Felsőfokú hitoktatás
47. fejezet: 4 Nefi

47. fejezet

4 Nefi

Bevezetés

Negyedik Nefi a Jézus Krisztus amarikai látogatása utáni majdnem 200 évnyi egység és összhang időszakát fedi le. Az emberek mind „megtértek az Úrhoz” (4 Nefi 1:2), és ez olyan társadalmat eredményezett, amelyről minden korban álmodtak az emberek. Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt mondta, hogy Krisztus látogatását követően „fenséges tanításai és nemesítő lelke minden idők legboldogabbikát hozta el, egy olyan időszakot, amelyben »nem voltak közöttük viszálykodások és szóváltások, és az emberek mind igazságosan bántak egymással. És minden dolog közös volt közöttük, nem volt gazdag vagy szegény, szolga vagy szabad, hanem mindannyian szabadokká lettek, és részesei a mennyei ajándéknak« [4 Nefi 1:2–3]. Ilyen áldott körülmények tudomásom szerint csak egyetlen más alkalommal jöttek létre – Énók városában, ahol »egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben laktak; és nem volt közöttük szegény« [Mózes 7:18]” (in Conference Report, Apr. 1996, 40; vagy Ensign, May 1996, 30).

Tragikus módon a 4 Nefi második fele felfedi, hogy az igazlelkű és boldog nép hogyan engedte életébe férkőzni a kevélységet és a hitehagyást, amely végül társadalmuk pusztulásához vezetett. Ezt a szentíráskönyvet tanulmányozva próbáld meg megérteni, mi vezetett a nefita társadalom boldogságához, illetve mi vezetett társadalmuk nyomorúságához és pusztulásához!

Szövegmagyarázat

4 Nefi 1:2. „Az emberek mind… megtértek az Úrhoz”

  • Marion G. Romney elnök (1897–1988) az Első Elnökségből a következő meglátást tette az igaz megtérés jelentéséről:

    „A Webster [szótár] azt mondja a »megtér« ige jelentéséről: »valamilyen hitről vagy útról másikra tér«. »A megtérés lelki és erkölcsi változás.« […] Amikor a szentírások azt mondják valakire, hogy »megtért«, akkor az illető általában nem csupán elméletben fogadta el Jézust és tanításait, hanem motiváló, Jézusba és evangéliumába vetett hit van benne – olyan hit, amely átalakít és valós változást visz véghez az élet értelmének szemlélete és az Isten iránti elkötelezttség vonatkozásában – mind érdeklődés, mind gondolkozásmód, mind viselkedés terén. […]

    Aki teljes mértékben megtért, abban elhaltak a Jézus Krisztus evangéliumával ellentétes dolgokra irányuló vágyak, és Isten szeretete, valamint a parancsolatainak betartására irányuló rendíthetetlen elkötelezettség lép azok helyére. […]

    Ebből kitűnik, hogy az egyháztagság és a megtérés nem feltétlenül rokon értelmű. Megtértnek lenni… és bizonysággal rendelkezni sem feltétlenül ugyanaz. A bizonyság akkor jő, amikor a Szentlélek tanúbizonyságot tesz az igazságról annak, aki őszintén törekszik rá. A megindító bizonyság életre kelti a hitet, vagyis bűnbánatot és a parancsolatok iránti engedelmességet gerjeszt. A megtérés másfelől ennek a bűnbánatnak és engedelmességnek a gyümölcse, avagy jutalma” (in Conference Report, Oct. 1963, 23–24).

4 Nefi 1:2. „Nem voltak közöttük viszálykodások és szóváltások”

  • Az Úr ezt nyilatkoztatta ki arról, hogy miként bánjanak egymással az egyház tagjai: törekedjen „minden ember arra…, ami felebarátja javára van”, és tegyen minden dolgot „egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel” (T&Sz 82:19).

  • Mire lenne szükség ma egy olyan társadalom felépítéséhez, amelyben nincsenek viszálykodások vagy szóváltások? Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) tanított róla, hogyan érhető el ez a cél:

    „Először is, meg kell szabadulnunk a lelket megmételyező, a szívet összezsugorító és az elmét elsötétítő önzés egyéni hajlamától. […]

    Másodszor, teljes mértékben együtt kell működnünk egymással, és a többiekkel összhangban kell dolgoznunk. […]

    Harmadszor, az oltárra kell tennünk és fel kell áldoznunk mindazt, amit az Úr megkövetel. Azzal kezdjük, hogy »megtört szívet és töredelmes lelket« [3 Nefi 9:20] ajánlunk fel neki” (in Conference Report, Apr. 1978, 123; vagy Ensign, May 1978, 81).

4 Nefi 1:2. „Az emberek mind igazságosan bántak egymással”

  • Sheldon F. Child elder a Hetvenektől kifejtette, mit jelent „igazságosan” bánni egymással, amikor a következőket mondta a tisztességről és a feddhetetlenségről:

    „Amikor azt mondjuk, hogy meg fogunk tenni valamit, meg is tesszük.

    Amikor kötelezettséget vállalunk, betartjuk.

    Amikor elhívást kapunk, betöltjük.

    Amikor kölcsönveszünk valamit, visszaadjuk.

    Amikor pénzügyi kötelezettségünk van, fizetjük.

    Amikor egyezséget kötünk, megtartjuk” (in Conference Report, Apr. 1997, 39; vagy Ensign, May 1997, 29).

  • N. Eldon Tanner elnök (1898–1982) az Első Elnökségből a következőkkel szemléltette annak fontosságát, hogy igazságosan bánjunk másokkal:

    „Nemrég odajött hozzám egy fiatalember és azt mondta: »Megegyeztem valakivel, amiben vállaltam, hogy évente kifizetek egy bizonyos összeget. Hátralékom van [nem érem utol magam a fizetések teljesítésében], és nem tudom fizetni ezeket az összegeket, vagy ha fizetem, akkor elveszítem az otthonomat. Mit tegyek?«

    Ránéztem és azt mondtam: »Teljesítsd a megállapodásotokat!«

    »Akkor is, ha az otthonomba kerül?«

    Az feleltem: »Nem az otthonodról beszélek. A megállapodásotokról beszélek; és szerintem a feleséged szívesebben vesz egy olyan férjet, aki betartja a szavát…, még ha bérelnie is kell a házat, ahol lakik, mintsem tartja meg otthonát egy olyan férjjel, aki nem tartja be a szövetségeit és a fogadalmait” (in Conference Report, Oct. 1966, 99).

4 Nefi 1:3. „Minden dolog közös volt közöttük”

  • A nefita népet többek között az különböztette meg a többitől, hogy „minden dolog közös volt közöttük” (4 Nefi 1:3). Marion G. Romney elnök leírta, mit jelent ez a kifejezés és hogyan működött ez a dolog:

    „Ez az eljárás [az egyesült rend] meghagyta minden ember magántulajdonhoz és tulajdonának kezeléséhez való jogát. […] Mindenkinek meg volt a része, amelytől saját belátása szerint megválhatott, amelyet megtarthatott és működtethetett, és minden más szempontból is sajátjaként kezelhetett. […]

    Az egyháznak felajánlotta az általa megtermelt többletet, amelyre családja szükségletei és igényei kielégítéséhez már nem volt szüksége. Ez a többlet vagy felesleg a tárházba került, ebből adtak másoknak sáfárságokat, illetve gondoskodtak a szegények szükségleteiről” (in Conference Report, Apr. 1977, 119; vagy Ensign, May 1977, 93).

    Romney elnök azt is elmagyarázta, mi késztet egy népet arra, hogy így éljenek: „Amikor elérjük »Krisztus tiszta szeretetének« állapotát, a vágyunk, hogy egymást szolgáljuk, elér egy olyan pontig, hogy teljes mértékben a felajánlás törvénye szerint fogunk élni. A felajánlás törvénye szerinti élet felemeli a szegényeket és alázatossá teszi a gazdagokat. Ennek során mindketten megszentelődnek. A szegények kiszabadulnak az ínség fogságából és megalázó korlátai közül, és szabad emberekként fizikailag és lelkileg is elérhetik mindazt, amire képesek. A gazdagok pedig a felajánlás által és azzal, hogy adnak többletükből a szegények javára, nem kényszerűségből, hanem készségesen, saját szabad akaratuk megnyilvánulásaként, embertársaik iránt jószívűségről tesznek bizonyságot, amelyet Mormon úgy jellemzett, mint »Krisztus tiszta szeretete« (Moróni 7:47). Ez mind az adakozót, mind az elfogadót elviszi arra a közös helyre, ahol találkozhatnak Isten Lelkével” (in Conference Report, Oct. 1981, 132–33; vagy Ensign, Nov. 1981, 93).

  • Robert D. Hales elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, hogyan készülünk fel most a felajánlás törvénye szerinti életre: „A tized törvénye felkészít arra, hogy a felajánlás magasabb törvénye szerint éljünk – hogy minden időnket, tehetségünket és erőforrásunkat az Úr munkájának szenteljük. Addig a napig, amíg érvénybe nem lép ez a magasabb törvény, a tized törvénye szerint kell élnünk, vagyis magunktól fel kell ajánlanunk éves jövedelmünk egy tizedét” (lásd Liahóna, 2002. nov. 27.).

4 Nefi 1:5. Csodák „Jézus nevében”

  • Spencer W. Kimball elnök kifejtette, hogy a csodák ma is éppen úgy részei az egyháznak, mint a múltban:

    „Ma is vannak csodák – képzeletünket felülmúlóak! Ha életünk minden csodája feljegyzésre kerülne, nagyon sok könyvtári polcra lenne szükség az ezekből összeállított könyvek elhelyezésére.

    Milyen csodák vannak közöttünk? Mindenfélék – kinyilatkoztatások, látomások, nyelvek, gyógyítások, különleges útmutatás, gonosz lelkek kiűzése. Hol vannak feljegyezve? Egyházi feljegyzéseken, naplókban, napilapok és folyóiratok cikkeiben, valamint sok-sok ember elméjében és emlékezetében” (The Teachings of Spencer W. Kimball, ed. Edward L. Kimball [1982], 499).

4 Nefi 1:13, 15–16. „Az összes nép között nem volt viszálykodás”

  • Russell M. Nelson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából leírta, milyen forrásból ered az a hatalmas békesség, amelyről 4 Nefiben szó van:

    „Személyes békességet akkor érünk el, ha alázatos engedékenységgel valóban szeretjük Istent. Figyeljetek oda jól erre a szentírásra:

    »…nem volt viszálykodás az országban, Isten szeretete miatt, mely az emberek szívében lakozott« (4 Nefi 1:15; kiemelés hozzáadva; lásd még 1:2).

    Isten szeretetére kell tehát törekednünk. Ez az első parancsolat – a hit alapja. Miközben szert teszünk az Isten és Krisztus iránti szeretetre, természetes módon következik ebből a családunk és embertársaink szeretete. Jézus példájának követésére törekszünk. Ő gyógyított. Vigasztalt. Tanított: »Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak« (Máté 5:9; lásd még 3 Nefi 12:9).

    Isten szeretete kiűzi a lélekből a viszály tüzes marása okozta fájdalmat. Ez a gyógyulás személyes fogadalommal kezdődik: »Legyen békesség a földön, és kezdődjön ez velem« (Sy Miller and Jill Jackson, ‘Let There Be Peace on Earth’ [Beverly Hills, Calif.: Jan-Lee Music, 1972]). Ez a törekvés aztán kiterjed a családra és a barátokra, és békét hoz a szomszédságoknak és a nemzeteknek.

    Kerüljétek a viszályt! Törekedjetek jámborságra! Világosítson fel benneteket az örök igazság! Legyetek az Úrhoz hasonlók szeretetben, egységesek Ővele a hitben! Akkor tiétek lesz Isten békessége, »mely minden értelmet felül halad« (Filippibeliek 4:7), hogy megáldjon titeket és nemzedékeken át utódaitokat” (in Conference Report, Apr. 1989, 88; vagy Ensign, May 1989, 71).

4 Nefi 1:15–17. Sioni társadalom

  • Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából leírta, a 4 Nefi 1:15–17 szerint milyen állapotok jellemzik Sion társadalmát. Ma is erre kell törekednünk: „A feltámadott Krisztusnak az Újvilágban való megjelenését követő brilliáns nemzedékekben »nem voltak… viszálykodások és szóváltások [az emberek között], és az emberek mind igazságosan bántak egymással« (4 Nefi 1:2). Negyedik Nefiben feljegyezték: »Bizonyos, hogy nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett« (1:16). Igyekeznünk kellene, hogy újra eljussunk ehhez az állapothoz! Mai kinyilatkoztatás jelenti ki: »Sionnak gyarapodnia kell szépségben és szentségben« (T&Sz 82:14)” (in Conference Report, Oct. 1986, 28; vagy Ensign, Nov. 1986, 23). (Az utolsó napi Siont illető további tudnivalókért lásd a 3 Nefi 20:21–22; 21:23–29 szövegmagyarázatát a 330. oldalon.)

    Kép
    Chart of Three Zion Societies

    Három sioni társadalom

    1. Az özönvíz előtti Sion
    (Énók városa)
    Mózes 7:16–19

    Ádám

    (az özönvíz előtti időszak) Énók szolgálata

    Noé

    Ábrahám

    Mózes

    tizenkét apostol

    (az idők dele) Jézus Krisztus személyes szolgálata a zsidók között

    2. A nefita Sion
    (nefita aranykor)
    4 Nefi 1:1–3

    Lehi

    tizenkét nefita tanítvány

    Moróni

    Jézus Krisztus személyes szolgálata a nefiták között

    nefita-lámánita történelem

    Joseph Smith

    (a visszaállítás időszaka) felkészülés Krisztus második eljövetelére

    3. Az utolsó napi Sion
    (az Új Jeruzsálem)
    Mózes 7:60–65

    millennium

    a Szabadító ezer éven át tartó dicső uralkodása

4 Nefi 1:16–17. Nem voltak semmilyen „-iták”

  • Az országban uralkodó egység és béke miatt a Mormon könyve korábban különálló csoportjai, például a lámániták és a nefiták, félretették világi hagyományaikat és legfontosabb tanként tették magukévá azt, hogy ők „egyek…, Krisztus gyermekei, Isten királyságának örökösei” (4 Nefi 1:17). Miközben az evangélium „minden nemzet, nemzetség, nyelv és nép” (Móziás 16:1) között elterjed, a kihívások egyikeként mint egyház azzal szembesülünk, hogy legyünk „egyek”, vagyis legyen egység a tagjaink között. Ez kihívást jelenthet akkor, ha oly sok faj, kultúra és hagyomány találkozik.

  • James E. Faust elnök (1920–2007) az Első Elnökségből azt tanította, hogy a kultúrák, fajok és hagyományok különbözősége ellenére is létrejöhet egység:

    „Megtanultam csodálni, tisztelni és szeretni a különböző fajokból, kultúrákból és nemzetekből származó jó embereket, akiket kiváltságomban állt meglátogatni. Tapasztalatom szerint nincs olyan faj vagy osztály, amely lelkiség és hűség tekintetében bármely másiknál magasabbrendűnek látszik. Lelki értelemben azok az egyének látszanak – fajtól, kultúrától vagy nemzetiségtől függetlenül – nemtörődömnek, akikről a szántóvető példázatában beszélt a Szabadító: »a kik… az élet gondjaitól és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek« [Lukács 8:14]. […]

    Amint a világ egyre több országába bejutunk, egyre gazdagabb kulturális sokszínűség jellemzi az egyházat. Mégis mindenhol eljuthatunk »a hitnek… egységére« [Efézusbeliek 4:13]. Mindegyik csoport különleges ajándékokat és tehetségeket hoz az Úr asztalához. Mindannyian sok értékes dolgot tanulhatunk egymástól. Azonban mindannyiunknak önként törekednünk kell az egységesítő és szabadító szövetségek, szertartások, valamint az Úr Jézus Krisztus evangéliuma tanainak élvezetére.

    A népek, kultúrák és körülmények hatalmas különbözőségei közepette nem felejtjük el, hogy mindenki egyenlő az Úr előtt” (in Conference Report, Apr. 1995, 81–82; vagy Ensign, May 1995, 61–62).

  • Richard G. Scott elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanácsolta még az egyház tagjainak, hogy tegyék félre a Jézus Krisztus tanításaival összeütköző kulturális-, faji vagy egyéb hagyományokat, mert ezek a hagyományok aláássák a boldogság nagyszerű tervét:

    „Mennyei Atyád kijelölte számodra, hogy egy meghatározott rokonságba szüless, amelytől a faj, a kultúra és a szokások örökségét nyerted. Ez a származás gazdag örökséget nyújthat és nagyszerű okot adhat az örvendezésre. Felelős vagy azonban annak eldöntésért, hogy van-e olyan része ennek az örökségnek, amellyel fel kell hagynod azért, mert az Úr boldogságterve ellen dolgozik. […]

    Bizonyságot teszek arról, hogy el fogod távolítani a boldogság akadályait és nagyobb békességre lelsz akkor, ha elsősorban Jézus Krisztus egyházában való tagságodhoz vagy hű, és az Ő tanításaira alapozod az életed. Ahol a családi vagy nemzeti hagyományok vagy szokások összeütközésbe kerülnek Isten tanításaival, tedd félre azokat! Ahol a hagyományok vagy a szokások összhangban vannak az Ő tanításaival, kultúrád és örökséged megőrzése végett tartsd becsben és kövesd ezeket! Van egy olyan örökség, amelyen soha nem kell változtatnod. Ez annak öröksége, hogy Mennyei Atyánk leánya vagy fia vagy. Irányítsa életedet ennek öröksége, és akkor boldog leszel!” (lásd Liahóna, 1998. júl. 97–99.).

4 Nefi 1:20. „Kezdtek ismét lámániták lenni”

  • A hamislelkűség megosztottságot okoz. A következő szövegmagyarázat arra emlékeztet, hogy kevélységgel kezdődik minden ilyen megosztottság, és ezért volt az, hogy egyesek „lázadoztak az egyház ellen, és felvették magukra a lámánita nevet” (4 Nefi 1:20). „Miért számít, hogy miként neveznek egy népet? Miért fontos nekik az, hogy lámánitáknak nevezzék őket? Vajon miért dönt úgy egy bizonyos csoport, hogy hátat fordít az egység mindent felülmúló áldásinak azért, hogy ilyen vagy olyan néven neveztessenek? A válasz egyszerű: kevélyek. Mások akarnak lenni. Elismertségre vágynak. Félnek tőle, hogy nem veszik észre őket. Közfigyelemre áhítoznak. Az igazlelkűek nem érzik szükségét a figyelemnek, és nem vágyják a dicséretet, nem igénylik az elismertséget. A kevélyek azonban jogaikat követelik, még akkor is, ha nincs igazuk. A kevélyek úgy érzik, hogy saját módjukon kell végezniük a dolgaikat, még akkor is, ha az rossz. A kevélyek kitartanak amellett, hogy saját útjukat kell járniuk, még akkor is, ha az út tágas, széles és pusztulásba visz” (Joseph Fielding McConkie, Robert L. Millet, and Brent L. Top, Doctrinal Commentary on the Book of Mormon, 4 vols. [1987–92], 4:204–5).

    Kép
    Összeesküvő lámániták

    Jerry Thompson, © IRI

4 Nefi 1:24. „Kevélységükben felemelkedvén”

4 Nefi 1:36. „Igazán hittek Krisztusban”

  • Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket mondta azokról a jellemzőkről, amelyek meghatározzák, kik hisznek igazán a Szabadítóban:

    „Az igaz hívőknek nyugvóponton vannak a Krisztusról alkotott nézeteik. Gyengeségeik ellenére lelkiségük a Szabadítóra összpontosít, tehát minden mást ennek becses látószögéből néznek.

    Az igaz hívők örömmel végzik el kötelességeiket a királyságban. Ezek a kötelességek általában mérhetők és nyíltak. Ide tartozik az, hogy érdemesen vesznek az úrvacsorából, krisztusi szolgálatot nyújtanak, tanulmányozzák a szentírásokat, imádkoznak, böjtölnek, szertartásokban részesülnek, eleget tesznek a családi kötelezettségeiknek, tizedet és felajánlásokat fizetnek. […]

    Az igaz hívők alázatosak. Szelídek és alázatos szívűek [lásd Moróni 7:43]. […] Nem könnyű megsérteni őket. Nem állnak ellen a tanácsnak. […]

    Az igaz hívők készek azt tenni, amit Krisztus akar. […] Mi vajon készen állunk rá, hogy az Úr további fejlődést hozó élményekbe vezessen minket? Vagy inkább visszarettenünk? A lelket kitágító dolgok elkerülhetetlenül nyújtózkodással járnak.

    Az igaz hívőkben kiegyensúlyozott megelégedettség van. Megtalálják az egyensúly állapotát aközött, hogy túlságosan elégedettek legyenek, vagy hogy fontosabb szerepre vágyjanak. […]

    Az igaz hivők őszintén imádkoznak. Imáik szívből jönnek. […] Az igaz hívők imái, legalábbis időnként, sugalmazottak.

    Az igaz hívők helyesen viselkednek, és megfelelő okokból viselkednek így. Oly biztos az Úrral való kapcsolatuk, hogy akkor is folytatódik a jóságuk, amikor senki nem figyeli őket. […]

    Az igaz hívők örvendeznek mások sikerében. […] Nem versenytársakként tekintenek a munkatársaikra.

    Az igaz hívők tudják, hogy a feledés részét képezi a megbocsátásnak. Az Úr példáját követik: »Nem emlékszem [bűneikre] többé« (T&Sz 58:42). […]

    Az igaz hívők bűn tekintetében ártatlanok, azonban nem naívak. Kedvesek, de pártatlanok. Szeretik az embertársaikat. […]

    Az igaz hívők boldogok. Akik igazán hisznek Krisztusban, azok nem járnak siránkozó ábrázattal, inkább fegyelmezett lelkesedés van bennük az igazlelkű cselekedetek iránt. Komolyan veszik az életüket, ugyanakkor vidámak” (“True Believers,” New Era, Apr., 1994, 20–24).

4 Nefi 1:38–39. „Azt tanították gyermekeiknek, hogy ne higgyenek”

  • Russell M. Nelson elder azt tanácsolta a szülőknek, hogy kerüljék a sarkító, illetve olyan besorolásokat, amelyek miatt előítéletek alakulhatnak ki gyermekeik szívében:

    „Amikor a nefiták valóban igazlelkűek voltak, eltűntek közülük a szélsőséges megkülönböztetések. »Nem volt viszálykodás az országban, Isten szeretete miatt, mely az emberek szívében lakozott«. […]

    A történet folytatása azonban sajnos nem ilyen vidám. A kellemes körülmények csak addig tartottak, amíg fel nem lázadt a nép egy kis része, és magukra nem vették a lámánita nevet [lásd 4 Nefi 1:20], régi előítéleteket ébresztve fel, és újra arra tanítva gyermekeiket, hogy gyűlöljenek, »ahogyan a lámánitáknak is azt tanították kezdettől fogva, hogy utálják Nefi gyermekeit« [4 Nefi 1:39]. Így hát elölről kezdődött a szétválás folyamata.

    Remélem, hogy mi megtanuljuk ezt a fontos leckét, és a személyes szótárunkból kitöröljük az elkülönítő megnevezéseket. Pál apostol azt tanította, hogy »nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban« [Galátziabeliek 3:28; lásd még Kolossébeliek 3:11].

    Szabadítónk »mindenkit hív, hogy jöjjön hozzá és részesüljön a jóságából; és senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt; …mindegyik egyforma Istennek« [2 Nefi 26:33]” (“A More Excellent Hope,” Ensign, Feb. 1997, 63).

4 Nefi 1:42–46. Titkos eskük és összeesküvések

4 Nefi 1:46. Jézus tanítványait kivéve senki nem volt igazlelkű

  • A 4 Nefi 1:46 elolvasása után az a benyomásunk támadhat, hogy Jézus 12 tanítványa és a három nefita kivételével nem maradt igazlelkű ember a nefiták között. Mormon azonban az Alma 45:13–14-ben fontos tisztázását adta ennek a kérdésnek. E versek szerint akik a Mormon könyve végén „Krisztus békés követőinek” (Moróni 7:3) neveztetnek, szintén Jézus tanítványainak számítanak.

Elgondolkodtató kérdések

  • Miben lenne más az életed, ha ahhoz hasonló társadalomban élnél, amilyenről a 4 Nefi első felében olvashatsz? Hogyan segíthetsz ehhez hasonló összhangot és békességet teremteni a családodban és az otthonodban?

  • A 4 Nefi második felében két olyan csapdába is beleestek az emberek, ami aztán a pusztulásukhoz vezetett. Az első a kevélység csapdája (4 Nefi 1:24–43; lásd még 3 Nefi 6:28–29), a második pedig a titkos összeesküvéseké (4 Nefi 1:42–46; lásd még 3 Nefi 6:28–29). Ez a két csapda aztán Ether könyvében is megjelenik (a kevélység az Ether 11:12–14-ben; a titkos összeesküvések pedig az Ether 13:15-ben). Hogyan kerülheted el azokat a hibákat, amelyeket a nefiták vétettek a béke és a virágzás 200 évének végén?

Javasolt feladatok

  • A 4 Nefi kihangsúlyozza a viszály kerülésének fontosságát. Azonosítsd be, hogy a te életedben milyen forrásokból ered viszálykodás, majd vázod fel annak tervét, mit tehetsz ezeknek az elkerüléséért vagy minimumra csökkentéséért!