Ez a lecke feltárja Pál jövendöléseit az utolsó napokban és az ő korában is megtalálható veszélyekről. Pál arra utasította Timótheust és jövendőbeli olvasóit, hogy maradjanak hithűek e veszélyek közepette a már megismert igazságokhoz, és használják a szentírásokat forrásként az értelmezéshez, helyesbítéshez és képzéshez.
Pál jellemzi az utolsó napok veszedelmes időszakát
Az óra előtt kérd meg az első két vagy három tanulót, aki megérkezik, hogy rajzoljanak egy-egy képet a táblára valamilyen veszélyes vagy kockázatos helyzetről. Az óra elején tedd fel az osztálynak a következő kérdést:
Milyen szavakkal jellemeznétek a táblára rajzolt helyzeteket?
Mondd el, hogy a Timótheushoz írt második levelében Pál az ő napjaiban és a mi napjainkban is uralkodó állapotokról jövendölt. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a 2 Timótheus 3:1-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, hogyan jellemezte Pál a mi korunkat.
Hogyan jellemezte Pál a mi korunkat? (Mondd el, hogy a nehéz szó itt veszedelmes, veszélyes értelemben értendő.)
Milyen erkölcsi vagy lelki veszedelmeket vagy veszélyeket tapasztaltatok napjainkban?
A tanulók alkossanak párokat, és mindegyik párnak adj egy példányt a következő táblázatból. Kérd meg a párokat, hogy olvassák el a 2 Timótheus 3:2–7-et, és válaszolják meg a táblázatban található kérdéseket. Ha nehézséget okoz nekik némelyik szó értelmezése, forduljanak egymáshoz vagy hozzád.
Elegendő idő eltelte után kérdezd meg a tanulóktól, miként válaszolták meg a táblázatban szereplő kérdéseket, köztük azt is, hogy miért olyan veszélyesek ezek az állapotok.
Kérd meg a tanulókat, gondolkodjanak el azon, hogy aggódnak-e olykor a Pál által ezekben a versekben említett veszélyek rájuk gyakorolt hatásai miatt.
A 2 Timótheus 3:5 vége szerint mire buzdította Pál Timótheust, mit tegyen, ami nekünk is segíthet napjainkban? (Kerülnünk kell a gonoszságot.)
Mondd el, hogy e nyugtalanító állapotok súlyossága ellenére is segítségre és védelemre lelhetünk. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a 2 Timótheus 3:14–15-öt, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mit tanított Pál, mi segíthet elfordulnunk ezektől a veszedelmektől.
Mit tanított Pál az általa felsorolt veszedelmeknek történő ellenállásról?
Szerintetek mit jelent a 14. versben az az utasítás, hogy „te maradj meg azokban, a miket tanultál és a mik reád bízattak”?
Kérd meg a tanulókat, hogy keressenek egy tantételt a 2 Timótheus 3:14–15-ben arról, hogyan győzhetjük le az utolsó napok lelki veszélyeit. (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő tantételt a táblára:Ha továbbra is kitartunk azon igazságok mellett, melyeket megbízható forrásokból és a szentírásokból tanultunk meg, akkor legyőzhetjük az utolsó napok lelki veszélyeit.)
Hogyan segíthet legyőznünk napjaink lelki veszélyeit az, ha a szentírásokra és a megtanult igazságokra támaszkodunk?
Milyen helyzetben döntöttetek már úgy, hogy a megismert igazságokra hagyatkoztok? Milyen áldásokban részesültetek emiatt? (A tanulók először megválaszolhatják ezeket a kérdéseket a szentírás-tanulmányozási naplójukban vagy a füzetükben, majd kérd meg néhányukat, hogy osszák meg az osztállyal, amit leírtak.)
Emlékeztesd a tanulókat, hogy a 2 Timótheus 3:15–17 szentírás-memoriter. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a 2 Timótheus 3:15–17-et, az osztály pedig figyelje meg, mit tanított Pál a szentírásokról. Javasolhatod a tanulóknak, hogy jelöljék meg, amit találnak.
Mit tanított Pál a szentírás-tanulmányozásról, ami segítségünkre lehet napjainkban? (Segíts az osztálynak megfogalmazni a következő tantételt: Amikor a szentírásokat tanulmányozzuk, megismerhetjük a tant, illetve olyan helyreigazítást és útmutatást kaphatunk, amely segít a tökéletesség felé fejlődnünk. Írd fel ezt a tantételt a táblára.)
Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak egy olyan alkalomra, amikor a szentírások – mondjuk az egyik Újszövetségben tanulmányozott szakasz – a következő módok egyikén segítettek nekik:
az evangélium egyik tanának megértésében
feddés vagy helyreigazítás elnyerésében valami helytelennel kapcsolatosan a gondolkodásukban, a döntéseikben vagy a viselkedésükben
egy imára adott válasz terén, vagy útmutatás elnyerésében arról, hogyan oldhatnak meg valamilyen problémát
Adj egy kis időt a tanulóknak, hogy átgondolják az élményeiket, majd kérd meg néhányukat, hogy mondják el az osztálynak, mire gondoltak.
Átgondolva mindazt, amit a szentírások értékéről megtudtunk, szerintetek miért buzdítanak minket arra, hogy naponta tanulmányozzuk azokat?
Adj a tanulóknak egy-egy példányt a következő kijelentésből Richard G. Scott eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából. Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel, az osztály pedig figyelje meg Scott elder tanácsát és ígéretét a szentírások tanulmányozására vonatkozóan.
Kép
Richard G. Scott elder
„Ne engedjetek a Sátán azon hazugságának, hogy nincsen időtök a szentírások tanulmányozására. Döntsetek úgy, hogy rászánjátok az időt a tanulmányozásra. Isten szavából naponta lakmározni fontosabb, mint az alvás, az iskola, a munka, a tévéműsorok, a videojátékok vagy a közösségi média. Lehetséges, hogy át kell rendeznetek a fontossági sorrendeteket, hogy időt biztosítsatok Isten igéjének tanulmányozására. Ha ez a helyzet, akkor rajta, tegyétek meg!
[A]mikor mindennap rászánjátok az időt személyesen és a családdal együtt is Isten szavának tanulmányozására, akkor béke uralja majd az életeteket” (A hit gyakorlása legyen elsődleges fontosságú.Liahóna, 2014. nov. 93.).
Tegyél bizonyságot arról a biztonságról és békességről, amely azokra vár, akik tovább haladnak előre a szentírásokban található igazságokban.
Kérd meg a tanulókat, hogy hajtsanak háromba egy papírlapot, ezzel három oszlopot alkotva. Hajtsák szét a papírlapot, és az első oszlop tetejére írják fel: tan, a második tetejére: feddés és helyreigazítás, a harmadik oszlop tetejére pedig: igazlelkű utasítás.
Kérd meg a tanulókat, hogy egy héten át használják ezt a lapot könyvjelzőként a szentírásukban, és a megfelelő oszlopba írják be azokat az olvasott szentírásokat, amelyek betöltik e célok valamelyikét. A „tan” fejléc alá például beírhatnak egy szentírásutalást, és az adott hivatkozásból megismert tant vagy tantételt. A „feddés és helyreigazítás” fejléc alá beírhatják a szentírásutalást, valamint azt, hogy az adott rész miként javít ki helytelen elképzeléseket. Az „igazlelkű utasítás” részhez pedig feljegyezhetik azokat a részeket, amelyek rávilágítanak, milyen jó cselekedeteket vihetnek véghez.
Buzdítsd a tanulókat, hogy hozzák el a lapot egy hét múlva az órára, hogy beszámolhassanak a tapasztalataikról. Emlékeztetőt is tehetsz a szentírásaidba vagy a kézikönyvbe, hogy röviden beszéljétek át, hogyan alkalmazták ezt a szentírás-memoritert.
Buzdítsd a tanulókat, hogy a következő rész tanulmányozása során keressenek válaszokat az alábbi kérdésekre: Hogyan hívják el a fiatal férfiakat a papságba? Kit említenek a zsidókhoz írt levélben olyan személyként, akinek hatalmas hite volt? Felismersz bárkit azon személyek közül, akikről ebben a részben tanulsz? Milyen szentírásverset olvasott Joseph Smith, amely arra indította, hogy megkérdezze Istent, ezzel elvezetve őt az első látomásig? Mi az a tiszta vallás?