Mi történik az emberekkel a haláluk után? Az Alma 40–42 arra összpontosít, milyen tanácsot adott Alma tévelygő fiának, Koriántonnak, aki hasonló kérdést tett fel. Válaszában Alma tanított a lélekvilágról, az ítéletről, a feltámadásról, a visszaállítás törvényéről, valamint a bűnösök büntetéséről. Koriántonnak szóló tanításai vége felé Alma azokra a kérdésre adott választ, hogy milyen lenne az élet bűnbánat, bűn, törvény, illetve büntetés nélkül. Alma fiának adott válaszai a boldogság tervét, Isten igazságosságát és irgalmasságát, valamint azt is segítenek nekünk megérteni, hogy milyen hatással vannak ezek örök fejlődésünkre.
Szövegmagyarázat
Alma 40:4–10. „Istennél minden olyan, mint egy nap”
Miután tanúbizonyságot tett Koriántonnak a feltámadás valóságáról, Alma beszélt a feltámadás idejének bizonytalanságáról, ahogy az az egész emberiségre vonatkozik. Ez azonban nem is számított Almának, mert saját szavai szerint „Istennél minden olyan, mint egy nap” (Alma 40:8). Joseph Smith próféta (1805–1844) kinyilatkoztatta, hogy Isten számára „minden dolog, múlt, jelen és jövő megnyilvánul…, és állandóan az Úr előtt van” (T&Sz 130:7).
Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogyan intéződnek el a dolgok Isten módján:
„Isten megváltó munkája már régen folyamatban volt, mielőtt elkezdődött volna a halandó idő ezen a földön, és akkor is folyamatban lesz, amikor már nincs többé halandó idő (lásd T&Sz 88:110; Alma 40:8). […]
Szerencsére a dolgok Isten »saját« módján lesznek elvégezve, nem a miénken (T&Sz 104:16). Így hát Isten céljai, türelme, hatalma és végtelen szeretete, amely már régen működött, mielőtt lett volna idő, akkor is működni fog, amikor már nem lesz többé idő (lásd T&Sz 84:100; Alma 40:8).
Ilyen és más igazságokat nevezett Pál Isten mélységeinek (lásd 1 Korinthusbeliek 2:10)” (A Wonderful Flood of Light [1990], 50, 58–59).
Joseph Smith próféta azt is mondta, hogy „A nagy Jehova a földdel kapcsolatos események egészét szemlélte a szabadulás tervére vonatkozólag, mielőtt az megteremtetett volna, vagy mielőtt »együtt örvendezének a hajnalcsillagok«; a múlt, a jelen és a jövő vele voltak és vannak, mint egy örök »most«” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 428-429.
Alma 40:11. Minden ember lelke „hazavitetik ahhoz az Istenhez, aki életet adott neki”
Ha halálunkkor a lélekvilágba lépünk, nem Isten tulajdonképpeni színe elé, akkor hogyan értsük Alma szavait?
Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) magyarázata szerint Alma nem feltétlenül arra gondolt itt, hogy visszavitetünk Isten jelenlétébe: „Alma ezen [40:11] szavai, ahogy én értelmezem őket, nem azt az elképezelést kívánják közvetíteni, hogy minden lélek visszamegy Isten színe elé, ahol a békesség helyére vagy a büntetés helyére jelölik, és egyéni elbírálásban részesülnek előtte. A »hazavitetnek Istenhez« [vesd össze Prédikátor 12:9] egyszerűen azt jelenti, hogy véget ér halandó létük, és visszatérnek a lelkek világába, ahol aztán tetteik szerint helyet kapnak az igazak vagy a hamisak között, hogy megvárják ott a feltámadást. A »vissza Istenhez« olyan kifejezés, amelynek létezik megfelelője számos más jól ismert helyzetben. Például: idegen országban missziót szolgál valaki egy bizonyos ideig. Felmentésekor visszatér az Egyesült Államokba, és azt mondja: »Csodálatos újra itthon lenni«, pedig otthona talán valahol Utah vagy Idaho államban van, avagy a Nyugat más részén” (Answers to Gospel Questions, comp. Joseph Fielding Smith Jr., 5 vols. [1957–66], 2:85).
George Q. Cannon elnök (1827–1901) az Első Elnökségből kifejtette, hogy Alma „nem azt az elképzelést kívánja itt közvetíteni, hogy azonnal Isten személyes jelenlétébe visznek minket. Nyilvánvalóan hozzávetőleges értelemben használja ezt a kifejezést” (Gospel Truth: Discourses and Writings of President George Q. Cannon, sel. Jerreld L. Newquist [1987], 58).
Alma 40:11–15. A lélek állapota a halál és a feltámadás között
A következő magyarázat segít megértenünk, milyen állapotban lesznek a lelkek a haláluk és a feltámadásuk között: „Amikor a fizikai test meghal, a lélek tovább él. A lélekvilágban »azok lelkét, akik igazlelkűek, a boldogság állapotába fogadják be, melyet paradicsomnak hívnak, a nyugalom állapotának, a béke állapotának, ahol megpihennek majd minden bajuktól, és minden gondtól és bánattól« (Alma 40:12). Egy lelki börtön nevű helyet tartanak fenn azoknak, »akik bűneikben haltak meg, az igazság ismerete nélkül, vagy vétekben, elutasítván a prófétákat« (T&Sz 138:32). A börtönben lévő lelkeknek tanítják »az Istenbe vetett hitet, a bűnbánatot, helyettes általi keresztelkedést a bűnök bocsánatára, a Szentlélek ajándékát kézrátétel által. És az evangélium minden más tantételét, amelyet tudniuk kell« (T&Sz 138:33–34). Amennyiben elfogadják az evangélium tantételeit, megbánják bűneiket, és elfogadják az értük a templomokban elvégzett szertartásokat, befogadják őket a paradicsomba” (Hűek a hithez: evangéliumi értelmező szótár [2004]. 72–73.).
Kép
Joseph Smith próféta látomása a celesztiális királyságról
Brigham Young elnök (1801–1877) segített nekünk, hogy jobban megértsük a lélekvilág helye és Isten lakhelye közötti különbséget: „Hova mentek, amikor lerakjátok ezt a porhüvelyt? A lélekvilágba. Ábrahám kebelére mentek? Nem, még csak annak közelébe sem, hanem a lélekvilágba. Hol van a lélekvilág? Pontosan itt. Együtt mennek oda a jó és a gonosz lelkek? Bizony. Egy királyságot laknak? Igen. A napra mennek? Nem. Az összerendezett föld határain túl mennek? Nem. Ezen a földön hozatnak elő” (Discourses of Brigham Young, sel. John A. Widtsoe [1954], 376).
Alma a földi idő vonatkozásában beszélt az első feltámadásról. Először Jézus Krisztus támad fel, akit hamarosan azok az igazlelkűek követnek, akik halandó földünk idejének kezdete és Krisztus feltámadásának ideje között éltek és haltak meg (lásd Alma 40:16, 20; T&Sz 133:54–55). Ezt a feltámadást nevezte Alma az első feltámadásnak.
Joseph Fielding Smith elnök elmagyarázta, hogy az első feltámadás különbőző időszakokat és eseményket foglal magába:
„Bár az igazlelkűek általános feltámadására sor került akkor, amikor Krisztus feltámadt a halálból, mi rendszerint az igazlelkűeknek Krisztus második eljövetelekor történő feltámadásáról beszélünk első feltámadásként. Számunkra ez az első, mert kevéssé gondolunk arra vagy törődünk azzal, ami már elmúlt. Az Úr megígérte, hogy második eljövetele idején megnyílnak a sírok, és az igazak előjönnek, hogy ezer éven át uralkodjanak vele a földön. […]
Krisztus [második] eljövetelekor »Akik pedig sírjukban aludtak, azok előjönnek, mert sírjuk megnyílik; és ők is felragadtatnak, hogy találkozzanak vele az ég oszlopának közepén – Ők Krisztuséi, az első zsengék, ők, akik először leszállnak vele, és ők, akik a földön vagy a sírjukban vannak, akik először felragadtatnak, hogy találkozzanak vele; és mindez Isten angyala harsonája megszólaltatásának hangjára« [T&Sz 88:97–98]. Ők az igazak, »akiknek neve fel van írva a mennyben, ahol Isten és Krisztus mindenek bírája. Ők azok, akik igaz emberek, tökéletessé téve Jézus, az új szövetség közbenjárója által, aki saját vérének kiontása által véghezvitte ezt a tökéletes engesztelést« [T&Sz 76:68–69].
E nagyszerű esemény és azután, hogy az Úr és az igazlelkűek, akik felragadtattak, hogy találkozzanak vele, leszálltak a földre, sor kerül egy másik feltámadásra. Az első részeként is tekinthetünk erre, bár később következik. Ebben a feltámadásban jönnek elő a terresztriális rendhez tartozók, akik nem voltak érdemesek arra, hogy felragadtatva találkozzanak vele, de érdemesek arra, hogy előjöve élvezzék a millenniumi uralmat” (Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. [1954–56], 2:295–97).
Bruce R. McConkie elder (1915–1985) a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőképp magyarázta az első feltámadást, amire az igazak feltámadásaként és az élet feltámadásaként is utalunk: „Akik ennek a feltámadásnak a hajnalán jőnek elő, azok celesztiális testtel teszik ezt és celesztiális dicsőséget örökölnek; ők azok, akik Krisztus zsengéi. Akik ennek a feltámadásnak a délutánján jőnek elő, azok terresztriális testtel teszik ezt, és ebből adódóan azt a királyságot öröklik; róluk írnak úgy, akik Krisztuséi ezen eljövetelkor. Akik addig feltámadtak, azok celesztiális testet kaptak, a terresztriális lények előjövetele csak a második eljövetel után kezdődik. (T&Sz 76:50–80; 88:95–99)” (Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1971–73], 1:196).
Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából utalt rá, milyen vigaszt jelent annak tudata, hogy a hibák kijavíttatnak a feltámadáskor:
„Milyen megnyugtató tudni azt, hogy mindazok, akiket az életben hátráltatott valamilyen születési rendelleneség, a halandóság sérülései, betegség vagy az idős korral járó természetes gyengülés, mindannyian »saját és tökéletes« testtel támadnak majd fel. […]
„A feltámadás bizonyossága erőt és perspektívát ad nekünk ahhoz, hogy átvészeljük a halandó kihívásokat, amelyekkel szeretteinknek és nekünk is szembe kell néznünk, köztük azokat a fizikai, mentális és lelki fogyatékosságokat, amelyeket születésünkkel hozunk magunkkal vagy a halandó élet során szerzünk. Tudjuk, hogy a feltámadás miatt ezek a halandó fogyatékosságok csak átmenetiek” (lásd Liahóna, 2000. júl. 18.).
Joseph F. Smith elnök (1838–1918) a következőket fűzte hozzá a feltámadás kapcsán a rútságokhoz: „Eltávolíttatnak a rútságok, megszűnnek a hiányosságok, a férfiak és nők lelkük tökéletességét kapják, azt a tökéletességet, amelyet Isten kezdetben eltervezett. Az Ő célja az, hogy minden férfi és nő, akik az Ő gyermekei, és avégre születtek, hogy Isten örököseivé váljanak, valamint Jézus Krisztus örököstársaivá, mind fizikailag, mind lelkileg tökéletessé tétessenek, azon törvénynek való engedelmesség által, melyet eszközül adott azért, hogy minden gyermekéhez eljöhessen a tökéletesség” (Gospel Doctrine, 5th ed. [1939], 23).
A következő kijelentés segít nekünk megérteni, mire utal ez a bizonyos „rettenetes halál”: „A szentírások néha beszélnek a második haláltól való megszabadításról. A második halál a végső lelki halál – kizáratni az igazlelkűségből és a dicsőség egyik királyságában sem kapni helyet (lásd Alma 12:32; T&Sz 88:24). Ez a második halál nem érkezik el a végső ítéletig, és csak nagyon keveseket fog érinteni (lásd T&Sz 76:31–37). Majdnem mindenki számára, aki valaha a földön élt, garantált a második haláltól való szabadítás (lásd T&Sz 76:40–45)” (Hűek a hithez. 174.).
Néhány mai emberhez hasonlóan Koriánton is csodálkozhatott azon, hogy ha mindenki részesül a feltámadás áldásaiban, akkor miért fontos igazlelkűen élni. Az Alma 41 ezt a felvetést tárgyalja.
Mennyei Atyánk gyermekei számára attól függ a visszaállítás törvényének kimenetele, hogy parancsolatai megtartásában mennyire voltak hűek. Alma tehát kifejtette Koriántonnak, hogy senki nem állíttathatik vissza „a bűnből a boldogságba” (Alma 41:10). Ez egybecseng az aratás törvényével: amint vetünk, úgy aratunk (lásd Galátziabeliek 6:7; T&Sz 130:20–21). Alma arra biztatta fiát: „szüntelenül tégy jót, …és ismét jóval jutalmaznak majd téged. Mert ami tőled származik, ismét az tér vissza hozzád, és állíttatik vissza” (Alma 41:14–15).
Alma arról is tanította a fiát, hogy a visszaállítás törvénye tökéletes visszaállítást hoz a testnek a feltámadáskor: „A lélek visszaállíttatik a testhez…; igen, még a fejüknek egy hajszála sem veszik el” (Alma 40:23). A feltámadt test dicsőségének fokozata azonban az illető hűségének mértékétől függ (lásd T&Sz 88:28–32).
A következő tanács kihangsúlyozza annak fontosságát, hogy evangéliumi normák szerinti élettel keressük a boldogságot:
„Sokan az Úr parancsolataival ellentétes tevékenységekben próbálnak boldogságra és kiteljesedésre lelni. Elvetve Isten nekik szóló tervét, elutasítják a valódi boldogság egyetlen forrását. Az ördögnek engednek, aki »arra törekszik, hogy minden ember olyan nyomorult lehessen, mint ő maga« (2 Nefi 2:27). Végül megtanulják annak igazságát, amire Alma figyelmeztette fiát, Koriántont: »A gonoszság sohasem volt boldogság« (Alma 41:10). […]
Miközben boldogságra törekedtek, ne feledjétek, hogy a valódi boldogsághoz vezető egyetlen út az evangélium szerinti élet! Békés, örök boldogságra leltek, amikor a parancsolatok szerint próbáltok élni, erőért imádkoztok, megbánjátok a bűneiteket, felemelő tevékenységekben vesztek részt és tartalmas szolgálatot nyújtotok. Megtanultok szórakozni a szerető Mennyei Atya által felállított kereteken belül” (Hűek a hithez. 16.).
L. Tom Perry elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta a halandóságnak nevezett próbatételi idő célját: „Az a földi élet fő célja, hogy lehetővé tegye lelkünknek, amely már a világ léte előtt létezett, a testünkkel egy olyan időszakra való egyesülését, amely nagyszerű lehetőséget biztosít számára a halandóságban. A kettő együttléte adja meg nekünk annak kiváltságát, hogy növekedhetünk, fejlődhetünk és érettebbé válhatunk, amire csak akkor kerülhet sor, ha együtt van a lélek és a test. Testünkkel bizonyos számú próbatételeken megyünk keresztül, amit létezésünk próbatételi állapotának nevezünk. A tanulás és a vizsgáztatás időszaka ez, mely által érdemesnek bizonyulhatunk örök lehetőségekre. Mindez részét képezi Atyánk gyermekei számára alkotott tervének” (in Conference Report, Apr. 1989, 16; vagy Ensign, May 1989, 13–14).
Míg a Hetvenek tagjaként szolgált, Ronald E. Poelman elder azt is elmondta, hogy a halandóság az ellentétek megismerésének és a köztük való választásnak az ideje: „A halandóság előtti állapotban elénk tárt és általunk elfogadott szabadulás terve magában foglal egy próbatételi időszakot a földön, melynek során ellentéteket tapasztalunk meg, döntéseket hozunk, megismerjük azok következményeit és felkészülünk az Isten jelenlétébe való visszatérésre. A viszontagságok megtapasztalása nélkülözhetetlen része a folyamatnak. Ennek tudatában döntöttünk úgy, hogy eljövünk a halandóságba. (Lásd 2 Nefi 2:11–16.)” (in Conference Report, Apr. 1989, 29; vagy Ensign, May 1989, 23).
William R. Bradford elder a Hetvenektől arra a következtetésre jutott, hogy a halandóság célja az, hogy Mennyei Atyánkhoz hasonlókká váljunk: „Ez az élet egy próbatételi időszak. Egy olyan időszak csodálatos ajándéka, melyben megtanulhatunk Mennyei Atyánkhoz hasonlónak lenni az által, hogy követjük Fia, Jézus Krisztus tanításait. Az ösvény, amelyen vezet minket, nincs telezsúfolva. Egyszerű, egyenes, és megvilágosítja a Lélek” (in Conference Report, Apr. 1992, 40; vagy Ensign, May 1992, 29).
Alma 42:11–31. Az igazságosság és az irgalom törvényei
Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke kifejtette, hogy a Szabadító áldozata lehetővé teszi az irgalom reánk való kiterjesztését anélkül, hogy sérülne az igazságosság törvénye:
„Mindannyian egyfajta lelki hitelből élünk. Egy napon a számlát lezárják, és el kell számolnunk. Bármilyen közönyösen is tekintünk most erre, amikor elközeleg az a nap, és fenyeget az árverezés, nyugtalanul gyötrődve tekintünk majd körbe, hogy segítsen nekünk valaki, bárki.
És az örökkévaló törvény szerint nem lehet irgalmat gyakorolni, hacsak nincs valaki, aki hajlandó és képes is átvállalni az adósságunkat, megfizetni az árat, és rendezni a megváltásunkhoz szükséges feltételeket.
Ha nincs közbenjáró, ha nincs egy barátunk, akkor az igazságosság súlyának teljes egészében, keményen és közönyösen minket kell terhelnie. Legyenek bár jelentéktelenek vagy rendkívül súlyosak, minden vétkünkért teljes egészében fizetni fogunk, a legutolsó fillérig.
De egyet tudnotok kell: Az igazság, a dicsőséges igazság azt hirdeti, hogy létezik egy ilyen Közbenjáró.
Kép
Igazságosságot mutató mérleg
Igazságosság
»Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus« (1 Timótheus 2:5).
Őáltala teljes mértékben gyakorolhatják velünk szemben az irgalmat, anélkül, hogy megsértenék az igazságosságot.
Ez az igazság a keresztény tan valódi gyökere. […]
Kép
Igazságosságot és irgalmat mutató mérleg
Igazságosság
Irgalom
Azonban nem nyerünk automatikusan irgalmat. Vele kötött szövetség által kapjuk meg. Az Ő feltételei, az Ő nagylelkű feltételei szerint, melyek feltétlenül magukban foglalják a bűnök bocsánatára történő, alámerítés általi keresztelkedést.
Az egész emberiséget védheti az igazságosság törvénye, ugyanakkor mindannyiunkra kiterjedhet az irgalom megváltó és gyógyító áldása” (in Conference Report, Apr. 1977, 80; vagy Ensign, May 1977, 55–56).
Neal A. Maxwell elder a következő meglátást osztotta meg velünk: „Isten igazságossága és irgalma oly kimutathatóan tökéletes lesz, hogy az utolsó ítélet idején nem lesz panasz, még azoktól sem, akik valamikor megkérdőjelezték azt, amit halandó létükben Isten rájuk mért (lásd 2 Nefi 9:14–15; Alma 5:15–19; 12:3–14; 42:23–26, 30)” (lásd Liahóna, 2000. júl. 88.).
Boyd K. Packer elnök kifejtette, milyen értékes lehet a lelkiismeret-furdalás:
„Célom azok fájdalmán enyhíteni, akik a bűntudat nagyon kellemetlen érzésétől szenvednek. Úgy érzem magam, mint az orvos, aki azzal kezdi kezelését: »Ez most egy kicsit fájni fog. […]«
Közülünk mindenki legalábbis belekóstolt már a hibák elkövetését követő lelkiismeret-furdalás fájdalmába.
János azt mondta: »Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk« [1 János 1:8]. Majd még nyomatékosabban: »Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá teszszük őt [az Urat], és az ő ígéje nincsen mi bennünk« [1 János 1:10].
Időnként mindannyiunkat, néhányunkat szinte állandóan kínoz a lelkiismeret-furdalás olyan dolgokból eredően, amiket helytelenül cselekedtünk vagy nem tettünk meg. A bűntudat olyan a lélek számára, mint a fájdalom a fizikai testnek. […]
Mindannyian követünk el hibákat. Időnként oly módon ártunk magunknak és sebesítünk meg súlyosan másokat, amit egyedül nem tudunk helyrehozni. Eltörünk olyan dolgokat, amiket egyedül nem tudunk megragasztani. Természetünkből adódóan bűntudatot, megalázottságot és szenvedést érzünk tehát, amit egyedül nem tudunk gyógyítani. Ekkor siet segítségünkre az engesztelés gyógyító hatalma.
Az Úr azt mondta: »Íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek« [T&Sz 19:16]” (lásd Liahóna, 2001. júl. 25–27).
Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) beszélt az érzékeny lelkiismeret értékéről: „Mily csodálatos is az, hogy Isten felruház minket ezzel az érzékeny, mégis erős kalauzzal, amit mi lelkiismeretnek nevezünk! Valaki találóan megjegyezte, hogy »a lelkiismeret celesztiális szikra, amelyet Isten minden emberben elhelyezett, lelkének megmentése végett«. Minden bizonnyal ez szolgál annak eszközeként, hogy a lélek tudatára ébredjen a bűnnek, ez serkenti az embert arra az elhatározásra, hogy rendbe hozza ügyeit, minden szépítgetés és bagatellizálás nélkül vállalja bűneit, hajlandó legyen szembenézni a tényekkel, viselje a következményeket és megfizesse a szükséges büntetéseket – és amíg valaki nem így gondolkozik, addig nem kezdte el a bűnbánatot. Sajnálni valamit egyfajta hozzáállás, a bűn cselekvésének az elhagyása a kezdet, de amíg az embernek nem serken fel annyira a lelkiismerete, hogy mozduljon is az ügyben, amíg kifogások vannak és magyarázkodások, addig nem valószínű, hogy az illető elindult a megbocsátás felé. Erre gondolt Alma, amikor azt mondta Koriánton fiának, hogy »csak az igazán töredelmesek szabadulnak meg« (Alma 42:24)” (The Miracle of Forgiveness [1969], 152).
Alma 42:23. „Az engesztelés véghezviszi a halottak feltámadását”
Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) a következő tanúbizonyságot tette a feltámadást lehetővé tevő engesztelő áldozat jelentőségéről:
Kép
Krisztus keresztre feszítése
Paul Gustave Dore
„Szeretetének magasztos kifejeződése halálával történt meg, amikor feláldozta életét minden emberért. Az engesztelés, amit iszonytató kínok közt hozott meg, lett a történelem legnagyszerűbb eseménye, olyan nagylelkű tett, amit az emberiség nem viszonzott, de amely a feltámadás bizonyosságát hozta el mindazoknak, akik a földön éltek vagy élni fognak.
Semmilyen más tett nem hasonlítható ehhez az emberiség történelmében. Egyetlen azóta történt dolog sem mérhető ehhez. Teljesen önzetlenül és az egész emberiség iránt érzett végtelen szeretettel ez a cselekedet lett az egész emberi faj felülmúlhatatlan kegyelmi ajándéka.
Majd feltámadásával azon az első húsvéti reggelen elkövetkezett a halhatatlanság győzedelmes megnyilvánulása. Pál igazat mondott: »Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek« (1 Korinthusbeliek 15:22). Nem csak a feltámadás áldását biztosította mindenkinek, hanem az örök élethez vezető utat is feltárta mindazoknak, akik megtartják tanításait és parancsolatait” (lásd Liahóna, 2000. jan. 87.).
Elgondolkodtató kérdések
Miért nem vezethet soha boldogsághoz a gonoszság? Miért tűnnek időnként boldognak a gonosz emberek?
Mit kell tennünk azért, hogy a Szabadító engesztelése kifejtse értünk a hatását?
Hogyan munkálkodik javunkra az igazságosság törvénye?
Hogyan munkálkodik javunkra az irgalom törvénye?
Javasolt feladatok
Az Alma 40–42-ből két vagy több utalás felhasználásával készíts és lehetőleg mondj is el egy rövid beszédet a lélekvilágról!
Mit tanított Alma fiának, Koriántonnak a feltámadásról?
Írj rövid meghatározást vagy magyarázatot a következőkhöz: a visszaállítás törvénye, az igazságosság törvénye, az irgalom törvénye.