Mormon hathatós beszédét olvashatjuk itt, amint azt fia, Moróni lejegyezte. A Moróni 7 előtt Mormon szentírásbeli munkája elsősorban más próféták írásainak kivonatolásából állt. Itt Mormon hathatós beszédét olvashatjuk, amelyet egyháztagok egy igazlelkű csoportjának mondott (lásd Moróni 7:2–3). Mormon arra tanította a lelkileg hanyatló társadalomban élő szenteket, hogyan jöjjenek közelebb Istenhez. A beszéd kihangsúlyozza, hogy tetteinkhez megfelelő indítékokra vagy szándékra van szükség, beszél róla, hogyan tegyünk különbséget jó és gonosz között, és milyen fontos kapcsolatban áll egymással a hit, a remény és a jószívűség.
A szentírások gyakran beszélnek az Úr nyugalmáról. Joseph F. Smith elnök (1838–1918) a Moróni 7:3-at idézte, majd azt írta:
„Ez nagyon is figyelemre méltó rész. A nyugalom itt nem fizikai értelemben vett nyugalomra utal, mert Jézus Krisztus egyházában nem létezik fizikai értelemben vett nyugalom vagy semmittevés. Olyan lelki nyugalomról és békességről van itt szó, amely abból ered, hogy az igazság nyugvópontra jutott meggyőződéssé vált az emberek elméjében. Ma is beléphetünk tehát az Úr nyugalmába azzal, hogy eljutunk az evangélium igazságainak megértésére. […] Nem mindenkinek van szüksége e nyugalom keresésére, mert sokan már most is birtokában vannak. Az ő elméjük már elégedett, szemüket magas elhívásukra vetik, szívükben legyőzhetetlen eltökéltséggel az iránt, hogy szilárdan megállnak az igazságban. Az alázatosság és az igazlelkűség ösvényén járnak, amely azoknak a szenteknek jelöltetett ki, akik Jézus Krisztus szolgálatkész követői. […]
Hálás vagyok Atyámnak azért, hogy eljutottam ennek az igazságnak a megértésére, azaz tudom, hogy Jézus a Krisztus, és csakis Őbenne lakozik nyugalom és szabadulás. Ahogy él az Isten, azok a megtévesztettek, akik embereket és azok elméleteit követik; de boldogok azok, akik belépnek Krisztus békés követőinek nyugalmába, ezen időtől fogva elegendő reménységet nyerve addig, amíg meg nem pihennek vele a mennyben” (Gospel Doctrine, 5th ed. [1939], 126, 128).
Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy minden embernek számos lehetősége nyílik rá, hogy szolgálattal ajándékozza meg embertársait, és mindennél fontosabb az, hogy milyen indítékai vannak a szolgálatra:
„Számos szentírás tanítja, hogy Mennyei Atyánk ismeri a gondolatainkat és szívünk szándékait. (Lásd T&Sz 6:16; Móziás 24:12; Alma 18:32.) A próféta [Mormon] azt tanította, hogy ha azt akarjuk, hogy jónak ismerjék el a tetteinket, akkor helyes indítékkal kell cselekednünk. […]
A szentírások nyilvánvalóvá teszik, hogy ha tisztává akarjuk tenni az egyházban és az embertársainknak nyújtott szolgálatunkat, akkor nem csak azt kell átgondolnunk, hogy miként szolgálunk, hanem azt is, hogy miért szolgálunk.
Az emberek más-más okból szolgálják egymást, és vannak olyan okok, amelyek jobbak a többinél. […] Igyekeznünk kell a legmagasztosabb és a legjobb indítékokkal szolgálnunk.
[…] Szemléltetésképp, és nem téve úgy, mintha a felsorolás teljes lenne, mondok hat indítékot. A szolgálattétel alacsonyabb rendű indítékaitól a magasztosabbak felé haladva beszélek ezekről.
[1] Vannak, akik földi jutalom reményében szolgálnak. […]
[2] A szolgálat indítéka lehet az is, hogy… jó társaságra tegyünk szert. […]
[3] Vannak, akik büntetéstől félve szolgálnak. […]
[4] Mások talán kötelességtudatból, illetve a barátaik, családjuk vagy a hagyományaik iránti hűségből szolgálnak. […]
[5] A szolgálat egyik magasztosabb indítéka az örök jutalom reménye. […]
[6] A legmagasabb indíték pedig …a jószívűség. […]
Nem elég teljes lelkünkkel és erőnkkel szolgálni Istent. Ő, aki a szívünkbe tekint és ismeri a gondolatainkat, ennél többet kíván. Csak akkor állhatunk ártatlanul Isten előtt az utolsó napon, ha teljes szívünkkel és elménkkel is szolgáljuk őt.
Mindannyiunk számára komoly kihívást jelent az, hogy teljes szívünkkel és elménkkel szolgáljunk. Az ilyen szolgálatnak önző törekvésektől mentesnek kell lennie. Csakis Krisztus tiszta szeretete lehet az indítéka” (in Conference Report, Oct. 1984, 13–16; vagy Ensign, Nov. 1984, 12–15).
Marion G. Romney elnök (1897–1988) az Első Elnökségből a következő személyes élményt osztotta meg az igazlelkű dolgok elvégzése tiszta indítékainak fontosságáról:
„Úgy negyed évszázaddal ezelőtt Romney nőtestvér és jómagam olyan egyházközségbe költöztünk, ahol éppen csak elkezdék építeni a gyülekezeti házat. A hozzájárulás mértéke, melyet a püspök úgy gondolt, hogy tennem kell, igencsak megdöbbentett. Úgy gondoltam, hogy az legalább kétszer annyi volt, mint amennyit kérnie kellett volna. Azonban épp akkor hívtak el egy elég magas egyházi pozícióba, így hát nemigen mondhattam nemet. Azt feleltem tehát: »Rendben, püspök, kifizetem, de részletekben kell fizetnem, mert nincs ennyi pénzem.« És elkezdtem fizetni. Fizettem és fizettem, mígnem már az utolsó három részletnél jártam, amikor szokás szerint olvasva a Mormon könyvét egy szentíráshoz értem, amelyben az állt:
»…ha a[z]… ember ajándékot ad, [és] kelletlenül adja; ez… ugyanúgy lesz felírva neki, mintha megtartotta volna az ajándékot; gonosznak íratik fel tehát Isten előtt« (Moróni 7:8).
Ez megdöbbentett, mert már úgy ezer dollár kifizetésénél jártam. Nos, a továbbiakban kifizettem azt a három részletet, amit megígértem, aztán még jó néhány részletet fizettem azért, hogy meggyőzzem az Urat, hogy megfelelő hozzáállással tettem ezt” (“Mother Eve, a Worthy Exemplar,” Relief Society Magazine, Feb. 1968, 84–85).
Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből azt tanította, hogy az igaz szándékkal történő imádkozás magában foglalja az Úrtól kapott utasítások betartására való hajlandóságot is: „Az ifjú Joseph Smith megmutatta nekünk, hogyan kell ily módon imádkozni. Hitt a Jakab könyvében olvasott ígéretben. Abban a hitben ment ki a ligetbe, hogy választ fog kapni az imájára. Tudni akarta, melyik egyházhoz csatlakozzon. Elég alázatos volt ahhoz, hogy készen álljon megtenni azt, amire utasítást kap. Amikor tehát imádkozott, és nekünk is ezt kell tennünk, már el volt kötelezve az engedelmesség mellett” (lásd Liahóna, 2003. nov. 90.).
A Bible Dictionary a következő magyarázattal szolgál:
„Krisztus világossága pontosan az, amire a szavak utalnak: felvilágosítás, tudás, valamint olyan felemelő, nemessé tevő és megőrző hatás, amelyet Jézus Krisztus révén kap az emberiség. Krisztus »az igaz világosság, amely minden embert megvilágosít, aki a világra jön« (T&Sz 93:2; János 1:9). Krisztus világossága betölti »a tér roppant terjedelmét«, és ez az az eszköz, mely által Krisztus képes jelen lenni »minden dologban, és minden dolgon át, és minden dolog körös-körül«. Ez »minden dolognak életet ad«, és ez »a törvény, ami mindent kormányoz«. Emellett ez az ember értelmét megelevenítő világosság (lásd T&Sz 88:6–13, 41). Ily módon Krisztus világossága kapcsolatban áll az ember lelkiismeretével, és megmondja neki, mi helyes és mi helytelen (lásd Moróni 7:12–19).
Krisztus világosságát nem szabad összekeverni a Szentlélek személyével, mert Krisztus világossága nem valamiféle személy. Hatása felkészít minket a Szentlélek befogadására. Az őszinte lelket, aki »hallgat…hangjára«, Krisztus világossága vezeti, hogy rátaláljon az igaz evangéliumra és az igaz egyházra, és ezáltal elnyerhesse a Szentlelket (lásd T&Sz 84:46–48)” (“Light of Christ,” 725; lásd még Kalauz a szentírásokhoz: Világosság, Krisztus világossága.; Hűek a hithez: evangéliumi értelmező szótár[2004]. 129.).
„A lelkiismeret Krisztus világosságának a megnyilvánulása, mely képessé tesz minket a jó és a gonosz közötti különbségtételre” (Hűek a hithez. 129.). A „Krisztus Lelke” (Moróni 7:16) és a „Krisztus világossága” (18–19. vers) egymás szinonimájaként használt szentírásbeli kifejezések.
Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke, tanúbizonyságot tett róla, hogy ez az ajándék segít nekünk különbséget tenni jó és gonosz között:
„Függetlenül attól, hogy ezt a belső világosságot, a helyes és a helytelen ismeretét Krisztus világosságának, erkölcsi érzéknek vagy lelkiismeretnek nevezzük, utat mutathat nekünk tetteink visszafogásához, hacsak nem fojtjuk vagy hallgattatjuk el. […]
Nemzettől, hitvallástól és bőrszíntől függetlenül minden férfiban, nőben és gyermekben – nem számít, hol él, miben hisz vagy mit tesz – ott van Krisztus múlhatatlan világossága” (“The Light of Christ,” Ensign, Apr. 2005, 8, 10).
Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) felsorolt néhány különbséget a Szentlélek és Krisztus világossága között:
„A Szentlelket nem szabad összekeverni azzal a Lélekkel, amely betölti a tér roppant terjedelmét és mindenhol jelen van. Ez a másik Lélek személytelen, nincs mérete, nincs kiterjedése; az Atya és a Fiú jelenlétéből ered, és minden dologban ott van. A Szentlélekről személyként kell szólnunk, erről a másik Lélekről pedig úgy kell beszélnünk, mint ami személytelen, bár a Szentlélek hatalmát és ajándékát is nevezhetjük személytelennek .
A Szentlélek, amint azt mai kinyilatkoztatásaink megtanítják nekünk, az Istenség harmadik tagja, aki Lélek személy. A következő kifejezéseket egymás szinonimájaként használjuk: Isten Lelke, az Úr Lelke, az Igazság Lelke, a Szent Lélek, a Vigasztaló – és ezek mind a Szentlélekre utalnak. Ugyanezen kifejezések általában használhatók Jézus Krisztus Lelkére, amit az Igazság világosságának, Krisztus világosságának, Isten Lelkének vagy az Úr Lelkének is nevezünk; és mégis, ez két különböző dolog. Nagy a zűrzavar, mert ez nincs még tisztázva egyértelműen a gondolkozásunkban” (Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. [1954–56], 1:49–50).
Istennek Krisztus világosságán keresztül érkező sugalmazásai nem korlátozódnak ezen egyház tagjaira. Krisztus világossága sok világi vezetőre is hatással volt és van.
Az Első Elnökség kijelentette:
„»A világ nagy vallási vezetői, mint Mohamed, Konfuciusz és a reformátorok, valamint filozófusai, mint Szókratész, Platón és mások, megkapták Krisztus világosságának egy részét. Isten erkölcsi igazságokat adott nekik, hogy egész nemzeteket világosítsanak fel, és magasabb szintű megértést biztosítsanak az egyének számára. […]
Hisszük, hogy Isten minden népnek elegendő tudást adott és ad ahhoz, hogy segítse őket az örök szabaduláshoz vezető útjukon« (Statement of the First Presidency regarding God’s Love for All Mankind, 15 Feb. 1978)” (James E. Faust, in Conference Report, Apr. 1980, 15; vagy Ensign, May 1980, 12).
Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából így magyarázta a Krisztus világossága és a Szentlélek ajándéka közötti kapcsolatot:
„Mindegyikünk hoz világosságot a földre – Krisztus világosságát. […]
Ha Krisztus világosságát használjuk a jó felismerésére és választására, ez nagyobb világosságra vezethet minket: a Szentlélek ajándékához” (lásd Liahóna, 2002. júl. 77.).
Sátán rendelkezik azzal a képességgel, hogy hamis kinyilatkoztatásokat adjon azoknak, akik ki próbálják kényszeríteni a kinyilatkoztatást. A Sátántól érkező kommunikáció mindig is eltérít Krisztustól. Boyd K. Packer elnök a következő tanácsot adta nekünk a hamis lelki üzenetekre vonatkozóan:
„Legyetek mindig éberek, hogy ne tévesszen meg titeket a méltatlan forrásból jövő sugalmazás. Kaphattok hamis lelki üzeneteket. Hamis lelkek ugyanúgy vannak, mint hamis angyalok. (Lásd Moróni 7:17.) Legyetek óvatosak, különben megtévesztenek benneteket, mert az ördög is álcázhatja magát a világosság angyalaként.
Lelki és érzelmi valónk olyannyira összefonódik, hogy összetéveszthetjük az érzelmi késztetést a lelkivel. Időnként olyan emberekre bukkanunk, akik azt hiszik, hogy lelki késztetést kaptak Istentől, miközben ezek a késztetések vagy az érzelmekre összpontosítanak, vagy az ellenségtől valók” (“The Candle of the Lord,” Ensign, Jan. 1983, 55–56).
Mormon azt tanította, hogy minden jó dolog megragadásának kulcsa a hit (lásd Moróni 7:25). A Segítőegylet egyik látogatótanítói üzenete a következők tanításával magyarázta el, hogyan ragadjunk meg hit által minden jó dolgot:
„A személyes bizonyság kialakítása vágy kérdése és olyan döntések meghozataláé, amelyek növelik a hitünket és a reményünket. Ha »minden jó dolgot« meg kívánunk ragadni, akkor szükségszerűen olyan tettek mellett kell döntenünk, amelyek növelik a hitünket.
Jelentős időt különítünk el az imára.
Rendszeresen emlékezünk szövetségeinkre és megújítjuk azokat úrvacsoravétel és templomlátogatás által.
A szentírásokat személyes térképként használjuk, hogy irányítsák tetteinket.
Olyan emberekkel ápolunk barátságokat, akik segítenek nekünk bizonyságunk építésében.
Mindennapi tevékenységeink részévé tesszük a szolgálatot”
(“Lay Hold upon Every Good Thing,” Ensign, Mar. 1991, 70).
Míg az Elemi általános elnökségében szolgált, Michaelene P. Grassli nőtestvér azt mondta, hogy amikor jót teszünk, akkor Istennel hozzuk összhangba magunkat: „Lelki érzékeinket is fejleszthetjük ily módon, hogy fel tudjuk ismerni Mennyei Atyánk ránk vonatkozó akaratát. Úgy fejlesztjük a lelki érzékeinket, hogy jó dolgokat teszünk. Arra tanítanak minket: »szorgalmasan kutassatok Krisztus világosságánál, hogy különbséget tehessetek jó és gonosz között; és ha minden jó dolgot megragadtok, és nem kárhoztatjátok ezeket, akkor biztosan Krisztus gyermekei lesztek« (Moróni 7:19)” (“Follow Him,” Ensign, Nov. 1989, 93).
Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogy a Mormon könyve felfedi az angyalok valóságát:
„Meggyőződésem, hogy a Mormon könyvének egyik mélyreható témája az angyalok gyakori és központi helyen álló részvétele az evangélium történetében. […]
Életünk előrehaladtával többek között egyre fontosabbá válik számunkra az angyalok valósága, munkájuk és elrendelt szolgálatuk. Nem csak Moróni angyalra utalok itt, hanem azokra a személyesebb szolgálattevő angyalokra, akik velünk és körülöttünk vannak, felhatalmazva arra, hogy segítsenek nekünk, és akik meg is teszik ezt (lásd 3 Nefi 7:18; Moróni 7:29–32, 37; T&Sz 107:20). […]
Szerintem szükséges többet beszélnünk, erősebben hinnünk vagy többször bizonyságot tennünk az angyalok szolgálattételéről annál, mint amire időnként sort kerítünk. Isten többek között rajtuk keresztül ad számunkra nagyszerű tanúbizonyságot a fátyolon keresztül, és ezen a világon semmilyen okirat nem tanítja világosabban és hatékonyabban ezt a tantételt a Mormon könyvénél” (“For a Wise Purpose,” Ensign, Jan. 1996, 16–17).
Bruce C. Hafen elder a Hetvenektől azt tanította, hogy még mindig szolgálnak angyalok az emberek gyermekeinek:
„E láthatatlan angyalok szolgálattétele a menny és a föld közötti kapcsolat egyik legfenségesebb formája, amely hathatósan kifejezi Isten velünk való törődését, és kézzel fogható biztosítékot, valamint lelki táplálékot nyújt azoknak, akiknek nagy szükségük van erre. […]
Mikor jönnek angyalok? Ha igyekszünk érdemesek lenni, akkor vannak a közelünkben, amikor leginkább szükségünk van rájuk” (“When Do the Angels Come?” Ensign, Apr. 1992, 12, 16).
Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket tanácsolta nekünk azt illetően, hogy mit jelent hinni Jézus Krisztusban:
„Ha rendíthetetlen hitre tesztek szert Jézus Krisztusban, akkor ragyogó világossággal árasztjátok el az életeteket. Attól kezdve már nem küszködtök egyedül azokkal a kihívásokkal, amelyeket nem tudtok megoldani vagy ellenőrzés alatt tartani, mert Ő azt mondta: »ha hisztek énbennem, hatalmatokban lesz mindazt megtenni, amit én jónak látok« (Moróni 7:33; kiemelés hozzáadva).
Ha elcsüggedtek, ha vétek gyötör, ha betegek vagytok, magányosak, vagy nagy szükségetek van a vigaszra és a támogatásra, akkor – erről ünnepélyes bizonyságot teszek – az Úr segíteni fog nektek, amennyiben gondosan engedelmeskedtek annak a lelki törvénynek, amelytől ez a segítség függ. Ő a ti Atyátok. Az Ő gyermekei vagytok. Ő szeret benneteket. Ő soha nem hagy titeket cserben. Tudom, hogy Ő meg fog áldani benneteket” (in Conference Report, Oct. 1991, 118; vagy Ensign, Nov. 1991, 86).
Mormon beszélt arról a reményről, amely a Krisztusba vetett hitből származik, avagy születik (lásd Moróni 7:40, 42). Az Úr Jézus Krisztus életére és küldetésére összpontosító reménynek hatalmában áll minden olyan viszontagság fölé emelni minket, amellyel szembenézhetünk. James E. Faust elnök (1920–2007) az Első Elnökségből azt tanította, hogy a remény békességet hoz a zaklatott életbe:
„Óriási reményforrások vannak, amelyek meghaladják képességünket, tudásunkat, erőnket és tehetségünket. Ezek között van a Szentlélek ajándéka. Az Istenség e tagjának csodálatos áldásán keresztül minden dolgot illetően tudhatjuk »az igazat« [Moróni 10:5].
A remény lelkünk horgonya. Nem ismerek senkit, akinek ne lenne szüksége reményre, akár fiatal vagy idős, erős vagy gyenge, gazdag vagy szegény. A Mormon könyve a következőkre buzdít minket: »Ezért aki hisz Istenben, az biztosan remélhet egy jobb világot, igen, méghozzá helyet Isten jobb keze felől, mely reménység a hitből származik, olyan horgonyt készítvén az emberek lelkének, mely biztossá és állhatatossá teszi őket, mindig bővelkedvén a jó cselekedetekben, és Isten dicsőítéséhez vezetvén el őket« [Ether 12:4; kiemelés hozzáadva]. […]
Ebben az életben mindenki találkozik kihívásokkal és nehézségekkel. Ez halandó próbánk része. E megpróbáltatások némelyikének okát nem lehet könnyen megérteni anélkül, hogy hitre és reményre ne támaszkodnánk, mert gyakran magasabb rendű célok állnak mögöttük, amelyeket nem mindig értünk meg. A békesség a reményen keresztül jön el” (lásd Liahóna, 2000. jan. 70.).
Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy lehet reménységünk, mert mindig elérhető számunkra az isteni segítség: „Még ha a balsors vihara tombol is, Atyánk reményünkhöz horgonyoz bennünket. Az Úr megígérte, hogy »nem hagylak titeket árvákul« [János 14:18], és Ő »[javunkra] fogja szentelni megpróbáltatásai[nkat]« [2 Nefi 2:2]. Amikor úgy tűnik, hogy megpróbáltatásaink erőt vesznek rajtunk, erőt és reményt meríthetünk az Úr biztos ígéretéből: »Ne féljetek és ne rettegjetek…; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten« [2 Krónika 20:15]” (lásd Liahóna, 1999. jan. 30.).
H. David Burton püspök az Elnöklő Püspökségből a következők szerint írta le az alázatosság elnyerésének folyamatát és az ahhoz kapcsolódó erényeket: „A szelídség létfontosságú ahhoz, hogy krisztusibbak legyünk. Nélküle nem tudunk más fontos erényeket kifejleszteni. Mormon azt mondta: »csak a szelíd és alázatos szívű embert fogadja el Isten« (Moróni 7:44). A szelídség elérése egy folyamat. Az Úr arra kér minket, hogy nap mint nap vegyük fel a keresztünket (lásd Lukács 9:23). Ez a cselekedet azonban nem lehet alkalmi dolog. A több szelídség nem gyengeséget jelent, hanem »az egyén megmutatkozása a kedvesség és a gyengédség terén. Erőt, higgadtságot, egészséges önbecsülést és önuralmat sugároz« (Neal A. Maxwell, “Meekly Drenched in Destiny,” in Brigham Young University 1982–83 Fireside and Devotional Speeches [1983], 2). A több szelídség lehetővé teszi számunkra, hogy a Szentlélek által taníttassunk” (lásd Liahóna, 2004. nov. 99.).
M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta a hit, a remény és a jószívűség fontos igazságai közötti kapcsolatot:
„Pál apostol azt tanította, hogy három isteni tantétel adja azt az alapot, amelyre felépíthetjük életünk építményét. Ezek a hit, a remény és a jószívűség. (Lásd 1 Korinthusbeliekhez 13:13.) Együtt olyan támasztékot nyújtó alapot nyújtanak, akárcsak a háromlábú szék lábai. Mindegyik tantétel önmagában véve is jelentőségteljes, de fontos alátámasztó szerepe is van. A többi nélkül nem lehet egyik sem teljes. A remény segíti a hit kialakulását. Az igaz hit pedig világra segíti a reményt. Amikor reményvesztettek kezdünk lenni, a hitünk mércéje is meginog. A hit és a remény együttesen működő tantételeit jószívűségnek kell kísérnie, amely mindezek között a legnagyobb. Mormon szerint »a jószívűség Krisztus tiszta szeretete, és örökké tart« (Moróni 7:47). Hitünk és reményünk tökéletes megnyilvánulása.
Ez a három örök tantétel együtt munkálkodva segít nekünk az ahhoz szükséges örök és széles látókör elnyerésében, hogy szembe tudjunk nézni az élet legkeményebb kihívásaival, az utolsó napokra megjövendölt megpróbáltatásokat is beleértve ebbe. Az igazi hit táplálja a jövőbe vetett reményt; lehetővé teszi számunkra, hogy önmagunkon és jelen gondjainkon túl tekintsünk. Reménnyel felvértezve Krisztus tiszta szeretetét mutatjuk meg az engedelmesség mindennapos tetteiben és a keresztényi szolgálatban” (in Conference Report, Oct. 1992, 44; vagy Ensign, Nov. 1992, 33).
Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogy a hit, a remény és a jószívűség tulajdonságai teljes mértékben Jézus Krisztushoz kötődnek:
„Nem meglepő, hogy szorosan egymásba kapcsolódik a hit, a remény és a jószívűség hármasa, amely Krisztushoz visz minket: az Úr Jézus Krisztusba vetett hit, az engesztelésében való reménység, és a jószívűség, amely »Krisztus tiszta szeretete« (lásd Ether 12:28; Moróni 7:47). E jellemvonások mindegyike a celesztiális királyságra tesz érdemessé minket (lásd Moróni 10:20–21; Ether 12:34). Mindegyik elsősorban szelídséget és alázatosságot követel tőlünk (lásd Moróni 7:39, 43).
A hit és a remény állandó párbeszédet folytat egymással, nem mindig lehet pontosan megkülönböztetni vagy sorrendbe állítani őket. Bár egyik sem tökéletes tudás, a remény által életre keltett elvárások »biztosan« igazak (Ether 12:4; lásd még Rómabeliek 8:24; Zsidók 11:1; Alma 32:21). A visszaállított hittudomány mértanában a reménynek nagyobb körmérete van, mint a hitnek. A hit növekedésével azzal arányosan növekszik a remény kerülete” (in Conference Report, Oct. 1994, 45; vagy Ensign, Nov. 1994, 35).
Vannak, akik úgy tekintenek a jószívűségre, mint amit szándékos erőfeszítéseink és konkrét tetteink által elnyerhetünk. Krisztus szeretetének elnyeréséhez azonban Mennyei Atyánk segítségére és áldásaira van szükség. Mormon próféta arra ösztönzött minket, hogy törekedjünk jószívűségre és szívünk minden erejével imádkozzunk az Atyához, hogy eltöltsön minket ez a szeretet, melyet mindenkinek megad, „aki igaz követője Fiának, Jézus Krisztusnak” (Moróni 7:48).
Robert J. Whetten elder a Hetvenektől kifejtette: „A hithez hasonlóan a krisztusi szeretet is a Lélek ajándéka, amely a személyes igazlelkűség és a szerint adatik, hogy mennyire vagyunk engedelmesek azoknak a törvényeknek, amelyektől függ. És a hithez hasonlóan a szeretetet is gyakorolni kell ahhoz, hogy növekedjék” (lásd Liahóna, 1999. júl. 34–35.).
Dallin H. Oaks elder leírta, milyen a jószívűség és mit kell tennünk az elnyeréséért: „A jószívűség, »Krisztus tiszta szeretete« (Moróni 7:47), nem tett, hanem valakinek az állapota vagy helyzete. A jószívűségre olyan tettek sorozatán keresztül teszünk szert, amelyek megtéréshez vezetnek. A jószívűség olyasmi, amivé valaki válik. Így hát, Moróni meglállapítása szerint, »ha… nincs az emberekben jószívűség, akkor nem örökölhetik azt a helyet«, ami el lett készítve számukra az Atya palotáiban (Ether 12:34; kiemelés hozzáadva)” (lásd Liahóna, 2001. jan. 42.).
Jeffrey R. Holland elder tanított róla, miért akkora áldás életünkben a jószívűség:
„Krisztus tiszta szeretetének magasztosabb meghatározása azonban nem az, amit mi keresztények próbálunk, de nagyrészt nem tudunk kimutatni mások iránt, hanem az, amit Krisztus teljes sikerrel kimutatott irántunk. Csak egyetlen igazi jószívűségről tudunk. Tökéletesen és tisztán megmutatkozott Krisztus irántunk érzett kifogyhatatlan, végső és engesztelő szeretetében. Krisztus irántunk érzett szeretete az, amely »hosszan tűrő, és kedves, és nem irigykedik«. Irántunk érzett szeretete az, amely »nem fuvalkodik fel…, nem könnyű felbosszantani, nem gondol rosszra«. Krisztus irántunk való szeretete az, amely »minden dolgot elbír, minden dologban hisz, minden dolgot remél és minden dolgot elvisel«. Miként az Krisztusban megmutatkozott, »a jószívűség soha el nem múlik«. Ez a jószívűség – irántunk érzett tiszta szeretete – az, amely nélkül semmik lennénk és reménytelenek, minden férfi és nő között leginkább nyomorultak. Bizony azoknak, akikről úgy találtatik, hogy rendelkeznek szeretetének áldásaival – az engeszteszteléssel, a feltámadással, az örök élettel, az örök ígérettel – az utolsó napon, jó soruk lesz.
Ez semmilyen szempontból nem kicsinyli le a parancsolatot, mely szerint próbáljunk meg szert tenni egymás iránt ilyesfajta szeretetre. […] Meg kell próbálnunk állhatatosabbaknak és rendíthetetlenebbeknek, hosszan tűrőbbeknek és kedvesebbeknek, kevésbé irigyeknek és felfuvalkodottaknak lennünk a másokhoz fűződő kapcsolatainkban. Ahogy Krisztus élt, nekünk is úgy kell élnünk, és ahogy Krisztus szeretett, nekünk is úgy kell szeretnünk. Azonban »Krisztus tiszta szeretete«, amelyről Mormon beszélt, pontosan ez – Krisztus szeretete. Ezzel az isteni ajándékkal, ezzel a megváltó adománnyal mindenünk megvan; nélküle semmink nincs, és végső soron semmik vagyunk, hacsak végül nem »ördögök…[és] egy ördög angyalai« [2 Nefi 9:9].
Az életben kijut félelmekből és kudarcokból is. Időnként hibádzanak a dolgok. Előfordul, hogy cserben hagynak minket emberek, a megtakarítások, a vállalatok vagy a kormányok. Egyvalami azonban soha nem hagy minket cserben az időben és az örökkévalóságban – Krisztus tiszta szeretete. […]
Krisztus jószívűségének csodája tehát meg is szabadít és meg is változtat minket. Engesztelő szeretete megszabadít minket a haláltól és a pokoltól ugyanúgy, mint a testi, érzéki és ördögi viselkedéstől. Ez a megváltó szeretet át is alakítja a lelket, a bukott normák fölé emeli, valami sokkal nemesebb, sokkal szentebb közelébe. Ragaszkodnunk kell tehát a jószívűséghez – Krisztus irántunk érzett tiszta szeretetéhez, és az iránta, valamint mindenki más iránt érzett tiszta szeretetre irányuló eltökélt erőfeszítéseinkhez –, mert enélkül semmik vagyunk, és teljes mértékben kárba vész örök boldogságunk terve. Ha nincs jelen életünkben Krisztus megváltó szeretete, akkor minden egyéb jellemvonás – még az erényes jellemvonások és a példásan jó cselekedetek is – elégtelennek bizonyul a szabaduláshoz és az örömhöz” (Christ and the New Covenant [1997], 336–37).
Moróni 7:48. Imádkozzatok „szívetek minden erejével”
A Moróni 7:48 megtanítja nekünk, hogyan jő el a jószívűség ahhoz, aki állandóan, szívének „minden erejével” imádkozik, vagyis mindennél jobban akarja azt. Az ilyen buzgó ima akkor is eredményes lesz, ha az ember másvalamiért imádkozik. Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) tanított róla, milyen hatással van családjainkra a buzgó imánk: „Családunk körében gyermekeink megtanulják, hogyan beszélgessenek Mennyei Atyánkkal, mert hallják, amint szüleik imádkoznak. Hamarosan meglátják, mennyire szívből jövők és őszinték az imáink. Ha sietünk ima közben, vagy hajlunk rá, hogy ez gondolattalan rítussá váljon, azt is látni fogják. Jobban tesszük, ha a családunkban és személyesen megfogadjuk Moróni kérését: »Imádkozzatok tehát, szeretett testvéreim, szívetek minden erejével az Atyához« (Moróni 7:48)” (“Pray Always,” Ensign, Oct. 1981, 4).
Kép
Imában térdelő család
Elgondolkodtató kérdések
Milyen ismérveket nevez meg Moróni 7, ami segít nekünk eldönteni, hogy mi jó és mi gonosz?
Miért a jószívűség „a legnagyobb” minden ajándék között? (Moróni 7:46)
Milyen különbséget eredményez a hozzáállásod és a szándékaid, amikor másokért végzel szolgálatot?
Javasolt feladatok
A Moróni 7:45-ben felsorolt tulajdonságok, valamint a Moróni 7:48-ban Mormon által leírt kérés alapján írj egy rövid bekezdést arról, mit tehetsz azért, hogy jószívűbb legyél az életedben!