Elnökök tanításai
Bevezetés


Bevezetés

Brigham Young próféta olyan alapvető, gyakorlati módon tanította Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát, mely inspirációt és reményt adott a szenteknek, akik azon igyekeztek, hogy otthont teremtsenek a pusztában. Bár több, mint egy évszázad telt el azóta, szavai még ma is frissen és ránk vonatkozóan csengenek számunkra, amint folytatjuk a munkát, mellyel Isten országát építjük.

Young elnök kijelentette, hogy Az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházának tagjaiként birtokunkban vannak „az élet és az üdvözülés tanai az őszinte szívűeknek” (DBY, 7). Megígérte, hogy azokban, akik befogadják szívükbe az evangéliumot, fel fog ébredni „egy belső vágyakozás, hogy oly mértékben megismerjék és megértsék Isten dolgait, mint azelőtt még soha az életükben”, és hozzá fognak látni ahhoz, hogy „tudakozódjanak, olvassanak és kutassanak; és amikor Jézus nevében az Atyjukhoz járulnak, nem fogja őket bizonyság nélkül hagyni” (DBY, 450).

Ez a könyv az Első Elnökségnek és a Tizenkét Apostol Kvórumának azt a kívánságát tükrözi, hogy az Egyház tagjai egyre inkább megértsék a tanokat, és felébredjen bennük egy fokozott vágyakozás Isten dolgainak megismerésére. A könyv inspirálni és motiválni fogja az egyéneket, a papsági kvórumokat és a Segítőegylet csoportjait arra, hogy tudakozódjanak, olvassanak és kutassanak, majd Mennyei Atyánk elé járulva bizonyságot kapjanak ezeknek a tanításoknak az igaz voltáról.

Minden fejezet két részből áll: „Brigham Young tanításai” és „Javaslatok a tanuláshoz”. Az első részben Brigham Young prédikációiból találhatunk részleteket, melyeket az akkori szenteknek mondott. Minden kijelentésnél megtalálható az utalás, de az idézett művek általában nem állnak rendelkezésére az egyháztagok többségének. Nincs szükség az eredeti forrásművekre ahhoz, hogy hatékonyan tanulhassunk vagy taníthassunk ebből a könyvből. Az egyháztagoknak nem kell további műveket vásárolniuk ahhoz, hogy ezeket a fejezeteket tanulmányozzák vagy tanítsák. A könyvben megadott szöveg a szentírásokkal együtt elegendő a tanításhoz. Az egyháztagok imádságos lélekkel olvassák és tanulmányozzák Young elnök tanításait, hogy új bepillantást nyerhessenek az evangélium tantételeibe, és felfedezzék, hogyan vonatkoznak ezek a tantételek a mindennapjaikra. Ezeknek a szemelvényeknek a hithű és imádságos lélekkel történő tanulmányozása által az utolsó napi szentek jobban meg fogják érteni az evangéliumi tantételeket, és méginkább értékelik majd ennek a nagyszerű prófétának mélyreható, inspirált tanításait.

Az egyes fejezetek második része egy sor kérdést vet fel, melyek elősegítik, hogy elgondolkozzunk, személyesen alkalmazzuk és megbeszéljük Young elnök tanításait. Az egyháztagok figyelmesen olvassák el újra a próféta szavait a beszélgetés központjában lévő tantétellel kapcsolatban, és utaljanak azokra. Ezeknek a tanításoknak a beható és imádsággal egybekötött tanulmányozása nagyobb mértékű személyes elkötelezettségre készteti majd az egyháztagokat, és segíteni fog nekik eldönteni, hogy az Üdvözítő, Jézus Krisztus tanításait fogják követni.

Amennyiben az egyének és a családok imádságos lélekkel követik az e könyvben található tantételeket, áldásokat fognak kapni, valamint nagyobb mértékű odaadást és szellemi éberséget tapasztalnak majd magukban, akár azok a korai szentek, akik közvetlenül „az Úr oroszlánjának” (HC, 7:434) – a próféta, látnok és kinyilatkoztató: Brigham Young elnöknek a szájából hallották elhangozni ezeket a szavakat.

Utasítások a tanítónak

Ezeknek a leckéknek a tanítása figyelmes előzetes olvasást, tanulást és imádsággal kísért felkészülést igényel. Alaposan ismerkedj meg a tanításokkal, és tervezz különböző módokat ezeknek a tantételeknek a bemutatására és megtanítására az osztályteremben! A leckék segítsenek az osztály tagjainak felismerni, hogyan vonatkoznak az evangéliumi tantételek a mindennapokra. Kezdeményezz beszélgetéseket arról, ahogyan ezek a tantételek hatással vannak érzéseinkre Mennyei Atyánkkal, Jézus Krisztussal, magunkkal, családjainkkal és felebarátainkkal kapcsolatban! Hívd fel a résztvevőket, hogy éljenek a tanított tantételek szerint!

Vonj be minél több embert az óra tanítási részébe! Kérd meg őket, hogy olvassanak fel valamit, válaszoljanak a kérdésekre, vagy meséljenek az élményeikről! Különleges megbízásokat is adhatsz a felkészülés során, odafigyelve arra, hogy mennyire állnak készen a részvételre az osztály tagjai. Figyelj oda arra, hogy elkerüld a vitatkozást! Támaszkodj a szentírásokra, hogy megerősítsenek és segítsenek a dolgok megértésében! Alázatosan keresd az Úr Szellemét, és áldásokat fognak kapni a testvérek, akiket tanítasz. Ezt az ígéretet adta az Úr: „Ennélfogva a prédikátor és a hallgató megértik egymást, együtt okulnak és együtt örvendeznek” (T&Sz 50:22).

  • A könyvben használatos rövidítések magyarázatával kapcsolatban, melyek a forrásmunkákra utalnak, ahonnan Young elnök kijelentései származnak, lásd az „Idézett művek és felhasznált rövidítések” részt a 362. oldalon.