Miután Pál apostol megtanította az efézusbeli szenteknek, hogy le kell vetniük régi önmagukat, és fel kell öltözniük az új embert Jézus Krisztus követőjeként, azt is elmondta nekik, hogy fel kell ölteniük Isten minden fegyverzetét is.
Pál azt tanácsolja a szenteknek, hogy „öltözzé[k] föl az Isten minden fegyverét”
A táblára írd fel Ezra Taft Benson elnök következő kijelentését. (Ez a kijelentés itt található: Az egyház elnökeinek tanításai: Ezra Taft Benson [2014]. 126.) Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az idézetet.
Hogyan visel háborút Sátán az egyház fiatalsága ellen?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Efézusbeliek 6:10–13-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit mondott Pál, mi ellen harcoltak a korabeli szentek.
Mit mondott Pál, mi ellen harcoltak az akkori szentek?
Miben hasonlít mindaz, amit Pál a 12. versben felsorolt, ahhoz, amivel mi harcolunk napjainkban?
Mit mondott Pál a korabeli szenteknek, mit vegyenek fel, hogy ellen tudjanak állni ezeknek a gonosz hatásoknak? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő tantételt a táblára: Ha magunkra öltjük Isten teljes fegyverzetét, akkor képesek leszünk ellenállni a gonosznak.)
Vegyétek fel Isten teljes fegyverzetét!
Újszövetség ifjúsági hitoktatói kézikönyv – otthontanulói lecke (25. rész)
Add ki a tanulóknak a kapcsolódó ábrát. Oszd öt csoportra az osztályt, és mindegyik csoportnak add ki az Efézusbeliek 6:14–17-ben említett fegyverzet egy-egy darabját. (Ne add ki a „körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel” [14. vers] részt. Ha az osztályod kicsi, akkor előfordulhat, hogy egyes csoportoknak a fegyverzet több darabját is ki kell adnod.)
Írd fel a táblára a következő kérdéseket:
Mire használatos a fegyverzet e darabja?
Hogyan nevezte Pál a fegyverzet e darabját?
Mit jelképezhet lelkileg az a testrész, amelyet ez a darab védelmez?
Hogyan segíthet a fegyverzet ezen részének viselése ellenállni a gonosznak?
Hogy megmutasd a tanulóknak, hogyan töltsék ki a kiadott lapot, kérd meg egyiküket, hogy olvassa fel az Efézusbeliek 6:14-et. Az osztály kövesse a szöveget, és keressék meg a válaszokat a táblára írt kérdésekre, ahogyan ezek a „körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel” kifejezésre vonatkoznak, majd írják a válaszokat a kiadott lapra.
Mondd el, hogy a derekat „körül övez[ő]” vért egy olyan öv, amelyet a test derékrészére csatolnak, majd kérj meg néhány tanulót, hogy számoljon be válaszairól az osztálynak. A tanulók a következőkhöz hasonló válaszokat említhetnek: (1) Elfedi az ágyékot (vagyis az utódnemzéshez szükséges nemes szerveket). (2) Pál igazságnak nevezte. (3) Erényességünket és erkölcsi tisztaságunkat jelképezi. (4) Ha ismerjük a szabadítás tervének igaz voltát, akkor az segíthet oltalmat nyerni a félrevezetés ellen, és erkölcsileg tisztának maradni.
Kérd meg a tanulókat, hogy kövessék ezt a mintát, miközben az Efézusbeliek 6:14–18-at olvassák a csoportjukkal, és töltsék ki a kiadott anyag azon részét, amely a kijelölt fegyverzetdarabhoz tartozik. (Mondd el, hogy a „felsaruzván” [15. vers] azt jelenti, hogy sarut vagy valamilyen lábbelit vesz fel az ember.)
Elegendő idő eltelte után mindegyik csoportból egyvalaki számoljon be az osztálynak arról, hogy mit tudtak meg. Mialatt a csoportok beszámolnak, kérd meg a tanulókat, hogy jegyezzék fel a kiosztott lapokra, mit találtak.
Miért fontos megvédelmezni magunkat Isten teljes fegyverzetével?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet M. Russell Ballard eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, a többiek pedig figyeljék meg, miként vesszük fel magunkra és erősítjük meg Isten fegyverzetét.
Kép
Elder M. Russell Ballard
„Miként vehetjük magunkra Isten teljes fegyverzetét, hogy – Pál ígérete szerint – »ellentállhass[unk] ama gonosz napon«?
Jobban szeretek úgy gondolni erre a lelki fegyverzetre, mint valami páncélingre, nem pedig valamilyen merev fémdarabra, amelyet úgy hajlítottak meg, hogy illeszkedjen a testhez. A páncéling ugyanis sok-sok apró acélszemből áll össze, amelyek összeerősítve nagyobb rugalmasságot biztosítanak a védelem csökkenése nélkül. Azért mondom ezt, mert tapasztalataim szerint nincsen egyetlen nagyszabású dolog, amit meg kell tennünk, hogy lelkileg felvértezzük magunkat. A lelki erő számtalan kisebb cselekedetben rejlik, amelyek a lelki páncélzat szövetében állnak össze, amely aztán védelmet és oltalmat nyújt minden gonosszal szemben” (“Be Strong in the Lord,” Ensign, July 2004, 8).
Mit tesztek mindennap azért, hogy felvegyétek magatokra és megerősítsétek Isten fegyverzetét?
Hogyan segített már ez nektek ellenállni a gonosznak, a kísértésnek vagy a félrevezetésnek?
Írd fel a táblára a következő kérdéseket. Kérd meg a tanulókat, hogy válaszolják meg ezeket a kérdéseket a füzetükben vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukban:
A lelki fegyverzeted mely elemeit tartod erősnek?
Melyik a fegyverzeted leggyengébb része?
Mit tehetnél, hogy megerősítsd a lelki fegyverzeted minden egyes részét?
Az Efézusbeliek 6:19–24 összegzéseként mondd el, hogy Pál a levelének zárásaként arra kérte a szenteket, hogy imádkozzanak azért, hogy „adassék nék[i] szó” [19. vers], és képes legyen bátran prédikálni az evangéliumot a börtönben.
Tegyél bizonyságot a mai leckében megfogalmazott igazságokról, és buzdítsd a tanulókat, hogy cselekedjenek a kapott késztetések szerint.
Miközben Pál írásait tanulmányozzák a következő héten, a tanulók keressenek válaszokat a következő kérdésekre: Mit mondott Pál a pénz szeretetéről? Hogyan kerülhetjük el, hogy a helytelen hagyományok félrevezessenek bennünket? Pál szerint minek kell megtörténnie a második eljövetel előtt? Honnan tudjuk majd, hogy bekövetkezett?