Tanulmányozási segédletek
Templom, az Úr háza


Templom, az Úr háza

Szó szerint az Úr háza. Az Úr mindig is megparancsolta népének, hogy építsenek templomokat, szent épületeket, ahol az arra érdemes szentek magukért és a halottakért is elvégezhetik az evangélium szent ceremóniáit és szertartásait. Az Úr meglátogatja a templomait, és ezek a hódolat legszentebb helyei.

Az a hajlék, amit Mózes és Izráel gyermekei építettek, hordozható templom volt. Az izraeliták az Egyiptomból való kivonulásuk során használták.

A Bibliában említettek közül a legismertebb templom az, amit Salamon épített Jeruzsálemben (2 Krón. 2–5). Kr.e. 600-ban lerombolták a babilóniaiak, és majdnem száz évvel később állította vissza Zerubábel (Ezsdr. 1–6). E templom egy része leégett Kr.e. 37-ben, és később a nagy Heródes építette újjá. A rómaiak Kr.u. 70-ben lerombolták a templomot.

A Mormon könyvében Isten igazlelkű követői is azt az útmutatást kapták, hogy építsenek templomokat és hódoljanak azokban (2 Ne. 5:16; Móziás 1:18; 3 Ne. 11:1). A templomépítés és azok megfelelő használata minden adományozási korszakban az igaz egyházat jelzi, beleértve ebbe a napjainkban visszaállított egyházat. A Kirtland Templom volt az első olyan templom, amelyet ebben az adományozási korszakban építettünk fel és szenteltünk az Úrnak. Azóta sok templom felszentelésére került sor, sok országban, szerte a világon.