A személyes hitehagyás megelőzése

Míg Kirtlandben voltak, Brigham Young elnök egy csoport hitehagyottra talált, akik nem máshol, mint a Templom falain belül szőttek összeesküvést Joseph Smith próféta ellen. Young elnök kijelentette: „Felálltam, majd egyszerűen és erőteljesen kijelentettem nekik, hogy Joseph próféta, és én meg vagyok győződve erről Szitkozódhatnak és rágalmazhatják őt tetszésük szerint, de nem semmisíthetik meg Isten prófétájának a kinevezését, csak a saját felhatalmazásuknak vethetnek véget. Elvághatják a szálat, mely a prófétához és Istenhez köti őket, és lesüllyedhetnek a pokolba” („History of Brigham Young”, DNW, 1858. február 10., 386). Young elnök Kirtlandben, Missouriban, Nauvoo-ban és Utah-ban is tanűja volt a pusztulásnak, mely beköszönt azok személyes életébe, akik megadják magukat a hitehagyásnak. Sok hitehagyó a legközelebbi munkatársai közül került ki. Felismerte, hogy sokszor „jelentéktelen ügyekkel” kezdődött elkülönülésük az igazságtól, és hangsúlyozottan figyelmeztetett minden egyháztagot, hogy odafigyelve védekezzen a rossz cselekedetek minden fajtája ellen.

Brigham Young tanításai

A hitehagyás elfordulást jelent az Egyháztól, és a hit megtagadásával végződik.

Mi okozza, hogy az emberek elfordulnak ettől az Egyháztól? Általában egészen jelentéktelen ügyekkel kezdődik eltávolodásuk a helyes útról. Ha egy olyan iránytűt követünk, melyben a tű nem a helyes irányt mutatja, egy nagyon csekély eltérés a kezdetekben egy bizonyos távolság megtétele után messze visz minket az igaz céltól, ahová el szeretnénk jutni (DBY, 83).

Ha a szentek elhanyagolják az imádkozást és nem szentelik meg a napot, mely Isten tiszteletére van elkülönítve, el fogják veszíteni a Szellemét. Ha valaki megengedi magának, hogy elöntse őt a harag, és átkozódni valamint káromkodni kezd hiába mondva ki Istennek a nevét, nem maradhat vele a Szent Szellem. Összegezve tehát: amennyiben valaki bármi olyan dolgot tesz, amelyről tudja, hogy helytelen, és nem bánja azt meg, nem élvezheti a Szent Szellemet, hanem a sötétségben fog járni, és a végén meg fogja tagadni a hitet (DBY, 85).

Az intelligencia tantételei számára az a legmegdöbbentőbb dolog, hogy bármely férfi vagy nő képes becsukni a szemeit az örökkévaló dolgok előtt, miután megismerkedett azokkal, és engedni, … hogy ennek a világnak a dolga, a szem gyönyöre és a testi élvezetek összezavarják az elméjét és akár egyetlen hajszálnyi távolságra is elvonják őt az élet tantételeitől (DBY, 82).

Ma reggel már elhangzott az, hogy senki nem hagyta el a hitét anélkül, hogy a valóságban ne vétkezett volna. A kötelességek elhanyagolása bűnök elkövetéséhez vezet (DBY, 82).

Halljátok, amint sokan azt mondják: „Utolsó napi szent vagyok. Én soha nem fogom elhagyni a hitemet!” „Utolsó napi szent vagyok, és az leszek a halálom napjáig!” Én soha nem teszek ilyen kijelentést, és soha nem is tehetek. Azt hiszem, megtanultam, hogy egymagámban nincs erőm, de úgy van megalkotva a szervezetem, hogy növekedjen a bölcsességben, tudásban és hatalomban, itt egy kicsit és ott egy kicsit kapva. Amikor azonban magamra maradok, akkor nincs hatalmam, bölcsességem pedig balgaság. Ilyenkor közel maradok az Úrhoz, és hatalmat nyerek a nevében. Úgy gondolom, megtanultam annyira az evangéliumot, hogy tudjam: magamban semmi vagyok [lásd Alma 26:12] (DBY, 84).

Ha egy férfi vagy nő, aki sokat kapott már Isten erejéből, látomásaiból és kinyilatkoztatásaiból, elfordul az Úr szent parancsolataitól, akkor úgy tűnik, elveszti az érzékelő képességeit, elvétetik tőle az értelme és az igaz ítélőképessége; a sötétségbe jut és olyan lesz, mint a vak ember, aki a fal mellett tapogatózik [lásd Ézsaiás 59:9–10; 5 Mózes 28:29] (DBY, 82–83).

Sokan azért fogadják be az evangéliumot, mert tudják, hogy igaz. Az ítélőképességük meggyőzte őket annak igazáról; legyőzi őket az erős érvelés, és az ésszerűség alapos érvelés után annak bevallására készteti őket, hogy az evangélium igaz. Engednek ennek, és engedelmeskednek az első tantételeinek, de soha nem törekednek arra, hogy felvilágosítsa őket a Szentlélek ereje. Az ilyenek gyakran letérnek az útról (DBY, 86).

Amikor hibákat találunk az Egyház vezetőiben, kezdjük elválasztani magunkat az Egyháztól.

Amikor ennek az Egyháznak valamely tagja afelé hajlik, hogy megkérdőjelezze az egész Egyház elnökének jogát arra, hogy minden dologban irányítsa azt, a hitehagyás bizonyítékait láthatjátok ebben – egy olyan szellemet, mely ha biztatást kap, elkülönüléshez vezet az Egyháztól, és végső pusztuláshoz. Ahol hajlandóság van arra, hogy ezen királyság bármely hivatalosan kijelölt hivatalnoka ellen cselekedjenek, – függetlenül attól, hogy milyen minőségben kapott elhívást a tevékenykedésre, – ott is ugyanez lesz az eredmény, ha ebben kitartanak. „Tisztátalan kívánságban” fognak járni, és megvetik a kormányzatot. „Vakmerők, magoknak kedveskedők, a kik a méltóságokat káromolni nem rettegnek” [lásd 2 Péter 2:10] (DBY, 83).

Amikor valaki elkezd hibát találni, és erről, arról, amarról kérdezősködni, így szólván: „Úgy néz ki ez vagy az, mintha az Úr diktálta volna?” – akkor tudhatjátok, hogy ebben az egyénben többé-kevésbé megvan a hitehagyás szelleme. Ebben a királyságban, avagy a föld színén mindenkinek, aki teljes szívével fáradozik saját maga megmentésén, van annyi dolga, amennyit rendesen el tud végezni anélkül, hogy megkérdőjelezné azt, ami nem rá tartozik. Amennyiben sikerül megmentenie magát, ez rendesen lekötötte az idejét és a figyelmét. Nézzetek utána annak, hogy ti magatok helyesen tesztek mindent, és semmilyen bűn vagy ostobaság nem jelentkezik a felkelő nappal (DBY, 83).

Sokakban megfogan az elképzelés, hogy képesek olyan tantételeket mutatni, amelyeket még soha nem tanítottak. Nincsenek tudatában annak, hogy abban a pillanatban, amikor engednek ennek a képzelgésnek, hatalmába keríti őket az ördög, hogy szentségtelen földre vigye őket; bár ezt a leckét már régen meg kellett volna tanulniuk, mégis oly kevesen tanulták meg ezt Joseph napjaiban (DBY, 77–78).

[Az ilyen ember] hamisan fog jövendölni, bár a jövendölés szelleme által teszi azt. Úgy fogja érezni, hogy próféta ő, aki jövendölhet, de egy más szellem és hatalom által teszi ezt, nem azáltal, amit az Úr adott neki. Éppen annyira használja az ajándékot, mint amennyire ti és én használjuk a miénket (DBY, 82).

A hitehagyáshoz vezető első lépés az, amikor hibát találtok a püspökötökben; és amikor ez megtörténik, – ha nem bánjátok meg – azt hamarosan egy második lépés követi, és fokozatosan eltávolodtok az Egyháztól, és ez a történet vége. Meg fogjátok engedni magatoknak, hogy hibát találjatok a püspökötökben? (DBY, 86).

Nincs olyan ember, aki ha hatalmat kap Istentől, zavargást kelt az Egyház bármely gyülekezetében. Az ilyen hatalom gonosz forrásból származik (DBY, 72).

Mégis vannak emberek, akik elhagyják ezt az Egyházat, de azért hagyják el, mert sötétségbe kerülnek, és azon a napon, amikor úgy döntenek, hogy demokratikus szavazásra van szükség, vagy más szavakkal két jelöltet kellene állítani az elnöklő papságra az utolsó napi szentek között; úgy döntenek, hogy elhagyják a hitüket. Isten házában nem létezik olyan dolog, mint zavarodottság, megosztott ság, viszálykodás, ellenségeskedés, gyűlölet, rosszindulat vagy pártoskodás egy kérdéssel kapcsolatban; ott csak egy oldala van a kérdéseknek (DBY, 85).

Akik elveszítik a Szellemet, azokat sötétség és zavar tölti el.

Amikor valaki elveszti a munka szellemét, amelyben résztvesz, hitetlen lesz az érzéseiben. Azt mondja: nem tudja, hogy igaz-e a Biblia, hogy igaz-e a Mormon könyve, vagy az új kinyilatkoztatások, és azt sem tudja, van-e Isten vagy nincs. Amikor elveszti ennek a munkának a szellemét, elveszti Isten dolgainak az ismeretét az időben és az örökkévalóságban is, és mindent elveszít (DBY, 83–84).

Az emberek úgy kezdik a hitehagyást, hogy erősnek képzelik magukat, és az ellenség suttogásaira hallgatnak, aki fokról-fokra félrevezeti őket, míg össze nem gyűjtik maguknak azt, amit emberi bölcsességnek hívnak; akkor kezdenek Istentől eltávolodni, és az elméjük összezavarodik (DBY, 84).

Mi van az utolsó napi szentek birtokában, amit otthagyhatnak? Minden, ami jó, tiszta, szent, Isten-szerű, felmagasztosító és nemesítő, ami kitágítja az elképzeléseket, és a Mennyei Atyánk által erre a földre hozott intelligens lények képességeit. Mit kapnak cserébe? Pár szóban össze tudom foglalni. Ezeket a szavakat használnám: halál, pokol és sír. Ezt fogják cserébe megkapni. Részletekbe is bocsátkozhatunk azzal kapcsolatban, hogy mit fognak megtapasztalni. Megtapasztalják a sötétséget, a tudatlanságot, a kétkedést, a fájdalmat, a bánatot, a szomorúságot, a gyászt és a boldogtalanságot. Nem lesz senki, aki együtt siránkozik majd velük a bajban, nem lesz kire támaszkodniuk a csapások idején, senki nem tekint majd rájuk szánalommal, amikor elhagyatottak és kivetettek lesznek – erre gondolok, amikor azt mondom: halál, pokol és sír. Ezt kapják majd cserébe azért, mert elhagyták Isten Fiának az evangéliumát (DBY, 85).

Ismertek embereket, akik az Egyházban még aktívak voltak és élénkek, tele intelligenciával, de miután elhagyták az Egyházat, összezsugorodott a felfogóképességük, elhomályosult az elméjük, és minden rejtéllyé vált előttük. Isten dolgait illetően olyanok lettek, mint a többi ember a világban, aki gondolja, reméli és imádkozik azért, hogy ezek és azok a dolgok úgy legyenek, de semmit nem tudnak azokról. Pontosan ebbe a helyzetbe kerülnek azok, akik elhagyják ezt az Egyházat. A sötétségbe mennek, ahol nem képesek úgy megítélni, észrevenni vagy felfogni a dolgokat, ahogy azok vannak. Olyanok, mint a részeg ember, aki azt gondolja, hogy mindenki ittasabb nála, és ő az egyetlen józan ember a környéken. A hitehagyók azt gondolják, hogy mindenki téved, csak ők nem (DBY, 84).

Akik elhagyják az Egyházat, egy tollpihéhez hasonlítanak, melyet ide-oda fúj a szél. Nem tudják, hova mennek; a saját létükön kívül semminek nincsenek tudatában; a hitük, az ítélőképességük és az agyműködésük olyan bizonytalanná vált, mint a légben lebegő toll. Semmi más nincs amiben megkapaszkodhatnánk csak az evangéliumba vetett hitünk (DBY, 84).

Szilárdak maradhatunk, ha a vallásunk szerint élünk és a Szent Szellemet keressük.

Akkor is lesz hitehagyás? Igen, testvérek, számíthattok rá, hogy lesznek emberek, akik az Egyházba jönnek, majd elhagyják a hitüket. Számíthattok rá, hogy lesznek néhányan, akik egy ideig hűségesek, aztán letérnek az útról (DBY, 85–86).

Miért hagyják ott az emberek a hitüket? Tudjátok, mi „Sion jó öreg hajóján” vagyunk, az óceán közepén. Jön egy vihar, és a tengerészek azt mondják: nehezen bírja a hajó! – Én nem maradok itt – mondja az egyik – nem hiszem, hogy ez Sión hajója. – De az óceán közepén vagyunk. – Nem érdekel, nem maradok itt! Leveszi a kabátját és leugrik a fedélzetről. Meg fog fulladni? Igen. Így van ez azokkal is, akik elhagyják ezt az Egyházat. Ez „Sion jó öreg hajója,” maradjunk hát rajta (DBY, 85)!

Isten áll ennek a hatalmas hajónak a kormányrúdjánál, és ez jó érzéssel tölt el engem. … Hagyják ott a hitüket azok, akik azt kívánják, de Isten meg fog menteni mindenkit, aki elhatározta, hogy megmenekül (DBY, 86).

Ha az emberek a vallásuk szerint élnének, nem lenne hitehagyás, és nem hallanánk zúgolódást vagy hibakeresést. Ha az emberek az örök élet szavaira éheznének és teljes lelkükkel Isten országának a felépítésére összpontosítanának, akkor minden szív és kéz készen állna és akarna; a munka hatalmas léptekkel haladna előre, és mi úgy fejődnénk, ahogy fejlődnünk kellene (DBY, 84).

Úgy akarunk élni, hogy mindennap, a nap minden órájában, a nap minden percében velünk legyen a Szellem; és minden utolsó napi szentnek joga van Isten Szellemére, a Szentlélek erejére, hogy vezesse őket a személyes kötelezettségeikben (DBY, 82).

Javaslatok a tanuláshoz

A hitehagyás elfordulást jelent az Egyháztól, és a hit megtagadásával végződik.

Young elnök megnevezte néhány módját az igazságtól való eltávolodásnak, mely általánosnak vagy „jelentéktelennek” tűnik. Egy olyan iránytű hasonlatát használta, „melyben a tű nem a helyes irányt mutatja”. Miben hasonlít az evangélium egy igazmondó, pontos iránytűhöz? Milyen enyhe eltérések lehetnek az életünkben, melyek idővel tévútra vihetnek minket? Milyen irányváltoztatásokat kell eszközölnünk?
Milyen figyelmeztetéseket adott Young elnök annak az embernek, aki így dicsekszik: „Utolsó napi szent vagyok. Én soha nem fogom elhagyni a hitemet.” (Lásd még 2 Nefi 28:25; T&Sz 20:31–34.)
Milyen prófétai figyelmeztetést hangoztatott Young elnök azoknak a szenteknek, akik kaptak már „Isten erejéből”, és azután elfordulnak a parancsolatoktól?
Miért nem elég az intellektuális érvelés ahhoz, hogy megmaradjunk az örök élethez vezető ösvényen?

Amikor hibákat találunk az Egyház vezetőiben, kezdjük elválasztani magunkat az Egyháztól.

Milyen tekintetben erősít meg minket és erősíti meg családunkat, egyházközségünket valamint az egyháztagságot összességében az, ha inkább a saját elhívásainkkal foglalkozunk, nem pedig a jelenlegi vezetők inspiráltságának megkérdőjelezésével?
Mire figyelmeztette Young elnök azokat, akik kritizálják egyházközségük vagy gyülekezetük vezetőit? Mit tehetünk az Egyházban vagy otthon azért, hogy támogassuk egyházközségünk püspökét, gyülekezetünk elnökét vagy más egyházi vezetőket? Amikor őszinte nézetkülönbségek adódnak, milyen utat kövessünk annak érdekében, hogy egységesekké legyünk? (Lásd még Máté 18:15; Lukács 11:34.)
Young elnök szerint az Egyházban nem lehet „demokratikus szavazás” két jelölt között az elnöklő papságban. (Lásd még T&Sz 28:2, 6–7.) Miben különbözik egymástól a „közös megegyezéssel” történő támogatás és a „demokratikus szavazás”? (Lásd még T&Sz 20:65; 26:2.)
Felkérnek bennünket, hogy adjuk támogató szavazatunk az Egyház vezetőinek. Miként erősíti az Egyház egészét hajlandóságunk ezen vezetők támogatására? Miként gyengíti az Egyházat az, ha nem vagyunk hajlandóak támogatni őket?

Akik elveszítik a Szellemet, azokat sötétség és zavar tölti el.

Mire gondolt Young elnök, amikor azt mondta, hogy a hitehagyók erősnek képzelik magukat? Milyen veszélyt hordoz az, ha a saját erőnkre támaszkodunk? (Lásd még Hélamán 4:13.) Miért van az, hogy egyesek az „emberek bölcsességét” választják Isten bölcsessége helyett, melyet a Szellem nyilatkoztat ki? (Lásd még Ézsaiás 29:13–14; 1 Korinthusbeliek 2:12–14.)
Olvassátok el Young elnök válaszait a következő kérdésekre: „Mi van az utolsó napi szentek birtokában, amit otthagyhatnak?” „Mit kapnak cserébe?”
Miként gyakorolhatjuk a hitünket, hogy megsegítsük azokat, akik „egy tollpihéhez hasonlítanak, melyet ide-oda fúj a szél”?

Szilárdak maradhatunk, ha a vallásunk szerint élünk és a Szent Szellemet keressük.

Miért lesz meg a hitehagyás ezután is az Egyházban? Hogyan kerülhetjük el, hogy a hitehagyás kezdetei belépjenek az életünkbe? Miként segítettek nektek az egyháztagok, és miként segített a Szellem befolyása hithűnek maradni, amikor esetleg kísértés ért, hogy csak „egy ideig” maradjatok hűek?
Milyen ígéretet kapunk, ha megmaradunk „Sion jó öreg hajóján”?