Pokol
    Footnotes
    Theme

    Pokol

    Az utolsó napi kinyilatkoztatások legalább két értelemben említik a poklot. Először is, ideiglenes lakhelye ez a lelkek világában azoknak, akik a halandóságban engedetlenek voltak. Ebben az értelemben a pokol valamikor véget ér. Az ott lévő lelkeknek tanítani fogják az evangéliumot, és bűnbánatuk után valamikor feltámadnak a dicsőség valamely fokára, amire érdemesek. Akik nem tartanak bűnbánatot, viszont nem a veszedelem fiai, azok a pokolban maradnak a millennium alatt. Ezen ezeréves gyötrelem után feltámadnak egy telesztiális dicsőségre (T&Sz 76:81–86; 88:100–101).

    Másodszor, ez azoknak a végleges helye, akiket nem vált meg Jézus Krisztus engesztelése. Ebben az értelemben a pokol végleges. Azoké, akikről úgy találtatik, hogy „még mindig tisztátalanok” (T&Sz 88:35, 102). Ez az a hely, ahol a Sátán, az ő angyalai, valamint a veszedelem fiai – azok, akik megtagadták a Fiút, miután az Atya kinyilatkoztatta őt – laknak, örökké (T&Sz 76:43–46).

    A szentírások időnként külső sötétségként utalnak a pokolra.