Joseph Smith élete és szolgálata

„ Joseph Smith, az Úr prófétája és látnoka, – egyedül Jézust kivéve – többet tett az emberek megszabadulásáért e világon, mint bárki más, aki valaha is élt azon” (T&Sz 135:3). Ez a megdöbbentő kijelentés egy olyan emberről szól, akit Isten 14 éves korában hívott el, és csak 38 éves koráig élt. Joseph Smith 1805 decemberében Vermontban történt születése és 1844 júniusában Illinois-ban bekövetkezett tragikus halála között csodálatos dolgok történtek. Az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus, megjelentek előtte, és többet tanítottak neki Isten természetéről, mint amennyiről az embereknek évszázadokon keresztül tudomásuk volt. Ősi próféták és apostolok szent papsági hatalmat adományoztak Josephnek, és ezzel Isten egy új, felhatalmazott tanújává tették ebben az utolsó adományozási korszakban. Egy semmivel sem összehasonlítható tudás és tan áradata nyilatkoztatott ki a próféta által, beleértve a Mormon könyvét, a Tan és a Szövetségeket és a Nagyértékű gyöngyöt. Rajta keresztül az Úr igaz egyházát újra megszervezték a földön.

Napjainkban az a munka, amely Joseph Smithszel kezdődött, az egész világon előrehalad. Joseph Smith prófétáról Wilford Woodruff elnök így tett bizonyságot: „Isten prófétája volt, és lefektette a legnagyszerűbb munkának és adományozási korszaknak az alapjait, amely valaha létezett a földön.”¹

Származás és gyermekkor

Joseph Smith hat nemzedékre visszamenően amerikai volt, ősei az 1600-as években vándoroltak Angliából Amerikába. A próféta ősei azokat a jellemvonásokat mintázták meg, amelyeket gyakran az amerikaiak korai nemzedékeihez társítunk: hittek Isten irányító gondviselésében, erős munkamorállal rendelkeztek, és szorgalmasan szolgálták családjukat és az országukat.

Joseph Smith szülei, id. Joseph Smith és Lucy Mack Smith, 1796-ban házasodtak össze Vermont állam Tunbridge városában. Keményen dolgozó és Istent szerető pár voltak, akik házaséletüket kedvező anyagi körülmények között kezdték. Sajnos id. Joseph Smith elveszítette az első családi birtokát, és az azt követő években számos pénzügyi kudarcot szenvedett. A Smith család többször kényszerült költözni, miközben édesapjuk Új-Anglia erdős dombjain próbálta mezőgazdasági munkával megkeresni a kenyerét, elszegődött mások farmjára, kereskedést nyitott vagy iskolában tanított.

Ifj. Joseph Smith 1805. december 23-án született Vermont állam Sharon városában; a tizenegy gyermek közül ő volt az ötödik. Édesapja után nevezték el. A Smith család gyermekei születési sorrendben: névtelen fiú (kis idővel a születése után meghalt), Alvin, Hyrum, Sophronia, Joseph, Samuel, Ephraim (kevesebb mint két hetet élt), William, Katharine, Don Carlos és Lucy.²

A próféta rendkívüli jellemének tanújelei már korai éveiben előtűntek. A Smith család New Hampshire állam West Lebanon városában élt, amikor egy halálos tífuszjárvány támadta meg a közösséget, többek között a Smith gyermekeket is. Míg a többi gyermek szövődmények nélkül felgyógyult, Joseph, aki akkor körülbelül hét éves volt, súlyos fertőzést kapott a bal lábán. Dr. Nathan Smith, a New Hampshire állambeli Hanover melletti Dartmouth Orvosi Egyetemről, beleegyezett, hogy elvégez egy új orvosi beavatkozást, amellyel megpróbálja megmenteni a fiú lábát. Ahogy dr. Smith és a kollégái nekiláttak a műtéti előkészületeknek, Joseph megkérte édesanyját, hogy hagyja el a szobát, hogy ne kelljen végignéznie, ahogy szenved. Visszautasítva a fájdalomcsillapítóként felajánlott alkoholt, és édesapjának megnyugtató ölelésére bízva magát, Joseph bátran tűrte, ahogy a sebész belevágott a bal lábának csontjába, és kivágott belőle egy részt. A műtét sikeres volt, bár Joseph a rákövetkező néhány évben mankóval közlekedett, és élete hátralevő részében alig feltűnő bicegéssel járt.

1816-ban, miután ismételten odalett a gabonájuk, id. Joseph Smith Vermont állam Norwich városából átköltöztette a családját a New York állambeli Palmyrába, azt remélvén, hogy ott majd jobban fognak boldogulni. „Szegényes körülményeink miatt – emlékszik vissza a próféta a későbbi évek folyamán – keményen kellett dolgoznunk, hogy eltartsuk ezt a nagy családot…, és mivel ez megkívánta mindenkitől, aki képes volt rá, hogy a család fenntartása érdekében erőfeszítéseket tegyen, ezért nem volt lehetőségünk a tanulásra. Elég legyen annyit mondanom, hogy éppen csak megtanultam az olvasás, az írás és a számtan alapvető szabályait”³.

Az első látomás

Joseph Smith ezt írta a korai neveltetéséről: „Jó szüleim voltak, akik mindent megtettek, hogy a keresztény vallást megtanítsák nekem”⁴. Ám sok más keresztényhez hasonlóan, Joseph szülei felismerték, hogy a Jézus és az Ő apostolai által tanított evangéliumi tantételek közül sok hiányzott koruk egyházaiból. 1820-ban Palmyra környékén a különböző keresztény felekezetek megpróbálták megnyerni maguknak a megtérteket. Joseph édesanyja, két fivére és legidősebb nővére csatlakoztak a presbiteriánus egyházhoz, de Joseph édesapjával és Alvin bátyjával tartózkodott ettől. Bár csak kisfiú volt, Joseph mélyen aggódott az Isten előtti helyzete, valamint a különböző vallásos csoportok közötti zűrzavar miatt.

Szentírás-tanulmányozása közben a tizennégy éves Josephre mély benyomást tett Jakab apostol könyvének egy része: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki” (Jakab 1:5). Az Úrtól kapott ígérettől inspirálva, 1820-ban egy tavaszi napon Joseph kiment a házuk közelében fekvő erdőbe, hogy imádkozzon. Térdre ereszkedve kitárta Isten előtt szíve kívánságait. A sötétség erői azonnal a hatalmukba kerítették, amelyek teljesen úrrá lettek rajta, és olyan félelmet keltettek benne, hogy azt hitte, elpusztul. Majd a buzgó imájára való válaszként a mennyek megnyíltak, és kiszabadult láthatatlan ellensége karjából. Egy a napnál is ragyogóbb fényoszlopban két Személyt pillantott meg maga fölött a levegőben állva. Egyikőjük megszólalt, és a kisfiút nevén szólítva ezt mondta: „Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!” (Joseph Smith—History 1:17).

Ebben a dicsőséges megnyilatkozásban az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus, megjelentek személyesen az ifjú Josephnek. Joseph beszélgetett a Szabadítóval, aki megmondta neki, hogy ne csatlakozzék egyik egyházhoz sem, mert „mind tévednek” és „minden hitvallásuk utálatos az ő szemében; …az emberek parancsolatait pedig tanokként tanítják, kiknél megvan az isteniség látszata, ám annak hatalmát megtagadják” (Joseph Smith története 1:19). Josephnek azt is megígérték, „hogy az evangélium teljessége valamikor a jövőben tudatva lesz [vele]”⁵ Több évszázados sötétség után Isten szava, valamint az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus valósága ezen az ifjú és tiszta edényen keresztül nyilatkoztatott ki a világnak.

Moróni látogatásai

Három év telt el, miközben Joseph Smith kijelentését, miszerint látta Istent, közösségében az emberek megvetéssel és gúnyolódással fogadták. Az ifjú próféta, aki mostanra már 17 éves lett, azon tűnődött, vajon mi vár rá. 1823. szeptember 21-ének estéjén komolyan imádkozott irányításért és fiatalkori „bűn[ei] és balgaság[ai]” bocsánatáért (Joseph Smith története 1:29). Válaszként imájára fény töltötte be a padláson található hálószobáját, és egy Moróni nevezetű mennyei hírnök jelent meg. „Magáról kijelentette, hogy Isten egy angyala – emlékszik vissza Joseph –, akit azzal az örömhírrel küldtek, hogy Istennek az ősi Izraellel kötött szövetsége nemsokára beteljesedik; hogy a Messiás második eljövetelének az előkészületi munkái hamarosan megkezdődnek; hogy közel van az idő, amikor az evangéliumot annak teljességében fogják minden nemzetnek nagy hatalommal prédikálni, hogy egy népet felkészítsenek a millenniumi uralkodásra. Közölte velem, hogy eszközként lettem kiválasztva Isten kezében, hogy véghezvigyem a céljait ebben a dicsőséges adományozási korszakban”⁶.

Moróni azt is elmondta Josephnek, hogy egy közeli dombon ősi feljegyzések egy gyűjteménye van elásva, amelyeket ősi próféták véstek aranylemezekre. Ez a szent feljegyzés egy olyan népről szól, akiket Isten Jézus születése előtt 600 évvel vezetett ki Jeruzsálemből a nyugati féltekére. Moróni volt ezek között az embereket között a legutolsó próféta, és ő ásta el a feljegyzést, amelyről Isten azt ígérte, hogy az utolsó napokban előhozza. Joseph Smithnek kellett ezt a szent művet angolra lefordítania.

A következő négy évben Josephnek minden szeptember 22-én találkoznia kellett Morónival a dombnál, hogy további tudást és utasítást kapjon. Az ősi feljegyzés lefordításához szüksége volt ezekre az előkészítő és személyiséget kifinomító évekre. Fel kellett nőnie ahhoz a feladathoz, hogy előhozzon egy olyan művet, amelynek célja az volt, hogy meggyőzzön „zsidót és nemzsidót arról, hogy Jézus a Krisztus, az Örökkévaló Isten, aki minden nemzetnek kinyilatkoztatja magát” (a Mormon könyve címoldala).

Isten királyságának megalapítása a földön

Elkezdődik a Mormon könyve fordítása

Míg arra várt, hogy megkaphassa az aranylemezeket, Joseph Smith segített gondoskodni a családja fizikai szükségleteiről. 1825-ben Pennsylvania állam Harmony városába ment, hogy Josiah Stowellnek dolgozzon. Isaac és Elizabeth Hale családjánál volt elszállásolva, és ott találkozott leányukkal, Emmával, aki egy magas, barna hajú tanítónő volt. 1827. január 18-án Joseph és Emma egybekelt New York állam South Bainbridge városában. Bár a házasságukat gyermekek halála, pénzügyi nehézségek és Joseph feladatainak végrehajtása miatti gyakori távolmaradásai próbára tették, Joseph és Emma mindig is mélyen szerették egymást.

Végül 1827. szeptember 22-én, négy évvel azután, hogy először megpillantotta a lemezeket, Joseph gondjaira bízták őket. Amint azonban a lemezek az ő kezébe kerültek, a helyi csőcselék újra és újra fáradhatatlan erőfeszítéseket tett arra, hogy ellopják őket. Ahhoz, hogy elkerüljék ezt az üldöztetést, Joseph és Emma 1827 decemberében visszatért Harmonyba, ahol Emma szülei éltek. Miután ott letelepedtek, Joseph nekilátott a lemezek lefordításához.

1828 elején Martin Harris, egy Palmyrában élő vagyonos farmer, bizonyságot kapott az Úr utolsó napi munkájáról, és elutazott Harmonyba, hogy segítsen Josephnek a fordításban. Az év júniusára Joseph fordítói munkájából 116 oldalnyi kézirat született. Martin többször engedélyt kért a prófétától, hogy hadd vigye haza a kéziratot Palmyrába, hogy megmutathassa őket a családja bizonyos tagjainak. A próféta megkérte az Urat, de nemleges választ kapott. Ezután még kétszer megkérdezte az Urat, mire Martinnak megengedték, hogy elvigye a kéziratot. Mialatt a kézirat Palmyrában volt, elveszett, és soha nem került elő. Az Úr egy időre visszavette az Urimot és Tummimot, valamint a lemezeket a prófétától, aminek következtében ő megalázkodott és megbánta bűnét. Az Úrtól kapott kinyilatkoztatásban Joseph megtanulta, hogy mindig jobban félje Istent, mint az embereket (lásd T&Sz 3). Ezek után, bár még csak 22 éves volt, életét az jellemezte, hogy teljes odaadással követte az Úr minden parancsát.

1829. április 5-én egy Josephnél fiatalabb tanító, Oliver Cowdery jött el Joseph otthonába Harmonyba. Imára kapott válaszként bizonyságot nyert a próféta munkájának igazságáról. Két nappal később a fordítás munkája újra elkezdődött; Joseph diktált, Oliver pedig írta.

Isten papságának visszaállítása

Miközben Joseph és Oliver a Mormon könyve fordításán munkálkodtak, egy beszámolót olvastak a Szabadító látogatásáról az ősi nefiták között. Ez arra késztette őket, hogy az Úr irányítását kérjék a kereszteléssel kapcsolatban. Május 15-én lementek imádkozni a Susquehanna folyó partjára, amely közel volt Joseph otthonához Harmonyban. Meglepetésükre egy mennyei lény látogatta meg őket, aki kijelentette magáról, hogy ő Keresztelő János. Rájuk ruházta az ároni papságot, és utasította őket, hogy kereszteljék meg és rendeljék el egymást. Később, Keresztelő János ígéretének megfelelően, Péter, Jakab és János, az ősi apostolok, szintén megjelentek Josephnek és Olivernek, és nekik adományozták a melkisédeki papságot, majd apostolokká rendelték el őket.

E látogatásokat megelőzően Joseph és Oliver tudással és hittel rendelkeztek. A mennyei hírnökök megjelenései után azonban már felhatalmazásuk is volt – Isten papsági hatalma és felhatalmazása, amely szükséges volt egyháza megalapításához és a szabadulás szertartásainak elvégzéséhez.

A Mormon könyve kiadása és az egyház megszervezése

1829 áprilisában és májusában a próféta fordítói munkáját a Harmonyban lévő otthonában egyre gyakrabban megszakították az üldöztetések. Emiatt Joseph és Oliver átmenetileg átköltözött New York állam Fayette járásába, hogy a fordítást id. Peter Whitmer házában fejezzék be. A fordítás júniusban lett kész, kevesebb mint három hónappal azután, hogy Oliver Joseph írnokaként kezdett dolgozni. Augusztusra Joseph szerződést kötött Egbert B. Grandin könyvkiadóval Palmyrában a kötet kinyomtatására. Martin Harris jelzálogot vett fel a farmjára, hogy biztosítsa Mr. Grandint a nyomtatási költségek kifizetése felől, és később farmjának 63 hektárját el is adta, hogy kifizesse a jelzálogot. 1830. március 26-án a Mormon könyvét már meg lehetett vásárolni Grandin könyvesboltjában.

1830. április 6-án, csak tizenegy nappal a Mormon könyve megjelenésének nyilvánosságra hozatalát követően, egy körülbelül 60 emberből álló társaság gyűlt össze id. Peter Whitem faházában a New York állambeli Fayette-ben. Itt Joseph Smith hivatalosan megszervezte az egyházat, amelyet később egy kinyilatkoztatás alapján Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának neveztek el (lásd T&Sz 115:4). Örömteli alkalom volt ez, a Lélek bőséges kiáradásával. Úrvacsorát osztottak, a hívők megkeresztelkedtek, a Szentlélek ajándékát adományozták, a férfiakat pedig elrendelték a papságba. Az összejövetel alatt kapott kinyilatkoztatásban az Úr Joseph Smitht jelölte ki az egyház vezetőjének: „látnoknak, fordítónak, prófétának, Jézus Krisztus apostolának, az egyház elderének, az Atyaisten akarata és a ti Uratok, Jézus Krisztus kegyelme által” (T&Sz 21:1). Jézus Krisztus egyháza újra megalapíttatott a földön.

Kirtland, Ohio: Az egyház terjeszkedése

Miközben az egyháztagok lelkesen megosztották a megtalált igazságot, a fiatal egyház rohamosan növekedett. Hamarosan gyülekezetek jöttek létre New York állam Fayette, Manchester és Colesville városaiban. 1830 szeptemberében, nem sokkal azután, hogy Joseph és Emma Smith Pennsylvania állam Harmony városából Fayette-be költöztek, az Úr kinyilatkoztatta a prófétának, hogy „menj[enek misszionáriusok] …a lámánitákhoz”, akik Missouri nyugati szélén élnek (T&Sz 28:8). A misszionáriusok útja az Ohio állambeli Kirtlanden vezetett keresztül, ahol találkoztak egy vallásos csoporttal, akik az igazságot keresték, és közülük körülbelül 130-at meg is térítettek, többek között Sidney Rigdont, aki később az Első Elnökség tagja lett. Kirtlandben a szentek száma több százra emelkedett, ahogy az egyháztagok megosztották az evangéliumot a körülöttük élőkkel.

Ahogy az egyház nőtt New Yorkban, úgy nőtt az egyházzal szembeni ellenállás is. 1830 decemberében a próféta kinyilatkoztatást kapott, amely az egyháztagokat arra utasította, hogy „men[jenek] Ohióba” (T&Sz 37:1), amely több mint 400 kilométerre feküdt. A következő néhány hónapban a New York-i szentek nagy többsége eladta a tulajdonait, sok esetben hatalmas veszteséggel, és meghozták azt az áldozatot, amely szükséges volt ahhoz, hogy Ohio állam Kirtland városában gyülekezzenek. Joseph és Emma az elsők között indultak Ohióba, és Kirtlandbe 1831. február 1-je körül érkeztek meg.

A szentek két gyülekezési helye

1831 júniusában, miközben az egyház egyre erősödött Kirtlandben, az Úr megparancsolta a prófétának és más egyházi vezetőknek, hogy utazzanak Missouriba. Itt fogja kinyilatkoztatni nekik „örökség[ük] földjét” (lásd T&Sz 52:3–5, 42–43). 1831 júniusában és júliusában a próféta és a többiek közel 1448 kilométert tettek meg Kirtlandtől Missouri állam Jackson megyéjéig, amely az amerikai gyarmat nyugati peremén helyezkedett el. Röviddel a megérkezését követően a próféta kinyilatkoztatást kapott az Úrtól, amelyben az áll, hogy „Missouri földje [az a föld, amelyet] a szentek összegyűjtésére kijelöltem és felajánlottam. Ez tehát a megígért föld, és Sion városának a helye. […] Íme, a most Independence-nek nevezett hely a központi hely; és a templom helye nyugatra terül el” (T&Sz 57:1–3).

Ősi bibliai próféták jövendöléseinek a beteljesüléseképpen a huszonöt éves Joseph Smith elkezdte lefektetni Sion városának alapjait Amerikában. 1831 augusztusában elnökölt a földterület gyülekezési hellyé szentelésén, és felszentelte a templom helyét. nem sokkal később a próféta visszatért Ohióba, ahol a hithűek egy részét arra biztatta, hogy gyülekezzenek Missouriban. Szentek százai szenvedték el a XIX. századi utazások nehézségeit az amerikai határvidéken, hogy új otthont találjanak maguknak Missouriban.

1831-től 1838-ig az egyháztagok Ohióban és Missouriban éltek. A próféta, a Tizenkettek Kvórumának tagjai és sok egyháztag Kirtlandben élt, míg más egyháztagok Missouriban gyülekeztek, akiket a próféta irányítása alatt papsági vezetőik irányítottak. Az egyházi vezetők levél útján kommunikáltak egymással, és rendszeresen utaztak Kirtland és Missouri között.

Folyamatos kinyilatkoztatás

Míg Kirtland környékén élt, a próféta sok kinyilatkoztatást kapott az Úrtól az evangélium utolsó napi visszaállítását illetően. 1831 novemberében az egyházi vezetők elhatározták, hogy kiadják a kinyilatkoztatások nagy részét a Parancsolatok könyve című gyűjteményben. A könyvet Missouri állam Independence városában akarták kinyomtatni. 1833 júliusában azonban a csőcselék elpusztította a prést és sok kinyomtatott ívet. A könyvnek néhány megmentett példányát kivéve a Parancsolatok könyve soha nem vált elérhetővé az egyház tagsága számára. 1835-ben azok a kinyilatkoztatások, amelyeket a Parancsolatok könyvébe szántak, továbbá több másik kinyilatkozatást a Tan és a szövetségekként adtak ki Kirtlandben.

Míg Kirtland környékén élt, a próféta tovább folytatta munkáját a Joseph Smith Bibliafordításán, azt a munkát, amelyet 1830-ban kezdett el az Úr parancsára. Az évszázadok alatt sok világos és becses dolog elveszett a Bibliából, és a próféta a Lélek irányítása alatt helyesbítéseket tett a Biblia Jakab király-féle változatának szövegében, hogy visszaállítsa az elveszett információt. Ez a munka fontos evangéliumi igazságok visszaállításához vezetett, beleértve sok olyan kinyilatkoztatást, amely most a Tan és a szövetségekben található. Bár a próféta azt tervezte, hogy kiadja a Biblia átdolgozott változatát, sürgető ügyek, többek között az üldöztetés, megakadályozták abban, hogy még életében kiadja azt teljes egészében.

A Biblia inspirált átdolgozásának részeként kapta meg Joseph Smith azt a kinyilatkoztatást, amely most Mózes könyve néven ismert, valamint Máté 24-nek az inspirált fordítását, amelyet most Joseph Smith – Máténak neveznek. 1835-ben a próféta nekilátott Ábrahám könyvének ősi egyiptomi papiruszokról való lefordításának, amelyeket az egyház korábban megvásárolt. Mindezek a fordítások később a Nagyértékű gyöngy részévé váltak.

A próféta Kirtlandben kapott kinyilatkoztatásai között voltak azok is, amelyek az egyház általános kormányzását előírták. Az Úr irányítása alatt Joseph Smith megszervezte az Első Elnökséget 1832-ben⁷. A Tizenkét Apostol Kvórumát és a Hetvenek Kvórumát 1835-ben. 1834-ben megszerveztek egy cöveket Kirtlandben. Ez alatt az időszak alatt megalapította az ároni és a melkisédeki papsági kvórumokat, hogy azok a helyi egyháztagok szükségleteit szolgálják.

Az első templom ebben az adományozási korszakban

A visszaállítás egyik legfontosabb részeként az Úr kinyilatkoztatta Joseph Smithnek a szent templomok szükségességét. 1832 decemberében az Úr megparancsolta a szenteknek, hogy kezdjék el építeni a templomot Ohio állam Kirtland városában. Jóllehet sok egyháztagnak nem volt megfelelő lakóhelye, munkája és élelme, lelkesen teljesítették az Úr parancsát, a próféta pedig velük együtt dolgozott.

1836. március 27-én Joseph Smith a Lélek pünkösdi kiáradása mellett szentelte fel a templomot. Egy héttel később, 1836. április 3-án, a vallástörténelem néhány legjelentősebb eseményére került sor. Az Úr Jézus Krisztus megjelent Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek a templomban, és kijelentette: „elfogadtam ezt a házat, és nevem itt lesz; és én ki fogom nyilvánítani magamat népemnek, irgalommal, ebben a házban” (T&Sz 110:7). Az Ószövetség adományozási korszakainak három hírnöke – Mózes, Éliás és Illés – szintén megjelent. A földön régen elveszett papsági kulcsokat és felhatalmazást állítottak vissza. Joseph Smith prófétának most már felhatalmazása volt Izrael összegyűjtésére a föld négy sarkából, és a családok időre és az egész örökkévalóságra való összepecsételésére. (Lásd T&Sz 110:11–16.) A papsági kulcsoknak ez a visszaállítása az Úr módszerét követte, a prófétának „sort sorra, előírást előírásra adva; itt egy kicsit és ott egy kicsit” (T&Sz 128:21), míg Jézus Krisztus evangéliumának teljessége vissza nem állíttatott a földre.

Az örökkévaló evangélium prédikálása

A próféta szolgálata során az Úr azt parancsolta neki, hogy küldjön el misszionáriusokat, hogy „prédikáljá[k] az evangéliumot minden teremtménynek” (T&Sz 68:8). A próféta maga is érezte ennek a feladatnak a terhét, és sokszor elhagyta otthonát és családját, hogy prédikálja az evangéliumot. Az egyház korai éveiben misszionáriusokat hívtak el arra, hogy az Egyesült Államok és Kanada különböző területein prédikáljanak.

Majd 1837 nyarán a próféta inspirációt kapott arra, hogy eldereket küldjön Angliába. A próféta arra utasította Heber C. Kimballt, a Tizenkettek Kvórumának egyik tagját, hogy vezesse ő a misszináriusok eme kis csoportját ebben a vállalkozásban. Családját majdnem nincstelenül hátrahagyva, Kimball elder abban a hitben távozott, hogy az Úr irányítani fogja. Egy éven belül körülbelül 2 000 ember csatlakozott az egyházhoz Angliában. Joseph Smith ezután a Tizenkettek tagjait küldte Nagy-Britanniába szolgálni 1839-től 1841-ig, és ez a misszió rendkívül sikeres volt. 1841-re több mint 6 000 ember fogadta el az evangéliumot. Sokan közülük Amerikába vándoroltak, és az egyházat erősítették annak rendkívül nehéz időszakaiban.

Kirtland elhagyása

Kirtlandben a szentek majdnem megérkezésük órájától kezdve üldöztetésnek voltak kitéve, de az ellenállás 1837-ben és 1838-ban felerősödött. „Isten királyságával kapcsolatban – mondta a próféta –, az ördög mindig ugyanakkor állítja fel az ő királyságát, hogy Istennel ellenkezzen”⁸ A próféta saját bőrén érezte az ellenségeskedések terhét, mind az egyház külső ellenségeitől, mind pedig azoktól a hitehagyottaktól, akik ellene fordultak. Sok bűncselekménnyel megvádolták igazságtalanul, tucatnyi alaptalan büntetőjogi, illetve polgári peres ügyekben zaklatták a bíróságokon, és arra kényszerült, hogy elbújjon azok elől, akik az életére törtek. Mindennek ellenére hithű és bátor maradt a közel állandó zaklatások és ellenkezések közepette.

Végül Kirtlandben az üldöztetések elviselhetetlenné váltak. 1838 januárjában a próféta és a családja arra kényszerült, hogy elhagyják Kirtlandet, és Missouri állam Far West városában keressenek menedéket. Az év végére a legtöbb szent követte őt Kirt-landből, hátrahagyva otthonaikat és a szeretett templomukat.

A szentek Missouriban

Jackson megyéből való kiűzetés és Sion táborának felvonulása

Miközben a szentek Kirtlandben azon igyekeztek, hogy megerősítsék az egyházat a környéken, sok más egyháztag ugyanezt tette Missouri állam Jackson megyéjében. Az utolsó napi szentek 1831 nyarán kezdtek letelepedni abban a megyében. Két évvel később számuk elére az 1 200-at, vagyis az ottani lakosság egyharmadát.

Ilyen sok szentnek a megérkezése nyugtalanítani kezdte a környék régi telepeseit. A missouribeliek attól féltek, hogy elveszítik a politikai befolyásukat az újonnan érkezettekkel szemben, akiknek túlnyomó része az Egyesült Államok északi részéről származott, és nem támogatták a déliek általt gyakorolt rabszolgatartást. A missouribeliek a különleges utolsó napi szent tanokkal szemben is gyanakvóak lettek – többek között a Mormon könyvébe, az új kinyilatkoztatásba és a Sionban való gyülekezésbe vetett hit miatt –, és azt is zokon vették az utolsó napi szentektől, hogy elsődlegesen maguk között kereskedtek. A csőcselék és a helyi polgárőrség rövidesen elkezdte zaklatni a szenteket, majd 1833 novemberében kiűzték őket Jackson megyéből. A szentek nagy része északra menekült a Missouri folyón át Missouri állam Clay megyéjébe.

Joseph Smitht mély aggodalommal töltötte el a missouri szentek sorsa. 1833 augusztusában a következőket írta Kirtlandből a Missouriban élő egyházi vezetőknek. „Fivérek, ha veletek lennék, aktívan részt vennék a szenvedéseitekben, és bár a test visszariad, a lelkem nem pártolna el tőletek mindhalálig, Isten engem úgy segítsen. Ó, örvendjetek, mert közeledik a megváltásunk. Ó, Isten, mentsd meg fivéreimet Sionban!”⁹

1834 februárjában Joseph Smith egy kinyilatkoztatásban azt az utasítást kapta, hogy vezessen Kirtlandből Missouriba egy hadjáratot, hogy segítséget nyújtsanak a szenvedő szenteknek, és segítsenek nekik visszaszerezni a földjeiket Jackson megyében (lásd T&Sz 103). Az Úr parancsára a próféta csapatot szervezett Missouriba, amelyet Sion táborának neveztek el. 1834 májusában és júniusában ez a csapat, amely végül több mint 200 embert számlált, Ohión, Indianán, Illinois-on és Missourin keresztül haladva vonult nyugat felé. Sok nehézségen mentek keresztül, többek között egy kolerajárvány is kitört közöttük. 1834. június 22-én, amikor a hadjárat Jackson megyéhez ért, a próféta azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy oszlassa fel a tábort. Az Úr azonban megígérte, hogy majd a maga idejében megváltja Siont. (Lásd T&Sz 105:9–14.) Miután Clay megyében megszervezett egy cöveket, amelynek David Whitmer lett az elnöke, a próféta visszatért Ohióba.

Jóllehet Sion tábora nem szerezte vissza a szentek tulajdonait, mégis felbecsülhetetlen tapasztalatot nyújtott az egyház jövőbeli vezetőinek, mert a résztvevők megtanulták a próféta példájából és tanításaiból az igazlelkű vezetés tantételeit. 1835. február 14-én a Sion táborának tagjaival és más egyháztagokkal Kirtlandben tartott összejövetelen a próféta megszervezte a Tizenkét Apostol Kvórumát. Két héttel később megszervezte a Hetvenek Kvórumát is. A Tizenkettek Kvórumának kilenc tagja, és a Hetvenek Kvórumának mindegyik tagja részt vett Sion táborában.

Letelepedés Észak-Missouriban

Az egyháztagok továbbra is nagy számban maradtak Missouri állam Clay megyéjében, mígnem 1836-ban a megye lakosai közölték velük, hogy többé nem tudnak számukra menedéket nyújtani. A szentek elkezdtek Missouri északi részére költözködni, és legtöbbjük Caldwell megyében telepedett le, egy újonnan alapított megyében, amelyet az állam törvényhozó testülete alakított ki, hogy a kiűzött utolsó napi szenteket oda költöztessék. 1838-ban a szentek nagyszámú csoportja csatlakozott hozzájuk, akik arra kényszerültek, hogy elhagyják Kirtlandet. A próféta és a családja márciusban érkezett meg Far Westbe, amely Caldwell megye virágzó utolsó napi szent települése volt, és ott rendezte be az egyház központját. Áprilisban az Úr megparancsolta Joseph Smithnek, hogy építsenek egy templomot Far Westben (lásd T&Sz 115:7–16).

Sajnos a szentek békéje rövid ideig tartott Missouri északi részén. 1838 őszén a csőcselék és a polgárőrség újra zaklatni és támadni kezdte az utolsó napi szenteket. Amikor az egyháztagok visszavágtak és megvédték magukat, Joseph Smitht és az egyház több vezetőjét hazaárulás vádjával letartóztatták. Novemberben bebörtönözték őket, először Independence-ben, majd Richmondban, Missouri államban; december 1-jén pedig a Missouri állambeli Liberty városának börtönébe vitték őket. Azon a télen a próféta és társai embertelen körülmények között voltak fogva tartva. A börtön pincéjébe voltak bezárva – egy sötét, hideg és egészségtelen cellában –, és olyan rossz ételekkel táplálták őket, hogy csak az éhség tudta rávenni őket arra, hogy megegyék azokat. A próféta így jellemezte a saját maga és a szentek helyzetét: „hitünk próbatétele Ábraháméval vetekedett”¹⁰.

1838-39 telén és tavaszán, miközben a próféta börtönben volt, utolsó napi szentek ezreit, velük együtt a próféta saját családját, kiűzték Missouriban lévő otthonaikból. 1839. március 7-én Emma így írt Josephnek Illinois állam Quincy városából: „Csak Isten a megmondhatója elmém gondolatainak és szívem érzéseinek, amikor elhagytuk a házunkat és otthonunkat, és jóformán mindenünket, amink volt, kivéve a kisgyermekeinket, és elhagytam Missouri államot, otthagyván téged abba a magányos cellába zárva”¹¹. Brigham Young és más egyházi vezetők irányítása alatt a szentek keletre vonultak Illinois-ba.

A nauvooi évek

Népének szeretett vezetője

1839 áprilisában a prófétát és társait Liberty börtönéből Missouri állam Gallatin városába szállították. Miközben a foglyokat Gallatinből újra átszállították Missouri Columbia városába, az őrök megengedték nekik, hogy elmeneküljenek igazságtalan fogságukból. Elértek Illinois állam Quincy városába, ahol az egyház nagy része gyülekezett, miután kimenekültek Missouriból. Hamarosan a próféta irányítása alatt a szentek többsége 80 kilométerrel északra kezdett el letelepedni Illinois állam Commerce nevezetű falujában, amely a Mississippi folyó kanyarulatában helyezkedett el. Joseph a Nauvoo nevet adta ennek a városnak, és a rákövetkező években egyháztagok és új megtértek sereglettek Nauvooba az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia területeiről, és így Illinois legnépesebb területévé nőtte ki magát.

Joseph és Emma a folyó mentén telepedett le egy kis faházban, amely Nauvoo korai időszakában a próféta irodájaként is szolgált. Kenyerét mezőgazdasággal kereste, később pedig vegyesboltot tartott fenn. Az egyházi és más polgári feladatai azonban rengeteg idejét elvették, ezért a próféta gyakran csak nagy nehézségek árán tudott gondoskodni családja szükségleteiről. 1841 októberében személyes vagyontárgyai ennyiből álltak: „öreg Charley (egy ló), amit Kirtlandben kapott, két őz, két öreg pulyka és négy fiatalabb, egy öreg tehén, amit Missouriban kapott az egyik testvértől, öreg Őrnagya (egy kutya), … és egy néhány bútordarab”¹².

1843 késő augusztusában a próféta és a családja átköltözött az utca másik felére, egy újonnan felépített kétemeletes házba, amelyet Udvarháznak neveztek. Josephnek és Emmának ekkorra négy életben maradott gyermeke volt. Az évek során hat szeretett gyermeket temettek el, és még egy gyermek fog megszületni Joseph halála után. Joseph és Emma Smith családjának tizenegy gyermeke a következők voltak: Alvin, aki 1828-ban született, és röviddel a születése után meghalt; az ikrek, Thadeus és Louisa, akik 1831-ben születtek, de röviddel a születésük után meghaltak; az örökbefogadott ikrek, Joseph és Julia, akik John és Julia Murdock gyermekei voltak, szintén 1831-ben születtek, és Joseph és Emma befogadta őket, miután Murdock nőtestvér belehalt a szülésbe (a 11 hónapos Joseph 1832-ben meghalt)¹³; III. Joseph 1832-ben született; Frederick 1836-ban született; Alexander 1838-ban született; Don Carlos 1840-ben született, de 14 hónapos korában meghalt; egy fiú, aki 1842-ben született, de születése napján meghalt; és David, aki 1844-ben született, majdnem öt hónappal azután, hogy apját megölték.

Szolgálata során a próféta szeretett együtt lenni a szentekkel. Nauvoo városáról és annak lakóiról ezt mondta: „Ez a legszeretetre méltóbb hely és a legjobb nép az ég alatt”¹⁴. A szentek viszontszerették, érezték, hogy a barátjuk, és gyakran „Joseph testvérnek” hívták őt. Az egyik megtértnek ez volt a benyomása: „Lényének volt egy egyéni vonzóereje, amely mindenkit megragadott, aki megismerte őt”¹⁵. „Nem próbál tökéletesnek és hibátlannak tűnni”, írta egy nauvooi lakos. „Olyan ember, akit nem lehet nem szeretni; …nem fuvalkodik fel a nagyságától, ahogy azt sokan feltételezik, hanem ellenkezőleg, ismer minden tisztességes embert”¹⁶ William Clayton, egy angol megtért, aki a prófétáról írt haza Nauvooból, ezt mondta: „Bárcsak én is ilyen ember lehetnék”¹⁷.

A próféta sok beszédet tartott Nauvooban, és az egyháztagok nagyon szerették őt hallgatni, mert hatalommal tanította az evangélium kinyilatkoztatott igazságait. Angus M. Cannon így emlékszik vissza: „Soha nem beszélt anélkül, hogy az egész lényemet fel ne villanyozta volna, és arra ne késztetett volna, hogy egész lelkemmel az Urat dicsérjem”¹⁸ Brigham Young kijelentette: „Soha nem szalasztottam el egyetlen egy alkalmat sem, hogy találkozhassak a prófétával, és halljam őt beszélni, legyen az nyilvánosan vagy privát alkalmakkor, hogy abból a kútból nyerjek értelmet, amelyből ő beszélt, hogy rendelkezzek azzal, és fel tudjam idézni, amikor szükség van rá. Ezek a pillanatok a világ minden kincsénél drágábbak voltak számomra”¹⁹.

Joseph Smith vezetői képessége túlmutatott vallási feladatain. Nauvooban a próféta részt vett polgári, jogi, üzleti, oktatási és katonai szolgálatban. Azt szerette volna elérni, hogy Nauvoo városa biztosítsa polgárai számára a kulturális és polgári fejlődés minden előnyét és lehetőségét. 1844 januárjában, többnyire annak köszönhetően, hogy csalódnia kellett az állami és szövetségi hivatalnokokban, akik nem nyújtottak kártérítést a szentektől Missouriban elvett jogokért és tulajdonokért, Joseph Smith bejelentette, hogy indul az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjáért. Bár a legtöbb megfigyelő elismerte, hogy kevés valószínűsége van annak, hogy megválasztják, jelölése a szentek alkotmányos jogainak széles körben elterjedt megsértésére vonta a nyilvánosság figyelmét. Egyszer a próféta kijelentette, hogy minden népnek „egyenlő joga van ahhoz, hogy vehessen nemzeti szabadságunk nagyszerű fájának gyümölcséből”²⁰.

Szentség az Úrnak: Isten templomának felépítése Nauvooban

Amikor a szenteket Kirtland elhagyására kényszerítették, hátrahagyták a templomot, amelynek építésén oly keményen dolgoztak. Így sem maradtak azonban szent templom nélkül, mert az Úr megparancsolta nekik, hogy kezdjenek el építeni egy templomot Nauvooban. A munka 1840 őszén kezdődött meg, és az 1841. április 6-án tartott szertartáson, melyen a próféta elnökölt, lefektették a szegletköveket. A Nauvoo templom építése az akkori Nyugat-Amerika egyik legjelentősebb építkezési projektje volt. A templom építése hatalmas áldozatokat követelt a szentektől, mert a fejlődő városba való bevándorlás mellett az egyháztagok nagy általánosságban szegények voltak.

A próféta 1840. augusztus 15-től kezdve tanította a halottakért való keresztelkedés tanát. Mivel a templom az építkezésnek még csak a korai fázisában volt, a szentek kezdetben a helyi folyókban és patakokban végezték el a halottakért való keresztelkedést. 1841 jaunárjában az Úr kinyilatkoztatta azt, hogy ezt a gyakorlatot kizárólag addig lehet folytatni, míg a kereszteléseket a templomban el nem lehet végezni (lásd T&Sz 124:29–31). 1841 nyarán és őszén a szentek felépítettek egy fából készült keresztelőmedencét a templom újonnan kiásott alagsorában. Először 1841. november 21-én végeztek halottakért történő kereszteléseket ebben a medencében.

1841-ben megtörténtek az első összepecsételések, és 1843-ban a próféta lediktálta azt a kinyilatkoztatást, amely leírja a házassági szövetség örökkévaló természetét (lásd T&Sz 132). Ennek a kinyilatkoztatásnak a tanát a próféta már 1831 óta ismerte.²¹ Istentől kapott parancsolat alapján a többnejűség tanát is tanította.

Mivel még némi időre volt szükség a templom befejezéséhez, Joseph Smith úgy döntött, hogy nekilát a templomi felruházásnak annak szent falain kívül. 1842. május 4-én Nauvooban a Vöröstégla Üzlet felső szobájában a próféta levezette az első felruházásokat a fivérek egy kis csoportjának, közöttük Brigham Youngnak. A próféta nem élte meg, hogy lássa a befejezett Nauvoo templomot. 1845-46-ban azonban szentek ezrei kapták meg a templomi felruházásukat Brigham Youngtól és másoktól, akik ezeket az áldásokat a prófétától kapták.

Joseph Smith szolgálata a végéhez közeledik

Míg a szentek kezdetben viszonylag békében éltek Nauvooban, az üldöztetés felhői egyre csak gyűltek a próféta körül, aki érezte, hogy földi küldetése a végéhez közeledik. 1844 márciusában egy emlékezetes összejövetelen a próféta megbízta a Tizenketteket, hogy halála után ők vegyék át az egyház irányítását, és elmagyarázta, hogy most már minden szükséges kulcsuk és felhatalmazásuk megvan ehhez. Wilford Woodruff, a Tizenkettek Kvórumának egyik tagja később kijelentette: „Bizonyságomat teszem, hogy 1844 kora tavaszán Joseph Smith próféta összehívta az apostolokat Nauvooban, és átadta nekik Isten egyházának és királyságának a szertartásait. Továbbá elpecsételt a fejünkön minden olyan kulcsot és hatalmat, amelyet Isten neki adományozott, és megmondta nekünk, hogy együtt, vállvetve kell továbbvinnünk ezt a királyságot, vagy elkárhozunk… Az arca olyan áttetsző volt, mint a borostyán, és olyan hatalom palástolta körül, amilyet halandó emberben még soha nem láttam.”²² A próféta halálát követően Isten egyházának és földi királyságának a felelőssége a Tizenkét Apostol Kvórumára fog szállni.

1844 júniusában zendüléssel vádolták meg a prófétát. Jóllehet Nauvooban elejtették ellene ezt a vádat, Illinois kormányzója, Thomas Ford ragaszkodott hozzá, hogy Joseph vesse alá magát ugyanannak a vádnak egy bírósági tárgyaláson Illinois állam Carthage városában, Hancock megye székhelyén. Amikor a próféta és bátyja, Hyrum megérkeztek Carthage-ba, óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket az eredeti vád alól, ezután azonban Illinois állam ellen elkövetett hazaárulás vádjával a helyi börtönbe zárták őket.

1844. június 27-e forró és fülledt délutánján a feketére mázolt arcú csőcselék beviharzott a börtönben, és meggyilkolta Joseph és Hyrum Smitht. Három órával később Willard Richards és John Taylor, akik a mártírokkal együtt a börtönben tartózkodtak, a következő fájdalmas üzenetet küldték Nauvooba: „Carthage börtön, 1844. június 27., 20:05 óra. Joseph és Hyrum meghalt… Pillanatok alatt végeztek velük”²³. Harmincnyolc éves korában Joseph Smith próféta a vérével pecsételte meg a bizonyságát. Miután a halandóságban elvégzendő munkáját befejezte, és Isten egyházát és királyságát még egyszer utoljára megalapította a földön, Joseph Smith merénylők golyóinak esett áldozatul. Joseph Smith prófétáról az Úr maga így tett bizonyságot: „[Joseph Smitht] angyalaim által szólítottam fel, szolgálattevő szolgáim által, valamint saját hangom által a mennyekből, hogy hozza napvilágra a munkámat; amely alapot lefektetett, és hűséges volt; és én magamhoz vettem őt. Sokan csodálkoztak halálán; de szükség volt arra, hogy vérével pecsételje meg bizonyságát, hogy tisztességet kaphasson, a gonoszok pedig kárhoztatva lehessenek” (T&Sz 136:37–39).

Joseph Smith, az utolsó napok nagyszerű prófétája, látnoka és kinyilatkoztatója, a Magasságos bátor és engedelmes szolgája volt. Brigham Young elnök így tanúskodott: „Nem hiszem, hogy él még egy olyan ember a földön, aki jobban ismerte volna őt, mint én; és bátran kijelentem, hogy Jézus Krisztuson kívül nem élt vagy él nála jobb ember ezen a földön. A tanúja vagyok.”²⁴