Engedelmesség: „Amikor az Úr parancsol, akkor cselekedj!”

„Éljetek Isten parancsolatainak szigorú betartása szerint, és járjatok előtte alázatosan!”

Joseph Smith életéből

1827 decemberétől 1830 augusztusáig Joseph és Emma Pennsylvania állam Harmony városában élt, és mindeközben a próféta rendszeresen járt fel New Yorkba az egyház ügyeit intézni. 1830 szeptemberében Joseph és Emma elköltözött a New York állambeli Fayette-be, hogy csatlakozzanak a New York állam nyugati részén élő szentekhez. Az év decemberében a próféta kinyilatkoztatást kapott, amely a New Yorkban élő egyháztagoktól hatalmas áldozatot kívánt. Ott kellett hagyniuk az otthonaikat, farmjaikat és munkájukat, és az Ohio állambeli Kirtlandben kellett gyülekezniük (lásd T&Sz 37). Csatlakozniuk kellett az azon a vidéken élő megtértekhez, hogy felépíteni az egyházat, és az Úr ígérete szerint „felruház[tassanak] hatalommal a magasságból” (T&Sz 38:32). Joseph és Emma Smith az elsők között voltak, akik engedelmeskedtek az Úr parancsának, és 1831 januárjának végén elhagyták New Yorkot. Több mint 400 kilométert utaztak szánjukkal Kirtlandig a különösen zord tél kellős közepén, miközben Emma ikreket várt.

Newel K. Whitney, egy kirtlandi lakos, az elsők között üdvözölte a prófétát, ahogyan azt unokája, Orson F. Whitney leírta: „1831. február elseje környékén egy négy személyt befogadó szán hajtott végig Kirtland utcáin, és megállt Gilbert és Whitney kereskedésének ajtaja előtt… Az egyik férfi, egy fiatal, magas és izmos ember leszállt róla, felszökellt a lépcsőkön, és bement az üzletbe, ahol a résztulajdonos tartózkodott.

– Newel K. Whitney! Maga az a férfi! – kiáltott fel, és udvariasan kinyújtotta a kezét, mintha egy régi, bizalmas ismerősét üdvözölné.

– Előnye van velem szemben – válaszolta a [kereskedő], miközben gépiesen viszonozta a kézfogást –, egy félig derült, félig zavarban lévő tekintet suhant át az arcán – nem tudom Önhöz hasonlóan nevén szólítani Önt.

– Én vagyok Joseph, a próféta – mondta az idegen mosolyogva. – Ön imádkozott azért, hogy eljöjjek; nos, mit kíván tőlem?

Mr. Whitney először megdöbbent, de még annál is inkább megörült, és amint a meglepetésétől szóhoz tudott jutni… átkísérte a vendégeket az utca másik oldalán lévő sarki házához, és bemutatta őket a feleségének, [Elizabeth Ann-nek]. Ő teljes mértékben osztozott meglepetésében és elragadtatásában. Joseph ezt mondta erről az eseményről: »N. K. Whitney testvér házában kedvesen fogadtak és üdvözöltek bennünket. Én és a feleségem több héten keresztül Whitney testvér családjával laktunk, és megkaptunk tőlük minden kedvességet és figyelmet, amelyre csak számíthattunk.« [Lásd History of the Church, 1:145–46.]”¹

Orson F. Whitney kijelentette: „Milyen hatalom által ismert fel ez a rendkívüli férfi, Joseph Smith, olyasvalakit, akit azelőtt még soha életben nem látott? Newel K. Whitney miért nem ismerte fel őt? Azért, mert Joseph Smith látnok volt, és kiváló látnok, és valóban látta Newel K. Whitney-t, ahogy több száz kilométerre tőle térden imádkozott azért, hogy eljöjjön Kirtlandbe. Csodával határos – de igaz!”²

Májusra több mint 200 szent költözött le New Yorkból Kirtlandbe – voltak, akik szánon vagy szekéren, de legtöbben az Erie-csatornán bárkán, majd az Erie-tavon gőzhajón vagy kétárbocossal. A Kirtlandbe való költözéssel, mint élete sok más kihívása során, Joseph Smith vezette a szenteket Isten parancsolatainak követésében, bármilyen nehéz is volt a feladat.

Négy évvel később, a Kirtlandben növekvő egyház vezetésének hatalmas nyomása alatt a próféta a következő meggyőződésének adott hangot, amely egész életét jellemezte: „Nem volt még egy olyan hónap, amelyben elfoglaltabb lettem volna, mint novemberben; mivel azonban az életem elfoglaltságokból és makacs erőfeszítésekből áll, felállítottam magamnak ezt a szabályt: Amikor az Úr parancsol, akkor cselekedj!”³.

Joseph Smith tanításai

Amikor arra törekszünk, hogy megismerjük Isten akaratát, és megtegyünk mindent, amit parancsol nekünk, a menny áldásai fognak rajtunk nyugodni

„Ahhoz, hogy megszabadulhassunk, nemcsak néhány dolgot kell megtennünk, hanem mindent, amit Isten parancsolt. Az emberek prédikálhatnak és gyakorolhatnak bármit, kivéve azokat a dolgokat, amelyeket Isten megparancsolt nekünk, és a végén elkárhoznak. Megadhatjuk a tizedet mentából, rutából és minden paréjból, és mégsem biztos, hogy engedelmeskedünk Isten parancsolatainak [lásd Lukács 11:42]. Az a célom, hogy engedelmeskedjek, és megtanítsak másokat engedelmeskedni Istennek pontosan abban, amit mond nekünk. Nem számít, hogy a tantétel népszerű-e vagy sem, mindig támogatni fogom az igaz tantételt, még akkor is, ha egyedül vagyok ebben”⁴.

„Egyházként és népként jól tesszük, ha bölcsek vagyunk, és arra törekszünk, hogy megismerjük Isten akaratát, majd hajlandók vagyunk azt megtenni; mert »boldogok, a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt«, mondja a szentírás. »Vigyázzatok és imádkozzatok mindig – mondja Szabadítónk –, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek a földön, és megállhassatok az Embernek Fia előtt!« [Lásd Lukács 11:28; 21:36.] Ha Énók, Ábrahám, Mózes és Izráel gyermekei, és Istennek minden népe Isten parancsolatainak betartása által szabadult meg, mi is, ha egyáltalán megszabadulunk, ugyanazon tantétel szerint fogunk megszabadulni. Ahogy Isten Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot családokként kormányozta, Izráel gyermekeit pedig mint nemzetet, úgy nekünk is, mint egyház, az Ő irányítása alatt kell lennünk ahhoz, hogy sikeresen működjünk, megmaradjunk és fenntartassunk. Bizalmunkat egyedül Istenbe vethetjük, bölcsességet csak tőle nyerhetünk, és egyedül Ő lehet a pártfogónk és védelmezőnk, lelkileg és fizikailag, vagy elbukunk.

Isten keze már eddig is megdorgált bennünket, amiért nem engedelmeskedtünk parancsainak, bár soha nem szegtünk meg egyetlen emberi törvényt sem, vagy nem hágtunk át egyetlen emberi szabályt sem; mégis könnyedén bántunk a parancsaival, és eltávolodtunk a szertartásaitól; és az Úr fájdalmasan megdorgált bennünket, és éreztük karját, és megcsókoltuk a pálcát; legyünk bölcsek a jövőben, és mindig emlékezzünk arra, hogy »jobb az engedelmesség a[z]… áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérénél« [1 Sámuel 15:22].”⁵.

„Amikor tanításban van részünk, engedelmeskednünk kell annak a hangnak, be kell tartanunk Isten királyságának törvényeit, hogy a menny áldásai nyugodhassanak rajtunk. Mindenkinek együttesen kell cselekednie, vagy semmit nem lehet elvégezni, és mindenkinek az ősi papság szerint kellene cselekednie; ezért a szenteknek kiválasztott népnek kellene lenniük, elkülönülve a világ gonoszságaitól – kiválónak, erényesnek és szentnek. Az Úr Jézus Krisztus Egyházából papok királyságát fogja létrehozni, egy szent népet, egy kiválasztott nemzedéket [lásd 2 Mózes 19:6; 1 Péter 2:9], mint Énók idejében, amely rendelkezik mindazokkal az ajándékokkal, amelyek Pál leveleiben és tanításaiban szemléltetve vannak, amelyeket napjaiban a gyülekezeteknek írt és tanított”⁶.

„Bárki hihet abban, hogy Jézus Krisztus Isten Fia, és boldog lehet ebben a hitben, ám ha nem engedelmeskedik a parancsolatainak, a végén kivágatik az Úr igaz követelményei iránti engedetlenségéért”⁷.

„Legyetek erényesek és tiszták, legyetek a becsületesség és igazság férfiai, tartsátok be Isten parancsolatait, és akkor tökéletesebben fogjátok érteni a jó és a rossz közötti különbséget – Isten dolgai és az emberek dolgai között; és ösvényetek olyan lesz, mint az igazaké, amely egyre fényesebben ragyog ama tökéletes napig [lásd Példabeszédek 4:18]”⁸.

Wilford Woodruff, mialatt a Tizenkettek Kvórumának tagjaként szolgált, így számolt be: „Joseph elnök… felolvasta a szőlőtő és annak ágainak példázatát [lásd János 15:1–8], és elmagyarázta, mondván: »Ha betartjuk Isten parancsolatait, gyümölcsöt termünk, és Isten barátai leszünk, és tudni fogjuk, hogy mit tett az Urunk.«”⁹

Isten törvényeket ad, amelyek felkészítenek bennünket a celesztiális nyugalomra, ha engedelmeskedünk nekik

„Isten semmi olyat nem fog parancsolni, amely ne lenne különösen alkalmas arra, hogy jobbítsa [javítsa] minden ember helyzetét, bármilyen körülmények között is találják magukat, nem számít, hogy melyik királyságban vagy országban vannak”¹⁰.

„A menny törvényét az ember elé tárták, és mint ilyen, mindenki számára, aki engedelmeskedik annak, olyan jutalmat garantál, amely minden földi várakozást felülmúl; bár nem ígéri, hogy a hívő minden korban mentessé válik azoktól a nyomorúságoktól és csapásoktól, amelyek a földön élő gonosz emberek cselekedeteinek következtében különböző forrásokból erednek. Mégis mindeközben létezik egy ígéret, amely arra a tényre van alapozva, hogy ez a menny törvénye, amely felülmúlja az ember törvényét, amennyire az örök élet felülmúlja a halandót; és azok az áldások, amelyeket Isten képes adni, nagyobbak azoknál, amelyeket az ember adhat. Akkor természetesen, ha az ember törvénye kötelező érvényű az emberre, amennyiben azt elismerik, akkor a menny törvényének mennyivel inkább kötelező érvényűnek kell lennie! És amennyire a menny törvénye tökéletesebb az ember törvényénél, annál nagyobbnak kell lennie a jutalomnak, amennyiben engedelmeskednek neki… Isten törvénye azt az életet ígéri, ami örökkévaló, mégpedig Isten saját jobbján kapott örökséget, amely biztosítva van a gonosz minden hatalmával szemben. […]

Isten megőrzött egy időt, vagy időszakot, amelyet saját kebelében kijelölt, amikor minden alattvalóját, aki engedelmeskedett a hangjának, és betartotta a parancsolatait, elviszi a celesztiális nyugalmába. Ez a nyugalom olyan tökéletes és dicsőséges, hogy az embernek fel kell készülnie annak a királyságnak a törvényei szerint arra, hogy beléphessen, és élvezhesse áldásait. Ennek a ténynek a tudatában, Isten bizonyos törvényeket adott az emberi családnak, amelyek, ha betartják őket, elegendők ahhoz, hogy felkészítsék őket ennek a nyugalomnak az örökségére. Befejezésképp tehát Istennek ez volt a célja a számunkra adott törvényekkel… Az Úr törvényében szereplő minden parancsolathoz tartozik egy jutalomnak a biztos ígérete mindazok számára, akik engedelmeskednek, amely arra a tényre alapozódik, hogy ezek tényleg egy olyan Lénynek az ígéretei, aki nem hazudhat; egy olyannak, aki bőségesen be tudja tartani igéjének minden pontját”¹¹.

1843 áprilisában Joseph Smith a következőket tanította, amelyek később a Tan és a szövetségek 130:20–21-ben kerültek feljegyzésre: „Van egy törvény, amely már a világ megalapítása előtt visszavonhatatlanul el lett rendelve a mennyben, amelyen minden áldás alapszik – és amikor bármilyen áldásban részesülünk Istentől, az ama törvény iránti engedelmesség által történik, amelyen az áldás alapszik”¹².

„Mindaz az áldás, amelyet az ember számára a menny tanácsában elrendeltek, az ahhoz tartozó törvény iránti engedelmességen múlik”¹³.

Akik mindvégig hithűek maradnak, elnyerik az igazlelkűség koronáját

„Éljetek Isten parancsolatainak szigorú betartása szerint, és járjatok előtte alázatosan, és az Őáltala kijelölt időben fel fog magasztalni benneteket”¹⁴.

„Mily óvatosnak kell lenniük az embereknek, hogy mit tesznek az utolsó napokban, hogy nehogy elszámítsák magukat a reményeikben, és azok, akik azt gondolják, hogy állni fognak, elbuknak, mert nem tartják be az Úr parancsolatait; miközben nektek, akik az Úr akaratát cselekszitek, és betartjátok a parancsolatait, örvendezésre van okotok, kimondhatatlan örömre, mert nagyon magasra lesztek felmagasztalva, és ennek a világnak minden királysága fölé fogtok győzedelmesen felemeltetni”¹⁵.

„[Máté] a Messiásról szóló 22. fejezetében a menny királyságát egy olyan királyhoz hasonlítják, aki esküvőt szervezett a fiának [lásd Máté 22:2–14]. Az, hogy ez a fiú a Messiás, afelől nincs vita, mivel a menny királyságát ábrázolták ebben a példázatban; és az, hogy a szentek, vagy azok, akik az Úr iránt hithűnek találtatnak, azok a személyek, akik érdemesnek fognak találtatni arra, hogy az esküvői vacsorán helyet örökölhessenek, egyértelmű János Jelenésekben található szavaiból, ahol azt a hangot, amelyet hallott a mennyben, úgy írta le, mint egy »nagy sokaságét«, vagy mint »erős mennydörgések szavát, mondván: …mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát. És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei« [Jelenések 19:6–8].

Az, hogy kizárólag azoknak engedélyezik majd, hogy leüljenek ahhoz a dicsőséges lakodalomhoz, akik betartják az Úr parancsolatait, és végig az Ő törvényei szerint élnek, egyértelműen kitűnik Pál Timótheushoz címzett utolsó leveléből, amelyet nem sokkal a halála előtt írt. Ezt mondja: »Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: végezetre eltétetett nékem az igazságnak koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését« [2 Timótheus 4:7–8.] Azok közül, akik elhiszik ezt a beszámolót, senki nem fog egy pillanatig sem kételkedni Pálnak ebben az állításában, amelyet kis idővel azelőtt tett, hogy tudomása szerint el kellett hagynia ezt a világot. Bár volt idő, amikor, saját szavaival élve, üldözte Isten egyházát, és pusztítást végzett benne, mégis, miután elfogadta a hitet, szüntelenül azon munkálkodott, hogy terjessze a dicsőséges hírt, és amikor, mint a hűséges katonát, elhívták, hogy életét adja azért az ügyért, amelyet magáénak vallott, letette azt, az ő szavaival élve, egy örök korona elnyerésének bizonyosságával.

Kövessétek nyomon eme apostol munkásságát a megtérésének idejétől kezdve egészen a haláláig, és a Krisztus evangéliumának hirdetésében mutatott szorgalomnak és türelemnek illő példáját találjátok majd. Miután kigúnyolták, megvesszőzték és megkövezték, abban a pillanatban, hogy kimenekült az üldözői kezéből, olyan buzgón hirdette a Szabadító tanát, mint valaha. És mindenki tudhatja, hogy nem az életben elnyerhető megbecsülésért fogadta el a hitet, sem pedig földi javak szerzése érdekében. Akkor pedig mi vihette rá arra, hogy ennyi vesződségen menjen keresztül? Azért, mondta ő, hogy elnyerje az igazlelkűség koronáját Isten kezétől. Úgy véljük, senki nem fog kételkedni abban, hogy Pál mindvégig hithű maradt. Senki nem fogja azt állítani, hogy nem tartotta meg a hitet, hogy nem harcolta meg a nemes harcot, és nem tanított és győzködött mindvégig. És mit kellett kapnia? Az igazlelkűség koronáját…

Elmélkedjetek el egy pillanatra, testvérek, és kérdezzétek meg magatokat, hogy érdemesnek tartanátok-e magatokat arra, hogy Pállal és a hozzá hasonlókkal helyet foglaljatok az esküvői vacsorán, ha hűtlenek lettetek volna? Ha nem harcoltátok meg a nemes harcot, és nem tartottátok meg a hitet, számíthatnátok arra, hogy kaptok? Rendelkeztek az igazlelkűség koronájának ígéretével az Úr kezétől, az Elsőszülött Egyházával egyetemben? Ebből tehát megértjük, hogy Pál Krisztusba vetette reménységét, mert megtartotta a hitet, és várta az Ő megjelenését, és az Ő kezétől elnyerte az igazlelkűség koronájának ígéretét. […]

Az ősi időkben élők, bár üldözték és nyomorgatták őket az emberek, Istentől olyan súlyú és dicsőségű ígéreteket nyertek, hogy szívünk már csak attól is eltelik hálával, hogy egyáltalán rájuk nézhetünk, miközben azon elmélkedünk, hogy az Ő szemében nincs személyválogatás, és hogy minden nemzetben kedves Őelőtte, aki Őt féli, és igazságot cselekszik [lásd Cselekedetek 10:34–35]. […]

Arra a következtetésre juthatunk, hogy eljön az a nap, amikor mindenki saját cselekedetei szerint lesz megítélve, és azok szerint fog megjutalmaztatni; hogy azok, akik megtartották a hitet, az igazlelkűség koronájával lesznek megkoronázva; fehér ruhába lesznek öltöztetve; belépést nyernek az esküvői lakomára; szabadok lesznek minden nyomorúságtól, és Krisztussal fognak kormányozni a földön, ahol az ősi ígéretnek megfelelően újonnan isznak a szőlőtőke gyümölcséből Ovele a dicsőséges királyságban; legalábbis úgy találjuk, hogy az ősi szenteknek ilyen ígéretek adattak. És bár nem tarthatunk igényt azokra az ígéretekre, amelyeket az ősi szenteknek tettek, mert ezek nem a mi tulajdonunkat képezik, már csak azért sem, mert ezeket az ősi szenteknek adták, mégis ha a Magasságos gyermekei vagyunk, és ugyanazzal az elhívással hívtak el minket is, mint őket, és elfogadtuk ugyanazt a szövetséget, mint ők, és hozzájuk hasonlóan hithűek vagyunk Urunk bizonyságához, ugyanúgy az Atya elé járulhatunk Krisztus nevében, mint ők tették, és elnyerhetjük magunknak ugyanazokat az ígéreteket.

Ha valaha megkapjuk ezeket az ígéreteket, az nem azért lesz, mert Péter, János és a többi apostol… istenfélően élt, és hatalmuk és hitük volt ahhoz, hogy győzedelmeskedhessenek, és elnyerjék azokat; hanem azért lesz, mert saját magunk rendelkezünk hittel, és Istenhez Fiának, Jézus Krisztusnak a nevében járulunk, méghozzá úgy, ahogy ők tették; és amikor elnyerjük ezeket az ígéreteket, azok közvetlenül ránk vonatkozó ígéretek lesznek, ellenkező esetben semmi hasznunk nem származik belőlük. A mi javunkra közlik őket, a saját tulajdonunkat fogják képezni (Isten ajándékán keresztül), amelyeket a saját szorgalmunk nyert el a parancsolatai betartása által, és mert becsületesen jártunk előtte”¹⁶.

„Emlékeztetnénk benneteket, fivérek, azokra a vesződségekre, megpróbáltatásokra, nélkülözésekre és üldöztetésekre, amelyeket az ősi szentek kiálltak csak azért, hogy meggyőzzék az embereket Krisztus hitének kitűnőségéről és helyességéről, ha véleményünk szerint szükség lenne rá, vagy ha bármilyen módon a javatokra válna abban, hogy több szorgalommal munkálkodjatok az Úr szőlőskertjében. De minden okunk megvan rá, hogy azt higgyük (ha a szentírásokat megfelelően tanulmányozzátok), hogy az állhatatosságuk mindannyiótok számára ismert; és az is, hogy hajlandók voltak feláldozni ennek a világnak az elérhető megbecsüléseit és élvezeteit, hogy elnyerhessék az Úr kezétől az élet koronájának bizonyosságát; és a munkájukban mutatott kitűnő példájukat, amely tanúsítja számunkra a buzgalmukat abban az ügyben, amelyet elfogadtak, megpróbáljátok minden nap követni. És nemcsak a szenteknek ezek a példái, hanem az Úr parancsolatai is, reméljük, hogy állandóan szívetekben forognak, amelyek nem csupán evangéliuma hirdetésére vonatkozó akaratára tanítanak benneteket, hanem az Ő szelídségére és mindenek előtt való tökéletes életére, még a legsúlyosabb üldöztetések és erőszak idején is, amelyeket egy gonosz és házasságtörő nemzedék zúdított Őrá.

Emlékezzetek, fivérek, hogy Ő szentségre hívott el titeket! Szükséges-e hát kihangsúlyoznunk, hogy olyanokká kell válnunk tisztaságban, mint Ő? Mily bölcsen, mily jámborul; mily tisztán és mily tökéletesen kell tehát magatokat viselnetek az Ő szemében; és arra is emlékezzetek, hogy szemeit állandóan rajtatok tartja. Mindezeket a tényeket a megfelelő megvilágításba helyezve nem lehettek közömbösek aziránt, hogy minden isteni követelményének szigorú betartása nélkül végül hiányosnak fogtok találtatni; és ha ez így lesz, el fogjátok ismerni, hogy a ti részetek a haszontalan szolgák közé fog esni. Ezért könyörgünk nektek, fivérek, hogy tökéletesítsétek mindazt, amit rátok bíztak, hogy el ne veszítsétek a jutalmatokat”¹⁷.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd a vii–xi. oldalakat!

Olvasd el a 166. oldalon található utolsó bekezdést, és koncentrálj arra a szabályra, amelyet Joseph Smith magáénak vallott az életében! Gondolkozz el olyan parancsolatokon, amelyeket mostanában kaptál az élő próféta szavain vagy a Szentlélek sugalmazásain keresztül! Hogyan volt részed áldásban, amikor habozás nélkül engedelmeskedtél ezeknek a parancsoknak!
Tekintsd át a 167. oldal első teljes bekezdését! Miért kell néha egyedül állnunk egy igaz tantétel támogatásában? Milyen tekintetben nem vagyunk egyedül az ilyen időkben? (Példákért lapozz a 167–169. oldalhoz!) Hogyan segíthetünk a gyermekeknek és a fiatalságnak, hogy maradjanak hűek az evangéliumi tantételekhez még akkor is, ha azt tenni népszerűtlen?
Tanulmányozd át a 169. oldalon kezdődő részt! Milyen okból ad nekünk Isten parancsolatokat? Miért engedelmeskedjünk a parancsolatainak?
Tekintsd át Joseph Smith tanításait Máté 22:2–14. és 2 Timótheus 4:7–8. versekről (171–175. o.)! Tűnődj el azon, hogyan éreznéd magad, ha beengednének az esküvői lakomára! Milyen embernek kell lennünk ahhoz, hogy érdemesek legyünk a belépésre? Szerinted mit jelent megharcolni a nemes harcot, és megtartani a hitet? Gondolj valakire, akiről tudod, hogy megharcolta a nemes harcot, és megtartotta a hitet! Mit tanulhatsz ettől az embertől?
Joseph Smith próféta arra ösztönzött bennünket, hogy emlékezzünk arra, hogy az Úr „szentségre hívott el” minket (175. o.). Mit jelent az, hogy szentségre hívtak el téged? Hogyan változtatná meg az életünket az, ha emlékeznénk erre az „elhívásra”? És a családtagjaink és barátaink életében?

Kapcsolódó szentírások: 2 Mózes 20:1–17; János 7:17; 1 Nefi 3:7; T&Sz 58:26–29; Ábrahám 3:25