Igazságok a Szabadító példázataiból Máté 13. fejezetében

„A királyság szekerének kerekei tovább haladnak Jehova erős karja által hajtva; és minden ellenkezés ellenére tovább fognak haladni, míg minden szava be nem teljesül.”

Joseph Smith életéből

Ahogy a Kirtland templom építése a végéhez közeledett, Joseph Smith és a szentek elkezdték felkészíteni magukat azokra a nagyszerű áldásokra, amelyeket ott fognak kapni. Hogy segítsenek a testvéreknek felkészülni a templom felszentelésére, 1835 novemberében megkezdődött az Elderek Iskolájának tanítása. Ezt az iskolát 1834-ben alapították, és a korábban tartott Próféták Iskolájának volt a folytatása.

Egyéb tantárgyak mellett Joseph Smith és a többi testvér hébert is tanult, azt a nyelvet, amelyen az Ószövetség legnagyobb része íródott. A próféta naplója arról tanúskodik ebből az időszakból, hogy majdnem minden nap tanult hébert, és gyakran órákon keresztül. Naplóbejegyzései ilyen szavakat tartalmaznak: „A napot héber olvasással töltöttem” vagy „Az iskolában voltam, és hébert olvastam”¹. 1836. január 19-én ezt jegyezte fel: „A napot az iskolában töltöttem. Az Úr megáldott minket a tanulmányainkban. Ma elkezdtük olvasni a héber Bibliánkat, és nagyon jól boldogultunk vele. Úgy tűnik, hogy az Úr csodálatos módon megnyitotta az elménket, hogy megértsük igéjét az eredeti nyelven”². Egy hónappal később ezt írta: „Az iskolában voltam, és mint mindig, olvastam és fordítottam az osztályommal. Lelkem gyönyörködik abban, hogy az Úr igéjét eredetiben olvashatom”³.

Joseph Smith élménye az Elderek Iskolájában csupán egyik bizonyítéka a szentírások iránt érzett szeretetének. Szorgalmasan tanulmányozta a szentírásokat, és egész életén át megnyugvást, tudást és sugalmazást talált bennük. Figyelemre méltó, hogy a Biblia egyik részlete vezette őt ahhoz, hogy Istentől kérjen bölcsességet, és megkapja az első látomást, amikor még csak tizennégy éves volt (lásd Jakab 1:5).

A próféta írásai és beszédei tele vannak szentírásbeli idézetekkel és értelmezésekkel, mert oly alaposan tanulmányozta a szentírásokat, hogy gondolkodásának szerves részévé váltak. Tanításaiban a szentírásokat pontosan idézte, utalt rájuk, saját szavaival mondta el, és beszédeinek alapjául használta őket. „Ismerem a szentírásokat, és értem őket” – jelentette ki 1844 áprilisában⁴.

A szentírásokról való rendkívüli tudása lehetővé tette számára, hogy nagy hatalommal és érthetően tanítsa, illetve értelmezze őket, és sokan emlékeztek erre a képességére azok közül, akik hallották őt beszélni. Brigham Young elnök visszaemlékezett arra, hogy a próféta „vette a szentírásokat, és olyan világossá és egyszerűvé tette őket, hogy mindenki meg tudta érteni”⁵.

Wandle Mace így emlékezett vissza: „Hallgattam Joseph Smith prófétát nyilvánosan és bizalmas körben, napsütésben és záporban is – ahogyan sokan mások is tették –, miközben az emelvényről tanította őket. Ismertem őt, mert járt a házamban és én is az ő házában…, és tudom, hogy senki sem tudná olyan világosan elmagyarázni a szentírásokat, valamint az értelem elé tárni őket – hacsak nem Isten tanította őt –, hogy senki félre ne érthesse a jelentésüket.

Volt idő, amikor szégyelltem magam, mert hiába tanulmányoztam a szentírásokat olyan sokat – egészen gyermekkorom óta –, mégsem láttam azokat, amelyek oly világosak voltak, amikor ő érintette őket. Mintha elfordította volna a kulcsot, és a tudás ajtaja szélesre tárult volna, feltárva becses tantételeket, újat és ősit egyaránt”⁶.

A próféta szentírásokról való tudása nyilvánvalóvá válik az alábbi levélből, amelyben prófétai értelmezést ad a Szabadító, Máté 13. fejezetében található példázatairól. Azt tanította, hogy ezek a példabeszédek leírják az egyház megalapítását a Szabadító idejében, illetve annak csodálatos növekedését és rendeltetését az utolsó napokban.

Joseph Smith tanításai

A Szabadító példabeszédekben tanított, hogy azok, akik hittek a tanításaiban, nagyobb világosságot nyerjenek, míg azok, akik elvetették a tanításait, elveszítsék még azt a világosságot is, amellyel rendelkeztek

„»A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának [a Szabadítónak]: Miért szólasz nékik példázatokban? [Itt megjegyezném, hogy a „nékik” szóhasználat ebben a kérdésben… a tömegre vonatkozik.] Ő pedig felelvén, monda nékik [vagyis a tanítványoknak]: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek [vagyis a hitetleneknek] pedig nem adatott meg; mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van« [Máté 13:10–12].

Ebből a kijelentésből azt értjük, hogy azok, akik korábban a próféták bizonysága szerint várták egy Messiás eljövetelét, és abban az időben keresték a Messiást, de hitetlenségük miatt nem rendelkeztek elegendő világossággal ahhoz, hogy felismerjék Ot mint Szabadítójukat, mivel Ő volt az igaz Messiás, ezért csalódniuk kell, méghozzá minden tudást el kell veszíteniük, vagyis minden világosság, értelem és hit elvétetik tőlük, amellyel a témáról rendelkeztek. Ezért attól, aki nem fogad el nagyobb világosságot, mindaz a világosság elvétetik, amellyel rendelkezik; és ha a benned lévő világosság sötétséggé lesz, íme, milyen nagy az a sötétség! »Azért – mondja a Szabadító –, szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek; és beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek« [Máté 13:13–14].

Ebből azt tudjuk meg, hogy e szerint a próféta [Ésaiás] szerint az igazi ok, amiért nem fogadták el a Messiást, az volt, hogy nem értették, vagy nem akarták megérteni; és látván nem láttak; »mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket« [Máté 13:15]. A tanítványoknak azonban mit mond? »A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak, mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották« [Máté 13:16–17.]

Itt ismét megjegyezzük – mert azt találjuk, hogy az a tantétel, amely miatt a tanítványokat áldottaknak tekintették, az volt, hogy nekik meg volt engedve, hogy szemeikkel láthassanak, és fülükkel hallhassanak –, hogy az a kárhozat, amely azon a tömegen nyugodott, akik nem fogadták el a kijelentéseit, azért volt, mert nem voltak hajlandóak a szemükkel látni, és a fülükkel hallani; nem azért, mert nem tudtak, és nem kapták meg a kiváltságot, hogy lássanak és halljanak, hanem mert szívük telve volt gonoszsággal és förtelemmel; »mint atyáitok, ti azonképen« [Cselekedetek 7:51]. A próféta, előrelátva, hogy meg fogják keményíteni a szívüket, világosan kijelentette azt; és ebben van a világ kárhozata; hogy világosság jött a világba, és az emberek a világosság helyett a sötétséget választották, mert tetteik gonoszak voltak. Ezt a Szabadító oly világosan tanítja, hogy még a felületesen olvasó ember sem értheti félre.

[…] Az embereknek szokása azt mondani, amikor Isten szolgái bemutatják az igazságot, hogy minden rejtelem, példázatokban beszéltek, ennélfogva nem lehet őket megérteni. Az igaz, hogy van szemük, és nem látnak, de semelyikőjük sem olyan vak, mint azok, akik nem akarnak látni; és jóllehet a Szabadító így beszélt ezekhez a egyénekhez, a tanítványainak világosan elmagyarázta azokat; okunk van arra, hogy igazán megalázkodjunk atyáink Istene előtt, amiért ezeket a dolgokat ránk hagyta, annyira világosan feljegyezve, hogy Baál papjainak erőfeszítései és együttes befolyása ellenére sincs hatalmuk arra, hogy elvakítsák a szemünket, és elsötétítsék az értelmünket, ha mi kinyitjuk a szemünket, és egy pillanatra őszintén olvasunk”⁷.

A magvető példázata bemutatja az evangélium prédikálásának hatásait; továbbá azt is megmutatja, hogy a Szabadító megalapította királyságát az idő delén

„Amikor a Szabadító a [Máté 13-ban] található gyönyörű kijelentéseket és példázatokat mondta, egy hajóban ült, mert nagy tömeg gyülekezett köréje, hogy hallhassák a szavait; Ő pedig elkezdte őket tanítani, mondván:

»Ímé kiméne a magvető vetni, és a mikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt. Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit. A kinek van füle a hallásra, hallja« [Máté 13:3–9]. […] …

Hallgassátok meg azonban a magvető példázatának magyarázatát: »Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala.« Figyeljétek meg ezt a kifejezést: azt, ami annak szívébe vettetett vala. »Ez az, a mely az útfélre esett« [Máté 13:19]. Azok az emberek, akikben nincsen meg az igazlelkűség tantétele, és akiknek a szíve telve van gonoszsággal, és nem vágynak az igazság tantételére, nem értik meg az igazság igéjét, amikor meghallják azt. Az ördög kiveszi az igazság igéjét a szívükből, mert nincs bennük vágy az igazlelkűség iránt.

»A mely pedig a köves helyre esett, ez az, a ki hallja az ígét, és mindjárt örömmel fogadja; de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az íge miatt, azonnal megbotránkozik. A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, a ki hallja az ígét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az ígét, és gyümölcsöt nem terem. A mely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az ígét; a ki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit« [Máté 13:20–23].

Így tehát a Szabadító maga magyarázta el a tanítványainak az előadott példázatát, és semmilyen rejtelmet vagy sötétséget nem hagyott azoknak az értelmében, akik szilárdan hittek az Ő szavaiban.

Ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy a hitetlenség volt az oka annak, hogy a tömeg, vagy a világ – ahogy a Szabadító nevezte őket –, miért nem kapott magyarázatot a példázataira. Nektek, mondja Ő (a tanítványaihoz beszélve,) megadatott, hogy érthessétek Isten királyságának titkait [lásd Máté 13:11]. És miért? Azon hit és bizalom miatt, amelyet Őbelé fektettek. Ez a példázat azért volt, hogy bemutassa az ige prédikálása által eredményezett hatásokat; és mi hisszük, hogy közvetlenül utalt a királyság elkezdődésére vagy felállítására abban a korban; ezért ettől az időtől fogva tovább követjük kijelentéseit e királysággal kapcsolatban, mégpedig egészen a világ végezetéig”⁸.

A búza és a konkoly példázata azt tanítja, hogy az igazlelkűek és a gonoszok együtt fognak növekedni a világ végezetéig, amikor is az igazlelkűek összegyűjtetnek, a gonoszok pedig megégettetnek

„»Más példázatot is adott eléjök, mondván: [amely példázat utal a királyság felállítására a világnak abban a korában is] Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, a ki az ő földébe jó magot vetett; de amikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége, és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarodé tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe« [Máté 13:24–30].

Ebből a példázatból nemcsak a királyság felállításáról tanulunk a Szabadító napjaiban, amelyet a jó mag ábrázol, amely gyümölcsöt termett, hanem az egyház megromlásáról is, amelyet a konkoly képvisel, amelyet az ellenség vetett el, amelyet a tanítványai szívesen kitéptek volna, vagyis megtisztították volna az egyházat, ha véleményükkel a Szabadító egyetértett volna. Ő azonban, minden dolgot ismerve, azt mondta: Nem így. Mintha azt mondta volna: A meglátásotok nem helyes, az egyház még gyermekkorát éli, és ha megteszitek ezt a túl korai lépést, elpusztítjátok a búzát, vagyis az egyházat, a konkollyal együtt; ezért jobb, ha hagyjuk, hogy együtt növekedjenek az aratásig, vagyis a világ végéig, amely a gonoszok pusztulását jelenti, amely még nem teljesedett be…

»…Az Ő tanítványai hozzámenének, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot. Ő pedig felelvén monda nékik: A ki a jó magot veti, az az embernek Fia; a szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai« [Máté 13:36–38].

Olvasóink figyeljék meg ezt a kifejezést: »a szántóföld pedig a világ, …a konkoly pedig a gonosznak fiai, az ellenség pedig, aki a konkolyt elvetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; [gondosan figyeljék meg ezt a kifejezést: a világ vége]; az aratók pedig az angyalok« [Máté 13:38–39].

Nos, az embereknek semmilyen okuk nem lehet azt gondolni, hogy mindez jelképes, vagy nem azt jelenti, amiről szó van, mert Ő itt elmagyarázza, amit korábban példázatokban mondott; és e szerint a nyelvezet szerint a világ vége a gonoszok elpusztulása; az aratás és a világ vége közvetlenül az emberi családra vonatkozik az utolsó napokban, és nem a földre, ahogy azt sokan elképzelték, és mindarra, amely az Ember Fiának eljövetelét megelőzi, illetve minden dolognak a visszaállítására, amelyről a világ kezdete óta a szent próféták beszéltek; és az angyaloknak is közre kell működniük ebben a nagyszerű munkában, mert ők az aratók.

»A miképen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképen lesz a világnak végén« [Máté 13:40]; vagyis Isten szolgái kimennek, hogy figyelmeztessék a nemzeteket, mind a papokat, mind pedig a népet, és ahogy megkeményítik szívüket, és elutasítják az igazság fényét, először kiszolgáltatnak sátán csapásainak, és a törvény és a bizonyság bezárul, …sötétségben hagyatnak, és kiszolgáltatnak az égetés napjának; így megkötözve hitvallásaik által, amely kötelékeket a papok még erősebbé tették, készen állnak a Szabadító kijelentésének beteljesedésére: »Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek, és bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás« [Máté 13:41–42].

Úgy értelmezzük, hogy a búza csűrbe vagy tárházba való összegyűjtésének munkája aközben fog megtörténni, miközben a konkolyt kévébe kötik, és előkészítik az égetés napjára; hogy az égetés napját követően »az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja« [Máté 13:43]”⁹.

A mustármag példázata azt tanítja, hogy az egyház és Isten királysága, amely ezekben az utolsó napokban alapíttatik, elterjed az egész földön

„Más példázatot is adott eléjök, amellyel a királyságra utalt, amelyet épp az aratás előtt vagy az aratáskor kellett felállítani, mondván: »Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, a melyet vévén az ember, elvete az ő mezejében; a mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak ágain« [Máté 13:31–32]. Könnyen felismerhetjük, hogy ez a példázat az egyházról szól, ahogyan az az utolsó napokban elő fog jönni. Íme, a menny királysága hasonlatos hozzá. Nos, miben hasonlít hozzá?

Vegyük a Mormon könyvét, amelyet egy ember fogott, és elrejtett a mezejében, biztonságba helyezte hite által, hogy az utolsó napokban, vagyis a megfelelő időben előbukkanjon; figyeljük meg, ahogy előjön a földből – amelyet valóban a legkisebb magnak tekintenek –, de megfigyelhetjük, ahogy előhozza ágait, igen, méghozzá fennkölt ágaival, isteni magasztossággal tornyosul, mígnem a mustármaghoz hasonlóan nagyobb lesz minden veteménynél. És ez az igazság, és kihajtott és előbukkant a földből, és igazlelkűség kezd letekinteni a mennyből [lásd Zsoltárok 85:11; Mózes 7:62], és Isten leküldi az Ő hatalmait, ajándékait, és angyalok fészkelnek ágai között.

A menny királysága olyan, mint egy mustármag. Íme, akkor nem a menny királysága az, amely felemeli a fejét az utolsó napokban Istenének magasztosságában, vagyis az Utolsó Napi Szentek Egyháza, mint egy áthatolhatatlan, megmozdíthatatlan szikla a hatalmas óceán kellős közepén, amely ki van téve sátán tombolásának és viharainak, s amely mind a mai napig rendületlenül áll, és az ellenkezés tornyosuló hullámaival dacol, amelyeket süllyedő hajók viharos szelei hajtanak, amelyek félelmetes tajtékkal [csapódtak], és még ma is csapódnak győzedelmes hegyfokának, amelyet az igazlelkűség ellensége megkétszerezett dühvel támad? …

A… sötétség felhői hosszú ideje tornyosuló hullámokként törnek az Utolsó Napi Szentek Egyháza sziklájára; és mindennek ellenére a mustármag még mindig magasabbra és magasabbra tornyosul fennkölt ágaival, és egyre szélesebben terjeszkedik; és a királyság szekerének kerekei tovább haladnak Jehova erős karja által hajtva; és minden ellenkezés ellenére tovább fog haladni, míg minden szava be nem teljesül”¹⁰.

A Három Tanú bizonysága és az utolsó napi szentírások hasonlatosak ahhoz a kovászhoz, amelyet a lisztbe elegyítettek; a háló példázata a világszerte történő összegyűjtésről tanít

„»Más példázatot is mondott nékik: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, a melyet vévén az asszony, három mérce lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele« [Máté 13:33]. Ez alatt azt lehet érteni, hogy az Utolsó Napi Szentek Egyháza egy kis kovászból kezdte növekedését, amelyet három tanúba helyeztek. Íme, mennyire hasonlatos ez a példázathoz! Gyorsan megkeleszti azt a részt, majd hamarosan az egész megkél…

»Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz, a mely mindenféle fajtát összefogott; melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták [Máté 13:47–48]. Hogy megnézzük, hogyan működik ez a példázat, vegyük Joseph magját, aki kiveti az evangélium hálóját az egész föld színére, mindenfélét összegyűjtve, hogy a jók megőriztethessenek az erre a célra előkészített edényekben, az angyalok pedig majd gondját viselik a hitványaknak. »Így lesz a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül, és a tüzes kemenczébe vetik őket; ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük Uram« [Máté 13:49–51]. És mi azt mondjuk: Igen, Uram; és ők is biztonsággal mondhatják: Igen, Uram; mert ezek a dolgok olyan világosak és olyan dicsőségesek, hogy az utolsó napokban minden szentnek szívből jövő ámennel kell rájuk válaszolnia.

»Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, a ki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, a ki újat és ót hoz elő az ő éléstárából« [Máté 13:52].

Hogy megnézzük, e példa hogyan működik, lássuk, hogyan jön elő a Mormon könyve a szív éléstárából! Továbbá az utolsó napi szenteknek adott szövetségek [a Tan és a szövetségek], és a Biblia fordítása – így hozva elő a szívből újat és ót, amelyek megfelelnek a három mérce lisztnek, amely átmegy Jézus Krisztus kinyilatkoztatása és az angyalok szolgálata megtisztító érintésén, akik már nekiláttak ennek a munkának az utolsó napokban, amely megfelel annak a kovásznak, amely megkelesztette az egész tésztát. Ámen”¹¹.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd a vii–xi. oldalakat!

Tekintsd át a 309–311. oldalakat! Mit tanulhatunk Joseph Smith példájából, amely segíthet nekünk a szentírás-tanulmá-nyozásunkban?
Tekintsd át Joseph Smith magyarázatát arról, hogy a Szabadító miért tanított néha példázatokban (311–312. o.)! Mit gondolsz, mit jelent a szemünkkel látni és a fülünkkel hallani az evangélium igazságairól való tanulmányozásunk során? Szerinted miért vétetik el tőlünk világosság, ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni nagyobb világosságot? Gondolkozz el, mit kell tenned ahhoz, hogy több evangéliumi világosságot kapjál?
Tanulmányozd a magvető példázatát (313–315. o.)! Ebben a példázatban a Szabadító arra mutat rá, hogy ugyanaz az evangéliumi üzenet más hatást eredményez attól függően, hogy az emberek hogyan fogadják azt? Isten szava miért nem tud növekedni olyan emberekben, „akiknek a szíve telve van gonoszsággal”? Miért vezetnek a megpróbáltatások és üldöztetések néhány embert oda, hogy félretegyék Isten igéjét? „Az e világnak gondjai” és a „gazdagságnak csalárdsága” hogyan fojthatja el az igét bennünk?
Hogyan biztosíthatunk jó talajt, amikor az igét elvetik bennünk? Mit tehetnek a szülők azért, hogy segítsenek a gyermekeiknek felkészíteni a szívüket az ige elfogadására?
A búza és a konkoly példázatában (315–317. o.) a búza az igazlelkűeket, vagyis az „Isten országának fiait” jelképezi. A konkoly „a gonosznak fiait” jelképezi. Hogyan maradhatunk hithűek akkor is, amikor engedik, hogy a „konkoly” a „búza” között növekedjék? Hogyan segíthetnek nekünk a Tan és a szövetségek 86:1–7. versei megérteni ezt a példázatot?
Az egyház miként hasonlatos a mustármag példázatában szereplő fejlődő fához? (Példákért lapozz a 317–318. oldalakra!)
Tekintsd át a 318–319. oldalakat! A kovász olyan anyag, amelynek hatására megkel a kenyértészta. Az utolsó napi szentírások miként válhatnak kovásszá az egyház számára? Miként válhatnak kovásszá a te számodra? Az utolsó napi szentírások hogyan hasonlíthatók „új és ó” kincsekhez?
Az evangélium hálójának példázatában (318. o.) szerinted miért fontos az, hogy a háló mindenféle halat összefog? Ez a példázat hogyan teljesedik be ma?

Kapcsolódó szentírások: Lukács 8:4–18; Alma 12:9–11; T&Sz 86:1–11; 101:63–68