Az Úr módszerével vezetni

„Helyes tantételeket tanítok nekik, és ők magukat kormányozzák.”

Joseph Smith életéből

Míg a szentek Kirtlandben áldozatok árán hozzáláttak maguk között egy templomot felépíteni, a Missouri állam Jackson megyéjében élő szentek súlyos üldöztetéstől szenvedtek. Ahogy az egyháztagok egyre nagyobb számban költöztek Missouriba, a feszültség is egyre nőtt köztük és a régi telepesek között. A missouribeliek féltek, hogy elvesztik politikai befolyásukat, gyanakvóak voltak az egyház szokatlan vallásos meggyőződéseivel szemben, és nem tetszett nekik, hogy a szentek inkább maguk között kereskedtek. A csőcselék egyre erőszakosabbá vált a szentek üldözésében, mígnem 1833 novemberében kiűzték őket otthonaikból. Hátrahagyva jószágaik és háztartási tulajdonaik nagy részét, a szentek északra menekültek, elsősorban Missouri állam Clay megyéjébe, ahol egy időre menedékre leltek.

Joseph Smith prófétát, aki Kirtlandben élt, mély aggodalommal töltötte el a Missouriban élő szentek szenvedése, és szeretett volna nekik segíteni. 1834 februárjában az Úr kinyilatkoztatta neki, hogy szervezze meg a szentek egy csoportját, és vonuljanak le Jackson megyébe. Ennek a csoportnak, amelyet Sion táborának neveztek, az volt a feladata, hogy visszaszerezze az egyháztagoktól törvénytelenül elvett földeket és tulajdonokat. (Lásd T&Sz 103:21–40.) A tábort hivatalosan 1834. május 6-án szervezték meg, és végül több mint 200 embert számlált. A felfegyverzett menetelők, akiket egy katonai hadtesthez hasonlóan szerveztek meg, több mint 1450 kilométer megtétele után június közepén érkeztek Jackson megye közelébe.

A tábor tagjai nagy távolságokat gyalogoltak nap mint nap, gyakran a tikkasztó hőségben, éppenhogy csak annyi élelemmel és rossz vízzel, hogy éhen ne haljanak. A sok héten át tartó utazás eredményezte egymással való összezártság, amelyhez fáradtság és éhség is társult, oda vezetett, hogy néhányan veszekedni kezdtek egymással, és kritizálni kezdték a prófétát.

E veszélyes és nehéz út minden problémája ellenére Joseph Smith a tábor tagjait a vezetés tantételeire tanította, miközben nap mint nap vezette őket. Wilford Woodruff, Sion táborának egyik tagja, aki később az egyház negyedik elnöke lett, kijelentette: „Olyan tapasztalatot szereztünk, amelyre soha semmilyen más módon nem tehettünk volna szert. Kiváltságunk volt látni a próféta arcát, és kiváltságunk volt másfél ezer kilométert utazni vele, és látni Isten Lelkének vele való munkálkodását, valamint Jézus Krisztus neki adott kinyilatkoztatásait, majd azon kinyilatkoztatások beteljesedését”¹.

Miután a csoport megérkezett Missouriba, tárgyalásokba kezdtek az állami hivatalnokokkal, de ezek a békés megoldásra tett kísérletek sikertelenül értek véget. Amikor a fegyveres összetűzés elkerülhetetlennek tűnt, a próféta irányításért imádkozott, és 1834. június 22-én kinyilatkoztatást kapott, amely feloszlatta a tábort, és kijelentette, hogy Sion még nem váltathat meg (lásd T&Sz 105). A tábor tagjaival kapcsolatban az Úr ezt mondta: „Hallottam imáikat, és el fogom fogadni felajánlásukat; és célszerűnek látom, hogy ily messzire hozassanak, hitük próbájaként”(T&Sz 105:19).

Sion tábora nem érte el politikai céljait, azonban hosszantartó lelki eredményei voltak. 1835 februárjában a próféta megszervezte a Tizenkét Apostol Kvórumát, valamint a Hetvenek Kvórumát. A Tizenkét Apostol közül kilenc, a Hetvenek közül pedig mindenki szolgált Sion táborában. Joseph Young visszaemlékezése szerint, aki a Hetvenek első tagjainak egyike volt, a próféta így szólt e testvérek egy csoportjához: „Isten nem akarta, hogy harcoljatok. Nem tudná megszervezni a királyságát tizenkét emberrel, hogy azok megnyissák az evangélium ajtaját a föld nemzeteinek, és hetven emberrel azok irányítása alatt, hogy járjanak a nyomdokukban, hacsak nem az emberek egy olyan csoportjából veszi őket, akik felajánlották az életüket, és akik akkora áldozatot hoztak, mint Ábrahám”².

Sion táborában történt az, hogy Brigham Young, Heber C. Kimball, Wilford Woodruff és mások olyan gyakorlati képzést kaptak, amely képessé tette őket arra, hogy 1839-ben a szenteket Missouriból Illinois-ba, később pedig a Sóstó-völgybe vezessék. A prófétával átélt élményükből e testvérek megtanultak az Úr módszerével vezetni.

Joseph Smith tanításai

A vezetők helyes tantételeket tanítanak, és segítenek azoknak, akiket vezetnek, hogy megtanulják önmagukat kormányozni

John Taylor, az egyház harmadik elnöke így számolt be: „Néhány évvel ezelőtt Nauvooban egy úriember, a törvényhozó testület egy tagja, a fülem hallatára megkérdezte Joseph Smithtől, hogy hogyan képes ennyi embert kormányozni, és ilyen tökéletes rendet tartani; ugyanakkor azt az észrevételt tette, hogy számukra ezt lehetetlen véghez vinni bárhol máshol. Smith úr megjegyezte, hogy mindez nagyon egyszerű. »Hogyan? – kérdezte az úriember. – Számunkra ez nagyon nehéz.« Smith úr így felelt: »Helyes tantételeket tanítok neki, és ők magukat kormányozzák.«“³

Brigham Young, az egyház második elnöke így számolt be: „Sokszor feltették ezt a kérdést Joseph Smithnek olyan úriemberek, akik eljöttek, hogy megnézzék őt és a népét: »Hogyan lehetséges, hogy ilyen könnyedén irányítja a népét? Úgy tűnik, csak azt teszik, amit Ön mond nekik; hogyan lehetséges, hogy ilyen könnyedén tudja őket kormányozni?« »Én egyáltalán nem kormányzom őket – válaszolta. – Az Úr kinyilatkoztatott bizonyos tantételeket a mennyből, amelyek által élnünk kell ezekben az utolsó napokban. Közeleg az idő, amikor az Úr kigyűjti népét a gonoszok közül, és rövidre fogja munkáját igazlelkűségben, és azokat a tantételeket, amelyeket Ő kinyilatkoztatott, tanítottam a népnek, és ők megpróbálnak azok szerint élni, és önmagukat irányítják.«”⁴

Arra a vádaskodásra, hogy hatalomra tör, Joseph Smith ezt mondta: „Az emberiség elméje felett való hatalommal kapcsolatban, amellyel rendelkezem, én ezt mondom: Mindez a tanokban lévő igazság hatalmának a következménye – amelynek eszközeként szolgáltam Isten kezében, hogy eléjük tárja őket –, és nem az én részemről történt bármilyen kényszeré… Megkérdezem: Gyakoroltam-e valaha bármilyen kényszert bárkin? Nem hagytam-e meg nekik azt a szabadságot, hogy megtagadják bármelyik tant, amelyet prédikáltam, ha úgy látják jónak? Az ellenségeim miért nem a tant támadják? Nem tehetik: az az igazság, és dacolok mindenkivel, aki meg akarja dönteni”⁵.

„Egy testvér, aki a St. Louis Gazette irodában dolgozik…, tudni akarta, hogy milyen tantétel által szereztem ennyi hatalmat… Azt mondtam neki, hogy az igazság és az erény tantételei által nyertem hatalmat, amely még akkor is tartani fog, miután meghaltam és elmentem”⁶.

A vezetők a Lélektől kapják a bölcsességet, amelyre szükségük van, és elismerik az Úr nekik adott áldásait

„Isten embere fel kell, hogy ruháztasson bölcsességgel, tudással és értelemmel ahhoz, hogy Isten népét taníthassa és vezethesse”⁷.

Joseph Smith a következőket írta a Tizenkettek Kvóruma tagjainak és más papsági vezetőknek, akik Nagy-Britanniában szolgáltak missziót: „Azt mondhatom, hogy a lépéseitekről kapott értesüléseim szerint tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy bölcs döntések voltak; és semmi kétségem nincs afelől, hogy az Úr Lelke irányított benneteket; és mindez azt bizonyítja az elmémnek, hogy alázatosak voltatok, és kívánságotok felebarátaitok szabadulása volt, nem pedig saját magatok, illetve önző érdekeitek előtérbe helyezése. Ameddig a szentek ilyen hajlamot tanúsítanak, tanácsaik jóváhagyatnak, és erőfeszítéseik sikerrel koronáztatnak.

Sok fontossággal bíró dolog létezik, amelyekről tanácsot kértek, de amelyekről azt gondolom, hogy tökéletesen képesek vagytok döntést hozni, mivel jobban ismeritek azokat a körülményeket, mint én; bízom az egyesült bölcsességetekben…

Szeretett testvérek, bizonyos fokig tudatában kell lennetek az érzéseimnek, amikor eltűnődöm azon a nagyszerű munkán, amely előre halad, és a hozzá fűződő kapcsolatomon, miközben távoli földekre terjeszkedik, és ezrek fogadják el. Bizonyos mértékben felismerem a felelősségemet, és hogy mennyire szükségem van a fentről jövő támogatásra és a magasságból jövő bölcsességre, hogy képes legyek ezt a népet, amely mostanra hatalmas néppé vált, az igazlelkűség tantételeire tanítani, és a menny akaratával megegyezően vezetni őket úgy, hogy tökéletessé válhassanak, és felkészülhessenek az Úr Jézus Krisztussal való találkozásra, amikor megjelenik nagyszerű dicsőségben. Bízhatok mennyei Atyához folyamodó imáitokban az én érdekemben, és minden testvérem és nőtestvérem imáiban Angliában, (akiket még nem láttam, de szeretek), hogy képes legyek sátán minden cselszövésétől megmenekülni, legyőzni minden nehézséget, és ezt a népet elvezetni azokhoz az áldásokhoz, amelyek az igazlelkűeknek vannak fenntartva? Ezt kérem tőletek az Úr Jézus Krisztus nevében”⁸.

1833-ban a próféta és más egyházi vezetők a következőket írták az Ohio állambeli Thompsonban élő egyháztagoknak, amelyben értesítették őket arról, hogy Salmon Gee testvért jelölték ki, hogy felettük elnököljön: „Szeretett Salmon testvérünket… elrendeltük…, hogy vezessen titeket, és tanítsa azokat a dolgokat, amelyek az isteni tulajdonságok szerint vannak, akiben nagy bizodalmunk van, és úgy véljük, hogy nektek is. Ezért azt mondjuk nektek – igen, nemcsak mi, hanem az Úr is –, fogadjátok őt el ennek, tudván, hogy az Úr jelölte ki őt erre a tisztségre a ti javatokra, támogassátok imáitokkal, állandóan imádkozzatok érte, hogy bölcsességgel és értelemmel legyen felruházva az Úr ismeretében, hogy általa távol tartathassatok a gonosz lelkektől, és minden viszálytól és széthúzástól, és az Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében növekedhessetek.

…Végezetül, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy képesek legyünk elvégezni azt a munkát, amelyre elhívattunk, hogy élvezhessétek Isten rejtelmeit, méghozzá annak teljességében”⁹.

A próféta a következő tanácsot adta a papsági vezetők egy csoportjának, hogy irányítást adjon nekik a megbeszéléseikhez: „Mindenki egymás után beszéljen, és a maga helyén, idejében és időszakában, hogy tökéletes rend lehessen minden dologban; és… mindenkinek… meg kell győződnie arról, hogy a témára világosságot vetít-e a sötétség terjesztése helyett, …amelyet úgy lehet megtenni, hogy az ember figyelmesen tanulmányozza az Úr gondolkodásmódját és akaratát, akinek Lelke mindig kinyilvánítja és bebizonyítja mindazok értelmének az igazságot, akik rendelkeznek a Lélekkel”¹⁰.

„Amikor a Tizenkettek vagy bármely más tanú a föld egy gyülekezete előtt áll, és Isten Lelkének hatalmában és megnyilvánulásában prédikál, és az emberek ámulnak és zavarba jönnek a tan miatt, és ezt mondják: »Ez az ember hatalmas beszédet mondott, nagyszerű prédikációt«, akkor az az ember vagy emberek vigyázzanak, nehogy a dicsőséget magukénak tudják be, hanem figyeljenek oda, hogy alázatosak legyenek, és a dicséretet és dicsőséget Istennek és a Báránynak adják; mert a szent papság és a Szentlélek hatalma miatt van az, hogy hatalmuk van így beszélni. Mi vagy te, ó ember, ha nem por? És kitől kapod a te hatalmadat és áldásaidat, ha nem Istentől?”¹¹

Az Úr királyságában a vezetők szeretik azokat, akiket szolgálnak

„Ahogy öregszem, szívem egyre gyengédebbé válik irántatok. Mindenkor hajlandó vagyok feladni mindent, ami rossz, mert azt szeretném, hogy ennek a népnek erényes vezetője legyen. Szabaddá tettem az értelmeteket azáltal, hogy tudattam veletek Krisztus Jézus dolgait… Nincs semmi más a szívemben, csakis jó érzések”¹².

„A különböző felekezetek papjai zúgolódnak miattam, és ezt kérdezik: »Miért van az, hogy ez a fecsegő ennyi követőt nyer magának, és meg is tudja tartani őket?« A válaszom ez: mert rendelkezem a szeretet tantételével. Mindaz, amit a világnak tudok ajánlani: jó szív és dolgos kéz”¹³.

Néhány nappal azelőtt, hogy Carthage börtönébe zárták, a próféta kifejezte a szentek iránt érzett szeretetét: „Isten megpróbált benneteket. Ti jó nép vagytok; ezért teljes szívemből szeretlek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért [lásd János 15:13]. A nehézség órájában mellettem álltatok, és én hajlandó vagyok feláldozni az életemet a ti védelmetekben”¹⁴.

Az Úr királyságában a vezetők szolgálatukon és példájukon keresztül tanítanak

Miközben Sion táborának tagjai az Ohio állambeli Kirtlandből Missouriba meneteltek, számos vezetői tantételt tanultak Joseph Smithtől. George A. Smith, Sion táborának egy tagja így emlékezett vissza: „Joseph próféta teljes mértékben kivette részét az utazás fáradalmaiból. Azonfelül, hogy a tábor ellátásáról gondoskodott, és elnökölt felette, az idő túlnyomó részében gyalogolt, és a hólyagos, vérző és fájó lábak neki is osztályrészül jutottak, amely természetes következménye volt a napi 40–65 kilométeres gyaloglásnak az év forró évszakában. De az egész út alatt egyszer sem ejtett ki egy zúgolódó szót vagy panaszt a száján, miközben a táborban a legtöbb ember neki panaszkodott a fájó lábujjaik, a hólyagos lábaik, a hosszú menetelések, a gyér élelmiszeradagok, a silány minőségű kenyér, a rossz [kukoricakenyér], a [romlott] vaj, a rosszízű méz, a kukacos szalonna és sajt stb. miatt. Még egy kutya sem ugathatott rá néhányukra anélkül, hogy ne kezdtek volna el morogni Josephre. Ha rossz vízzel kellett táborozniuk, az majdnem lázadást okozott. Mi voltunk Sion tábora, mégis sokunk nem imádkozott, meggondolatlan, gondatlan, elővigyázatlan, ostoba vagy ördögi volt, és mi nem is tudtunk róla. Josephnek türelmesnek kellett lennie velünk, és úgy kellett tanítania minket, mint a gyermekeket. Sokan voltak azonban a táborban, akik soha nem zúgolódtak, és akik mindig készek és hajlandóak voltak megtenni, amit vezetőnk kívánt”¹⁵.

A következők a próféta történetéből kivett szemelvények 1834 májusából: „Minden este, mielőtt a trombitaszóval nyugovóra tértünk volna, sátrainkban meghajoltunk az Úr előtt, és imával és könyörgéssel tártuk eléje hálánk kifejezését; és a reggeli trombitaszóra, négy óra körül, minden ember újra a térdén volt az Úr előtt, hogy az áldásáért esedezzen arra a napra”¹⁶.

1834. május 27.: „Annak ellenére, hogy ellenségeink folyamatosan erőszakkal fenyegetőztek, nem féltünk, és nem is tétováztunk utazásunk folyatásában, mert Isten velünk volt, és angyalai előttünk mentek, és kis csapatunk hite rendületlen maradt. Tudjuk, hogy angyalok voltak a kísérőink, mert láttuk őket”¹⁷.

1834. május 29.: „Felfedeztem, hogy társaságom egy részének savanyú kenyeret szolgáltak, míg én jó, édes kenyeret kaptam ugyanattól a szakácstól. Megdorgáltam Zebedee Coltrin testvért a részrehajlása miatt, mert azt akartam, hogy a testvéreknek ugyanúgy menjen a soruk, mint nekem”¹⁸.

John M. Chidester, Sion táborának egyik tagja így emlékezett vissza: „Sion táborának, miközben Indiana államán haladt át, nagyon rossz mocsarakon kellett keresztülmennie; következésképp köteleket kellett a szekerekhez erősíteni, hogy átsegítsük őket, és a próféta volt az első a kötélnél mezítláb. Ez minden nehéz időszakban jellemző volt rá.

Addig folytattuk az utunkat, míg el nem értük a [Wakenda] folyót, miután negyven kilométert tettünk meg anélkül, hogy pihentünk vagy ettünk volna. Át kellett kelnünk ezen a folyón; és a szemközti partját rendkívül kellemes helynek találtuk a táborozáshoz, amely elégedettséggel töltötte el a mostanra már kimerült és éhes férfiakat. Ahogy elértük ezt a helyet, a próféta kijelentette a tábornak, hogy azt a sugalmazást kapta, hogy menjenek tovább, és az élükre állva megkérte a testvéreket, hogy kövessék.

Ez megosztottságot okozott a táborban. Lyman Wight és mások először megtagadták, hogy kövessék a prófétát, de végül felzárkóztak. A későbbi fejlemények azt mutatták, hogy a próféta inspirációt kapott arra vonatkozólag, hogy menjünk tovább még tizenegy kilométert. Később jelentették nekünk, hogy körülbelül tizenhárom kilométerrel lejjebb attól a ponttól, ahol átkeltünk a folyón, férfiak egy csoportja szerveződött össze, hogy aznap éjjel ránk törjenek”¹⁹.

Sion táborának menetelése alatt néhány résztvevő zúgolódott és panaszkodott. A próféta megfenyítette azokat, akik ebben részt vettek, és figyelmeztette őket, hogy katasztrófa fog bekövetkezni, ha meg nem bánják bűneiket. Jóllehet voltak, akik figyeltek tanácsára, mások nem. Nemsokára kolera tört ki, és a tábor néhány tagja meghalt. Orson Hyde, aki később a Tizenkettek Kvórumában szolgált, így emlékezett vissza: „Megszűnt volna a próféta aggódni a tábor jólétéért? Elidegenült volna érzéseiben a barátaitól a fenyítésük és megpróbáltatásuk órájában? Ellenségükké vált volna, mert kemény dolgokat mondott ellenük? Nem! Szíve együttérzéssel telt meg – keble szeretettől, szánalomtól és kedvességtől lángolt; és a veszedelem órájában egy odaadó barátra jellemző buzgalommal és hűséggel személyesen szolgált a betegeknek és a haldoklóknak, és segített eltemetni a halottakat. Abban a súlyos megpróbáltatásban minden cselekedete további bizonyosságát adta a tábornak, hogy minden hibájukkal együtt még mindig szerette őket”²⁰.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd a vii–xi. oldalakat!

Olvasd el a 299. oldalon található második bekezdést! Milyen erősségeket látsz Joseph Smith próféta vezetésről szóló szemléletében? Szerinted a legtöbb ember hogyan reagál az ilyen vezetésre?
Tekintsd át a próféta tanításait annak szükségességéről, hogy a vezetők a Lélektől kapjanak bölcsességet (300–302. o.)! Mi segíthet a vezetőknek abban, hogy megkapják azt a bölcsességet, amelyre szükségük van?
Tekintsd át a 300. oldalon található harmadik teljes bekezdést! Az alázatosság és az önzetlenség miért elengedhetetlen jellemvonásai a vezetőknek? Szerinted a vezetőknek milyen más jellemvonással kellene rendelkezniük?
Joseph Smith nyíltan beszélt a szentek iránt érzett szeretetéről és gyengéd érzéseiről (302. o.) Honnan tudod, amikor egy vezető igazán szeret téged? Milyen áldásokban részesültél egy vezető szeretete által?
Tanulmányozd a Sion táboráról szóló beszámolókat a 297–299. és a 302–305. oldalakon! A próféta a vezetés milyen tulajdonságait mutatta be?
Gondolkozz el saját vezetői kötelezettségeidről a családodban, az egyházban, a munkádban, az iskoládban, a közösségedben vagy máshol! Gondold át, mit tehetsz, hogy kövesd Joseph Smith példáját!

Kapcsolódó szentírások: 2 Mózes 18:13–26; Példabeszédek 29:2; Máté 20:25–28; Alma 1:26; T&Sz 107:99–100