú saját lázadása miatt veszett el.)
Ha megértjük azt, hogy az édesapa ebben a példázatban Mennyei Atyánkat jelképezi, mit tanulhatunk arról, miként reagál Mennyei Atyánk azokra, akik a bűnbánat révén visszatérnek Őhozzá? (A tanulóknak a következőhöz hasonló tantételt kell megfogalmazniuk: Ha a bűnbánat és az Ő bocsánatára való törekvés révén visszatérünk Mennyei Atyánkhoz, akkor Ő örvendezni fog, és kitárt karokkal fogad vissza bennünket. Írd fel ezt a tantételt a táblára.)
Hogyan segíthet ez a tantétel azoknak, akik lelkileg elveszettnek érzik magukat?
Emlékeztesd a tanulókat az idősebb testvérre a példázatban.
Szerintetek miért volt dühös az idősebb testvér?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Jeffrey R. Holland eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, az osztály pedig figyelje meg, milyen indokai lehetnek annak, hogy az idősebb fivér haragra gerjedt:
Kép
Elder Jeffrey R. Holland
„Mellőzötten, és talán nem is kis önsajnálattal telve, ez a kötelességtudó fiú – aki csodálatosan kötelességtudó – egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy neki sohasem kellett megismernie a mocskot, a kétségbeesést, a félelmet, vagy meggyűlölnie önmagát. Egy pillanatra elfelejti, hogy a birtokon lévő összes marha már az övé, ahogyan minden köntös a szekrényben és minden gyűrű a fiókban. Egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy hithűsége már elnyerte és mindig is el fogja nyerni a jutalmát.
[B]előle, akinek gyakorlatilag mindene megvan, és aki csodálatosan, kemény munkával szerezte vagyonát, belőle hiányzik az az egy valami, ami az Úr tökéletes férfijává tehetné, amihez már oly közel áll. Még nem jutott el arra a könyörületre és irgalomra, a jószívűséggel áthatott széles látókörre, hogy felismerje: nem egy vetélytárs tért vissza. Ez az ő testvére. […]
E fiatalabb testvér bizonyosan rab volt – a bűn, az ostobaság és a disznóól rabja. De az idősebb fivér is egyfajta rabságban él. Még nem sikerült kitörnie saját börtönéből. Marja a sárga irigység. Úgy érzi, apja nem becsüli őt eléggé, és fivére megfosztja őt jogaitól, pedig erről szó sincs!” (vö. A másik tékozló fiú.Liahóna, 2002. júl. 70.).
Holland elder szerint miért volt dühös az idősebb testvér? Milyen szempontból volt az idősebb testvér is elveszett?
Mit nem szabad elfelejtenünk, amikor azt látjuk, hogy Isten irgalmat nyújt és áldásokat ad azoknak, akik bűnbánatot tartanak és visszatérnek Őhozzá?
Milyen tantételt ismerhetünk meg ebből a példázatból arról, hogy miként válhatunk hasonlóbbá Mennyei Atyánkhoz? (A tanulóknak a következőhöz hasonló tantételt kell megfogalmazniuk: Úgy válhatunk Mennyei Atyánkhoz hasonlóbbá, ha könyörülettel és örömmel reagálunk arra, amikor mások bűnbánatot tartanak.)
Emlékeztesd a tanulókat arra a személyre, akire az óra elején gondoltak, aki lelkileg elveszett lehet. Buzdítsd őket, hogy imádságos lélekkel gondolják át, hogyan segíthetnének ennek a személynek, hogy bűnbánatot tartson, és közelebb kerüljön Mennyei Atyánkhoz. Kérd meg őket, hogy gondolják át, ők maguk milyen értelemben lehetnek elveszettek, akiknek bűnbánatra van szükségük, és vissza kell térniük a Szabadítóhoz.
Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak egy olyan esetre, amikor valaki igazságtalanul bánt velük, és hogy ez milyen érzést keltett bennük. Mondd el, hogy a következő rész tanulmányozása során megtudják majd, hogyan reagált a Szabadító a saját döntése alapján azokra, akik igazságtalanul bántak Vele. Kérd meg őket, hogy figyeljék meg a további részleteket is Lukácsnak a Jézus Krisztus Gecsemánéban átélt szenvedéséről szóló beszámolójában, valamint azt, mit evett Jézus a feltámadása után.