Tanulmányozási segédletek
Rómabeliekhez írt levél


Rómabeliekhez írt levél

Az Újszövetségben olyan levél, amelyet a Rómában tartózkodó szenteknek írt Pál. Fontolgatta, hogy látogatást tesz Jeruzsálembe, amely minden bizonnyal veszélyesnek ígérkezett. Ha sikerül élve elmenekülnie, akkor reményei szerint ezt követően ellátogat Rómába. A levél szándéka részben az volt, hogy előkészítse az ottani gyülekezetet a fogadására, amikor megérkezik. Tekinthetünk rá úgy is, mint ami kijelent bizonyos tanokat, amelyek azelőtt kétségesek voltak, de amelyeket Pál ekkorra véglegesen megerősítettnek tekintett.

Az első fejezet Pál rómabelieknek szóló üdvözletét tartalmazza. A 2–11. fejezet számos kijelentést tartalmaz a hit, a cselekedetek és a kegyelem tanát illetően. A 12–16. fejezet gyakorlati tanításokat tartalmaz a szeretetről, a kötelességről és a szentségről.