Felsőfokú hitoktatás
41. fejezet: 3 Nefi 12–14

41. fejezet

3 Nefi 12–14

Bevezetés

Halandó szolgálata alatt Jézus a hegyi beszéd elmondásával arra biztatta a tanítványait, hogy szívük minden szándékával törekedjenek a tökéletességre. Feltámadása után Jézus a nyugati féltekén megjelent a Mormon könyve népének, és nekik is elmondta ezt a beszédet.

Az ebben a beszédben található evangéliumi normákat mai kinyilatkoztatások is megerősítik. James E. Faust elnök (1920–2007) az Első Elnökségből a következő megfigyelést tette: „A Szabadítónak a hegyi beszédben elmondott páratlan üzenete mindannyiunk számára az égő csipkebokor jelentőségével bír. »Hanem először Isten királyságának a felépítésére törekedjetek, és az ő igazlelkűségének megalapozására« [Joseph Smith Fordítás, Máté 6:38; lásd még Máté 6:33]. Ennek az üzenetnek kell áthatnia a szívünket és a lelkünket. Ezt elfogadva foglaljuk el helyünket ebben az életben” (lásd Liahóna, 2004. máj. 67.).

E szent tantételek tanulmányozásával a Mormon könyvében olyan meglátásokra teszel szert, amelyek segíteni fognak neked, hogy hű maradj és ne térj le a tökéletességhez vezető útról.

Szövegmagyarázat

3 Nefi 12–14. Életünk tervrajza

  • A Bibliában és a Mormon könyvében található hegyi beszéd az Úrnak a tökéletességre vonatkozó tervrajza. Harold B. Lee elnök (1899–1973) azt mondta erről a beszédről: „Krisztus nemcsak azért jött el a világra, hogy engesztelést végezzen az emberiség bűneiért, hanem azért is, hogy példát állítson a világ elé Isten törvénye szerinti tökéletesség normája, valamint az Atya iránti engedelmesség tekintetében. A hegyi beszédben a Mester saját jelleméről adott nekünk egyfajta kinyilatkoztatást, mely jellem tökéletes volt. Ezt nevezhetjük akár »önéletrajznak is, melynek minden betűje cselekedetek által íratott le«, és ezáltal vázlatként szolgál a saját életünkhöz” (Decisions for Successful Living [1973], 55–56).

3 Nefi 12:1–2. Hallgassatok az apostolokra

  • A Szabadító azzal kezdte a nefitákhoz intézett beszédét, hogy felhívta a figyelmüket a tizenkét nefita tanítvány követésének fontosságára, akiket Ő hívott el, és akiknek Ő adott hatalmat és felhatalmazást. Mai kinyilatkoztatás is kihangsúlyozza, milyen biztonságot és áldást eredményez az Úr választott szolgáinak követése (lásd T&Sz 1:38 ; 21:6). Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, miért kritikus fontosságú nekünk ma az, hogy kövessük az Első Elnökséget és a Tizenkét Apostol Kvórumát:

    Kép
    Krisztus elrendeli nefita apostolait

    Jerry Thompson, © IRI

    „Az egyház apostoli és prófétai alapzata mindig is arra szolgált, hogy áldást jelentsen, különösen viszontagság vagy veszély idején, amikor összezavart vagy elveszett gyermekeknek érezzük magunkat, és talán félünk is egy kicsit; amikor az emberek mesterkedő keze vagy az ördög fondorlatossága zaklatni vagy félrevezetni próbál. Ilyen időkre, amelyek napjainkban is bekövetkeznek, nevezte ki Isten és támogattátok ti az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvórumának tagjait prófétákként, látnokokként és kinyilatkoztatókként. […]

    Az ilyen Krisztusra épített alap mindig is védelmet nyújt. […] Ilyen napokon, amelyekben most vagyunk – és többnyire mindig is leszünk –, az élet viharainak »nem lesz hatalma felettetek…« [Hélamán 5:12]” (lásd Liahóna, 2004. nov. 7).

3 Nefi 12:3–12. A boldogmondások

  • A Szabadító beszéde olyan kijelentésekkel kezdődik, amelyekre boldogmondásokként utalunk. Ezek egytől egyig annak kijelentésével kezdődnek, hogy „áldottak…” (lásd 3 Nefi 12:1–11). A magyar nyelvű Bibliában a boldogok kifejezés szerepel, innen ered az elnevezés (Máté 5:3a). Az eredeti szó fordítható úgy is, hogy „szerencsések” vagy „boldogok”, és úgy is, hogy „áldottak”. Ezek a szavak leírják, mit eredményez az, ha a szentek alkalmazzák ennek a beszédnek a tanításait.

    Az UNSZ angol bibliaszótár elmagyarázza, hogy a boldogmondások „olyan elemeket írnak le, amelyek kifinomult lelki jellemet formálnak, és amelyek mind jelen lesznek, amikor ez a jellem eléri a tökéletességet. A boldogmondások nem egymástól elszigetelt kijelentések, hanem kapcsolódnak egymáshoz és egyre előrébb visznek” (“Beatitudes,” 620). A Kalauz a szentírásokhoz hozzáteszi, hogy „a Boldogmondások oly módon vannak elrendezve, hogy mindegyik kijelentés az azt megelőzőre épül” (Boldogmondások.).

    Harold B. Lee elnök azt tanította, hogy a boldogmondások testesítik meg „a tökéletes élet alkotmányát”. „Négy közülük egyénekként vonatkozik ránk”, négy pedig „az ember másokkal való közösségi kapcsolataira vonatkozik” (Decisions for Successful Living [1973], 57, 60). A következő ábra felvázolja ezt a kapcsolatot:

    Magunk

    Mások

    Áldottak a lélekben szegények.

    Áldottak a szelídek.

    Áldottak, akik gyászolnak.

    Áldottak az irgalmasok.

    Áldottak mindazok, akik éhezik és szomjazzák az igazlelkűséget.

    Áldottak mind a békét teremtők.

    Áldottak mind a tiszta szívűek.

    Áldottak mindazok, akiket nevem miatt üldöznek.

3 Nefi 12:3. „Áldottak a lélekben szegények, akik hozzám jönnek”

  • Harold B. Lee elnök meghatározta, mit jelent lélekben szegénynek lenni:

    „A Mester azt mondta: »Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa« (Máté 5:3). A lélekben szegények természetesen azokat jelentik, akiknek lelki szükségleteik vannak, akik annyira el vannak szegényedve lelkileg, hogy hatalmas epekedéssel nyújtják ki kezüket segítségért. […]

    Ha mi mindannyian el szeretnénk érni a tökéletességet, akkor valamikor fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést: »Minek vagyok még híján?«, ha fel akarunk kapaszkodni a tökéletességhez vezető úton” (Stand Ye in Holy Places [1974], 210).

  • Az „akik hozzám jönnek” (3 Nefi 12:3) kifejezés nincs benne a Hegyi beszéd újszövetségi változatában, de egyértelműsíti, hogy mit tanít a Szabadító. Akkor áldott lélekben szegénynek lenni, ha Krisztushoz jövünk. A Szabadító a 3 Nefi 12:2-ben leírta, hogyan kezdünk Őhozzá jönni. Az „akik hozzám jönnek” kijelentés elvileg más boldogmondásokra is alkalmazható. Krisztushoz kell jönnünk ahhoz, hogy megvigasztaltassunk (4. vers), örököljük a földet (5. vers), eltöltsön minket a Szentlélek (6. vers), irgalmasságot nyerjünk (7. vers), vagy meglássuk Istent (8. vers).

    Mielőtt a Szabadító oda ért volna a beszédben, hogy akik Őhozzá jönnek, 3 Nefi 11:21 és 12:2 között 19 alkalommal említette a keresztelést. A szabadító szertartásokat is el kell fogadnunk ahhoz, hogy teljes mértékben Krisztushoz jöjjünk.

    Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) leírta, még milyen módokon jöhetünk Krisztushoz: „Jöjjünk Krisztushoz az evangélium hirdetése, életünk tökéletesítése és halottaink megváltása által! Miközben Krisztushoz jövünk, megáldjuk a saját életünket, a családunk életét, és Mennyei Atyánk gyermekeinek az életét is, legyen szó akár élőkről, akár holtakról” (in Conference Report, Apr. 1988, 98; vagy Ensign, May 1988, 85).

3 Nefi 12:4. „Áldottak, akik gyászolnak.

  • Spencer J. Condie elder a Hetvenektől kifejtette, hogyan látható a boldogmondások fokozódó természete: „A boldogmondásokra az igazlelkűség receptjeként is tekinthetünk, amelyben vannak járulékos lépések, kezdve a »lélekben« szegényekkel, akik Krisztushoz jönnek (3 Nefi 12:3). A celesztiális irányba vivő következő lépés a gyászolás, különösen a bűn miatti gyász, mert »az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való… megtérést szerez« (2 Korinthusbeliek 7:10)” (Your Agency, Handle with Care [1996], 8).

3 Nefi 12:5. „Áldottak a szelídek”

  • Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) kifejtette, hogy a szelídség nem gyengeség:

    „Ha az Úr szelíd volt, szerény és alázatos, akkor úgy tudunk alázatossá válni, hogy megtesszük, amit Ő tett: merészen leleplezzük a bűnt, bátran előrelendítjük az igazlelkű törekvéseket, minden problémával bátran nézünk szembe, uraivá leszünk önmagunknak és a helyzetünknek, és eszünkbe sem jut, hogy mindezt magunknak köszönhetjük.

    Az alázatosság nem kérkedő, nem önhitt, nem kevély. Nem gyenge, nem tétovázó, nem szolgalelkű. […]

    Az alázatosság és a szelídség inkább erényt, nem gyengeséget jelent. A vérmérséklet következetes ellenőrzés alatt tartását, a harag és a szenvedély hiányát. […] Nem szolgalelkű alárendeltség. Nem meghunyászkodó, nem ijedt. […]

    Hogyan lesz valaki alázatos? Szerintem úgy, hogy állandóan emlékeztetik a függőségére. Kitől függünk? Az Úrtól. És hogyan emlékeztetjük erre magunkat? Valós, állandó, hódolatteljes, hálás imával” (The Teachings of Spencer W. Kimball, ed. Edward L. Kimball [1982], 232–33).

3 Nefi 12:6. „Éhezik és szomjazzák az igazlelkűséget”

  • Míg a Segítőegylet általános elnökségében szolgált, Sheri L. Dew nőtestvér kifejtette a vágy (az éhezés és a szomjúhozás), valamint a tett,vagyis aközötti összefüggést, hogy tenni tudjunk a kívánt eredmények eléréséért. „A lelki hallásra való képességünk szoros kapcsolatban áll azzal, hogy mennyire vagyunk hajlandóak dolgozni rajta. Hinckley elnök gyakran mondta, hogy egyetlen módját ismeri annak, hogy bármit elvégezzen: le kell térdelni, segítségért kell könyörögni, aztán talpra kell állni és munkához kell látni. A hit és a kemény munka e kombinációja jelenti a tökéletes tananyagot a Lélek nyelvének elsajátításához. A Szabadító azt tanította: »Áldottak mindazok, akik éhezik és szomjazzák az igazlelkűséget, mert el fogja tölteni őket a Szentlélek« (3 Nefi 12:6; kiemelés hozzáadva). Az éhezés és a szomjazás valós lelki munkálkodásra fordítható le. A templomi hódolat, a fokozott tisztasághoz vezető bűnbánat, a megbocsátás és annak keresése, az őszinte böjt és ima mind-mind fogékonyabbá tesznek bennünket a Lélekre. A lelki munka működik, és ez jelenti a kulcsot ahhoz, hogy megtanuljuk meghallani az Úr hangját” (lásd Nem vagyunk egyedül. Liahóna,1999. jan. 114.).

3 Nefi 12:8. „A tiszta szívűek”

  • Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, mit jelent tiszta szívűnek lenni:

    „Tiszta szívűnek lenni annyit tesz, hogy csalárdság nélkül valók vagyunk, ami nélkülözhetetlen erénye annak, aki szeretné, ha Krisztus követői közé számlálnák. […]

    Ha csalárdság nélkül valók vagyunk, akkor tisztességesek vagyunk, hűségesek és igazlelkűek. Ezek mind az Istenség jellemvonásai, és a szentektől is megköveteltetnek. Akik tisztességesek, azoknak méltányos és igazságos a beszéde, egyenes a bánásmódja, mentes a megtévesztéstől, és felette áll a lopásnak, az elferdítésnek, vagy bármely más csalárd tettnek. A tisztesség Istentől való, a tisztességtelenség pedig az ördögtől, aki kezdettől fogva hazug volt. Az igazlelkűség azt jelenti, hogy olyan életet élünk, amely összhangban van az evangélium történyeivel, tantételeivel és szertartásaival” (Finding Peace in Our Lives [1995], 181–82).

3 Nefi 12:9. Béketeremtők

  • Russell M. Nelson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából bizonyságot tett annak végső forrásáról, hogy béketeremtővé váljunk: „A földön uralkodó békességnek és az emberek közti jóakaratnak [lásd Lukács 2:14] útja az, ha Jézus Krisztushoz jövünk, aki a »békesség fejedelme« [Ésaiás 9:6]” (Liahóna, 2002. nov. 39.).

  • Bruce R. McConkie elder (1915–1985) a Tizenkét Apostol Kvórumából leírta, hogyan válhatunk béketeremtőkké: „Béketeremtők: ennek a boldogmondásnak a tökéletes jelentéskörében csak azok a béketeremtők, akik hisznek az evangélium teljességében és terjesztik azt. Az evangélium a béke üzenete az egész emberiségnek. Isten gyermekei: akiket örökbe fogadtak Isten családjába az igazságért való rajongásuk eredményeként. Ily módon örököseivé válnak Istennek és örököstársaivá Krisztusnak (Rómabeliek 8:14–18; Galátziabeliek 3:26–29; 4:1–7)” (Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1971–73], 1:216).

3 Nefi 12:13. „A földnek sója”

  • A Mormon könyvének beszámolója jelzi, hogy az egyház tagjainak célként törekedniük kell rá, hogy „a földnek sója” legyenek (3 Nefi 12:13). A mózesi áldozathozatal rituáléjában a só arra emlékeztetett, hogy emlékezetben kell tartanunk, tartósítanunk kell Istennel kötött szövetségeinket (lásd 4 Mózes 18:19; 2 Krónika 13:5). A szenteknek ezekben az utolsó napokban ugyanígy segíteniük kell a szövetségek visszaállításában és megőrzésében. A Tan és a szövetségek 101:39–40 jelzi, mit kell tennünk ahhoz, hogy a föld sójának számítsunk.

    Fontos jelentéssel bír az, ha a föld sójának számítunk. A Hetvenek tagjaként Carlos E. Asay elder (1926–1999) kifejtette ezt a papságviselőknek:

    „»Amikor az emberek elhívást kapnak az én örök evangéliumomhoz, és örök szövetséggel szövetséget kötnek, akkor a föld sójának és az emberek fűszerének számítanak;

    elhívást kapnak, hogy legyenek az emberek fűszere« (T&Sz 101:39–40; kiemelés hozzáadva).

    A fűszer szó ízesítésre, kellemes ízre, érdekes minőségre és jó hírnévre utal. […]

    Egy világhírű kémikus elárulta nekem, hogy a só nem veszíti el ízét az idő múlásával. Akkor veszíti el az ízét, ha keveredik és beszennyeződik. Hasonlóképpen, a papsági hatalom sem oszlik el az idővel; az is keveredés és beszennyeződés által vész el. […]

    Az íz és a minőség elszáll az emberből, ha tisztátalan gondolatokkal szennyezi be az elméjét, ha meggyalázza száját azzal, hogy kevesebbet mond az igazságnál, és gonosz tettekre parazolja az erejét. […]

    Mondanék néhány egyszerű irányelvet, különösen a fiatal férfiaknak, amelyekkel megőrizhetik az ízüket: Ha valami nem tiszta, ne gondolj rá; ha nem igaz, ne mondd ki; ha nem jó, ne tedd meg! (lásd Marcus Aurelius, ‘The Meditations of Marcus Aurelius,’ in The Harvard Classics, Charles W. Eliot, ed., New York: P. F. Collier and Son, 1909, p. 211)” (in Conference Report, Apr. 1980, 60–61; vagy Ensign, May 1980, 42–43).

3 Nefi 12:14–16. „Úgy ragyogjon világosságotok”

  • Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából személyes élményt elevenített fel, amikor kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy világosság legyünk mások előtt:

    „Long Islanden, New York államban felnőve megértettem, milyen létfontosságú a világosság azok számára, akik sötétben utaznak a nyílt tengeren. Milyen veszélyes egy összeomlott világítótorony! Mily nagy pusztulást hoz az olyan világítótorony, amelynek tönkrement a fénye!

    Nekünk, akik rendelkezünk a Szentlélek ajándékával, hűnek kell lennünk a sugalmazásaihoz, hogy mások számára világosság lehessünk.

    »Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt – mondta az Úr –, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat« [Máté 5:16].

    Soha nem tudhatjuk, ki függ tőlünk. És a Szabadító szavai szerint »nem tudjátok, talán majd visszajönnek és bűnbánatot tartanak, és szívük minden szándékával hozzám jönnek, és én meg fogom gyógyítani őket; és ti lesztek az eszközök, melyek szabadulást hoznak nekik« [3 Nefi 18:32]” (lásd Liahóna, 2002. júl. 79.).

3 Nefi 12:17–20, 46–47. Jézus Krisztus betöltötte Mózes törvényét

  • A Szabadító halandó szolgálatának idejére már több mint ezer éve a mózesi törvény volt az izráeliták vallási és társadalmi életének alapja. A nefiták a rézlemezeken rendelkeztek a törvény írott feljegyzéseivel, és a nefita próféták tanították és betartották a törvényt. Amikor a Szabadító meglátogatta a nefitákat, azt tanította nekik, hogy a törvény teljes mértékben beteljesedett Őbenne. Nem szabadott azonban úgy gondolniuk a mózesi törvényre, mint ami megsemmisült vagy elmúlt (lásd 3 Nefi 12:17–18). Hogyan töltötte be a Szabadító Mózes törvényét úgy, hogy közben nem törölte el? Mózes törvényének erkölcsi és rituális vetülete is volt.

    Az erkölcsi vetülethez tartoznak az ehhez hasonló parancsolatok: „ne ölj” és „ne kövess el házasságtörést”. Jézus Krisztus azt tanította a nefitáknak, hogy ne csak a gyilkosságot és a házasságtörést kerüljék, de a haragot és a vágyakozást is – a szív azon állapotait, amelyek gyilkossághoz és házasságtöréshez vezetnek (lásd 3 Nefi 12:21–30). Jézus Krisztus evangéliuma tehát abban az értelemben beteljesítette a törvényt, hogy magasabb törvényt hozva kitágította a mózesi törvény erkölcsi vetületét; magában foglalta Mózes törvényének erkölcsi parancsait és szívbéli változást igénylő evangéliumi tantételek szélesebb környezetébe helyezte azokat.

    Mózes törvényének rituális vetülete az állatáldozatokkal és égő felajánlásokkal kapcsolatos parancsolatokat tartalmazott – ezeket nevezte Abinádi cselekedeteknek és szertartásoknak (lásd Móziás 13:30). A nefita próféták megértették, hogy a mózesi törvény e részeinek az volt a célja, hogy segítsenek az embereknek várakozással tekinteni Jézus Krisztus engesztelő áldozatára (lásd 2 Nefi 25:24; Jákób 4:5; Móziás 16:14–15). Amikor tehát beteljesedett a Szabadító halandó küldetése, ezek az előretekintő szertartások már nem tekinthettek előre egy jövőbeni eseményre – az esemény megtörtént, és a szertartások beteljesedtek, abban az értelemben, hogy végükhöz értek. A Szabadító tehát azt tanította a nefitáknak, hogy fel kell hagyniuk az állatáldozatokkal és az égő felajánlásokkal, és követői inkább a megtört szív és a töredelmes lélek áldozatát ajánlják fel (lásd 3 Nefi 9:19–20). Az engesztelésre előre tekintő szertartások helyett a Szabadító bevezette az úrvacsorát, az emlékezés szertartását, amely visszatekint a Szabadító engesztelő áldozatára (lásd 3 Nefi 18:1–11).

  • Bruce R. McConkie elder azt mondta: „Jézus eljött, hogy visszaállítsa az evangélium teljességét, amelyet Mózes napjai előtt, az alacsonyabb rend ideje előtt élveztek az emberek. Nyilvánvalóan nem annak lerombolása végett jött, amit Ő maga nyilatkoztatott ki Mózesnek, ahogyan az egyetemi professzor sem rombolja le a számtant, amikor felfedi diákjai előtt az integrálszámítás alapelveit. Jézus azért jött, hogy építsen a Mózes által lefektetett alapokra. Az evangélium teljességének visszaállításával betöltötte annak szükségét, hogy eleget kelljen tenni az előkészítő evangélium által kijelölt dolgoknak és feltételeknek. Senkinek nem kellett már a hold világosságánál járnia, mert teljes ragyogásával felkelt a nap” (Doctrinal New Testament Commentary, 1:219–20; lásd még Stephen E. Robinson, “The Law after Christ,” Ensign, Sept. 1983, 68–73).

3 Nefi 12:19. „Megtört szívvel és töredelmes lélekkel”

  • Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából bizonyságot tett a megtört szív és a töredelmes lélek értékéről: „Tanúbizonyságot teszek arról, hogy »a Szent Messiásban és ő általa jön [megváltás]… mindazokért, akiknek megtört a szívük és töredelmes a lelkük, és senki másért nem teljesíthető be a törvény« [2 Nefi 2:6–7; kiemelés hozzáadva]. A megtört szív és a töredelmes lélek megkerülhetetlen követelménye miatt engedékenyeknek, szolgálatkészeknek, alázatosaknak (vagyis taníthatóknak) és készségesen engedelmeseknek kell lennünk” (in Conference Report, Apr. 1997, 77; vagy Ensign, May 1997, 53).

3 Nefi 12:22. „Aki haragszik a testvérére”

  • A Szabadító tanításainak újszövetségi beszámolója szerint „mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre” (Máté 5:22). A Mormon könyvében ugyanezt tanítja a Szabadító erről a témáról, de kiveszi a „ok nélkül” szövegrészt. Ez pedig jelzi, hogy jobb teljes egészében kerülni a haragot. Figyelemre méltó, hogy Máté 5:22 legrégebbi kéziratában nem szerepel az „ok nélkül” kifejezés (lásd Daniel K. Judd and Allen W. Stoddard, “Adding and Taking Away ‘Without a Cause’ in Matthew 5:22,” in How the New Testament Came to Be, ed. Kent P. Jackson and Frank F. Judd Jr. [Sidney B. Sperry symposium, 2006], 161).

3 Nefi 12:27–29. Kerüljük a vágyakozást

  • Richard G. Scott elder összehasonlította egymással a szeretet, valamint a vágyakozás indítékait és eredményeit. „A szeretet, ahogyan azt az Úr fogalmazta meg, felemel, megvéd, tisztel és gazdagítja a másikat. Arra késztet, hogy áldozatokat hozzunk a másikért. Sátán hamis szeretetre, vagyis a testi vágyra buzdít. Ezt pedig a személyes szexuális étvágy csillapításának éhe hajtja. Az, aki részt vesz ebben a félrevezetésben, nemigen törődik a másiknak okozott fájdalommal és pusztítással. Bár gyakran hízelgő szavakkal álcázza magát, önös kedvtelés motiválja” (in Conference Report, Apr. 1991, 43–44; vagy Ensign, May 1991, 35).

3 Nefi 12:30. „Felveszitek a kereszteteket”

  • Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, mit jelent a „felveszitek a kereszteteket” kifejezés:

    „A kereszt mindennapos felvétele azt jelenti, hogy mindennap megtagadjuk magunktól a test kívánságait.

    Példát veszünk a Mesterről, aki kísértéseket szenvedett el, de »nem törődött velük«, és élhetünk így egy »emberi kísértés[ekkel]« (1 Korinthusbeliek 10:13) teli világban. Jézus természetesen észrevette, mily hatalmas kísértések érik Őt, de nem időzött el újra és újra rajtuk. Inkább azonnal elutasította őket. Ha elkezdünk foglalkozni a kísértésekkel, akkor azok hamarosan foglalkoztatni kezdenek bennünket! A »nem törődés« egyik formája az, ha már elménk küszöbén elutasítjuk ezeket a nem kívánatos bérlőket. Különben is, ezek a jövendőbeli bérlők tulajdonképpen barbárok, akiket ha beengedünk, akkor csak hatalmas sérülések árán tudjuk kilakoltatni őket” (in Conference Report, Apr. 1987, 88; vagy Ensign, May 1987, 71).

3 Nefi 12:31–32. „Aki feleségül veszi azt, aki elvált, az házasságtörést követ el”

  • Bruce R. McConkie elder leírta, kikhez beszélt itt a Szabadító, és az hogyan vonatkozik ma ránk:

    „A farizeusok, illetve a világ általában nem kapta meg a válásra vonatkozó szigorú törvényt, csak a tanítványok, »a házban«, ahogy azt később Márk elmagyarázza. Jézus emellett kifejezetten korlátozta ennek alkalmazását. Nem tudott mindenki ilyen magas normák szerint élni, csak azokra vonatkozott, akiknek »adatott«.

    […] Különböző időszakokban és különböző emberek között talán érvényben volt, de az egyházat ma nem kötelezi ez. Ma a válás a nemi erkölcstelenségen kívül számos okból engedélyezett az egyházban, és az elvált személyek újra házasodhatnak, és az evangélium minden áldását élvezhetik” (Doctrinal New Testament Commentary, 1:548–49).

  • Úgy tűnik, hogy a Szabadító szavainak nem az volt az egyik célja, hogy elítélje azokat, akik elvált emberrel kötnek házasságot, hanem arra tanította a népet, hogy ne forduljanak a házasságban előforduló minden apró bosszúság megoldásaként a váláshoz. A válásról beszélve azt tanította Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008):

    „A házasság természetesen nem csupán boldogságból áll. Évekkel ezelőtt vágtam ki e szavakat egy cikkből, melyet Jenkins Lloyd Jones írt:

    »Úgy tűnik, hogy az autósmozikban egymás kezét szorongató és csókolózó fiataljaink ezrei úgy képzelik el, hogy a házasság egy örökké virágzó mályvarózsákkal körülvett házikó, melybe az örökké fiatal és jóképű férj az örökké fiatal és csodaszép feleségéhez megy haza. Mikor a rózsák hervadásnak indulnak, és megjelenik az unalom és a számlák, a válóperes bíróságok zsúfolásig telnek. […]

    Aki úgy gondolja, hogy a boldogság mindennapos dolog, az rengeteg időt fog elpazarolni azzal, hogy fel-alá rohangál azt kiabálva, hogy meglopták« (“Big Rock Candy Mountains,” Deseret News, 12 June 1973, p. A4). […]

    A legnagyobb tragédiák között azt hiszem, a legáltalánosabb a válás. Olyanná vált ez, mint egy hatalmas istencsapás. A Világ almanach legfrissebb kiadásában az áll, hogy az Egyesült Államokban az 1990 márciusával végződő tizenkét hónapban becslések szerint 2 423 000 házasság köttetett. Ugyanebben az időszakban körülbelül 1 177 000 házaspár vált el. (Lásd The World Almanac and Book of Facts 1991 [New York: World Almanac, 1990], p. 834.)

    Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban majdnem minden második házasságra egy válás jutott. […]

    A gondok alapja nagyon gyakran az önzés. […]

    Kép
    Udvarlás

    © Derek Smith, 1986

    Túl sokat azok közül, akik házasságra lépnek, azzal kényeztettek és babusgattak, és valamiképpen azt az érzést keltették bennük, hogy mindig mindennek tökéletesnek kell lennie, hogy az élet egy véget nem érő szórakozás, és hogy a vágyakat az elvek figyelembe vétele nélkül ki kell elégíteni. Mily tragikusak is a következményei az ilyen üres és esztelen gondolkodásnak! […]

    A házasságban lévő legtöbb feszültségre nem a válás jelenti az orvosságot, hanem a bűnbánat. Nem a különválás. Az egyszerű feddhetetlenség az, ami ráviszi az embert, hogy összeszedje magát és elvégezze a kötelességét. Ez az aranyszabályban rejlik. […]

    Hajlandónak kell lenni elnézni a kisebb hibákat, megbocsátani, majd azután elfelejteni.

    Vissza kell fogni a nyelvet. Az ingerültség egy rosszindulatú és maró dolog, ami elpusztítja a gyengédséget és elűzi a szeretetet.

    Önfegyelemre van szükség, amely visszatart a bántalmazástól. […]

    Olykor lehet jogos oka a válásnak. Nem én vagyok, aki azt mondja, hogy sohasem jogos. Habozás nélkül mondom azonban, hogy ez a köztünk jelenlévő pestis, amely úgy tűnik, mindenhol terjedőben van, nem Istentől való, hanem inkább az igazlelkűség, a béke és az igazság ellenségének műve” (in Conference Report, Apr. 1991, 94–98; vagy Ensign, May 1991, 72–74).

3 Nefi 12:48. „Azt akarom tehát, hogy legyetek tökéletesek”

  • Tökéletesnek lenni ebben az életben nem lehetséges. James E. Faust elnök azonban kifejtette, hogy már most tökéletességre kell törekednünk ahhoz, hogy a következő életben el tudjuk érni azt. „A tökéletesség örök cél. Bár a halandó életünk során nem lehetünk tökéletesek, az erre való törekvés olyan parancsolat, amelyet az engesztelés révén végül meg tudunk tartani” (lásd Liahóna, 1999. júl. 21.).

  • Spencer W. Kimball elnök azt is kifejtette, hogy miért kell tökéletességre törekednünk: »Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes« (Máté 5:48). Ez bizony elérhető cél. Ha nem vagyunk tökéletesek, akkor nem magasztosulunk fel, nem érjük el a rendeltetésünket; és a világon ez a legjobb időpont arra, hogy elinduljunk ennek a tökéletességnek az irányában. Kevéssé vagyok türelmes azokkal, akik azt mondják: »Ugyan már, senki sem tökéletes«, amivel azt sugallják: »miért is próbáljam meg?«. Természetesen senki nem teljesen tökéletes, de van, aki sokkal feljebb jár a létrán” (Teachings of Spencer W. Kimball, 165).

3 Nefi 13:1–8, 16–18. Ne mindenki előtt tegyétek igazlelkű tetteiteket

  • A 3 Nefi e versei arra tanítanak, hogy ne mindenki előtt adjunk pénzt a szegényeknek, és ne mindenki előtt imádkozzunk és böjtöljünk csak azért, hogy lássanak. Az Úr arra biztat minket, hogy titokban gyakoroljunk igazlelkűséget. Thomas S. Monson elnök elmagyarázta, milyen értékes a névtelen szolgálat:

    „Odamentem egy nagy kórház recepciós pultjához, hogy megtudjam, melyik szobában fekszik az a beteg, akit meglátogatni mentem. A kórház, mint szinte az összes többi az országban, épp bővítés alatt állt. A pult mögött, ahol a recepciós ült, volt egy pompás tábla, amelynek bevésései köszönetet mondtak a bővítést lehetővé tevő adományozóknak. Azon adományozók neve, akik legalább százezer dollárt adtak, gyönyörű betűkkel külön réztáblácskákon is megjelentek, amelyeket csillogó láncok fűztek a nagy táblához.

    A jótevők nevei széles körben ismertek. Kereskedő- óriások, iparmágnások, tanult professzorok – mind ott voltak. Hálát éreztem jószívű jótékonyságukért. Aztán egy olyan réztáblácskán akadt meg a szemem, amely különbözött a többitől – nem volt rajta név. Egyetlen szó volt csupán rávésve: »Névtelen.« Elmosolyodtam, és arra gondoltam, vajon ki lehet a meg nem nevezett adományozó. Bizonyára olyan csendes örömben volt része, amelyet a többiek semelyike nem ismert. […]

    Az elmúlt év [1981] telén egy modern repülőgép felszállás után meghibásodott és a Potomac folyó jeges vizébe merült. Bátor cselekedetek és hőstettek nyilvánultak meg aznap, ezek közül a leginkább drámait egy mentőhelikopter pilótája figyelte meg. Mentőkötelet dobtak egy küszködő túlélőnek. A férfi ahelyett, hogy megragadta volna az életmentő kötelet, rákötötte azt valaki másra, akit kiemeltek és biztonságba helyeztek. Újra leeresztették a kötelet, és megint mást mentettek meg. Öt embert mentettek ki így a jeges vízből. A névtelen hős nem volt közöttük. Nevét nem ismerjük, de »hátrahagyta azt az élénk levegőt, melyen az ő erénye hagyott nyomot« (Stephen Spender, ‘I think continually of those—’ in Masterpieces of Religious Verse, ed. James Dalton Morrison [New York: Harper and Brothers Publishers], p. 291.). […]

    Irányítsa életünket ez az igazság [szolgálat]! Nézzünk felfelé, miközben előre haladunk Istenünk és embertársaink szolgálatában! És fordítsuk egyik fülünket Galilea felé, hogy hallhassuk a Szabadító tanításainak visszhangját: »Alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket« (Máté 6:1). »Ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed« (Máté 6:3). Ami pedig a jó cselekedeteinket illeti: »Meglásd, senkinek se szólj« (Máté 8:4). Szívünk könnyebb, életünk ragyogóbb, lelkünk pedig gazdagabb lesz ettől.

    A névtelenül nyújtott szeretetteljes szolgálatról talán nem tudnak majd az emberek – azonban Isten tud az ajándékról és ismeri az ajándékozót” (in Conference Report, Apr. 1983, 73–74, 76; vagy Ensign, May 1983, 55–57).

3 Nefi 13:7. „Ne használjatok hiábavaló ismétléseket”

  • A hiábavaló azt jelenti: „üres, értéktelen, lényegtelen, nem fontos” (Noah Webster’s First Edition of an American Dictionary of the English Language, 1828 [1967]). Akkor hiábavalóak az imáink, ha megszokásból mondjuk őket, nem nagyon gondolva bele vagy érezve át őket.

    Mormon próféta figyelmeztetett, hogy ha valaki »imádkozik, de nem szívének igaz szándékával… semmi haszna nincs ebből, mert Isten nem fogadja be az ilyent« (Moróni 7:9). Imáitok jelentőségteljessé tételéhez őszintén kell imádkoznotok, »szívetek minden erejével« (Moróni 7:48). […] Gondoljátok át alaposan, milyen a hozzáállásotok és milyen szavakat használtok!” (Hűek a hithez: evangéliumi értelmező szótár[2004]. 86.).

  • Joseph B. Wirthlin elder figyelmeztetett rá, hogy ne használjunk ismétléseket az imában: „Imáink kiürülnek, ha újra és újra oly gyakran hasonlóképpen használunk hasonló szavakat, hogy azok inkább szavalattá válnak, mintsem kommunikációvá. Ezt nevezte a Szabadító »sok beszédnek« (Máté 6:7)” (“Improving Our Prayers,” Ensign, Mar. 2004, 24; lásd még Alma 34:27–28).

3 Nefi 13:9–13. Az Úr imája

  • Az Úr imájának tantételeit mintaként használhatjuk a királyságban végzett szolgálatunk során. Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből azt tanította:

    „Az ima Mennyei Atyánk iránti tisztelettel kezdődik. Ezt követően az Úr a királyságról és annak eljöveteléről beszél. A szolga, akinek bizonysága van arról, hogy ez Jézus Krisztus igaz egyháza, örömet érez annak előrehaladása miatt, és arra vágyik, hogy mindenét odaadva segítse annak felépítését.

    Kép
    A Szabadító imádkozik

    Paul Mann, © IRI, 1999

    Maga a Szabadító mutatott példát az ima következő szavai által lefektetett normával: »Legyen meg a te akaratod, miképen a mennyben, azonképen e földön is« (Lukács 11:2). Ezt imádkozta az egész emberiségért és az egész világért hozott engesztelés tetőfokán (lásd Máté 26:42). A hű szolga azért imádkozik, hogy még a legkisebbnek látszó feladatot is úgy végezze el, ahogyan azt Isten szeretné. Mindent megváltoztat az, ha inkább az Ő sikeréért dolgozunk és imádkozunk, nem a sajátunkért.

    A Szabadító ezt követően felállította nekünk a személyes tisztaság normáját: »És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól« (Lukács 11:4). Az erősítés, mellyel azoknak kell szolgálnunk, akik felett őrködünk, a Szabadítótól származik. Nekünk is és nekik is meg kell bocsátaniuk ahhoz, hogy Ő megbocsásson (lásd Máté 6:14). Csak az Ő védelmével és az Ő engesztelése által lehetővé tett szívbéli változással remélhetjük azt, hogy tiszták maradunk, és remélhetik ők is ezt. Szükségünk van erre a változásra, hogy állandóan velünk legyen a Szentlélek. […]

    Lehet önbizalmatok, ha az Urat szolgáljátok. A Szabadító segíteni fog nektek annak megtételében, amire elhívott titeket, legyen az valamilyen feladat az egyházban, vagy örök szülői elhívás. Imádkozhattok a feladat elvégzéséhez szükséges segítségért, és tudhatjátok, hogy megkapjátok azt” (lásd Liahóna, 2000. júl. 81.).

3 Nefi 13:19–24. „Ne a földön gyűjtsetek magatoknak kincseket”

  • Ezra Taft Benson elnök utalt a földi kincsek múlandó természetére:

    „Gyakran túlságosan ragaszkodunk jelentéktelen, tűnő tárgyakhoz. A föld anyagi kincsei csak arra valók, hogy szállást és ételt biztosítsanak számunkra, míg itt iskolába járunk. Megfelelő helyre kell tennünk az aranyat, az ezüstöt, a házakat, a részvényeket, a földeket, a csordákat és minden más földi javainkat.

    Bizony, csak ideiglenesen tartózkodunk ezen a helyen. Azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk a felmagasztosuláshoz vezető első leckét – az Úr evangéliumi terve iránti engedelmességet” (in Conference Report, Apr. 1971, 17; vagy Ensign, June 1971, 33).

  • Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából rávilágított, milyen kincseket gyűjthetünk magunknak: „A Szabadító azt tanította, hogy ne gyűjtsünk magunknak kincseket a földön, hanem inkább gyűjtsünk kincseket a mennyben (lásd Máté 6:19–21). A boldogság nagyszerű terve legfőbb céljának világosságában hiszem, hogy a legnagyobb kincset mind a földön, mind pedig a mennyben, gyermekeink és leszármazottaink jelentik” (in Conference Report, Oct. 1993, 100; vagy Ensign, Nov. 1993, 75).

3 Nefi 13:34. „Ne aggódjatok tehát a holnapért”

  • A Mormon könyve nyilvánvalóvá teszi Máté 6:25–32 jelentését, mert jelzi, hogy Jézus a beszédnek ezt a részét a tizenkét nefita tanítványhoz intézte (lásd 3 Nefi 13:25–34). Miután Jézus megbízta őket ezzel, újra a sokasághoz fordult, és megint kezdett hozzájuk beszélni (lásd 3 Nefi 14:1). Segít, ha látjuk, hogy Jézus a beszéd folyamán többször is hol ehhez, hol ahhoz a hallgatósághoz fordult.

3 Nefi 14:1–2. Ítélkezés

  • Dallin H. Oaks elder világossá tette a 3 Nefi 14 1–2-es verseinek jelentését azzal, hogy elmagyarázta az igazlelkű és a hamislelkű ítélkezés közötti különbséget. Aztán felvázolta ezeket az igazlelkű tantételeket:

    „Gondokozásra késztetett az, hogy egyes szentírások azt parancsolják, hogy ne ítélkezzünk, mások pedig azt, hogy ítélkezzünk, és még meg is mondják, hogyan. Azonban ezeket a részeket tanulmányozva meggyőződtem róla, hogy ezek a látszólag ellentmondásos utasítások következetesekké válnak akkor, ha az örökkévalóság szemszögéből nézzük őket. A kulcsot annak megértése jelenti, hogy kétféle ítélkezés van: végső ítélkezés, amelyet megtiltanak nekünk, és közbenső ítélkezés, amelyre parancsot kapunk, azonban igazlelkű tantételek szerint kell ítélkeznünk. […]

    Először is, az igazelkű ítélkezésnek meghatározása szerint közbensőnek kell lennie. […]

    Másodszor, az igazlelkű ítélkezést az Úr Lelkének kell irányítania, nem haragnak, bosszúnak, féltékenységnek vagy önös érdeknek. […]

    Harmadszor, a közbenső ítéletnek a sáfárságunkba kell tartoznia ahhoz, hogy igazlelkű legyen. […]

    Negyedszer pedig, ha lehetséges, tartózkodnunk kell az ítélkezéstől addig, amíg nem ismerjük eléggé a tényeket” (“‘Judge Not’ and Judging,” Ensign, Aug. 1999, 7, 9–10).

3 Nefi 14:7–8. Imában kérve

  • James E. Faust elnök bizonyságot tett mindannyiunk ajándékáról és kiváltságáról, mely szerint ima által elérhetjük Mennyei Atyánkat: „Teremtőnkhöz járulni Szabadítónk által bizonyára életünk egyik legnagyobb kiváltsága és áldása. […] Nincs olyan földi hatalom, ami lerombolhatná közvetlen kapcsolatunkat a Teremtőnkkel. Soha nem léphet fel mechanikus vagy elektromos hiba ima közben. Nincs korlátja annak, meddig és hányszor imádkozunk egy nap. Nincs meghatározva, mennyi kérést, kívánságot mondhatunk el imánkban. Nem kell bajlódnunk titkárnőkkel, nem kell időpontot kérnünk, hogy elérjünk a kegyelem királyi székéhez. Ő bármikor és bárhol elérhető” (lásd Liahóna, 2002. júl. 62.).

3 Nefi 14:12. Az aranyszabály

  • Russell M. Nelson elder az aranyszabályt idézve a következő megjegyzéseket tette:

    „[Jézus] megtanította az aranyszabályt, mondván: »A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal« [Máté 7:12]. Ez az alapelv szinte minden fő vallásban megtalálható. Mások is tanították, például Konfúciusz és Arisztotelész. Végtére is az evangélium nem a Betlehemi Gyermek születésével kezdődött. Örökkévaló. A kezdetekben már hirdették Ádámnak és Évának. Az evangélium részei sok kultúrában fennmaradtak. Még a pogány mitológiákat is gazdagabbá tették a korábbi adományozási korszakokból fennmaradt igazság darabkái.

    Ám bárhol is legyen, bárhonyan is nyilvánuljon meg, az aranyszabály magában foglalja Isten királyságának erkölcsi kódexét. Megtiltja, hogy az egyén megsértse a másik jogait. Ugyanúgy kötelező a nemzetekre, a szervezetekre és az egyénekre nézve. Könyörületességével és béketűrésével felváltja a »szemet szemért és fogat fogért« [Máté 5:38] elv megtorló intézkedéseit. Ha azon a régi, sehova nem vezető ösvényen maradnánk, hamarosan mind megvakulnánk és fogatlanná válnánk” (lásd Liahóna, 2002. nov. 39–40.).

3 Nefi 14:15. „Óvakodjatok a hamis prófétáktól”

  • M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából figyelmeztetett azokra, akik hamis tant tanítanak vagy hirdetnek: „Óvakodjunk a hamis prófétáktól és hamis tanítóktól, akár férfiakról, akár nőkről legyen szó, olyanokról, akik az egyház tanainak önjelölt kinyilvánítói, és akik igyekeznek hamis evangéliumokat terjeszteni, és követőket magukhoz vonzani azzal, hogy olyan előadói esteket, könyveket és újságokat támogatnak anyagilag, amelyeknek tartalma ellentmond az egyház alapvető tanainak. Óvakodjatok azoktól, akik Isten igaz prófétái ellen szólnak, és publikálnak írást azoktól, akik tevékenyen térítenek másokat, meggondolatlanul semmibe véve azok örökös jólétét, akiket bűnbe visznek. […] »Magukat állítják világosságként a világ elé, hogy nyerészkedjenek és elnyerjék a világ dicséretét; de nem törekednek Sion jólétére« (2 Nefi 26:29)” (lásd Liahóna, 2000. jan. 74.).

Elgondolkodtató kérdések

  • Miben más az, ha készségesen teszünk valami jót, vagy ha vonakodva tesszük meg ugyanazt?

  • Elemezd indítékaidat, és döntsd el, vajon „Isten királyságát” keresed-e először (3 Nefi 13:33).

Javasolt feladatok

  • Mondj el saját szavaiddal annyi boldogmondást, amennyire csak emlékszel! Ezután nézd meg a 3 Nefi 12:3–12-t, hogy lásd, hogy ment!

  • Mit kell tenned azért, hogy még teljesebb mértékben visszautasítsd a hamislelkű gondolatokat és vágyakat? Írj tervet ennek véghezvitelére!