84. lecke
Apostolok cselekedetei 3
Bevezetés
A templom kapujánál Péter János kíséretében meggyógyít egy születésétől fogva sánta férfit, majd tanítja azokat, akik tanúi voltak e férfi meggyógyításának. Bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, bűnbánatra szólítja őket, és az evangélium utolsó napi visszaállításáról prófétál.
Javaslatok a tanításhoz
Apostolok cselekedetei 3:1–11
Péter és János meggyógyítanak egy születése óta sánta férfit
Kérd meg a tanulókat, hogy gondoljanak egy olyan alkalomra, amikor valamilyen konkrét dolgot kértek (például születésnapjukra vagy karácsonyra), de valami mást kaptak helyette. Néhányukat kérd meg, hogy meséljék el élményüket és azt, mit éreztek, amikor nem azt kapták, amit szerettek volna.
-
Hogyan hasonlíthatjuk ezeket az élményeket ahhoz, amikor valamilyen áldásra törekszünk Mennyei Atyánktól az imán keresztül? (Olykor Mennyei Atyánk nem úgy válaszolja meg az imáinkat, ahogyan azt várjuk, és nem azokat az áldásokat adja nekünk, amelyeket kérünk.)
Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el olyan élményeiken, melyek során nem azt a választ vagy áldást kapták Mennyei Atyánktól, amelyet vártak.
Kérd meg az osztályt, hogy keressenek egy olyan tantételt az Apostolok cselekedetei 3-ban, amely segít majd nekik, amikor nem azokat a válaszokat vagy áldásokat kapják, amelyekre számítanak az Úrtól.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Apostolok cselekedetei 3:1–3-at, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, kivel találkozott Péter és János a templom kapujánál.
-
Kivel találkozott Péter és János a templom kapujánál?
-
Mit jelent az, hogy ez az ember „kére ő tőlük alamizsnát” (3. vers)? (Elmondhatod, hogy az alamizsna szegényeknek adott adományokat jelent.)
Mutass rá arra, hogy az Apostolok cselekedetei 4:22-ből megtudjuk, hogy a sánta férfi 40 évesnél idősebb volt.
-
Figyelembe véve, hogy ez a férfi 40 éve nem tudott járni, milyen állapotban lehettek vajon a lábai?
Kérd meg az osztályt, hogy gondolják végig, milyen érzés lehetett volna a sánta ember helyében lenni.
-
Milyen tipikus módjai lehetnek annak, ahogyan az emberek egy ilyen helyzetben lévő társukra reagálnak?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Apostolok cselekedetei 3:4–7-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és figyeljék meg, mit tett Péter ezért az emberért.
-
Mit tett Péter ezért az emberért?
-
Mi tűnik fel nektek Péter tetteiben és szavaiban?
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Apostolok cselekedetei 3:8-at, az osztály pedig keresse meg, mit tett a férfi, miután Péter „felemelé” (7. vers).
-
Mit tett a férfi, miután Péter „felemelé” őt?
-
Milyen értelemben volt az az áldás, amelyet ez a férfi kapott, nagyobb annál az alamizsnánál, melyet eredetileg kért?
Buzdítsd a tanulókat, hogy idézzék fel azt az élményüket, melynek során olyan választ vagy áldást kaptak Mennyei Atyánktól, amely különbözött attól, amire számítottak.
-
Milyen igazságot ismerhetünk meg az Apostolok cselekedetei 3:1–8-ból, ami segíthet nekünk, amikor nem azt a választ vagy áldást kapjuk Mennyei Atyánktól, amire számítunk? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de fogalmazzák meg a következő igazságot: Mennyei Atyánk talán nem mindig úgy válaszolja meg az imáinkat, ahogyan szeretnénk vagy várnánk Tőle, a válaszai azonban mindig a mi javunkra szolgálnak. Írd fel ezt az igazságot a táblára, és felkérheted a tanulókat, hogy ők is írják azt be a szentírásuk margójára a 6. vers mellé.)
-
Hogyan válaszolhatja meg Mennyei Atyánk másképpen az imáinkat, mint ahogyan azt szeretnénk vagy várnánk Tőle? (Például erőt adhat nekünk, hogy kitartsunk a megpróbáltatásban, ahelyett, hogy elvenné azt; vagy bölcsességet adhat, hogy segítsen megoldani egy problémát, ahelyett, hogy áthidalná azt számunkra.)
Mondd el, hogy az Apostolok cselekedetei 3:1–8-ban feljegyzett beszámolóból nyilvánvaló, hogy ez az ember nagyobb dolgot kapott annál, mint amit kért. Más esetekben azonban nem biztos, hogy ilyen egyértelmű az, hogy amit kapunk, az nagyobb, mint amit kértünk.
-
Ha emlékezünk a táblára írt igazságra, az miként segíthet nekünk, amikor olyan választ kapunk az imánkra, amely eltér attól, amire számítottunk?
Kérd meg a tanulókat, hogy gondolkodjanak el olyan élményeiken, amelyek során az Úr válasza az imáikra eltért attól a választól, amit szerettek volna, a végén azonban még inkább a javukra vált. Kérj meg pár tanulót, hogy meséljenek az élményeikről. Te is megoszthatod egy saját tapasztalatodat.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Apostolok cselekedetei 3:9–11-et, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, hogyan reagáltak az emberek ennek a férfinak a meggyógyítására.
-
Hogyan reagáltak az emberek ennek a férfinak a meggyógyítására?
Apostolok cselekedetei 3:12–26
Péter tanúbizonyságot tesz Jézus Krisztusról, és bűnbánatot prédikál
Kérd meg az osztályt, hogy képzeljék el, milyen lett volna, ha azok között lettek volna, akik látják, amint a templomnál a sánta meggyógyul. Mutass rá arra, hogy ezek az emberek gyakran látták ezt a sánta férfit koldulni, amikor beléptek a templom kapuján, amikor azonban meggyógyult, azt látták, hogy ugrándozik és jár.
-
Ha ott lettetek volna a tömegben a templomnál, szerintetek hogyan változott volna meg a véleményetek Péterről és Jánosról, miután tanúi lettetek ennek a csodának?
Oszd párokra a tanulókat, és mindegyik pár olvassa fel együtt az Apostolok cselekedetei 3:12–16-ot, és figyeljék meg, hogyan magyarázta el Péter a sánta férfi meggyógyítását a tömegnek. Elegendő idő eltelte után kérdezd meg:
-
Péter a személyes érdemének tekintette-e azt, hogy meggyógyította a férfit?
-
Mit mondott Péter, milyen hatalom által gyógyult meg a férfi? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő igazságot a táblára: Jézus Krisztus szolgái az Ő nevébe vetett hit által csodákat vihetnek véghez.)
Mondd el, hogy Péter arra használta ezt az alkalmat, hogy az embereket Jézus Krisztusról tanítsa, akit röviddel azelőtt a saját népe ítélt halálra, de aki a feltámadása révén mégis legyőzte a halált.
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Apostolok cselekedetei 3:17–21-et, beleértve a Joseph Smith fordításban található kiegészítést is a 20. versben („És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek előre hirdettetett, akit ti megfeszítettetek”). Az osztály kövesse a szöveget, és keressék meg, milyen kéréssel fordult Péter az emberekhez.
-
Milyen kéréssel fordult Péter az emberekhez?
Hogy segíts a tanulóknak megérteni Péter üzenetét, mutass rá, hogy Péter azokhoz szólt, akik kifejezetten kérték, de legalábbis elfogadták Jézus Krisztus keresztre feszítését (lásd Apostolok cselekedetei 3:14–15). Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel a következő idézetet Joseph Smith prófétától:
„[Péter] nem azt mondta nekik: »Bánjátok meg bűneiteket, és keresztelkedjetek meg bűneitek bocsánatára«, hanem azt: »Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől« [Apostolok cselekedetei 3:19].
[N]em keresztelkedhettek meg a bűnök bocsánatára, hiszen ártatlan vért ontottak” (History of the Church, 6:253).
Mutass rá a következő kifejezésre: „hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust” (19–20. vers).
-
Szerintetek mire vonatkozik ez a kifejezés?
Az egyik tanuló olvassa fel a következő kijelentést Bruce R. McConkie eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából:
„Ez a kijelölt időszak, a felüdülés idei, az Ember Fia második eljövetelekor következik majd be, azon a napon, amikor az Úr ismét a földre küldi Krisztust.
[E]z lesz az a nap, amikor »a föld megújul és elnyeri paradicsomi dicsőségét« (Tizedik Hittétel). Ez lesz az »új föld« napja, melyet Ésaiás látott (Ésa. 65:17), azon földé, amely győzedelmeskedik, amikor a gonoszság megszűnik, amikor a millenniumi időszak bevezetésre kerül” (Conference Report, Oct. 1967, 43).
Tedd ki a táblára A második eljövetel című képet (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 66. sz.; lásd még LDS.org). Írd fel A felüdülés ideje kifejezést a táblára a kép közelébe.
-
Hogyan valósul majd meg a föld felüdülése Jézus Krisztus második eljövetelekor? (Megtisztíttatik majd a gonoszságtól.)
Mutass rá a „mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek” (21. vers) kifejezésre, és mondd el, hogy az minden dolog helyreállítására utal.
-
Szerintetek minek a helyreállítására utalhat ez a vers? (Segíts a tanulóknak megérteni, hogy ez az evangélium visszaállítására utal az utolsó napokban. Jézus Krisztus a mennyben marad a hitehagyás elkövetkező időszaka során, majd visszatér a földre, hogy előhozza az evangéliummal kapcsolatos minden dolog újjáteremtését vagy visszaállítását. Arra is rámutathatsz, hogy Péter a „mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek” kifejezést használta arra is, hogy leírja azokat az alkalmakat, amikor Jézus Krisztus meglátogatja a földet a második eljövetelét megelőzően.)
-
Mikor látogatott el Jézus Krisztus a földre az evangélium utolsó napi visszaállításának részeként? (A tanulók megemlíthetik a Szabadító megjelenését Joseph Smith első látomásában [lásd Joseph Smith története 1:17], valamint a Kirtland templomban [lásd T&Sz 110:2–5].)
Tedd ki a táblára Az első látomás című képet (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 90. sz.; lásd még LDS.org). Írd fel a Minden dolog újjáteremtése kifejezést a táblára a kép közelébe.
-
A 21. vers szerint Péteren kívül ki beszélt még az evangélium utolsó napokban történő visszaállításáról? (A tanulóknak a saját szavaikkal a következő tant kell megfogalmazniuk: A próféták minden korban megjövendölték az evangélium utolsó napokban történő visszaállítását.)
Az Apostolok cselekedetei 3:22–26 összegzéseként mondd el, hogy Péter tanúbizonyságot tett arról, hogy Mózes és „a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva” (24. vers) beszéltek Jézus Krisztusról, és figyelmeztettek arra, milyen következményekkel jár, ha valaki elutasítja Őt (23. vers).
Zárásként megoszthatod a bizonyságodat arról, hogy Jézus Krisztus az evangélium utolsó napi visszaállításának részeként eljött a földre, és hogy Ő visszatér majd a második eljövetelekor, hogy megtisztítsa a földet a gonoszságtól.
Szentírás-memoriter – Apostolok cselekedetei 3:19–21
Hogy segíts a tanulóknak megérteni, miként használhatják az Apostolok cselekedetei 3:19–21-et az evangélium hirdetése során, ismertesd velük a következő helyzetet: Egy érdeklődő azt kérdezi: „Hol mondja azt a Biblia, hogy az evangélium visszaállításra kerül majd az utolsó napokban?”
A tanulók alkossanak párokat, és kérj meg minden párost, hogy állítsanak össze egy választ erre a kérdésre az Apostolok cselekedetei 3:19–21, valamint legalább még egy bibliai rész felhasználásával. Buzdíthatod őket, hogy nézzék meg Az evangélium visszaállítása címszót a Kalauz a szentírásokhoz 12. oldalán.
Elegendő idő eltelte után kérj meg egy tanulót, hogy játssza el az érdeklődő, valamint egy tanulópárt, hogy játsszák el a misszionáriusok szerepét az osztály előtt. A misszionáriusi párt játszó páros ossza meg az előkészített válaszát az érdeklődőt alakító tanulóval.