A Sabbat és az úrvacsora tiszteletben tartása

A Nagy–Sós-tó völgyébe történő megérkezésük utáni napon Brigham Young elnök egy rövid beszédet mondott a pionírok táborának a Sabbat megtartásáról. Ott volt a vadon, amit meg kellett szelidíteni, a gabona, amit el kellett vetni, és más igencsak időszerű munkák; de ő arról „tájékoztatta a testvéreket, … hogy ne dolgozzanak vasárnap, mert [ha így tesznek, akkor] ötször annyit vesztenek, mint amenynyit nyernek ezzel, és ezen a napon ne menjenek vadászni vagy halászni. ” Megjegyezte, hogy „minden egyes Sabbat-napon lesz egy gyűlés ezen a helyen vagy éppen ott, ahol megállunk” (WWJ, 1847. július 25). Young elnök állandóan arra biztatta a szenteket, hogy tartsák meg a Sabbat napját, „ megemlékezve Istenünkről és szent vallásunkról” (DBY, 165).

Brigham Young tanításai

A Sabbat-nap megszentelése fizikai és szellemi áldásokat eredményez.

Vegyétek ezt a könyvet (a Tanok és szövetségek könyvét), és azt fogjátok itt olvasni, hogy a szentek találkozzanak egymással a Sabbat napján [lásd T&Sz 59:9–16]. … Ezektől az utolsó napi szenteknek hívott emberektől megkövetelik az Úr kinyilatkoztatásai, hogy gyűljenek össze ezen a napon. Ebben a parancsolatban azt várják el tőlünk, hogy jöjjünk össze, bánjuk meg a bűneinket, valljuk be azokat, és vegyünk az úrvacsorából, hogy megemlékezzünk Urunk és Üdvözítőnk haláláról és szenvedéseiről (DBY, 164).

Amikor az emberek összegyűlnek, hogy tiszteljék az Istent, akkor a világi dolgokat ott kellene hagyniuk, ahová azok tartoznak, és akkor megfelelő állapotba kerülne az elméjük ahhoz, hogy tiszteljék az Urat, hogy Jézus nevében szóljanak hozzá, és megkapják az Ő Szent Szellemét, hogy úgy hallják és értsék meg a dolgokat, ahogy azok az örökkévalóságban vannak, és tudhassák, hogyan fogják fel Istenünk gondviselésének dolgait. Most van az ideje annak, hogy kinyíljanak az elméik, és meglássák Isten láthatatlan dolgait, melyeket a Szelleme által nyilatkoztat ki (DBY, 167).

Mindenki legyen csendben, amikor itt összegyűlünk Isten tiszteletére! Emlékezzetek erre, és próbáljatok meg teljesen csendben maradni! Ne suttogjatok, ne beszéljetek és ne vakarjátok a lábatokat (DBY, 167–168)!

Ha egy időre magukra hagyjuk a mezőinket és összegyűlünk Istenünk tiszteletére, biztosíthatlak benneteket, hogy jobb lesz a gabonánk, mintha minden időnket a földeken töltenénk. Öntözhetünk, ültethetünk és dolgozhatunk, de soha ne felejtsük el, hogy Isten adja a növekedést; és azáltal, hogy összegyűlünk, jobb lesz az egészségünk és a szellemünk, jobban fogunk kinézni, nagyobb ütemben fognak gyarapodni ennek a világnak a dolgai, és mi is jobban tudjuk majd, hogy miként élvezzük azokat (DBY, 167).

Saját fizikai és szellemi jólétünk érdekében kell betartanunk [a Sabbatot]. Amikor látunk egy gazdálkodót, akinek annyira sietős a dolga, hogy a Sabbat napján kell hozzálátnia a szürethez, a szénarakáshoz, a kerítéskészítéshez vagy a marhák összetereléséhez, akkor nekem legalábbis az a véleményem, hogy gyenge a hite. Többé-kevésbé elvesztette vallása szellemét. Hat nap elegendő nekünk a munkára [lásd 2 Mózes 20:9–11], és ha játszani szeretnénk, akkor a hat nap alatt játsszunk; ha kirándulni akarunk, tegyük meg azt a hat nap közül az egyiken, de a hetedik napon menjünk el az istentisztelet helyére (DBY, 165).

Ne engedjük, hogy munkáink elfoglalják a Sabbatot, … inkább tegyünk olyan keveset, amennyire az lehetséges; ha szükség van a főzésre, akkor főzzetek; de ha még attól is el lehetne tekinteni, az még jobb lenne. Ami a Sabbat Mózes törvénye szerinti betartását illeti, azt bizony nem teszem meg; mert majdhogynem nem áll hatalmamban. Az új szövetség szerint azonban emlékeznünk kell arra, hogy a hét egy napját a nyugalom napjaként szentnek tartsuk – emlékezvén az Űr és a többi szent megpihenésére. Ezen kívül ez fizikai értelemben is a saját hasznunkra válik, mert ezt kifejezetten abból a célból hozták létre, hogy az ember javára váljon. Meg van írva ebben a könyvben (a Bibliában), hogy a Sabbat lőn az emberért. Ez egy áldást jelent neki. Annyira kevés munkát kell végeznünk ezen a napon, amennyire csak lehetséges; a nyugalom napjának kell azt kijelölni, hogy a kinyilatkoztatás szerint összegyűljünk az arra kijelölt helyen [lásd T&Sz 59:10–12], bevalljuk a bűneinket, elhozzuk a tizedeinket és a felajánlásainkat, és megmutatkozzunk az Úr előtt (DBY, 164).

Most pedig emlékezzetek, testvéreim, hogy aki korcsolyázni, lovaskocsikázni vagy kirándulni megy a Sabbat napján – és ezt igen sokan megteszik, – azoknak gyenge a hite. A vallás szelleme lassanként, fokról-fokra elszivárog a szívükből és az érzéseikből; egy idő után elkezdenek hibákat találni a testvéreikben, hibákat az Egyház tanaiban, hibákat a szervezetben, és a végén elhagyják Isten országát és a pusztulásba mennek. Nagyon szeretném, ha emlékeznétek erre, és elmondanátok a felebarátaitoknak is (DBY, 165).

Függetlenül attól, hogy szegények vagyunk-e vagy gazdagok, ha elhanyagoljuk az imáinkat és az istentiszteleteinket, az Úr Szellemét hanyagoljuk el, és a sötétség szelleme borít el minket (DBY, 170).

Szükség van arra, hogy Sabbatról-Sabbatra összegyűljünk itt és az egyházközségi gyűléseken, … hogy tanítsunk, beszéljünk, imádkozzunk, énekeljünk és buzdítsunk. Miért? Hogy emlékezetünkben tartsuk Istenünket és szent vallásunkat. Szükség van erre a szokásra? Igen, mert nagyon is ki vagyunk téve a felejtésnek – hajlamosak vagyunk az eltévelyedésre, és ezért szükségünk van arra, hogy hetente egyszer, kétszer vagy háromszor füleinkbe csengjen az evangélium, különben íme, ismét a bálványaink felé fordulunk (DBY, 165).

Az Úr isteni természetet ültetett el bennünk, és ennek az isteni, halhatatlan szellemnek táplálékra van szüksége. A földi étel megteszi erre a célra? Nem! Ez csak a testet fogja mindaddig életben tartani, amíg a szellem is benne marad, mely lehetőséget ad nekünk a jó cselekedetekre. Ennek a bennünk lévő isteni természetnek táplálékra van szüksége abból a forrásból, ahonnan ő is származik. Nem a földből való, földi, hanem a mennyből való. Csak az örök élet, Isten és az isteniség tantételei adnak táplálékot az ember halhatatlan valójának, és csak ezek fogják igazán kielégíteni (DBY, 165).

Bolondság az, ha egyszer egy héten eljövünk ebbe a tabernákulumba Istent tisztelni, és az Ő akaratát tenni, máskor pedig mindig a saját akaratunkat követjük; ennek semmi haszna sincs, ez Isten szolgálatának a tökéletes megcsúfolása. Isten akaratát kell tennünk, és minden időnket az Ő céljainak elérésére kell fordítanunk, akár ebben a tabernákulumban vagyunk, akár máshol (DBY, 166).

A hétfőt, a keddet, a szerdát, a csütörtököt, a pénteket és a szombatot is éppen úgy Isten dicsőségére kell eltöltenünk, mint a vasárnapot, mert különben nem fogjuk elérni azt, amire törekszünk [lásd T&Sz 59:11] (DBY, 166).

Összegyűlünk, hogy megerősítsük egymást és megerősödjünk.

Ma [a Sabbaton] összegyűlhettünk, hogy beszélgessünk egymással, hogy megerősítsük egymást és jót cselekedjünk egymással (DBY, 167).

Míg megvan az a kiváltságunk, hogy szólhatunk egymáshoz, mondjunk felvidító és vigasztaló szavakat! Ha a szentség és a tisztaság szelleme befolyásol, akkor ragyogjon a világosságod; de ha a Sátán próbál, kísért és kínoz, akkor tartsd meg magadnak a gondolataidat – tartsd csukva a szád, mert a beszéd gyümölcsöt hoz, melynek természete lehet jó is és rossz is (DBY, 166)!

Ha [valaki] imával nyit meg vagy zár be egy gyűlést, akkor a gyülekezetben minden férfi, nő és gyermek, aki szentnek vallja magát, ne vágyjon semmi másra, és ne legyenek más szavak a szívében és az ajkain, mint azok, amiket az a személy mond, aki a gyülekezet szószólójaként cselekszik (DBY, 170).

Ha bárki közületek úgy érzi, hogy nincs élet a gyűléseitekben, ahogyan azt időnként a testvérektől hallom, akkor a ti kötelességetek elmenni és életet lehelni abba a gyűlésbe, és megtenni a részeteket, hogy a környezetetekben tartott gyűléseken megnövekedett mértékben legyen ott a Szellem és Isten ereje (DBY, 170).

Megengedem magamnak, hogy azt javasoljam a testvéreimnek, akik a gyülekezethez szólnak, hogy legyenek rövidek a beszédeink, és amennyiben nem tölti meg őket az élet és a szellem, akkor legyenek még rövidebbek, mert nincs időnk ezen a konferencián arra, hogy minden beszélő elder egy hosszú prédikációt tartson. Arra van időnk, hogy bizonyságot téve egy pár szót szóljunk, hogy egy pár biztató tanácsot adjunk a szenteknek, hogy megerősítsük a gyengéket, hogy megpróbáljuk megerősíteni azokat, akik inognak, és ezzel előrevigyük Isten országát (DBY, 167).

Testvérek, egyetlen dolgot kérek tőletek. Amikor beszéltek, úgy beszéljetek, hogy hallhassunk és érthessünk benneteket! … Ha nincs mit mondanotok, akkor fogadjátok meg a tanácsomat, és maradjatok ülve! Ha van valami mondanivalótok, mondjátok; és ha végeztetek vele, fejezzétek be! Engedjétek, hogy az örök élet tantételei kormányozzák és irányítsák az érzéseiteket, ahogy az Isten gyermekeihez illik, és gyönyörködjetek az igazságban és az igaz életűségben (DBY, 167).

Az a leghőbb vágyam Atyámhoz és Istenemhez, hogy úgy szólhassak, hogy megjegyzéseim elfogadhatóak legyenek előtte, és hasznosak azok számára, akik engem hallgatnak (DBY, 168).

Amikor hozzálátok egy gyülekezet megszólításához, … Jézus Krisztus nevében arra kérem Istent, az én Mennyei Atyámat, hogy adja meg nekem az Ő Szellemét, és ültesse el szívembe azokat a dolgokat, melyekről azt kívánja, hogy elmondjam őket (DBY, 168).

Szükségem van a gyülekezet figyelmére és azok hitére, akiknek van hitük. Szükségem van Isten bölcsességére és az Ő Szellemére a szívemben, hogy képes legyek felemelő módon beszélni az emberekhez. Annak ellenére, hogy már harminchét éve szónokoskodom, alig fordul elő, hogy ne gyermeki félénkséggel állnék egy gyülekezet elé. Nem tudom, kinövöm-e ezt, ha olyan idős leszek, mint Metúselah. Ennek okai is vannak, melyeket megértek. Amikor intelligens lények arcára nézek, annak az Istennek a képmására tekintek, akit szolgálok. Mindenkiben van egy adag isteni természet, és annak ellenére, hogy testeket öltöttünk, melyek Isten képmására hasonlítanak, ez a halandóság összezsugorodik az isteni rész előtt, melyet az Atyánktól örököltünk. Ez félénkségem oka (DBY, 168).

Ha a beszélő egy gyülekezethez szólva képtelen többet mondani egy féltucat mondatnál, melyek estelenül vannak összeállítva, de a szíve tiszta Isten előtt, akkor ez a néhány tört mondat többet ér a legnagyobb ékesszólásnál, melyben nincs meg az Úr Szelleme, és nagyobb valódi értéket képvisel Isten, az angyalok és minden jó ember szemében. Ha imádkozik, akkor lehetnek kevesek és esetlenül kifejezettek az egyén szavai, de ha a szíve tiszta Isten előtt, akkor ez az ima többet ér egy Ciceró [Kr. u. I. századi római szónok] ékesszólásánál. Mit érdekli az Urat, mindannyiunk Atyját a kifejezés módja? Az egyszerű, őszinte szív többet ér el az Úrnál, mint minden pompa, gőg, ragyogás és ékesszólás, mellyel az emberek előállnak. Ha egy olyan szívre tekint, mely tele van őszinteséggel, becsületességgel és gyermeki egyszerűséggel, akkor egy olyan tantételt lát, mely örökké megmarad: „Ez a saját királyságom szelleme – az a szellem, melyet a gyermekeimnek adtam” (DBY, 169).

Hiszek abban, hogy kötelességünk követni minden olyan dolgot, mely erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó. Utánoznunk kellene a legjobb beszélőket, és tanulnunk kell, hogyan adjuk át egymásnak elképzeléseinket a legjobb és legválasztékosabb nyelvezetet használva; különösen akkor, ha a béke evangéliumának nagyszerű igazságait adjuk át az embereknek. Általában a legjobb nyelvezetet használom, melynem birtokában vagyok (DBY, 169).

[Mégis,] hiszek abban, … hogy ha rendelkeznék a nyelv minden tudásával, mely valaha is birtokában volt a tanultaknak, a szellemem mégis inkább a gyermeki beszélgetésben lelné örömét, inkább az egyszerű nyelvezetben, nem a legtanultabbak használatában lévő irodalmi stílusban. Az elképzelések egyszerű, tiszta kifejezési módja szolgál leginkább örömömre (DBY, 169).

A böjti nap azért adatott, hogy segítsen a szegényeknek, és megerősítse a bizonyságokat.

Tudjátok, hogy minden hónap első csütörtökén [most az első vasárnapján] böjti napot tartunk. Hányan ismerik itt ennek a napnak az eredetét? Mielőtt tizedet fizettek volna, a szegényeket adományokból tartották fenn. Kirtlandben Josephhez jöttek segítségére, és ő azt mondta, hogy legyen egy böjti nap, melyet ki is jelöltek. Egyszer egy hónapban kellett azt megtartani, mint ahogy most is, és amit megettek volna azon a napon, azt a lisztet, húst, vajat, gyümölcsöt vagy bármi mást, azt elvitték a böjti gyűlésre, és annak a kezébe helyezték, akit kijelöltek arra, hogy vigyázzon rá és ossza szét azt a szegények között (DBY, 169).

A böjti napok gyűlésein azért találkoznak a szentek, hogy kifejezzék érzéseiket és megerősítsék egymást a szent evangéliumba vetett hitükben (DBY, 169).

Nincs meg bennetek annyi az intelligencia szelleméből, avagy a tudás szelleméből és a Szentlélek vigasztaló hatásából, hogy az emberek felálljanak és bizonyságot tegyenek Isten dolgairól, melyeket ismernek, vagy azokról a dolgokról, melyeket saját maguk megtapasztaltak? Nem idézi ez élénken az emlékezetetekbe az Úr jóságát abban, ahogyan kinyilatkoztatta nektek az evangélium igazságait? Nem erősíti ez meg a hitedet, nem ad ez neked nagyobb önbizalmat és nem tesz neked bizonyságot arról, hogy Isten gyermeke vagy? Egészen biztosan megteszi ezt. Amikor tehát valaki bizonyságot tesz Isten dolgairól, az éppen úgy megerősíti a testvéreit, ahogy azt régen is tette, amikor megfogadták a tanácsot, hogy „beszélgessetek gyakran egymással”, „erősítsétek meg a testvéreket”, és így tovább (DBY, 170).

Azáltal, hogy veszünk az úrvacsorából, megemlékezünk az Üdvözítőről, és megújítjuk szövetségeinket Mennyei Atyánkkal.

Az Űr nevében azt mondom a testvéreknek, hogy kötelességünk – és Menynyei Atyánk, valamint vallásunk szelleme, valamint az Istennel és egymással kötött szövetségeink elvárják tőlünk azt –, hogy betartsuk Isten házának a szertartásait, és különösen a Sabbat napján ott legyünk az úrvacsoravételnél. Ezt követően pedig részt kell vennünk az egyházközség gyűlésein és a kvórumgyűléseken (DBY, 171).

Az úrvacsora szertartásával, melyen itt részt veszünk, … megmutatjuk az Atyának, hogy megemlékezünk Jézus Krisztusról, a mi fivérünkről. Bizonyságot teszünk neki, hogy készek vagyunk magunkra venni a nevét. Amikor ezt tesszük, azt akarom, hogy az elmék is itt legyenek a testekkel együtt. Az egész embert itt akarom látni, amikor eljöttök a gyűlésre (DBY, 171)!

Arra buzdítalak benneteket, testvéreim, hogy minden Sabbaton részesüljetek ebben a szertartásban, amikor összegyűltök! … Arra kérlek titeket, testvéreim, hogy alaposan gondolkozzatok el ezen a szertartáson, és teljes szívetekkel az Urat keressétek, hogy engedelmességetek által elnyerhessétek a megígért áldásokat! Ennek megtartását tanítsátok meg gyermekeiteknek; véssétek emlékezetükbe ennek szükségességét! Ennek megtartására éppen annyira szükség van az üdvözülésünkhöz, mint minden más szertartásra és parancsolatra, mely azért adatott, hogy az emberek megszenteltethessenek, hogy Jézus megáldhassa őket és megadhassa nekik a szellemét, hogy vezethesse és irányíthassa őket, hogy örök életet biztosíthassanak maguknak. Véssétek be gyermekeitek elméibe ennek a fontos szertartásnak a szentséges voltát (DBY, 171–172)!

Üdvözítőnk halálának emlékezetére veszünk az úrvacsorából! Ezt mindaddig megköveteli minden tanítványától, amíg el nem jön, függetlenül attól, hogy ez milyen soká lesz. Nem számít hány nemzedék jön és távozik, akik hisznek benne, azoktól megkövetelik, hogy halálának és szenvedéseinek emlékezetére egyenek kenyeret és igyanak bort [vagy vizet, ma], amíg el nem jön ismét. Miért követelik meg ezt tőlük? Azért, hogy bizonyságot tegyenek az Atya, Jézus és az angyalok előtt, hogy hisznek benne, és vágynak arra, hogy kövessék Őt a szellemi újjászületésben, hogy betartsák a parancsolatait, felépítsék a királyságát, tiszteljék a nevét, és osztatlan szívvel szolgálják őt, hogy érdemesek lehessenek vele együtt enni és inni az Ő Atyjának királyságában. Ezért vesznek részt az utolsó napi szentek az úrvacsora szertartásában (DBY, 172).

Milyen hasznunk származik ebből a szertartásból? Ez az Úr parancsolatainak betartásában rejlik. Ha engedelmeskedünk Mennyei Atyánk parancsolatainak, és ha helyesen megértjük Isten házának a szertartásait, akkor minden olyan ígéretet megkapunk, mely a parancsolatai iránti engedelmességhez tartozik (DBY, 172).

Ez az egyik legnagyobb áldás, amit élvezhetünk, hogy az Úr, az angyalok és egymás jelenlétébe jövünk, és bizonyságot teszünk arról, hogy megemlékezünk az Úr Jézus Krisztusról, aki meghalt értünk. Ez bebizonyítja az Atyának, hogy megemlékezünk a szövetségeinkről, hogy szeretjük az evangéliumát, hogy szeretjük betartani a parancsolatait, és tiszteletben tartjuk az Úr Jézus nevét itt a földön (DBY, 172).

Javaslatok a tanuláshoz

A Sabbat-nap megszentelése fizikai és szellemi áldásokat eredményez.

Milyen követelményeket állít fel az Úr a Sabbat megszentelésével kapcsolatban? Milyen előnyei vannak a Sabbat megszentelésének? (Lásd még T&Sz 59:9–16.)
Young elnök kijelentette: „Szükség van arra, hogy … összegyűljünk.” Mit mondott nekünk, mit tegyünk, amikor „összegyűlünk, hogy tiszteljük az Istent”? Milyen dolgok vonhatják el a figyelmünket attól, hogy a Sabbat napján összegyűljünk Isten tiszteletére?
Young elnök szerint mi történik „fokról-fokra”, amikor nem engedelmeskedünk annak a parancsolatnak, hogy szenteljük meg a Sabbatot? Young elnök kijelentései alapján milyen kérdéseket tehetünk fel magunknak, hogy eldöntsük bizonyos Sabbat-napi tevékenységek helyénvalóságát? (Például: A szellemi jólétünket szolgálja ez a tevékenység? Táplálja a hitünket? Segít nekünk mások megáldásában?)
Miért kell mindennap tisztelnünk az Urat, és nem csak a Sabbat napján? (Lásd még T&Sz 59:11) Miben különbözhet Isten hét közbeni tisztelete az istentisztelettől a Sabbat napján? Hogyan tölthetünk minden napot „Isten dicsőségére”?

Összegyűlünk, hogy megerősítsük egymást és megerősödjünk.

Miért fontos az, hogy találkozzunk és úgy tiszteljük Istent a Sabbat napján? Mi legyen a szándékunk, amikor üdvözöljük egymást, beszélünk vagy tanítunk a Sabbat-napi gyűléseinken? (Lásd még T&Sz 43:8–9.) Miben segítenek titeket kapcsolataitok (érintkezésetek) más utolsó napi szentekkel?
Milyen tanácsot adott Young elnök azoknak, akiket felkérnek arra, hogy beszéljenek az egyházi gyűléseken? Miért fontosabb a Szentlélek befolyása az ékesszóló szavak használatánál? Mit várt el Young elnök a gyülekezet tagjaitól? Hogyan lehelhetünk megfelelően „életet” gyűléseinkbe? (Lásd még T&Sz 50:21–24.)

A böjti nap azért adatott, hogy segítsen a szegényeknek, és megerősítse a bizonyságokat.

Young elnök szerint miért hoztak létre böjti napot?
Milyen hatással van a nagylelkű böjti felajánlás arra, aki adja?
Böjti vasárnapokon lehetőségünk van arra, hogy bizonyságot tegyünk egymásnak. Mit jelent bizonyságot tenni? Miért létfontosságú számunkra az, hogy bizonyságot tegyünk és halljuk, amint mások is azt teszik? Milyen hatást gyakorolunk másokra, amikor bizonyságot teszünk Isten dolgairól? Milyen hatás ér bennünket ennek során? Mások bizonyságai miként erősítették meg a hitedet?

Azáltal, hogy veszünk az úrvacsorából, megemlékezünk az Üdvözítőről, és megújítjuk szövetségeinket Mennyei Atyánkkal.

Az úrvcsoravétel a legfontosabb dolog azok közül, amiket a vasárnapi gyűléseinken teszünk. Miért követeli meg az Úr, hogy elgondolkozva vegyünk részt az úrvacsorán? (Lásd még T&Sz 27:2.)
Milyen szövetséget kötünk, amikor az úrvacsorából veszünk? (Lásd az úrvacsorái imákat: T&Sz 20:75–79 és Moróni 4; 5.) Mit jelent Krisztus nevét magunkra venni? Milyen ígéretet tesz az Úr azoknak, akik igaz szándékkal vesznek az úrvacsorából? Hogyan kaphatjuk meg ezeket a megígért áldásokat?
Hogyan erősítheti meg az Üdvözítő iránti elkötelezettségünket a hét minden napján az, hogy veszünk az úrvacsorából? (Lásd még T&Sz 59:9–12.)