82. lecke
Apostolok cselekedetei 1:9–26
Bevezetés
Miután 40 napon át oktatja tanítványait, Jézus Krisztus felmegy a mennybe. Az apostolok másokkal együtt imában és fohászkodásban egyesülnek. Sugalmazás által Mátyást hívják el a Tizenkét Apostol Kvórumában Iskariotes Júdás árulása és halála miatt megüresedett hely betöltésére.
Javaslatok a tanításhoz
Apostolok cselekedetei 1:9–12
A Szabadító felmegy a mennybe
Írd fel a táblára a következő kérdést: Igaz vagy hamis?
Olvasd fel a következő kijelentéseket Jézus Krisztus második eljöveteléről, és kérd meg a tanulókat, hogy jelezzék, hogy igaz vagy hamis-e az adott kijelentés. (Megjegyzés: A lecke e pontján nem szükséges, hogy a tanulók tudják a válaszokat az egyes kérdésekre, illetve hogy jelentősebb időt töltsetek a válaszaik megtárgyalásával.)
-
Jézus Krisztus az utolsó napokban visszatér majd a földre.
-
Második eljövetelekor Jézus Krisztus csak az igazlelkűeknek jelenik majd meg.
-
Mivel Jézus Krisztus titokban jön majd el, ezért a legtöbb ember nem is veszi majd észre, hogy már megtörtént a második eljövetel.
Röviden áttekintheted a válaszokat az egyes kijelentésekre: (1) igaz (lásd Mózes 7:60); (2) hamis (lásd Joseph Smith – Máté 1:26; T&Sz 101:23); (3) hamis (lásd T&Sz 49:22–23).
Mondd el, hogy halandó szolgálata során Jézus Krisztus megjövendölte, hogy az utolsó napokban néhányan hamis tanításokat terjesztenek majd a második eljöveteléről (lásd Joseph Smith – Máté 1:22–25).
-
Hogyan tudhatjuk, hogy egy adott tanítás Jézus Krisztus második eljöveteléről igaz-e vagy hamis? (Ha hallgatunk a Szabadító és a prófétái szavaira, akkor elkerülhetjük a félrevezetést [lásd Joseph Smith – Máté 1:37].)
Kérd meg a tanulókat, hogy az Apostolok cselekedetei 1 további tanulmányozása során keressenek egy fontos igazságot Jézus Krisztus második eljövetelére vonatkozóan.
Emlékeztesd őket, hogy a Szabadító a feltámadását követő 40 nap során oktatta a tanítványait (lásd Apostolok cselekedetei 1:3). Mutasd meg A mennybemenetel című képet (Evangéliumi művészeti könyv [2009]. 62. sz.; lásd még LDS.org).
Kérj meg egy tanulót, hogy olvassa fel az Apostolok cselekedetei 1:9–12-t, az osztály pedig kövesse a szöveget, és keressék meg, mi történt, miután a Szabadító befejezte apostolainak képzését.
-
Mi történt, miután a Szabadító befejezte apostolainak képzését?
-
Szerintetek mit gondoltatok vagy éreztetek volna, ha látjátok a Szabadító mennybemenetelét?
Mondd el, hogy az ősi Izráelben a felhő olykor Isten jelenlétének és dicsőségének látható jelképeként is szolgált (lásd 2 Mózes 40:34). Az Apostolok cselekedetei 1:9-ben említett felhő a dicsőség fellege volt (lásd Bible Dictionary, “Cloud”), a 10. versben említett két férfi pedig két angyal volt.
-
Mit mondtak az angyalok az apostoloknak?
-
Szerintetek mit jelent, hogy Jézus „akképen jő el” majd (Apostolok cselekedetei 1:11), ahogyan a mennybe felment? (Miután a tanulók válaszoltak, írd fel a következő igazságot a táblára: A Szabadító dicsőségben száll majd alá a mennyből a második eljövetelekor.)
Mutass rá, hogy a Szabadító mennybemenetelére az Olajfák hegyén került sor (lásd 12. vers). Mondd el, hogy amikor a Szabadító ismét eljön, az egyik megjelenésére akkor kerül majd sor, amikor leszáll, és ténylegesen megáll az Olajfák hegyén (lásd Zakariás 14:4; T&Sz 45:47–53; T&Sz 133:19–20). Ez még a világ számára nyilvánvaló nagyszerű és csodás megjelenése előtt történik majd (lásd Ésaiás 40:5).
-
Miközben a Szabadító második eljövetelére várunk, hogyan segíthet elkerülnünk a félrevezetést az, ha tudjuk, hogy Ő milyen módon tér majd vissza?
Apostolok cselekedetei 1:13–26
Mátyást választják a Tizenkét Apostol Kvórumában megüresedett hely betöltésére
Mondd el, hogy miután az apostolok visszatértek Jeruzsálembe, összegyűltek néhány hithű férfival és nővel – köztük Máriával is, Jézus anyjával –, hogy imádkozzanak és hódoljanak. Kérd meg a tanulókat, hogy olvassák el magukban az Apostolok cselekedetei 1:13-at, és számolják össze a felsorolt apostolokat. A tanulók mondják el, mit találtak.
-
Miért csak 11 apostol volt ott abban az időben? (Iskariotes Júdás elárulta Jézus Krisztust, majd pedig véget vetett saját életének [lásd Máté 27:3–5].)
Az Apostolok cselekedetei 1:15–20 összegzéseként mondd el, hogy Péter 120 tanítvány előtt beszámolt Iskariotes Júdás haláláról. Mivel Júdás a tizenkét apostol egyike volt, a tanítványok összegyűltek, hogy új apostolt válasszanak.
Kérd meg a tanulókat, hogy jellemezzék, milyen módon választják ki a következő vezetőket: csapatkapitány, önkormányzati vezető, király vagy királynő, valamint egy vállalat elnöke.
-
Milyen követelményekkel járhatnak e vezetői pozíciók?
Mutass egy vagy több képet a jelenlegi Első Elnökségről, valamint a Tizenkét Apostol Kvórumáról, és tegyél bizonyságot arról, hogy ezek az emberek mindannyian Jézus Krisztus apostolai. Kérd meg a tanulókat, hogy gondolják végig, miként választják ki Jézus Krisztus apostolait, és mi teszi őket alkalmassá az apostoli szolgálatra.
A tanulók alkossanak párokat, és kérd meg őket, hogy olvassák el az Apostolok cselekedetei 1:21–26-ot a társukkal, majd keressék meg, hogyan választották ki az új apostolt Iskariotes Júdás halála után.
-
Mit jelent az, hogy „sorsot vetének azért reájok” (26. vers)?
Elmondhatod, hogy az ókorban a sorsvetés a döntéshozatal hithű módja volt, mely bizalmat jelzett Istenben, hogy Ő irányítja az eredményt (lásd Apostolok cselekedetei 1:26; lásd még Példabeszédek 16:33). „Ha sorsot vetettek, akkor az olyan alkalom volt, melynek kimenetelét az Úr határozta meg. Valószínűbb azonban, hogy »szavazatot vetettek«, feltételezhetően »támogató szavazatot«, hogy a mellé állnak, akit Isten kiválasztott a szent apostolságban történő szolgálatra” (Bruce R. McConkie, Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1965–73], 2:32).
-
A 21–22. vers szerint mit mondott Péter, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy apostolnak? (Jézus Krisztus követőjének kell lennie, aki tanúja volt az Ő szolgálatának és feltámadásának.)
-
Mi tűnik fel nektek az apostolok imájában, amelyet a 24–25. versben jegyeztek fel?
-
Milyen igazságot tudhatunk meg a 24. versből arról, hogy miként hívják el Jézus Krisztus apostolait? (A tanulók használhatnak ugyan különböző szavakat, de győződj meg róla, hogy kihangsúlyozzák: Jézus Krisztus apostolait Isten hívja el kinyilatkoztatás révén. Írd fel a táblára ezt az igazságot, és kérd meg a tanulókat, hogy írják be a szentírásukba a 24. vers mellé.)
-
Szerintetek miért fontos, hogy az apostolokat Isten hívja el kinyilatkoztatás révén, és nem úgy választják őket, ahogyan a világban a többi vezetőt?
Annak szemléltetésére, hogy miként hívja el Isten kinyilatkoztatás által a modern kori apostolokat, kérd meg az egyik tanulót, hogy olvassa fel a következő beszámolót Heber J. Grant elnök életéből:
„[Heber J.] Grant elnök… az egyház elnökeként kinyilatkoztatásokat kapott az egyház egészére vonatkozóan is. Az egyik ilyen kinyilatkoztatás rögtön azután érkezett, hogy elválasztották az egyház elnökévé, amikor az Úr szándékait szerette volna megtudni azzal kapcsolatban, ki legyen a Tizenkét Apostol Kvórumának új tagja. E feladaton elmélkedve gondolatai állandóan Richard W. Youngra terelődtek, egy hithű utolsó napi szentre és kipróbált vezetőre, aki egész életében jó barátja volt. Grant elnök megvitatta ezt a lehetőséget a tanácsosaival, akik támogatták választását. Amikor végül bizonyosságot érzett afelől, hogy ez a helyes lépés, barátja nevét leírta egy darab papírra, amit magával vitt az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma heti templomi gyűlésére. Azonban amikor elő akarta terjeszteni a nevet, hogy a [Fivérek] jóváhagyását kérje, képtelen volt megtenni. Richard W. Young nevének előterjesztése helyett Melvin J. Ballardot javasolta, akit szinte nem is ismert. Grant elnök később így mesélt arról, hogy ez az élmény milyen hatással volt rá:
»Éreztem azt, hogy az élő Isten utat mutat munkámban. Attól a naptól fogva, hogy egy viszonylag idegen embert választottam apostolnak életre szóló és legkedvesebb élő barátom helyett, tudom, ahogy azt tudom, hogy élek, hogy jogosult vagyok Isten világosságára, sugalmazására és útmutatására munkájának e földön történő igazgatásához’” (Az egyház elnökeinek tanításai: Heber J. Grant [2003]. 191–192.).
-
Miként szemlélteti ez a beszámoló egy modern kori apostol elhívásáról az Apostolok cselekedetei 1:24-ben tanított igazságot?
-
Hogyan mutatja meg egy apostol elhívásának folyamata, hogy a Szabadító továbbra is irányítja az egyházát? (Emlékeztetheted a tanulókat az Apostolok cselekedetei 1:2-ben tanított igazságra, mely szerint Jézus Krisztus úgy irányítja egyházát, hogy a Szentlelken keresztül kinyilatkoztatja akaratát az apostolainak.)
Utalj vissza a korábban bemutatott képre vagy képekre az élő apostolokról. Egy kis időt szánhatsz arra, hogy segíts a tanulóknak felidézni vagy megtanulni a neveiket.
Írd fel a táblára a következő kérdéseket:
Kérd meg a tanulókat, hogy a füzetükbe vagy a szentírás-tanulmányozási naplójukba írják le válaszukat az egyik kérdésre. Kérj meg néhány tanulót, hogy osszák meg válaszukat az osztállyal.
Befejezésként tegyél bizonyságot az Apostolok cselekedetei 1:9–26-ban megismert igazságokról.
Szentírás-memoriter áttekintés
Hogy segíts a tanulóknak áttekinteni az első 10 szentírás-memoritert, írd fel a következő hivatkozásokat és a kapcsolódó kulcsszavakat a táblára (ha szeretnéd, akkor adhatsz is egy-egy példányt a táblázatból a tanulóknak):
Úgy fényljék a ti világosságtok. |
A feltámadott test húsból és csontból van. | ||
Jöjjetek énhozzám! |
Víztől és Lélektől születni. | ||
A királyság kulcsai. |
Az út, az igazság és az élet. | ||
Szeresd az Urat; szeresd felebarátodat! |
Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok! | ||
Tanítsatok és kereszteljetek meg minden népet! |
Az az örök élet, ha megismerjük Istent és Jézus Krisztust. |
A tanulók alkossanak párokat. Kérd meg a tanulókat, hogy a társukkal tekintsék át a táblára írt szentírás-memoritereket. Javasolhatod, hogy az egyikük olvassa fel a kulcsszavakat a szentírás-memoriterből, a másik pedig nevezze meg a kapcsolódó hivatkozást. Kérd a tanulókat, hogy cserélgessék a szerepeket, amíg át nem tekintették mind a 10 szakaszt.
Ha az idő engedi, tesztelheted is a tanulók tudását. Adj nekik egy papírlapot, amelyen szerepelnek a kulcsszavak minden szentírás-memoriterhez, majd pedig egy üres sor következik. A tanulók írják be az üres sorba a kulcsszavakhoz tartozó hivatkozásokat. Elegendő idő után nézzétek át a tesztet.