Felsőfokú hitoktatás
53. fejezet: Moróni 1–6

53. fejezet

Moróni 1–6

Bevezetés

Amikor Moróni befejezte a járedita történelem kivonatolását (lásd Ether 13:1; 15:34), azt feltételezte, hogy nem él addig, hogy további feljegyzéseket írjon (lásd Moróni 1). Azonban a lámániták és a nefiták közötti végső csata után még 36 évig élt (lásd Mormon 6:5; Moróni 10:1). Ezen idő alatt Moróni további szent igazságokat jegyzett fel, amelyek értékesek napjaink olvasói számára. Ezek a fejezetek különösen sokat segítenek nekünk, mert útmutatást adnak a szertartások – különösen az úrvacsora – helyes végzését és azt illetően, hogy hol van a helye a Szentléleknek az egyház mindennapos igazgatásában. Moróni azt is kiemelte, hogy az egyház tagjainak őrködniük kell az egyházhoz csatlakozó új tagok felett és táplálniuk kell őket.

Szövegmagyarázat

Moróni 1:1–3. Moróni

  • Az Úr Morónira bízta „Efráim fája feljegyzésének kulcsait” (T&Sz 27:5). Főszereplővé vált így tehát abban, hogy a feljegyzés eljusson ebbe az adományozási korszakba, és abban is, hogy megvédje magát a feljegyzést. Moróni volt „az utolsó nefita próféta a Mormon könyvében (Kr. u. 421 körül). Mormon közvetlenül halála előtt a Mormon lemezeinek nevezett történelmi feljegyzést átadta fiának, Moróninak (Mormon szavai 1:1). Moróni befejezte Mormon lemezeinek az összeállítását. Mormon könyvét kiegészítette a 8. és a 9. fejezetekkel (Mormon 8:1). Kivonatolta és beillesztette Ether könyvét (Ether 1:1–2), és hozzáadta mindehhez saját könyvét, amelyet Moróni könyvének nevezünk (Moróni 1:1–4). Moróni lepecsételte a lemezeket, és elrejtette azokat a Kumóra dombon (Mormon 8:14; Moróni 10:2). 1823-ban Moróni feltámadt lényként elküldetett, hogy Joseph Smithnek felfedje a Mormon könyvét (JST 1:30–42, 45; T&Sz 27:5). 1823 és 1827 között minden évben utasításokat adott a fiatal prófétának (JST 1:54), végül 1827-ben átadta neki a lemezeket (JST 1:59). A fordítás befejezése után Joseph Smith visszaadta Moróninak a lemezeket” (Kalauz a szentírásokhoz: Moróni, Mormon fia.).

Moróni 1:4. A Mormon könyve nagy értékkel bír majd

  • A Mormon könyve sok ember megtérésében fontos szerepet játszik. Moróni konkrétan is megemlítette, milyen hasznos lesz a lámánitáknak az utolsó napokban a Mormon könyve. Ezen adományozási korszak egyik legelső misszionáriusi elhívását Oliver Cowdery és társai kapták, hogy tanítsák az akkori Amerika nyugati határvidékén (Missouri) élő lámánitákat (lásd T&Sz 28:8–10). Ma az egyház mindenkihez elviszi az evangélium üzenetét, Lehi leszármazottaihoz is, akik az egész világon szét vannak szóródva.

Moróni 2:1. A nefita „tanítványok” apostolok voltak

  • „Ez a könyv [a Mormon könyve] azt is elmondja nekünk, hogy feltámadása után a Szabadító megjelent ezen a földrészen; …voltak apostolai, prófétái, pásztorai, tanítói és evangélistái, ugyanaz a rend, ugyanaz a papság, ugyanazok a szertartások, ajándékok, hatalmak és áldások, amelyeket a keleti földrészen élveztek” (Joseph Smith, History of the Church, 4:538).

    „Bár a nefita tizenkettekről minden esetben tanítványokként beszélünk, tény az, hogy isteni felhatalmazást kaptak, hogy Krisztus különleges tanúi legyenek saját népük között. Gyakorlatilag tehát apostolok voltak a nefita nép számára” (Joseph Fielding Smith, Doctrines of Salvation, 3:158; lásd még Mormon 9:18).

Moróni 2–5. A szertartások fontossága Jézus Krisztus egyházában

  • Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke kifejtette, miért oly fontosak a szertartások: „A szertartások és a szövetségek az Ő színe elé való bebocsátás igazoló okiratává válnak. Hogy érdemesen részesüljünk bennük, az egész élet törekvése; majd azok megtartása a halandóság kihívása” (in Conference Report, Apr. 1987, 27; vagy Ensign, May 1987, 24).

    Packer elnök továbbá a következő magyarázatot adta: „A jó viselkedés az evangélium szertartásai nélkül nem váltja meg és nem magasztalja fel az emberiséget, feltétlenül szükség van szövetségekre és a szertartásokra” (in Conference Report, Oct. 1985, 105; vagy Ensign, Nov. 1985, 82).

  • Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, milyen kapcsolat áll fenn Mennyei Atyánk, családjaink, valamint azon szertartások között, amelyekben részesülünk: „Az utolsó napi szenteknek két legfontosabb dolguk van: Először is törekszünk rá, hogy megértsük Istenhez, az Örökkévaló Atyához, valamint Fiához, Jézus Krisztushoz fűződő kapcsolatunkat, és biztosítsuk ezt a kapcsolatot azáltal, hogy részesülünk szabadító szertartásaikban és betartjuk a személyes szövetségeinket. Másodszor, igyekszünk megérteni a családtagjainkhoz fűződő kapcsolatunkat, és a szertartások, valamint az általunk kötött szövetségek betartása által megóvjuk ezeket a kapcsolatokat. […] Ezek a kapcsolatok, amelyeket az általam elmagyarázott módokon védelmezünk, másképp nem elérhető örök áldásokat adnak. A tudomány, a siker, a vagyon, a kevélység, az előkelőség és a hatalom semmiféle kombinációja nem biztosíthatja ezeket az örökkévaló áldásokat!” (lásd Liahóna, 2001. júl. 102.).

Moróni 3:3. „Pappá… vagy tanítóvá rendel[ve]”

Moróni 3:4. „A Szentlélek hatalma által rendelték el őket”

  • A Szentlélek minden papsági szertartásban fontos szerepet játszik. A Szentlélek ismeri a szívünket és a tetteinket. Minden elrendelés jóváhagyására a Szentlélek hatalma által kerül sor (lásd T&Sz 132:7). Joseph Smith próféta (1805–1844) beszélt róla, milyen szerepet játszik a Szentlélek az elrendelések elvégzésénél: „Hisszük azt, hogy a Szentlélek ajándékát ugyanúgy lehet élvezni ma, mint az apostolok napjaiban; hisszük azt, hogy [a Szentlélek ajándéka] szükséges a papság létrehozásában és megszervezésében, hogy senki nem hívható el a szolgálat bármely hivatalának betöltésére enélkül; továbbá hiszünk a próféciában, a nyelvekben, a látomásokban és kinyilatkoztatásokban, ajándékokban és gyógyításokban; és abban, hogy ezek a dolgok nem élvezhetők a Szentlélek ajándéka nélkül” (History of the Church, 5:27).

Moróni 4–5. Az úrvacsora

  • David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából beszélt róla, milyen fontos szerepet játszik az úrvacsoravétel a szövetségeinkre való emlékezésre irányuló erőfeszítésünkben: „Az úrvacsora szertartása által megújítjuk keresztelési szövetségünket, és általa bűnbocsánatot nyerhetünk és megőrizhetjük azt (lásd Móziás 4:12, 26). Ezen kívül hetente emlékeztetnek bennünket az ígéretre, hogy Lelke mindig velünk lesz. Miután pedig mindig igyekszünk magunkat szeplőtlennek tartani a világtól, érdemes edényekké válunk, amelyekben mindig ott lakozhat az Úr Lelke” (lásd Liahóna, 2006. máj. 31.).

Moróni 4:3. Jézus Krisztus nevének magunkra vétele

  • Dallin H. Oaks elder megemlített három fontos jelentést, amelynek tudatában kell lennünk, amikor az úrvacsoravétel alkalmával magunkra vesszük a Szabadító nevét:

    „Számos különböző jelentéstartalommal bír az, hogy tanúbizonyságot teszünk Jézus Krisztus nevének magunkra vétele iránti hajlandóságunkról. Ezen jelentések némelyike nyilvánvaló, még gyermekeink is könnyen megértik. Mások csak azok számára nyilvánvalók, akik kutatják a szentírásokat és elgondolkoznak az örök élet csodáin.

    Az egyik nyilvánvaló jelentés megújítja a keresztelésünkkor tett ígéretet. A szentírások szerint a megkeresztelt személyek »tanúbizonyságot tesznek az egyház előtt arról, hogy minden bűnüket valóban megbánták, és hajlandóak magukra venni Jézus Krisztus nevét, elhatározva azt, hogy mindvégig szolgálják őt« (T&Sz 20:37; lásd még 2 Nefi 31:13; Moróni 6:3). Amikor veszünk az úrvacsorából, megújítjuk ezt a szövetséget, és minden más olyan szövetséget, amelyet a keresztelő vizében kötöttünk.” (Lásd Joseph Fielding Smith, Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. [Salt Lake City: Bookcraft, 1954–56], 2:341, 346.)

    A második nyilvánvaló jelentés az, hogy amikor Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaivá válunk, magunkra vesszük a Szabadító nevét. Parancsolata szerint ez az egyház az Ő nevét viseli. (Lásd T&Sz 115:4; 3 Nefi 27:7–8.) Minden egyháztag, legyen fiatal vagy idős, Isten háza népéhez tartozik (lásd Efézusbeliek 2:19). Krisztusban igazán hívő emberekként, keresztényekként, örömmel vesszük magunkra a nevét. (Lásd Alma 46:15.) Benjámin király népének szóló tanítása szerint: »a szövetség miatt, melyet kötöttetek, Krisztus gyermekeinek fognak nevezni benneteket, az ő fiainak és leányainak; mert íme, ezen a napon nemzett benneteket lelkileg« (Móziás 5:7; lásd még Alma 5:14; 36:23–26).

    Akkor is magunkra vesszük Jézus Krisztus nevét, amikor nyilvánosan kijelentjük, hogy hiszünk benne. Mindannyiunknak számos lehetősége nyílik hitünk kinyilvánítására barátainknak és szomszédainknak, munkatársainknak és alkalmi ismerőseinknek. […]

    A harmadik jelentést azok értik meg, akik elég érettek annak felismeréséhez, hogy Krisztus követői elkötelezettek, hogy szolgálják Őt. […] Amikor tanúbizonyságot teszünk róla, hogy hajlandóak vagyunk magunkra venni Jézus Krisztus nevét, azt is jelezzük, hogy hajlandóak vagyunk elvégezni királyságának munkáját.

    Ebből a három viszonylag nyilvánvaló jelentésből azt látjuk, hogy Krisztus nevét vesszük magunkra, amikor nevében megkeresztelkedünk, amikor egyházához tartozunk és kifejezésre juttatjuk belé vetett hitünket, és amikor királyságának munkáját végezzük” (in Conference Report, Apr. 1985, 101–2; vagy Ensign, May 1985, 80).

Moróni 4:3; 5:2. „Őrá mindenkor emlékezni”

  • Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből kifejtette, milyen könnyen terelődik el a figyelmünk az Úrra való emlékezésről, és mit tehetünk azért, hogy gyakrabban emlékezzünk Őreá:

    „Akik szolgáltak közületek missziót, talán… rábukkantak már misszionáriusi naplójukra, félretéve valahova otthon a szekrényükben. Beleolvasva talán megdöbbentetek, amint visszaemlékeztetek, milyen keményen dolgoztatok, hogyan gondoltatok állandóan a Szabadítóra és az értetek, valamint azokért hozott áldozatára, akikkel találkozni és akiket tanítani próbáltatok, és mily buzgón és gyakran imádkoztatok. A megdöbbenés fakadhatott annak felismeréséből, mennyire messzire vittek titeket az élet gondjai onnan, ahol valamikor voltatok, közel a mindig emlékezéshez és a mindig imádkozáshoz.

    Üzenetem kérés, figyelmeztetés és ígéret is egyben: Kérlek titeket, hogy elkötelezetten tegyétek meg azokat az egyszerű dolgokat, amelyek lelkileg előre visznek titeket.

    Kezdjétek azzal, hogy emlékeztek Őrá! Emlékezni fogtok arra, amit tudtok, és arra, amit szerettek! A Szabadító megadta nekünk a szentírásokat, amelyekért általunk fel sem mérhető árat fizettek a próféták, hogy megismerhessük Őt. Veszítsétek el magatokat bennük! Döntsetek úgy már most, hogy minden eddiginél többet és hatékonyabban fogtok olvasni” (“Always,” Ensign, Oct. 1999, 9–10).

Moróni 6:2. „Megtört szívvel és töredelmes lélekkel”

  • Mit jelent „megtört szívvel és töredelmes lélekkel” rendelkezni? Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) kifejtette, hogy ez ugyanaz, mint az Isten szerint való szomorúság, amely „annak mély felismerése, hogy tetteink megbántották Atyánkat és Istenünket. Éles és heves felismerése annak, hogy viselkedésünk miatt a Szabadító, Ő, aki nem ismerte a bűnt, aki mindenek között a legnagyobb volt, gyötrődött és szenvedett. Bűneink miatt vérzett minden pórusából. A szentírások erre a nagyon is valóságos szellemi és lelki gyötrődésre utalnak úgy, mint »megtört szív és töredelmes lélek«. (3 Nefi 9:20; Moróni 6:2; T&Sz 20:37; 59:8; Zsoltárok 34:19; 51:19; Ésaiás 57:15.) Az igaz bűnbánatnak mindenképp előfeltétele az ilyen lelkiség” (“A Mighty Change of Heart,” Ensign, Oct. 1989, 4).

    Bruce D. Porter elder a Hetvenektől ezt fejtegetve meghatározta a megtört szív és töredelmes lélek jelentését:

    „Amikor megtört a szívünk, akkor tökéletesen nyitottak vagyunk Isten Lelkére, és felismerjük, hogy mindenben, amink van és amik vagyunk, Tőle függünk. Az áldozat így a kevélység minden formájának feláldozását jelenti. A Mester kezében úgy gyúrható és formázható a megtört szívű, mint a gyakorlott fazekas kezében a képlékeny agyag. […]

    Azok, akiknek megtört a szívük és töredelmes a lelkük, készek mindent tiltakozás és bosszankodás nélkül megtenni, amit csak kér tőlük Isten. Felhagyunk azzal, hogy a magunk módján tegyük a dolgokat, és megtanuljuk azokat Isten módján tenni. […]

    A megtört szívnek van egy másik formája is, mégpedig a Krisztus értünk való szenvedése iránti mély hálánk. […] Amikor a Szabadítóra és szenvedésére emlékezünk, a mi szívünk is megszakad a Felkent iránti hálától.

    Amikor feláldozzuk az Úrért mindazt, amink van és amik vagyunk, Ő békével fogja eltölteni a szívünket. Bekötözi a megtört szívűeket (lásd Ésaiás 61:1), és megáldja életünket Isten szeretetével” (in Conference Report, Oct. 2007, 32–33; vagy Liahóna, 2007. nov. 32.).

Moróni 6:3. Az elhatározás, hogy szolgálni fogunk

  • Thomas S. Monson elnök beszélt róla, milyen hozzáállással kell rendelkeznünk, amikor megkeresztelkedünk és egyházi szolgálatra hívnak el minket: „Bár a felmagasztosulás személyes dolog, és az egyének nem csoportosan szabadulnak meg, hanem egyénekként, senki nem élhet légüres térben. Az egyháztagság annak elhatározását is előhívja, hogy szolgálunk. A felelősséggel járó posztot az emberek talán nem találják fontosnak, és a jutalom talán nem lesz széles körben ismert. A Szabadító azt a szolgálatot fogadja el, amelyet készséges elmék, tettrekész kezek és elkötelezett szívek nyújtanak” (in Conference Report, Apr. 1994, 80; vagy Ensign, May 1994, 62).

Moróni 6:4. „Isten jó szavával táplálják őket”

  • A „munkálkodott rajtuk” azt jelenti, hogy hatással volt rájuk. A Moróni 6:4-ben a kifejezés jelképes, és arra utal, ami akkor történik, amikor a Lélek munkálkodik a megtérten és megváltoztatja őt. Krisztus engesztelő áldozata lehetővé teszi bűneink bocsánatát, de a bűnök valójában a Szentlélek megtisztító hatalma – a tűz keresztelése – által égnek ki, vagyis távolíttatnak el (lásd 2 Nefi 31:17; Alma 13:12; 3 Nefi 27:20). Arra is a Szentlélek munkálkodásain keresztül kerül sor, hogy részesülünk az engesztelés hatalmában, amely képessé tesz rá és segít nekünk, hogy hű utolsó napi szentekké váljunk.

  • Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) egy személyes példával szemléltette, milyen fontos az újonnan megtértekről való gondoskodás:

    „Minden megtértet »Isten jó szavával« kell táplálni (Moróni 6:4). Szükségszerű, hogy a megtért csatlakozzon egy papsági kvórumhoz, illetve a Segítőegylethez, a Fiatal Nők vagy a Fiatal Férfiak csoportjához, a Vasárnapi Iskolához vagy az Elemihez. Arra kell őt biztatni, hogy jöjjön el az úrvacsorai gyűlésre, és vegyen az úrvacsorából, hogy megújítsa a keresztelés idején kötött szövetségeket.

    Nemrégiben hallgattam, amint egy férfi és egy nő az otthoni egyházközségemben beszélgetett. Ez a férfi már sokféle minőségben szolgált az egyházban, köztük püspökként is. Legutóbbi megbízatásuk az volt, hogy barátkozzanak egy egyedülálló anyával és gyermekeivel. Ez a férfi kijelentette, hogy egyházi tapasztalatai közül ez volt a legörömtelibb.

    Ez a fiatal nő tele volt kérdésekkel, félelemmel és aggodalommal. Nem akart hibázni, nem akart semmi olyat mondani, ami nem illett a sorba, ami zavarba hozhatta volna őt, vagy ami miatt mások kinevették volna. Ez a férfi és felesége türelmesen elhozták ezt a családot az egyházba, és melléjük ültek. Pajzsot vontak köréjük, minden olyan dolog ellen, ami esetleg zavarba hozhatta volna őket. Hetente egy estét náluk töltöttek, s tovább tanították őket az evangéliumról, és választ adtak sok kérdésükre. Úgy vezették a kis családot, ahogyan a pásztor vezeti nyáját. Végül a körülmények úgy hozták, hogy másik városba költöztek. »De – mondta a férfi – még mindig levelezünk ezzel az asszonnyal. Nagyra becsüljük őt. Mostanra szilárd alapokra lelt az egyházban, s vele kapcsolatban nincsenek félelmeink. Mily öröm volt vele dolgozni!«

    Meggyőződésem, hogy nagyon-nagyon keveset fogunk elveszíteni azok közül, akik az egyházba jönnek, ha jobban gondjukat viseljük” (lásd Találjátok meg a bárányokat, és tápláljátok a juhokat. Liahóna, 1999. júl. 123.).

  • Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megjegyezte, hogy egyetemes felelősség új tagjainkat „a helyes úton” tartani: „Az ihletett tanítás otthon és az egyházban elengedhetetlen eleme az Isten jó szavával való táplálásnak. […] Bizonyára mindenhol adódik alkalom, hogy felmagasztaljuk ezt az elhívást. Örökösen szükség van rá. Apák, anyák, testvérek, barátok, misszionáriusok, házi és látogató tanítók, papsági és segédszervezeti vezetők, osztálytermi tanítók – a maga módján mindenki Istentől jött, hogy tanítson minket és megszabaduljunk. Ebben az egyházban jóformán lehetetlen olyasvalakit találni, aki ilyen vagy olyan módon ne lenne példa a nyáj tagjai számára” (lásd Liahóna, 1998. júl. 27.).

Moróni 6:4. „Hitük szerzője és beteljesítője”

  • A szerző olyan valakit jelent, aki „teremt, létrehoz, megalkot” (Noah Webster’s First Edition of an American Dictionary of the English Language, 1828 [1967]). Bukott állapotunkban a Szabadítóra kell tekintenünk, hogy szert tegyünk a hitre és kifejlesszük azt. Ezért határozza meg ily módon a negyedik hitéttel az evangélium első tantételét: „az Úr Jézus Krisztusba vetett hit”.

    A beteljesítő szó számos olyan jelentéssel bír, amely vonatkozik a Szabadítónak abban játszott szerepére, ahogyan mi szert teszünk a hitre. Az első jelentés „olyan valaki, aki befejez, aki teljes mértékben elvégez”. Bízhatunk az Úrban, hogy teljes mértékben elvégzi a szerepében foglaltakat, miközben mi folyamatosan igyekszünk egyre hasonlóbbá válni Őhozzá. A második „olyan valaki, aki teljessé, tökéletessé tesz” (Noah Webster’s First Edition). Amint minden tőlünk telhetőt megteszünk szövetségeink betartásáért, az Ő kegyelmén keresztül juthatunk el végül a tökéletességhez, hitünk útjának végső céljához. A beteljesít szó jelentéséhez kapcsolódik még „a kívánt tökéletesség fokáig megtisztít” (Noah Webster’s First Edition). Ha fiaiként és leányaiként hittel jövünk az Úrhoz, akkor segíteni fog nekünk abban, hogy a lehető legjobbakká váljunk.

  • Henry B. Eyring elnök beszélt róla, hogy megváltásunkban központi szerepet játszik a Szabadító. Bizonyságával egészítette ki Moróniét, mely szerint Jézus „»hitük szerzője és beteljesítője« [Moróni 6:4]. A Szabadító tette lehetővé, hogy engesztelése és a parancsolatai iránti engedelmesség által megtisztuljunk. És a Szabadító táplálja azokat, akik hittel lemerülnek a keresztelő vizébe, és befogadják a Szentlélek ajándékát. Ha mindig emlékeznek Őreá, és ha kitartanak a gyermeki engedelmességben, akkor Ő biztosítja őket arról, hogy Lelke mindig velük lesz” (lásd Liahóna, 1998. jan. 87.).

Moróni 6:5. Gyakran találkoztak

  • Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából emlékeztetett rá, milyen baráti kötelék él világszerte az egyházban. Felfigyelt rá, milyen áldozatokat hoznak az egyház tagjai, hogy eleget tegyenek a gyakori találkozás fontos megbízásának:

    „Az egyházhoz való tartozás számos előnyének egyike a szentek társasága. Európai kinevezésem idején emlékezetes cövekkonferenciákat tartottunk a Németországban katonai szolgálatot teljesítők számára. Jó testvéreink közül sokan hosszú utat tettek meg azért, hogy részt vegyenek a gyűléseken. Sokan közülük már előző este megérkeztek, és a kultúrterem padlóján aludtak. A meghozott áldozatokkal mit sem törődve, örömteli szívvel jöttek, az utolsó napi szentek társaságát keresve, s egyszersmind a lehetőséget is, hogy az egyház vezetői tanítsák és útbaigazítsák őket. Mikor összegyűlünk, »nem vagyunk többé jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek« [Efézusbeliek 2:19].

    Miénk a parancsolat és az áldás, hogy gyakran összegyűlve böjtöljünk és imádkozzunk, és lelkünk jólétéről beszélgessünk egymással [lásd Moróni 6:5]. Az általános konferenciákon és más gyűléseken szerte a világon, társaságot keresve gyűlünk össze – evangéliumbéli jó testvéreink társaságát és azt a megnyugvást, amelyet az Isten Lelkével való édes, bensőséges kapcsolat nyújt. Istentiszteleteinken ezen Lélek jelenléte tölti be szívünket Isten és a többi szent iránti szeretettel” (lásd Liahóna, 1998. jan. 33.).

Moróni 6:7. „Ne legyen közöttük gonoszság”

  • Benjámin király elmagyarázta, hogy csakis vétek által töröltetik ki valakinek a neve (lásd Móziás 1:12). Alma figyelmeztetett rá, hogy a gonoszok nevei ne keveredjenek „népem nevei közé” (Alma 5:57). Eljön az idő, amikor a komoly vétkek minden egyes elkövetőjének bűnbánatot kell tartania, vagy az illető nem érdemes az Úr jelenlétére, illetve a királyságban való tagságra. A bűneiket meg nem bánó egyháztagok egyházi fegyelmezés folytán veszíthetik el a tagságukat. (További tudnivalókért azt illetően, hogy milyen bűnök esetében van szükség egyházi fegyelmezésre, lásd a Móziás 26:32–36 szövegmagyarázatát a 165–166. oldalon.)

Moróni 6:9. „A Lélek munkálkodásának módja szerint”

  • David B. Haight elder (1906–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából beszélt róla, milyen fontos meghívni a Lelket a gyűléseinkre:

    „A nefiták hanyatlásának legnagyobb tragédiája, amiről Mormon beszámolt a Mormon könyvében, az volt, hogy elveszítették a Szentlelket és a lelki ajándékokat. A bölcsesség és a sugalmazás azt diktálta, hogy Moróni feljegyzésének lezárásaként írja le atyja, Mormon utasításait a szertartások, az úrvacsora és az egyház egyéb gyakorlatai vonatkozásában. Figyelemre méltó a gyűléseikről írt bizonysága:

    »És gyűléseiket az egyházi vezetők a Lélek munkálkodásának módja szerint és a Szentlélek hatalma által vezették; mert aszerint, hogy a Szentlélek hatalma prédikálásra, vagy intésre, vagy imára, vagy fohászkodásra vagy éneklésre vitte őket, úgy tettek« (Moróni 6:9).

    Ez a lelkiség jellemezheti és ennek kell jellemeznie a hódolatunkat és az úrvacsorai gyűléseinket.

    Az egyik nőtestvér azt mondta nekem egy ilyen lelki gyűlés után: »Nem emlékszem mindenre, ami elhangzott, de arra emlékszem, milyen érzés volt bennem a záró ének alatt és amikor imára hajtottuk a fejünket«” (“Remembering the Savior’s Atonement,” Ensign, Apr. 1988, 13).

Elgondolkodtató kérdések

  • Milyen gyakran gondolsz az Istennel kötött szövetségeidre? Mely szövetségekre emlékezel gyakran? Miért kell minden szövetségedre gyakran emlékezni?

  • Szerinted miért kaptuk azt a parancsot, hogy gyakran gyűljünk össze az egyházban? Milyen áldások érnek téged és másokat amiatt, ha gyakran találkoztok?

  • Miért fontos a Lélek munkálkodásának módja szerint vezetni a gyűléseinket?

Javasolt feladatok

  • Olvasd el a kenyérre, majd a vízre vonatkozó úrvacsorai imát (lásd Moróni 4–5)! Olvasás közben tedd személyesebbé a szöveget azzal, hogy a többes számban lévő névmások és ragozás helyett egyes szám első személyű névmásokat és ragozást használsz! Gondolj bele, hogyan változtatja meg ez számodra az úrvacsorai imák jelentését!

  • Gondold át, hányszor hívott fel minket Moróni ebben a szentírásrészben arra, hogy vegyük magunkra Jézus Krisztus nevét és emlékezzünk Őreá! Jegyezz fel a naplódba számos olyan módot, amellyel közelebb hozhatod életedet a Szabadítódhoz!