Szentírások
A Tan és a szövetségek 42


42. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, az Ohio állambeli Kirtlandben, 1831. február 9-én (History of the Church, 1:148–154). Tizenkét elder jelenlétében adatott, az Úr korábban tett ígéretének beteljesüléseként, mely szerint a „törvény” Ohioban adatik majd meg (lásd 38. szakasz 32. vers). A próféta úgy határozza meg ezt a kinyilatkoztatást, mint ami „magában foglalja az egyház törvényét” (History of the Church, 1:148).

1–10, Az elderek elhívást kapnak az evangélium prédikálására, a megtértek megkeresztelésére és az egyház felépítésére; 11–12, El kell hívni és el kell rendelni őket, és tanítsák az evangéliumnak a szentírásokban található tantételeit; 13–17, Tanítsanak és prófétáljanak a Lélek hatalma által; 18–29, A szentek parancsot kapnak arra, hogy ne öljenek, ne lopjanak, ne hazudjanak, ne vágyakozzanak, ne kövessenek el házasságtörést, és ne beszéljenek rosszat másokról; 30–39, Kijelentetnek a vagyon felajánlását kormányzó törvények; 40–42, Kárhoztatva van a kevélység és a semmittevés; 43–52, A betegeket szolgálat és hit által gyógyítsák meg; 53–60, A szentírások kormányozzák az egyházat, és hirdessék ezeket a világnak; 61–69, Kinyilatkoztatás nevezi majd meg az Új Jeruzsálem helyét, valamint a királyság rejtelmeit; 70–73, A felajánlott javakat az egyházi hivatalnokok támogatására használják fel; 74–93, Kijelentetnek a paráználkodásra, a házasságtörésre, a gyilkolásra, a lopásra és a bűnök beismerésére vonatkozó törvények.

1 Hallgassatok ide, Ó ti, egyházam elderei, akik összegyűltetek az én nevemben, méghozzá Jézus Krisztusnak, az élő Isten Fiának, a világ Szabadítójának nevében; mert ti hisztek nevemben és betartjátok a parancsolataimat.

2 Ismét azt mondom nektek, hallgassatok ide, halljátok meg és engedelmeskedjetek a törvénynek, amelyet nektek adok.

3 Mert bizony mondom nektek, miként összegyűltetek a parancsolat szerint, amellyel parancsoltam nektek, és ezen dolgot illetően egyetértetek, és nevemben kérdeztétek az Atyát, aszerint megkapjátok.

4 Íme, bizony mondom nektek, megadom nektek ezt az első parancsolatot, hogy induljatok el nevemben, mindegyikőtök, ifj. Joseph Smith és Sidney Rigdon szolgáim kivételével.

5 És én parancsolatot adok nekik, hogy menjenek el egy kis időre, és a Lélek hatalma által majd megadatik nekik, hogy mikor térjenek vissza.

6 Ti pedig menjetek Lelkem hatalmával, evangéliumomat prédikálva, kettesével, az én nevemben, felemelve hangotokat, mintha harsona hangján tennétek azt, Isten angyalaihoz hasonlóan hirdetve szavam.

7 És menjetek, vízzel keresztelve, mondván: Tartsatok bűnbánatot, tartsatok bűnbánatot, mert közel van a menny királysága.

8 És erről a helyről menjetek el a nyugatra lévő vidékekre; és amennyiben megtaláljátok azokat, akik majd befogadnak titeket, minden vidéken építsétek fel egyházamat –

9 Amíg el nem jön az idő, amikor a magasságból kinyilatkoztatásra kerül nektek, hogy mikor kerül sor az Új Jeruzsálem városának elkészítésére, hogy egybe lehessen gyűjteni titeket, hogy az én népem lehessetek, és én leszek a ti Istenetek.

10 Továbbá azt mondom nektek, hogy Edward Partridge szolgám álljon meg a hivatalban, amelyre kijelöltem. És lészen, hogy ha vétkezik, akkor más neveztetik ki helyette. Így lesz. Ámen.

11 Továbbá azt mondom nektek, hogy senkinek nem adatik meg, hogy elmenjen prédikálni az evangéliumomat, vagy felépíteni az egyházamat, ha nem rendeli el valaki, akinek felhatalmazása van, és az egyház tudja, hogy felhatalmazása van, és szabályosan elrendelték az egyház vezetői.

12 Továbbá ezen egyház elderei, papjai és tanítói tanítsák evangéliumom tantételeit, amelyek benne vannak a Bibliában és a Mormon könyvében, amelyben ott van az evangélium teljessége.

13 És ügyeljenek a szövetségekre és az egyházi tételekre, hogy megtegyék azokat, és ezek legyenek a tanításaik, amint vezeti őket a Lélek.

14 És a Lélek a hit imája által adatik meg nektek; és ha nem kapjátok meg a Lelket, akkor nem taníthattok.

15 És ügyeljetek mindezek megtételére, amint azt tanításotokat illetően megparancsoltam nektek, míg meg nem adatik szentírásaim teljessége.

16 És amint a Vigasztaló által emelitek fel hangotokat, úgy beszéltek és prófétáltok, amint azt jónak látom;

17 Mert íme, a Vigasztaló minden dolgot tud, és bizonyságot tesz az Atyáról és a Fiúról.

18 És most, íme, az egyházhoz szólok. Ne ölj; és aki öl, annak nem lesz bocsánat ebben a világban, sem az eljövendő világban.

19 Ismét azt mondom, ne ölj; ám aki öl, az haljon meg.

20 Ne lopj; és aki lop és nem hajlandó bűnbánatot tartani, azt vessétek ki.

21 Ne hazudj; aki hazudik és nem hajlandó bűnbánatot tartani, azt vessétek ki.

22 Szeresd feleségedet teljes szíveddel, és őhozzá ragaszkodj és senki máshoz.

23 És aki egy nőre tekint, hogy vágyakozzon utána, megtagadja a hitet, és nem lesz vele a Lélek; és ha nem tart bűnbánatot, akkor vessétek ki.

24 Ne kövess el házasságtörést; és aki házasságtörést követ el és nem tart bűnbánatot, vessétek ki.

25 De aki házasságtörést követett el, és teljes szívével bűnbánatot tart, és felhagy azzal, és nem teszi többé, annak bocsáss meg;

26 Ám ha újra megteszi, akkor ne nyerjen bocsánatot, hanem vessétek ki.

27 Ne szólj rosszat a felebarátodról, és ne is árts neki.

28 Tudod, hogy törvényeim e dolgokat illetően megadattak a szentírásaimban: aki bűnt követ el és nem tart bűnbánatot, azt vessétek ki.

29 Ha szeretsz engem, szolgálj engem és tartsd be minden parancsolatomat.

30 És emlékezz a szegényekre, és ajánld fel vagyonodból a támogatásukra azt, amid van, hogy odaadd nekik, olyan szövetséggel és szerződéssel, amely nem szeghető meg.

31 És amennyiben adsz javaidból a szegényeknek, velem teszed azt; és ezeket tegyék egyházam püspöke, és tanácsosai, két elder vagy főpap elé, akiket ő e célra kijelöl vagy kijelölt és elválasztott.

32 És lészen, hogy miután egyházam püspöke elé tették ezeket, és miután ő megkapta ezeket a bizonyságtételeket egyházam vagyonának felajánlását illetően, ezek parancsolataim értelmében nem vehetők el az egyháztól. Minden ember legyen felelősségre vonható előttem, sáfár saját vagyona, vagyis a felett, amit felajánlás által megkapott, amennyiben az elegendő saját maga és családja számára.

33 Továbbá, ha ezen első felajánlás után több vagyon van az egyház, illetve annak bármely tagja kezében annál, ami eltartásukhoz szükséges – ez a püspöknek felajánlandó maradék – meg kell tartani, hogy időről időre azoknak szolgáljanak vele, akiknek nincs, hogy minden ember, aki szükséget lát, bőségesen el legyen látva, és igényei szerint kaphasson.

34 A maradékot tehát tartsák a tárházamban, hogy szolgáljanak azzal a szegényeknek és a szűkölködőknek, amint azt az egyház főtanácsa, valamint a püspök és az ő tanácsa kiadja;

35 És annak céljából, hogy földeket vásároljanak az egyház közjavára, és házakat építsenek, ahol hódolhatnak, és felépítsék az Új Jeruzsálemet, amelynek kinyilatkozatására ezután kerül sor –

36 Hogy szövetséges népemet egybe lehessen gyűjteni azon a napon, amikor eljövök templomomba. És ezt népem megszabadítására teszem.

37 És lészen, hogy aki bűnt követ el, és nem tart bűnbánatot, azt vessétek ki az egyházból, és ne kapja vissza azt, amit egyházam szegényeinek és szűkölködőinek, vagyis más szóval, nekem felajánlott

38 Mert amennyiben megcselekszed ezek legkisebbjének, nekem cselekszed meg.

39 Mert lészen, hogy amit prófétáim szája által szóltam, beteljesedik; mert a nemzsidók között az evangéliumomat magukévá tevők javaiból felajánlok népem szegényeinek, akik Izráel házából valók.

40 Továbbá, ne legyél kevély a szívedben; legyen egyszerű minden ruhád, azok szépsége pedig saját kezed munkájának szépsége;

41 És minden dolgot tisztaságban tegyetek meg énelőttem.

42 Ne legyél tétlen; mert aki tétlen, az ne egye a munkás kenyerét, se ne viselje a ruháit.

43 És aki közületek beteg, és nincs hite a gyógyuláshoz, de hisz, az ápoltassék teljes gyengédséggel, gyógynövényekkel és könnyű étellel, de ne egy ellensége keze által.

44 És hívják el az egyház eldereit, kettőt vagy többet, és imádkozzanak érte és tegyék rá kezeiket az én nevemben; és ha meghal, akkor énnekem hal meg, és ha él, akkor énnekem él.

45 Éljetek együtt szeretetben olyannyira, hogy siratjátok azok elvesztését, akik meghalnak, és méginkább azokét, akiknek nincs reménye a dicsőséges feltámadásra.

46 És lészen, hogy akik énbennem halnak meg, nem ízlelik meg a halált, mert az édes lesz számukra;

47 És akik nem énbennem halnak meg, jaj azoknak, mert keserű a haláluk.

48 Továbbá lészen, hogy akinek van belém vetett hite a gyógyuláshoz, és nincs halálra szánva, az meggyógyul.

49 Akinek van hite a látáshoz, az lásson.

50 Akinek van hite a halláshoz, az halljon.

51 A béna, akinek van hite a szökelléshez, az szökelljen.

52 És akiknek nincsen hite e dolgok megtételéhez, de hisznek énbennem, azoknak hatalmában áll, hogy fiaim legyenek; és amennyiben nem szegik meg törvényeimet, viseljétek erőtlenségeiket.

53 Állj a te sáfárságod helyén.

54 Ne vedd el testvéred ruháját; fizess azért, amit testvéredtől kapsz.

55 És ha többet kapsz annál, ami ellátásodhoz kell, add oda azt tárházamnak, hogy minden dolog aszerint legyen megtéve, amit mondtam.

56 Kérjetek, és szentírásaim megadatnak, ahogy azt kijelöltem, és biztonságban megőriztetnek;

57 És tanácsos, hogy hallgassatok azokat illetően, és ne tanítsátok, míg azok teljességében meg nem kaptátok őket.

58 És parancsolatot adok nektek, hogy akkor majd tanítsátok őket minden embernek; mert minden nemzetnek, nemzetségnek, nyelvnek és népnek tanítani kell őket.

59 Úgy tekintsetek az általatok megkapott dolgokra, amelyek törvényként adattak nektek a szentírásaimban, mint törvényemre egyházam kormányzásához;

60 És aki e dolgok szerint cselekszik, az megszabadul, aki pedig nem cselekszi ezeket, az elkárhozik, ha így folytatja.

61 Ha kértek, akkor kinyilatkoztatást kinyilatkoztatásra, ismeretet ismeretre kaptok, hogy ismerhessétek a rejtelmeket és a békés dolgokat – azokat, amelyek örömet hoznak, azokat, amelyek örök életet hoznak.

62 Kérjetek, és a nekem megfelelő időben kinyilatkoztatásra kerül nektek az, hogy hol épüljön fel az Új Jeruzsálem.

63 És íme, lészen, hogy szolgáim elküldetnek keletre és nyugatra, északra és délre.

64 És már most is, aki keletre megy, tanítsa meg a megtérőknek, hogy meneküljenek nyugatra, és ez annak következtében van, ami a földet éri majd, valamint a titkos összeesküvések miatt.

65 Íme, tartsátok be mindezen dolgokat, és nagy lesz a jutalmatok; mert megadatik nektek, hogy ismerjétek a királyság rejtelmeit, de a világnak nem adatik meg, hogy ismerjék azokat.

66 Tartsátok be a törvényeket, amelyeket kaptatok, és legyetek hűségesek.

67 És ezután kaptok majd egyházi szövetségeket, amelyek elegendőek lesznek ahhoz, hogy megvessétek lábatokat itt is, és az Új Jeruzsálemben.

68 Aki tehát híján van a bölcsességnek, kérjen tőlem, és én bőségesen és szemrehányás nélkül adok neki.

69 Emeljétek fel a szíveteket és örvendezzetek, mert a királyság, vagyis más szavakkal az egyház kulcsai nektek adattak. Így lesz. Ámen.

70 És a papoknak és tanítóknak éppen úgy legyen meg a sáfársága, mint az egyháztagoknak.

71 És az elderek vagy a főpapok, akiket kineveznek, hogy tanácsosokként minden dologban segítsék a püspököt, az ő családjukat támogassák a püspöknek abból a szegényeknek, illetve más célokra felajánlott vagyonból, ahogy korábban említésre került;

72 Illetve kapjanak igazságos díjazást minden szolgálatukért, vagy sáfárságot vagy más módon, ahogyan azt legjobbnak gondolják, illetve eldöntik a tanácsosok és a püspök.

73 És a püspök is kapja meg támogatását, illetve igazságos díjazást minden szolgálatáért az egyházban.

74 Íme, bizony mondom nektek, hogy bárkik közöttetek, akik paráználkodás okáért bocsátották el társukat, vagyis más szavakkal, teljes szívbéli alázatossággal tanúságot tesznek előttetek arról, hogy ez a helyzet, ne vessétek ki közületek;

75 Ha azonban azt találjátok, hogy valakik házasságtörés céljából hagyták el társukat, és ők maguk a vétkesek, társuk pedig él, ők vettessenek ki közületek.

76 Továbbá azt mondom nektek, hogy legyetek éberek és óvatosak, teljes kikérdezéssel, hogy senki ilyet ne fogadjatok be magatok közé, amennyiben házasok;

77 Ha pedig nem házasok, akkor bánják meg minden bűnüket, vagy ne fogadjátok be őket.

78 Továbbá minden olyan ember, aki ehhez, Krisztusnak az egyházához tartozik, legyen azon, hogy az egyház minden parancsolatát és szövetségét betartsa.

79 És lészen, hogy ha valakik közöttetek gyilkosságot követnek el, adassanak át, és járjanak el velük az ország törvényei szerint; mert emlékezzetek rá, hogy nincs számukra bocsánat; és tettét az ország törvényei szerint bizonyítsák rájuk.

80 És ha valamely férfi vagy nő házasságtörést követ el, hallgassák ki őket az egyház két vagy több eldere előtt, és minden szót az egyház két tanúja erősítsen meg ellenük, és ne az ellenségé; de ha kettőnél több tanú van, az még jobb.

81 De két tanú szája által kárhoztassák őket; és az elderek terjesszék az ügyet az egyház elé, és az egyháztagság emelje fel ellenük a kezét, hogy Isten törvénye szerint járjanak el velük.

82 És ha lehet, szükséges, hogy a püspök is jelen legyen.

83 És így tegyetek minden olyan ügyben, amely elétek kerül.

84 És ha egy férfi vagy nő rabol, adassék át az ország törvényeinek.

85 És ha lop, adassék át az ország törvényeinek.

86 És ha hazudik, adassék át az ország törvényeinek.

87 És ha bármiféle gonoszságot tesz, adassék át a törvénynek, méghozzá Isten törvényének.

88 És ha férfi- vagy nőtestvéred vét ellened, beszélj vele négyszemközt; és ha beismeri, akkor béküljetek meg.

89 És ha nem ismeri be, akkor add át őt az egyháznak, ne az egyháztagoknak, hanem az eldereknek. És erre egy gyűlésen kerüljön sor, és ne a világ előtt.

90 És ha férfi- vagy nőtestvéred sokak ellen vét, akkor sokak előtt legyen megdorgálva.

91 És ha valaki nyíltan vét, akkor nyíltan utasítsák rendre, hogy szégyellhesse magát. És ha nem ismeri be, adassék át Isten törvényeinek.

92 Ha valaki titkon vét, akkor titkon utasítsák rendre, hogy lehetősége legyen titkon beismerni azt annak, aki ellen vétett, és Istennek, hogy az egyház ne beszéljen gyalázóan róla.

93 És így viselkedjetek minden dologban.