Ether könyvének az egykori hatalmas nemzet tragikus pusztulásáról szóló beszámolója segít nekünk meglátni a próféták elutasításának elkerülhetetlen következményeit és a korlátok nélküli bűn pusztító eredményeit. Másrészt viszont fontos tudnivalókat olvashatunk a Jézus Krisztusba vetett hitről. Ether és Moróni próféta egybefonódó tanításai megmutatják, hogy a hit bűnbánathoz vezet, csodákat visz véghez, és erősséggé változtatja a személyes gyengeséget. A járediták sajnos nem hallgattak Ether tanításaira, és elfordultak az igazságtól, amely megmenthette volna őket. Ether 11–15. fejezeteinek olvasásakor tedd fel magadnak a kérdést: „Milyen tanulságokat rejtenek számomra és nemzedékem számára ezek a fejezetek?”
A nefitákhoz hasonlóan a járedita társadalom is újra meg újra átment a gyarapodás, az elpártolás, az ítélet, a bűnbánat, a gyarapodás, és így tovább körforgásán. Végül a nefitákhoz hasonlóan az elpártolás és a gonoszság mélységei egyre végzetesebbé váltak. (Lásd „Az igazlelkűség és a gonoszság körforgása” című ábrát a függelék 422. oldalán.) Az Ether 11 felidézi a járedita elpártolási körforgás utolsó állomásait. Elutasították, kigúnyolták és becsmérelték a prófétákat. Bár Súle király törvényt hozott a próféták védelmében és megbüntette az őket üldözőket (lásd Ether 7:23–26), egy későbbi király vezérelvvé tette a próféták kivégzését (lásd Ether 11:5). Végül olyannyira eluralkodott a gonoszság, hogy a próféták „gyászoltak és elmentek a nép közül” (Ether 11:13). (Lásd a Hélamán 12:5–6 szövegmagyarázatát a 282. oldalon).
Ámós próféta tanításai szerint a próféta egyik szerepe az, hogy figyelmeztesse az embereket a közeledő pusztulásra (lásd 2 Nefi 25:9; lásd még Ezékiel 33:7–10). Az Ether 11 világosan bemutatja a prófétai figyelmeztetések figyelmen kívül hagyásának következményeit. Gondold át, mit mondott Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből a prófétai tanács és a próféták követéséből adódó biztonság elutasításának áráról:
„Az erős hittel rendelkezők számára van értelme a próféták tanácsában keresni a biztonsághoz vezető ösvényt. Amikor a próféta szól, lehet, hogy a kevés hittel rendelkezők azt gondolják, hogy csupán egy bölcs embert hallanak okos tanácsot adni. Majd pedig, ha a tanácsa kényelmesnek és ésszerűnek tűnik, és megegyezik azzal, amit ők is akarnak tenni, akkor megfogadják azt. Ha nem így van, akkor azt vagy helytelen tanácsnak vélik, vagy úgy tekintenek a körülményeikre, hogy az igazolja számukra, ők miért kivételek az adott tanács alól. A hit nélküli emberek azt gondolhatják, hogy csupán olyan férfiakat hallanak, akik valamilyen önző indíttatásból befolyást próbálnak gyakorolni mások felett. […]
Életem során minden alkalommal, amikor halogattam megfogadni a sugalmazott tanácsot, vagy úgy döntöttem, hogy én kivétel vagyok, rájöttem, hogy veszélynek tettem ki magam. Minden alkalommal, amikor meghallgattam a próféták tanácsát, amiről éreztem, hogy imában megerősítést kapok, majd követtem azt, rájöttem, hogy a biztonság felé haladok” (in Conference Report, Apr. 1997, 32–33; vagy Ensign, May 1997, 25).
Ether 11:7–8. A természeti csapások bűnbánathoz vezethetnek
Azt olvassuk, hogy háborúk, éhínségek, járványok és pusztítások eredményeképp az emberek kezdék megbánni a gonoszságukat. Joseph F. Smith elnök (1838–1918) segített nekünk megérteni, hogy időnként az Úr természeti csapásokat használva idéz elő bűnbánatot gyermekei életében:
„Az utolsó napi szentek, bár maguk is reszketnek saját gonoszságuk és bűneik miatt, hisznek benne, hogy gonoszság folytán nagy ítéletek érik a földet; határozottan hisznek a szentírások állításaiban, melyek szerint Krisztus ítélkezésre való eljövetelének jeleiként csapások fogják sújtani a nemzeteket. Hiszik, hogy Isten irányítja a tüzet, a földrengést, a szökőárat, a vulkánkitörést és a vihart. Őt ismerik el a természet és a természeti törvények Mesterének és Uralkodójának, és minden dologban fenntartás nélkül elismerik a kezét. Hisszük, hogy azért árasztja el ítéleteivel az emberiséget, hogy tudatára ébredjenek az Ő hatalmának és céljainak, megbánhassák a bűneiket és felkészülhessenek Krisztus második eljövetelére, amikor igazlelkűségben uralkodik majd a földön. […]
Hisszük, hogy ezekkel a súlyos természeti csapásokkal azért látogatja meg az Úr az embereket, hogy ezzel gyermekei javát szolgálja, egymás iránti odaadásra serkentse őket, kihozza belőlük a jobbik énjüket, hogy szeressék és szolgálják őt” (Gospel Doctrine, 5th ed. [1939], 55; további utalásokért arra, hogy az Úr a természet elemeit felhasználva szól azokhoz az emberekhez, akik nem hajlandók bűnbánatot tartani, lásd Hélamán 12:3; T&Sz 43:21–25; 88:88–91).
Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) arról tanított, hogy Jézus Krisztust kell életünk középpontjába állítanunk: „Bizonytalan világban élünk. Néhányunkra nagy sikerek várnak. Másokra csalódások. Néhányunkra sok örvendezés és boldogság, jó egészség és kegyelmes élet vár. Másokra talán betegség és bánat. Nem tudjuk. Egy dolgot azonban biztosan tudunk. Mint a sarkcsillag az égen – bármit is hozzon a jövő –, úgy áll a világ Megváltója, Isten Fia biztosan, halhatatlan életünk horgonyaként. Ő szabadulásunk sziklája, erőnk, vigaszunk, hitünk gyújtópontja” (lásd Liahóna, 2002. júl. 101.).
A hit próbatételei nem mindig viszontagságok formájában jelentkeznek. Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy hitünk próbája néha egész egyszerűen hitünk gyakorlásának a kérdése: „Ha megfogadjátok a Moróni által tanított tantételt, akkor megtanulhatjátok hatékonyabban gyakorolni a hitet: »a hit reménylett és nem látott dolgokat jelent; ne vitatkozzatok tehát azért, mert nem láttok, mert hitetek próbatétele előtt nem kaptok tanúbizonyságot« [Ether 12:6; kiemelés hozzáadva]. Tehát minden alkalommal, amikor próbára teszitek a hiteteket – vagyis egy benyomásra érdemesen cselekedtek –, megkapjátok a Lélek megerősítő bizonyságát. Ezek az érzések megerősítik a hiteteket. E séma ismétlése következtében hitetek megerősödik” (lásd Liahóna, 2003. máj. 76.).
Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából ezt írta a hit általunk megtapasztalt különböző szintjeiről, valamint azok kifejezésre jutásának előfeltételeiről: „A múlt tapasztalatai alakítják ki az előkészítő hitet – amit már ismerünk, az alapot ad a hitnek. A megváltó hitet azonban gyakran jövőbeni tapasztalatok vonatkozásában kell gyakorolni – ami ismeretlen, és lehetőséget ad a csodára. A sokat követelő hit, a hegyeket mozgató hit, a Járed fivéréhez hasonló hit megelőzi a csodát és a tudást. Neki hinnie kellett, mielőtt Isten szólt volna. Cselekednie kellett, mielőtt nyilvánvaló volt, hogy be tudja fejezni tettét. Előre el kellett magát köteleznie a tapasztalat egésze mellett, mielőtt akár az első rész is valóra vált volna. A hit Isten minden olyan kikötésének feltétel nélküli – és előzetes – elfogadása, amelyet a közeli vagy távoli jövőben megszabhat” (Christ and the New Covenant [1997], 18–19).
Gordon B. Hinckley elnök a következőképp szemléltette a tantételt, mely szerint hitünk próbatétele után kapunk csak tanúbizonyságot:
„Hadd meséljek el egy történetet egy Brazíliában, Sao Paulóban élő asszonyról. Dolgozott, amíg iskolába járt, hogy gondoskodjon a családjáról. Saját szavaival fogom elmesélni a történetet. Azt mondta:
»Az egyetemen, ahová jártam, volt egy szabály, ami megtiltotta a vizsgázást azoknak a tanulóknak, akiknek adósságaik voltak. Ezért, amikor megkaptam a fizetésemet, először elkülönítettem pénzt a tizedre és a felajánlásokra, a maradékot pedig beosztottam az iskolai költségek és más kiadások fedezésére.
Emlékszem arra az alkalomra, amikor súlyos anyagi gondokkal küszködtem. Egy csütörtöki napon kaptam meg a fizetésemet. Amikor kiszámoltam a havi költségvetést, észrevettem, hogy nem lesz elegendő pénzem mind a tizedre, mind pedig az egyetemre. Választanom kellett közülük. A kéthavonta előírt vizsgák a következő héten kezdődtek és ha nem megyek el rájuk, akkor meg kell ismételnem az egész évet. Iszonyúan kínlódtam. […] Fájt a szívem. Fájdalmas döntés előtt álltam, és nem tudtam, hogyan döntsek. Két választási lehetőség járt a fejemben: ne fizessem be a fizedemet, vagy kockáztassam az iskola folytatásához szükséges kreditpontok megszerzését.
Ez az érzés felemésztette a lelkemet és egészen szombatig velem maradt. Akkor jutott eszembe, hogy amikor megkeresztelkedtem, beleegyeztem, hogy a tizedfizetés törvénye szerint fogok élni. Elköteleztem magam – nem a misszionáriusoknak, hanem Mennyei Atyámnak. Abban a pillanatban kezdett eltűnni a kín, helyet adva a békesség és az eltökéltség kellemes érzésének. […]
Azon az éjjelen, amikor imádkoztam, arra kértem az Urat, hogy bocsássa meg a határozatlanságomat. Vasárnap az istentisztelet előtt odamentem a püspökhöz, és nagy örömmel befizettem a tizedemet és a felajánlásokat. Különleges nap volt. Boldogságot és nyugalmat éreztem magamban és Mennyei Atyám iránt.
Másnap az irodámban megpróbáltam módot találni arra, hogy részt vehessek a szerdán kezdődő vizsgákon. Minél többet gondolkodtam rajta, annál távolabbinak tűnt a megoldás. […]
A munkaidőm vége felé jártam, amikor odajött hozzám a főnököm és kiadta a nap utolsó utasításait. Mikor végzett, táskájával a kezében búcsút intett. […] Hirtelen megállt, rám nézett és azt kérdezte: „Hogy megy az egyetem?” Meglepődtem, és alig hittem a fülemnek. Remegő hangon csak annyit tudtam felelni, hogy „minden rendben van!”. Elgondolkodva rám nézett, majd ismét elbúcsúzott. […]
Hirtelen bejött a szobába a titkárnő és azt mondta, hogy nagyon szerencsés alak vagyok. Amikor megkérdeztem, hogy miért, egyszerűen azt mondta: „A főnök éppen most mondta, hogy mától kezdve a cég teljes mértékben kifizeti az egyetemét és a könyveit. Mielőtt elmenne, jöjjön oda az asztalomhoz és tájékoztasson engem a költségekről, hogy holnap oda tudjam adni a csekket!”
Miután kiment, sírva és mély alázatot érezve letérdeltem ott, ahol épen álltam, és megköszöntem az Úrnak a bőkezűségét. Elmondtam Mennyei Atyánknak, hogy nem kell ily nagyon megáldania. Csak egy hónap befizetésére volt szükségem, és a tized, amit vasárnap fizettem, nagyon kevés volt ahhoz az összeghez képest, amit most kaptam. Az ima közben Malakiás szavai jutottak eszembe: „Próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen” (Malakiás 3:10). Addig a pillanatig soha nem éreztem az ebben a szentírásban található ígéret nagyságát, és hogy ez a parancsolat tényleg Isten, a mi Mennyei Atyánk szeretetének a tanúbizonysága, amelyet gyermekeinek ad itt a földön«” (lásd Liahóna, 2002. júl. 81–82.).
Az Ether 12:8–22 tele van hit által történt csodák és bámulatos dolgok példáival (lásd az Ether 12. fejezetének összefoglalóját). A Lectures on Faith kifejti, hogy a hit a csodatétel hatalmának tantétele:
„A hit nem csak a cselekvés tantétele, de annak hatalma is minden intelligens lényben, a mennyben és a földön is. […]
Hit által került sor a világok megalkotására. Isten szólt, a káosz meghallotta, és az Őbenne lévő hit révén összerendeződtek a világok. Így van ez az emberrel is; Isten nevében hittel szólt, és megállt a nap, szót fogadott a hold, hegyek mozdultak el, börtönök omlottak le, bezáratott az oroszlánok szája, az emberi szívből kiveszett az ellenségeskedés, a tűzből a hév, a hadakból az erő, a kardból a rettenet, elvétetett a haláltól az uralom; és mindez az őbenne lévő hit révén” ([1985], 3, 5).
Ádám bukása révén rendelkeznek gyengeségekkel a férfiak és nők. A fizikai test és az elme is ki van téve a betegségnek és a romlásnak. Kísértésekkel és küszködéssel nézünk szembe. Mindannyian megtapasztalunk személyes gyengeségeket. Az Úr azonban egyértelműen azt tanítja, hogy ha alázattal és hittel jövünk Őhozzá, akkor segíteni fog nekünk erősséggé változtatni a gyengeségeket. Kegyelme elegendő ezen átalakulás végrehajtásához, melynek során természetes képességeink fölé emel minket. Nagyon is személyes módon megtapasztaljuk, hogyan győzi le az engesztelés hatalma a bukás hatásait.
Neal A. Maxwell elder (1926 2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából beszélt róla, hogyan segíthet nekünk az Úr legyőzni a gyengeségeinket: „Amikor a szentírásokban emberi »gyengeségről« olvasunk, ez a kifejezés magában foglalja azt az általános, de szükséges gyengeséget, mely a mindennapi emberi állapot velejárója, és amelyben a test szakadatlanul hatással van a lélekre (lásd Ether 12:28–29). A gyengeségbe azonban konkrét, egyéni gyengeségek is beletartoznak, amelyeket le kell győznünk (lásd T&Sz 66:3; Jákób 4:7). Az élet valahogy mindig felszínre hozza ezeket a gyengeségeket” (Lord, Increase Our Faith [1994], 84).
Maxwell elder azt is leírta, hogy gyengeségeink felismerése az egyik módja annak, ahogy az Úr növeli tudásunkat:
„[A]mikor helytelenül türelmetlenek vagyunk a mindentudó Isten időzítésével, azzal azt állítjuk, hogy mi tudjuk, mi a legjobb. Furcsa, ugye? Mi, akik karórát viselünk, tanácsot szeretnénk adni Annak, aki a kozmikus órákat és kalendáriumokat felügyeli.
Isten azt akarja, hogy hazatérjünk, miután Hozzá és az Ő Fiához hasonlóbbakká váltunk. E fejlődési folyamat részeként szükséges, hogy megmutassa nekünk a gyengeségeinket. Ennél fogva, ha örökkévaló reményünk van, engedelmesek leszünk, mert az Ő segítségével ezek a gyengeségek akár erősségekké is válhatnak (lásd Ether 12:27).
Azonban nem könnyű, amikor megmutatják nekünk gyengeségeinket, mivel ezeket rendszerint az élet körülményei hozzák felszínre. Mindamellett ez része annak, hogy Krisztushoz jöjjünk, és fájdalmas, de elengedhetetlen része Isten boldogságtervének” (lásd Liahóna, 1999. jan. 72.).
A szentírások bizonyságot tesznek róla, hogy Krisztus a hiányosságainktól is meg tud szabadítani minket, nem csak a bűneinktől:
„Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem” (2 Korinthusbeliek 12:9).
„Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsidók 4:16).
„Az Úristen megmutatja nekünk gyengeségünket, hogy tudhassuk, hogy az ő kegyelme… által… van… hatalmunk… ezen dolgok megtételére” (Jákób 4:7).
„Tudom, hogy semmi vagyok; erőmet tekintve gyenge vagyok; ezért nem magamat illetően kérkedem, hanem Istenemet illetően kérkedem, mert az ő erejével minden dolgot meg tudok tenni” (Alma 26:12).
„Ha minden istentelenségtől megtartóztatjátok magatokat, és teljes lelketekkel, elmétekkel és erőtökkel szeretitek Istent, akkor elegendő számotokra a kegyelme, hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban” (Moróni 10:32).
Moróni azt tanította, hogy nemcsak az Úrba vetett hitet kell gyakorolunk, hanem meg is kell alázkodnunk.
A Hűek a hithez című könyv elmagyarázza az igazi alázatosság jelentését: „Akkor vagytok alázatosak, amikor hálásan elismeritek, hogy az Úrtól függtök – megértitek, hogy állandóan szükségetek van az Ő támogatására. Az alázat annak elismerése, hogy adottságaitok és képességeitek Isten ajándékai. Ez nem a gyengeség, gyávaság vagy félelem jele, hanem annak jelzése, hogy tudjátok, miben is rejlik igazi erősségetek” (Hűek a hithez: evangéliumi értelmező szótár [2004]. 6.).
A szentíráskalauzban azt olvassuk, hogy a kegyelem „Istentől érkező hatalom, amely férfiak és nők számára lehetővé teszi azt, hogy áldásokat nyerjenek el ebben az életben, valamint örök életet és felmagasztosulást azt követően, hogy hitet gyakoroltak, bűnbánatot tartottak, és minden tőlük telhetőt megtettek a parancsolatok betartásáért. Az ilyen isteni segítség vagy erő Isten irgalma és szeretete által adatik” (Kegyelem.).
Thomas S. Monson elnök a következő szavakkal nyújtott vigaszt: „Ha volna itt valaki, aki úgy érzi, hogy túlságosan gyenge élete folyásának és hanyatlásának megváltoztatásához, vagy a legnagyobb félelem – a kudarc félelme – miatt el sem jut eddig a megoldásig, akkor nekik semmi nem nyújthat nagyobb vigaszt az Úr következő szavainál: »kegyelmem elegendő minden olyan embernek, aki megalázkodik előttem; mert ha megalázkodnak előttem és hisznek bennem, akkor erőssé teszem számukra a gyenge dolgokat«” (lásd Liahóna, 2000. júl. 58–59.).
A Szabadító a legtökéletesebb jószívűséget, vagyis áldozatteljes szeretetet mutatott akkor, amikor életét adta és mindannyiunkért kiengesztelt. Imádkoznunk kell, hogy „eltöltsön [minket] ez a szeretet” és így örök életet örökölhessünk (Moróni 7:48). Marvin J. Ashton elder (1915–1994) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, mit jelent jószívűnek lenni:„
A jószívűség talán egy sokféleképp félreértett szó. A jószívűséget gyakran egyenlővé tesszük a betegek meglátogatásával, a szükséget látók étellel való ellátásával, vagy többletünk azokkal való megosztásával, akik kevésbé szerencsések. A valódi jószívűség azonban igazából sokkal több ennél.
Az igazi jószívűség nem valami, amit elajándékozunk; ez olyasmi, amelyre szert tesz az ember, és a saját maga részévé teszi. Amikor pedig a jószívűség erénye gyökeret hajtott az ember szívében, akkor ő örökre megváltozik. Visszataszítóvá teszi [mások megalázásának] gondolatát.
Talán akkor jön el a legnagyobb jószívűség, amikor kedvesek vagyunk egymáshoz, amikor nem ítélünk meg vagy osztályozunk másokat, amikor egyszerűen a legjobbat feltételezzük másokról, vagy csendben maradunk. A jószívűség nem más, mint elfogadni mások különbözőségét, gyengeségeit és hibáit; türelmet tanúsítani valakivel szemben, aki cserbenhagyott minket; vagy ellenállni a késztetésnek, hogy megbántódjunk, amikor valaki nem úgy intéz valamit, ahogy reméltük volna. A jószívűség azt jelenti, hogy nem használjuk ki mások gyengeségét, és készek vagyunk megbocsátani annak, aki megbántott minket. A jószívűség az, amikor a legjobbra számítunk egymástól” (in Conference Report, Apr. 1992, 24; vagy Ensign, May 1992, 18–19).
Miután egy évet Chilében töltött, Jeffrey R. Holland elder a következő bepillantást nyújtotta a megmarad szó jelentésébe: „Bár a »maradj énbennem« kifejezés a Jakab király-féle Biblia vonatkozásában angolul csodálatos és érthető, ma már nem nagyon használjuk. Ezért aztán még jobban értékelni kezdtem ezt az Úrtól jövő tanácsot, amikor egy másik nyelven láttam ennek a fordítását. A spanyolban ez a jól ismert kifejezés így szól: permaneced en mi. Az angol igéhez hasonlóan a permanecer szó is is azt jelenti: »meg- vagy ott marad«, de még a hozzám hasonló [angol anyanyelvűek] is kihallják belőle az állandóságra utaló szó [azaz a permanens szó] gyökét. Ez pedig azt jelenti, hogy »marad – de örökre marad«” (lásd Liahóna, 2004. máj. 32.).
Az Ether 13:1–12 leírja, milyen nagy látnok volt Ether. Az Úr sok bámulatos dolgot megmutatott Ethernek, többek között egy Új Jeruzsálem megalapítását a második eljövetel előtt. Figyeld meg, mit mondott Ether az Új Jeruzsálemről:
Az amerikai földrészen fog felépülni, József magja maradékának (lásd 4–6. vers).
Az Úrnak épített szent város lesz, akárcsak Jeruzsálem (lásd 8–9. vers).
Addig áll, míg celesztiálissá nem válik a föld (lásd 8. vers).
A tiszták és az igazlelkűek városa lesz (lásd 10. vers).
Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) a következőket írta az Új Jeruzsáelmről:
„A világban az a nézet uralkodik, hogy ez [az Új Jeruzsálem] Jeruzsálem városa, a zsidók ősi városa, amely az újjáteremtés napján megújul, azonban nem erről van szó. Ether könyvében azt olvassuk, hogy az Úr sok olyan dolgot kinyilatkoztatott neki, amelyet János is látott. Az egyház tagjai tudják, hogy Ether a járediták utolsó prófétája volt, és az Úr sok mindent kinyilatkoztatott neki a zsidók történetét és Jeruzsálem városát illetően, amely Szabadítónk elrendelt szolgálatának napjaiban állt. A Jánoséhoz sok tekintetben hasonlító látomásában Ether látta Jeruzsálem régi városát, valamint az új várost is, amely még nem épült meg, és a következőképpen ír ezekről, amint azt Moróni írásai feljegyzik:
Az újjáteremtés napján, amikor minden dolog megújíttatik, három nagy szent város lesz. Ezek egyike a régi Jeruzsálem, amely Ezékiel próféciájának megfelelően újjá lesz építve. A másik Sion, vagyis Énók városa, amely akkor vétetett el a földről, amikor Énók átváltozott, és amely visszaállíttatik. A harmadik pedig Sion, vagyis az Új Jeruzsálem, amelyet József magja épít fel ezen, az amerikai földrészen” (Answers to Gospel Questions, comp. Joseph Fielding Smith Jr., 5 vols. [1957–66], 2:103–4).
Koriántumr sok időt szentelt annak, hogy kitanulja „a háború fortélyait és a világ minden ravaszságát” (Ether 13:16), azonban elutasította Ether egyszerű üzenetét, amely oly módon hozhatott volna neki békét, ahogyan arra hadi készségeinek összessége sem volt képes.
Koriántumr és Siz nem vetett véget a viszálynak, hanem hagyta, hogy minden követőjüket megöljék. Fel sem foghatjuk teljesen az utolsó járedita csata borzalmát, amelyben még nők és gyermekek is fegyvert kaptak és harcba küldettek (lásd Ether 15:15). Szemléletes képet nyújt ez arról, hogy milyenekké válnak az emberek, amikor visszahúzódik és többé nem bajlódik velük az Úr Lelke (lásd 19. vers).
Hogyan változtatta erősségekké gyengeségeidet az engesztelés ezt lehetővé tevő hatalma?
Hogyan szolgál Ether könyve figyelmeztetésként ma a föld nemzeteinek?
A járediták pusztulásában fő szerepet játszott a harag és a gyűlölet. Te mit látsz, milyen szerepet játszik ma a világban a harag és a gyűlölet? Hogyan veheted fel ezekkel a harcot a saját hatókörödben?
Mi tette eddig próbára a hitedet vagy a lelki elszántságodat? Hited ezen próbatételei hogyan szolgáltattak további „tanúbizonyságot” Jézus Krisztusról, vagy értettek meg veled örök igazságokat?
Javasolt tevékenységek
Azonosíts be egy olyan személyes hiányosságot vagy tökéletlenséget, amely halandó gyengeség által alakult ki benned! Ether 12:27 mint útmutató felhasználásával vázolj fel egy stratégiát, amellyel erősséggé változtathatod azt!
Gondolkodj el Moróni kérésén, mely szerint „keressétek ezt a Jézust, akiről a próféták és az apostolok írtak, hogy veletek legyen és megmaradjon bennetek Istennek, az Atyának, valamint az Úr Jézus Krisztusnak és a róluk bizonyságot tevő Szentléleknek kegyelme” (Ether 12:41). Írj egy rövid fogalmazást, melyben felvázolod, mit tehetsz, amivel Jézust keresed, hogy elnyerd „Istennek, az Atyának” a kegyelmét!