Otthontanulói lecke
János 2–6 (13. rész)
Bevezetés
Jézus csodálatos módon ötezernél több embert vendégel meg, másnap pedig azt tanítja, hogy Ő az életnek kenyere.
Javaslatok a tanításhoz
János 6:22–59
Jézus azt tanítja, hogy ő az életnek kenyere
Tegyél ki egy vekni kenyeret. Kérj meg egy tanulót annak a történetnek az összefoglalására, amikor a Szabadító öt kenyérrel és két kis hallal ötezernél is több embert jóllakatott.
-
Mit gondoltatok volna, ha jelen lettetek volna ennél a csodánál, és megtudtátok volna, hogy Jézus képes csodálatos módon ételt adni?
Mondd el, hogy a János 6:22–25 feljegyzése szerint a Jézus által csodálatos módon jóllakatott emberek közül sokan őt keresve Kapernaumba mentek.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a János 6:26–27-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit mondott Jézus az embereknek.
Mondd el, hogy a János 6:26 Joseph Smith fordításában ez áll: „Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, mert be kívánjátok tartani az általam mondottakat, se nem azért, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből és jóllaktatok” (Joseph Smith Translation, John 6:26). Mondd el azt is, hogy az eledel szó a János 6:27-ben és máshol a Bibliában ételt jelent.
-
A Szabadító szerint miért keresték Őt ezek az emberek? (A Szabadító szavai arra utalnak, hogy azért követték Őt, hogy még több ételt kapjanak Tőle.)
-
Mit mondott nekik a Szabadító, mit kellene inkább keresniük?
Mondd el, hogy az eledel, „a mely megmarad az örök életre” (János 6:27), utalhat a Szabadító evangéliumának örök igazságaira.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a János 6:28–31-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mi volt az emberek kívánsága, mit tegyen Jézus, amivel még inkább bizonyítaná nekik, hogy Ő a Messiás.
-
Mit akartak az emberek, mit tegyen értük Jézus? (Mondd el, hogy a manna olyan mennyből érkező kenyér volt [lásd János 6:31], amelyet Isten adott Izráel gyermekeinek, amíg a pusztában vándoroltak; lásd még 2 Mózes 16:14–15, 35.)
Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a János 6:32–35-öt, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, mit tanított az embereknek a Szabadító, amikor jelet kértek tőle.
-
Mit tanított magáról a Szabadító, amikor a mannára, vagyis a mennyei kenyérre utalt?
Javasolhatod, hogy a tanulók jelöljék meg az „Én vagyok az életnek ama kenyere” kifejezést a János 6:35-ben.
-
Milyen tekintetben hasonlítható kenyérhez a Szabadító és az Ő tanításai?
-
Szerintetek mit jelent az, hogy aki Jézus Krisztushoz jön, az „semmiképen meg nem éhezik” (János 6:35)? (Az egyik lehetséges válasz az, hogy Ő lelkileg táplálni fogja őket.)
-
Milyen igazságot tudhatunk meg a Szabadítónak a 35. versben található tanításaiból? (A tanulók más szavakat is használhatnak, de fogalmazzanak meg egy, a következőhöz hasonló tantételt: Ha Jézus Krisztushoz jövünk, Ő lelkileg táplálni fog minket. Írd fel a táblára ezt a tantételt.)
Írd fel a táblára a következő hiányos kijelentéseket:
Azáltal jövünk Jézus Krisztushoz, hogy… |
Ő azáltal táplál minket, hogy… |
Oszd párokra a tanulókat, és közösen dolgozva készítsenek egy felsorolást a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban olyan dolgokról, amelyeket mi tehetünk azért, hogy Jézus Krisztushoz jöjjünk, valamint annak módjairól, ahogyan Ő lelkileg táplál minket. Kérj meg néhány tanulót, hogy mondják el az osztálynak, mit válaszoltak.
Megkérhetsz néhány tanulót, hogy mondják el, hogyan kaptak lelki táplálékot, amikor a Szabadítóhoz jöttek.
Hogy felkészítsd a tanulókat egy, a Szabadító által tanított további tantétel megfogalmazására, kérd meg néhányukat, hogy jöjjenek ki az osztály elé, és adj mindegyiküknek egy-egy darab kenyeret. Kérd őket, hogy szagolják meg a kenyeret, és képzeljék el, milyen íze lehet.
-
Mennyire táplálna benneteket ez a kenyér, ha csak szagolgatnátok azt, elképzelnétek, hogy milyen íze lehet, és hordoznátok magatokkal egész nap?
-
Mit kell tennünk azért, hogy javunkra váljon mindaz, amit a kenyér nyújthat?
Kérj meg néhány tanulót, hogy egymást váltva olvassák fel a János 6:49–54-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, hogyan kapcsolódik az osztálytársaik kenyérrel kapcsolatos tapasztalata ahhoz, amit ezekben a versekben tanított a Szabadító.
-
Miben különbözik az életnek kenyere a hétköznapi kenyértől? (A hétköznapi kenyértől csak egy kis időre lakunk jól, Jézus Krisztus viszont olyan áldásokat kínál nekünk, amelyek örökké tartanak.)
-
Az 53–54. versek szerint mit tanított a Szabadító az embereknek, mit tegyenek?
Mondd el, hogy a Szabadító jelképes értelemben használta az evésre és ivásra utaló szavakat. Hogy segíts a tanulóknak megérteni a Szabadító tanításait, kérd meg az önkéntes tanulókat, hogy egyék meg a kenyeret, majd menjenek vissza a helyükre.
-
Mi történik a kenyérrel és annak tápanyagaival, amikor megesszük azt? (A vitaminok és a tápanyagok testünk részévé válnak, erőt és egészséget adva neki.)
-
Szerintetek mit jelent Jézus Krisztus testéből enni és a véréből inni? (Jelentheti az Ő tanításainak és engesztelésének befogadását és életünk részévé tételét. Az úrvacsoravételt is jelképezheti, melyet majd csak ezután vezet be a Szabadító.)
-
A János 6:54 szerint milyen áldást kaphatunk, ha életünk részévé tesszük, vagyis alkalmazzuk Jézus Krisztus tanításait és engesztelését? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a táblára a következő tantételt: Ha életünk részévé tesszük, vagyis alkalmazzuk Jézus Krisztus tanításait és engesztelését, akkor örök életet nyerhetünk.)
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Bruce R. McConkie eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, az osztály pedig figyelje meg, mit mondott, hogyan tehetjük életünk részévé Jézus Krisztus tanításait és engesztelését.
„Isten Fiának testét enni és vérét inni annyit tesz, mint először is szó szerinti értelemben és teljes mértékben, bárminemű fenntartás nélkül elfogadni Őt az Örökkévaló Atya leszármazottjaként a testben; másodszor pedig az evangéliumának elfogadása, az Ő egyházához való csatlakozás, valamint az engedelmességben és igazlelkűségben való mindvégig kitartás által betartani a Fiú parancsolatait. Akik ily módon eszik az Ő testét és isszák az Ő vérét, azoknak örök életük lesz, vagyis felmagasztosulást nyernek a celesztiális világ legmagasabb mennyországában” (Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1965–73], 1:358).
-
Mit javasolt McConkie elder, hogyan tegyük életünk részévé Jézus Krisztus tanításait és engesztelését?
Mondd el, hogy az örök élet azt jelenti, hogy örökké Mennyei Atyánkkal és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal élünk, és olyanokká válunk, mint Ők. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a János 6:56–57-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és nézzék meg, hogyan válhatunk hasonlóbbá Őhozzájuk, miközben életünk részévé tesszük Jézus Krisztus tanításait. Mondják el, mit találtak.
Mondd el, hogy a Szabadító nem fog fizikai értelemben bennünk lakozni, hanem velünk lesz isteni hatása, hogy segítsen nekünk hasonlóbbá válni Őhozzá és Mennyei Atyánkhoz.
A János 6:59–66 összegzéseként mondd el, hogy Jézus tanítványai közül némelyek elvetették a tanításait és elfordultak Tőle, már nem követték Őt.
Oszd meg bizonyságodat a tanulók által megfogalmazott igazságokról. Kérd fel a tanulókat, hogy írjanak le a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba egy arra vonatkozó célt, hogy mi módon fogják még inkább életük részévé tenni a Szabadító engesztelését vagy valamelyik tanítását.
Következő rész (János 7–10)
Mondd el a tanulóknak, hogy a következő részből megtudják, hogyan bánt Jézus Krisztus egy házasságtörésen ért asszonnyal, és mit mondott, hogy eloszlassa a tömeget, mely meg akarta ölni az asszonyt. Megkérheted a tanulókat, hogy csukják be a szemüket, és képzeljék el, milyen volna vaknak lenni. Azután kérdezd meg tőlük, hogy milyen érzés lehetett kigyógyulni a vakságból, és első alkalommal látni. A tanulók olvasni fognak egy vak emberről, aki nem csupán fizikai látásra tett szert, hanem lelki látásra is, és tanúbizonyságot kapott arról, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia. Azt is meg fogják tudni, hogy miért nevezi magát a Szabadító a Jó Pásztornak, és mit mondott, milyen hatalmat kapott az Atyától.