Az örökkévaló papság

„A melkisédeki papság… az a csatorna, amelyen keresztül minden tudás, tan, a szabadulás terve és minden fontos ügy kinyilatkoztatik a mennyből.”

Joseph Smith életéből

Miután megkapták az ároni papságot és a keresztség szertartását, Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek olyan áldásokban volt részük, amelyekről korábban nem tudtak. A próféta így jegyezte fel: „Miután megvilágosodott az elménk, kezdtek feltárulni értelmünk előtt a szentírások, és oly módon nyilatkozott meg előttünk a rejtelmesebb részek valódi jelentése és szándéka, ami azt megelőzően soha nem állt rendelkezésünkre, még csak nem is gondoltunk rá” (Joseph Smith története 1:74). Ezzel az észrevétellel folytatták a Mormon könyve fordításának munkáját. A próféta azonban még nem kapott meg egy fontos áldást – azt, amelyre szüksége volt ahhoz, hogy megszervezhesse az egyházat, megalakíthassa a papsági hivatalokat és kvórumokat, és adományozhassa a Szentlélek ajándékát. Meg kellett kapnia a melkisédeki papságot.

Keresztelő János ígérete alapján ezt az áldást Joseph és Oliver nem sokkal az ároni papság elnyerése után kapta meg. Péter, Jakab és János ősi apostolok jelentek meg nekik a Susquehanna folyóhoz közeli félreeső helyen, és rájuk ruházták a melkisédeki papságot. Joseph később kijelentette, hogy hallotta „Péter, Jakab és János hangját a vadonban, a Susquehanna megyében lévő Harmony és a Boome megyében lévő Colesville között, a Susquehanna folyónál, kijelentve magukról, hogy rendelkeznek a királyság, valamint az idők teljessége adományozási korszakának kulcsaival!” (T&Sz 128:20).

A rákövetkező években Joseph Smitht sok más, ősi időkben élt papságviselő látogatta meg. Ezek a hírnökök Istentől jöttek azért, hogy visszaállítsák azokat a papsági kulcsokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az evangélium teljes áldásai elérhetővé válhassanak Isten gyermekei számára. Továbbá azért jöttek, hogy tanítsák azt a prófétát, aki az idők teljességének adományozási korszakának az élére fog állni.

John Taylor elnök, az egyház harmadik elnöke ezt mondta: „Mózes, Illés, Éliás és sok más szentírásban említett vezető személyiség, akik a különböző adományozási korszakokban munkálkodtak, eljöttek, és Josephnek adományozták azokat a különféle kulcsokat, hatalmakat, jogokat, kiváltságokat és [engedélyeket], amelyeket a maguk idejében élvezhettek… Mindaz a tudás, intelligencia, papság, hatalom és kinyilatkoztatás, amelyeket ezeknek a különböző korszakokban élő férfiaknak adományoztak, újra visszaállíttatott a földre azoknak a szolgálata és közvetítése által, akik azokban a különféle adományozási korszakokban, amelyekben éltek, viselték Isten szent papságát”¹.

Taylor elnök továbbá kijelentette: „Ha megkérdeznétek Josep-het, hogy Ádám hogyan nézett ki, rögtön megmondaná; leírná a magasságát, a megjelenését, és mindent elmondana róla. Azt is megkérdezhettétek volna tőle, hogy Péter, Jakab és János milyen férfiak voltak, és meg tudta volna mondani. Miért? Mert látta őket”².

1842 szeptemberében a próféta levelet írt az egyháznak, amelyben kifejezte az örömét, miközben arról a tudásról és papsági kulcsokról elmélkedett, amelyek visszaállíttattak a földre: „Továbbá, mit hallunk? Örvendetes híreket Kumóra felől! Moróni, egy angyal a mennyből, kijelenti a próféták beteljesedését – a könyv felfedését. […] És Mihály, az arkangyal hangját; Gábriel és Rafael, valamint különböző angyalok hangját, Mihálytól, vagyis Ádámtól egészen mostanáig, amint mind kijelentik adományozási korszakukat, jogaikat, kulcsaikat, megtiszteltetéseiket, méltóságukat és dicsőségüket, valamint papságuk hatalmát; sort sorra, előírást előírásra adva; itt egy kicsit és ott egy kicsit; vigaszt adva nekünk annak felmutatásával, ami el fog jönni, megerősítve a reményünket!” (T&Sz 128:20–21)

Joseph Smith tanításai

A papság örökkévaló, és a próféták minden adományozási korszakban viselték azt

„Létezik a felhatalmazásnak és hatalomnak egy láncolata Ádámtól egészen napjainkig”³.

„A papság először Ádámnak adatott; elnyerte az Első Elnökséget, és annak kulcsait nemzedékről nemzedékre viselte. A teremtéskor kapta meg, mielőtt a világot megalkották, ahogy az 1 Mózes 1:26, 27 és 28-ban fel van jegyezve. Uralmat kapott minden élő teremtmény felett. Ő Mihály, az arkangyal, akiről a szentírásokban beszélnek. Majd Noéig, aki Gábriel; felhatalmazásban ő következik Ádám után a papságban; Isten hívta el erre a hivatalra, és napjaiban ő volt minden élő atyja, és neki adatott az uralom. Ezek az emberek először a földön viselték a kulcsokat, majd a mennyben.

A papság örökkévaló tantétel, az örökkévalóság óta Istennel létezett, és az örökkévalóságig létezni fog, napok kezdete vagy évek vége nélkül [lásd Joseph Smith fordítás, Zsidók 7:3]. Bármikor, amikor elküldik az evangéliumot, a kulcsokat a mennyből kell elhozni. Amikor a mennyből megnyilatkoztatnak, az Ádám felhatalmazása által történik.

Dániel a hetedik fejezetben beszél az Öregkorúról; ezalatt a legidősebb embert, Ádám atyánkat, Mihályt érti; össze fogja hívni a gyermekeit, és tanácskozást fog tartani velük, hogy felkészítse őket az Ember Fiának eljövetelére [lásd Dániel 7:9–14]. Ő (Ádám) az emberek családjának az atyja, és minden ember lelke felett elnököl, és mindazoknak, akik kulcsokat viseltek, ebben a nagy tanácsban eléje kell majd járulniuk… Az Ember Fia megelőzi őt, és ott dicsőség és uralom adatik neki. Ádám átadja sáfárságát Krisztusnak, azt, ami a világegyetem kulcsainak viselőjeként adatott át neki, de megtartja rangját az emberek családjának vezetőjeként.

[…] Az ember teremtésekor az Atya maga elé hívatott minden lelket, és megszervezte őket. Ő (Ádám) a vezető, és megmondták neki, hogy sokasodjon. A kulcsokat először neki adták, rajta keresztül pedig másoknak. Be kell számolnia majd a sáfárkodásáról, a többiek pedig neki fognak beszámolni.

A papság örökkévaló. A Szabadító, Mózes és Éliás [Illés] adták át a kulcsokat Péternek, Jakabnak és Jánosnak a hegyen, amikor előtte átváltoztak. A papság örökkévaló – napok kezdete és évek vége nélkül; nincs apja, se anyja, stb. Ha a szertartásokban nincs változás, a papságban sincs változás. Ahol kiszolgálják az evangélium szertartásait, ott van a papság.

Hogyan kaptuk meg a papságot az utolsó napokban? Szabályos sorban jött le. Péter, Jakab és János megkapták, majd pedig átadták másoknak. Krisztus a Nagy Főpap; aztán Ádám. Pál arról beszél, hogy az egyház angyalok megszámlálhatatlan seregéhez járult – Istenhez, mindenek Bírájához -, a tökéletessé lett igaz emberek lelkéhez; Jézushoz, az új szövetség Közbenjárójához [lásd Zsidókhoz 12:22–24]”⁴.

Azok a próféták, akik az ősi időkben papsági kulcsokat viseltek, összefogtak, hogy elvégezzék az utolsó adományozási korszak munkáját

„Láttam Ádámot Ádám-ondi-Ámán völgyében. Összehívta gyermekeit, és pátriárkai áldást adott nekik. Az Úr megjelent közöttük, és ő (Ádám) mindannyiukat megáldotta, és előre megmondta, hogy mi fog velük történni, egészen a legutolsó nemzedékig.

Ádám azért áldotta meg az utódait, mert Isten színe elé akarta őket vinni. Egy várost kerestek stb., [»melynek építője és alkotója az Isten« – Zsidók. 11:10]. 11:10]. Mózes arra törekedett, hogy Izráel gyermekeit a papság hatalma által Isten színe elé vigye, de nem sikerült neki. A világ első korszakaiban ugyanezt próbálták elérni; Éliások jelentek meg, akik pontosan ezeket a dicsőségeket próbálták meg visszaállítani, de nem érték el őket; ehelyett arról a napról jövendöltek, amikor ez a dicsőség kinyilatkoztatik majd. Pál beszélt az idők teljességének adományozási korszakáról, amikor Isten minden dolgot egybegyűjt stb. [lásd Efézusbeliek 1:10]; és azoknak a férfiaknak, akiknek ezek a kulcsok adattak, ott kell lenniük; és ők nélkülünk nem válhatnak tökéletessé.

Ezek az emberek a mennyben vannak, de gyermekeik itt vannak a földön. Gyengéd érzésekkel tápláltatnak irántunk. Isten ezért küld le embereket. »Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek« [Máté 13:41]. Mindezek a felhatalmazott személyek le fognak jönni, és kéz a kézben fogják véghezvinni ezt a munkát.

A menny királysága olyan, mint egy mustármag. A mustármag kicsi, de hatalmas fává nő, és a madarak fészket raknak az ágain. [Lásd Márk 4:30–32.] A madarak az angyalok. Tehát az angyalok lejönnek, összefognak, hogy egybegyűjtsék gyermekeiket, és összegyűjtik őket. Nélkülük nem lehetünk tökéletesek, és ők sem nélkülünk; amikor ezek a dolgok megtörténnek, az Ember Fia leereszkedik, az Öregkorú leül; mi pedig az angyalok megszámlálhatatlan seregéhez járulhatunk, beszélgethetünk velük, és tanításokat kaphatunk tőlük”⁵.

A papsági szertartások a kezdetek óta meg voltak állapítva, és Isten által kijelölt módon kell őket betartani

„Ádám… volt az első ember, akit Dániel könyvében az »Öreg-korúnak« neveznek [Dániel 7:9], vagyis más szóval, mindenek közül a legelső és legidősebb, a nagy és nemes előd, akiről máshol azt olvashatjuk, hogy ő Mihály, mert ő volt az első, és mindenek atyja, nem csupán nemzetségben, hanem ő volt az első, akinek rendelkezésére álltak a lelki áldások, akivel ismertették a szertartások tervét utódai szabadulására mindvégig, és akinek legelőször nyilatkoztatták ki Krisztust, és aki által Krisztust kinyilatkoztatták a mennyből, és a továbbiakban is kinyilatkoztatják majd. Ádám viseli az idők teljessége adományozási korszakának kulcsait; vagyis minden idők adományozási korszakai rajta keresztül voltak és lesznek kinyilatkoztatva, a kezdetektől Krisztusig, és Krisztustól minden kinyilatkoztatandó adományozási korszaknak a végéig. […]

[Isten] a szertartásokat úgy állapította meg, hogy azok öröktől fogva mindörökké ugyanazok legyenek, és Ádámot bízta meg, hogy felügyelje őket, hogy azokat a mennyből az embernek kinyilatkoztassa, vagy angyalokat küldjön, hogy kinyilatkoztassák őket. »Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, a kik örökölni fogják az idvességet?« [Zsidók 1:14]

Ezek az angyalok Mihály vagy Ádám irányítása alá tartoznak, aki az Úr irányítása alapján cselekszik. A fenti idézetből azt tanuljuk, hogy Pál tökéletesen értette Isten céljait az emberrel való kapcsolatával, és azt a dicsőséges és tökéletes rendet, amelyet Ő maga alapított meg, amely által kibocsátotta hatalmát, kinyilatkoztatásait és dicsőségét.

Isten nem fogja elismerni azt, akit nem Ő hívott el, nem Ő rendelt el, és nem Ő választott. Kezdetben Isten Ádámot a saját hangján szólította. »Szólítá ugyanis az Úr Isten [Ádámot], és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém« [1 Mózes 3:9–10]. Ádám parancsolatokat és tanításokat kapott Istentől: kezdettől fogva ez volt a rend.

Az, hogy kezdetben kinyilatkoztatásokat, parancsolatokat és szertartásokat kapott, vitán felül áll; másképp hogyan kezdtek el Istennek elfogadható módon áldozatokat felajánlani? És ha áldozatokat ajánlottak fel, akkor felhatalmazásukat elrendelés által kellett megkapniuk. 1 Mózesben [4:4] azt olvassuk, hogy Ábel a nyáj zsengéjéből és annak kövérségéből vitt, és az Úr elfogadta Ábelt és a felajánlását…

Ez tehát a papság természete; minden férfi a saját adományozási korszaka felett elnököl, felettük pedig egy másik férfi elnököl – méghozzá Ádám; Ádám pedig, bár az elnökségét és felhatalmazását az Úrtól kapta, addig nem részesülhet a teljességben, míg Krisztus a királyságot át nem adja az Atyának, amire az utolsó adományozási korszak végén fog sor kerülni.

A papság hatalma, dicsősége és áldásai nem maradhatnának azokkal, akik elrendeltettek, hacsak igazlelkűek nem maradnak; mert Káin is fel volt hatalmazva az áldozati felajánlásra, de mivel nem igazlelkűen tette, ezért megátkozták. Ez azt jelenti, hogy a szertartásokat Isten kijelölt módján kell elvégezni; különben a papságuk áldás helyett átoknak bizonyul a számukra”⁶.

A melkisédeki papság az a csatorna, amelyen keresztül Isten kinyilatkoztatja magát és céljait

„A szentírásokban két papságról van szó, azaz a melkisédeki és az ároni vagy lévita papságról. Jóllehet két papság van, a melkisédeki papság felöleli az ároni vagy lévita papságot is, ez a nagy irányító, amely a világnak minden korszakában egészen a föld legutolsó nemzetségéig a papságra vonatkozó legmagasabb felhatalmazást és Isten királyságának kulcsait viseli, és ez az a csatorna, amelyen keresztül minden tudás, tan, a szabadulás terve és minden fontos ügy kinyilatkoztatik a mennyből.

Megalapítása megelőzte »a föld alapjának letételét, a hajnalcsillagok együttes örvendezését, vagy azt, amikor Isten fiai vigadozának« [lásd Jób 38:4–7], és ez a legmagasabb és legszentebb papság, és Isten Fiának rendje szerint való, és minden más papság csupán ahhoz tartozó rész, elágazás, hatalom és áldás, és általa birtokoltatnak, felügyeltetnek és irányíttatnak. Ez az a csatorna, amelyen keresztül a Mindenható elkezdte kinyilvánítani az Ő dicsőségét a föld teremtésének kezdetén, és amelyen keresztül továbbra is kinyilatkoztatja magát az emberek gyermekeinek mind a mai napig, és amelyen keresztül az idők végezetéig ismertetni fogja céljait”⁷.

„A melkisédeki papság hatalma a »végtelen életek« hatalmának birtoklása; mert az örökkévaló szövetséget nem lehet megszegni… Mi volt Melkisédek hatalma? Nem Áron papsága volt, amely a külsőséges szertartásokat és az áldozati felajánlásokat szolgálja ki. Azok, akik a melkisédeki papság teljességét viselik, a Magasságos Isten királyai és papjai, és hatalom és áldások kulcsait viselik. Sőt, az a papság a papi uralom tökéletes törvénye, és úgy áll fenn, hogy Isten adja a törvényeket az embereknek, és Ádám fiainak és leányainak végtelen életeket ad…

»Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké« [Zsidók 7:3.] A melkisédeki papság az örök Istentől kapott jogot birtokolja, nem pedig egy apától vagy anyától való származás alapján; és az a papság ugyanúgy örökkévaló, mint Isten, napjainak kezdete vagy élete végenélkül. […]

A lévita [ároni] papság, amely a külsőséges szertartásokat kiszolgáló papokból áll, eskü nélküli; de a melkisédeki papság esküvel és szövetséggel lép életbe”⁸.

„A melkisédeki főpapság nem más, mint Isten Fiának papsága; …vannak bizonyos szertartások, amelyek a papsághoz tartoznak, amelyekből bizonyos következmények származnak… A papság egyik nagyszerű kiváltsága az, hogy kinyilatkoztatásokat kapjon Isten elhatározásáról és akaratáról. A melkisédeki papságnak ugyanolyan kiváltsága továbbá az, hogy dorgáljon, rendre utasítson és figyelmeztessen, mint az, hogy kinyilatkoztatást kapjon”⁹.

„Minden papság melkisédeki; de különböző részei és fokozatai vannak… Mindegyik próféta rendelkezett a melkisédeki papsággal”¹⁰.

„Mindenkinek azt tanácsolom, hogy menjen tovább a tökéletesség felé, és egyre mélyebben kutassa az isteni mivolt rejtel meit. Az ember semmit nem tehet önmagáért, hacsak Isten nem irányítja a helyes úton; és a papság ezt a célt szolgálja”¹¹.

Az embert Istennek kell felhatalmaznia és elrendelnie a papságba ahhoz, hogy szolgálhasson a szabadulás szertartásaiban

Hittételek1:5: „Hisszük, hogy az embert Istennek kell elhívnia, prófécia, valamint felhatalmazással rendelkezők kézrátétele által, hogy prédikálhassa az Evangéliumot és szolgálhasson annak szertartásaiban”¹².

„Hisszük azt, hogy senki nem szolgálhat szabadulással az evangéliumon keresztül az emberek lelkeinek Jézus Krisztus nevében, hacsak Isten fel nem hatalmazta kinyilatkoztatás által, vagy el nem rendelte egy olyan személy révén, akit Isten küldött kinyilatkoztatás által, ahogy azt Pál a Rómabeliek 10:14-ben írja: »Mimódon hisznek pedig prédikáló nélkül? Mimó-don hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek?« És azt kérdezem: Hogyan küldethetnek el kinyilatkoztatás nélkül, vagy Isten megnyilatkozásának bármely más észrevehető megjelenése nélkül? Továbbá pedig, Zsidók 5:4: »És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem a kit Isten hív el, miként Áront is.« – Én tehát megkérdezem: Áront hogyan hívták el, ha nem kinyilatkoztatás által?”¹³

„Az angyal közölte a jó öreg Kornéliusszal, hogy Péterért kell küldenie, hogy megtanulja, hogyan szabadulhat meg [lásd Cselekedetek 10:21–22]: Péter keresztelhetett, az angyalok pedig mindaddig nem, amíg törvényes szolgák viselték a királyság kulcsait vagy a papság felhatalmazását a testben. Van még egy bizonyíték ezzel a dologgal kapcsolatban, méghozzá az, hogy maga Jézus sem közölte Pállal, amikor megjelent neki a damaszkuszi úton, hogy miként szabadulhat meg. Először apostolokat, másodszor pedig prófétákat hívott el az egyházban a szolgálat munkájára, a szentek tökéletesítésére stb. [lásd Efézusbeliek 4:11–12]; és mivel a menny nagy szabálya az, hogy a földön semmit nem szabad elvégezni anélkül, hogy a titok ki ne lenne nyilatkoztatva szolgáinak, a prófétáknak, Ámós 3:7-tel, megegyezően, ezért Pál nem tanulhatott meg annyit az ember általános szabadulásában való feladatáról az Úrtól, mint amennyit Krisztus egyik követétől, akit az Úr ugyanazzal a mennyei elhívással hívott el, és ugyanazzal a magasságból eredő hatalommal ruházott fel – úgyhogy amit feloldottak a földön, azt a mennyben is feloldották; és amit megkötöttek a földön, azt a mennyben is megkötötték [lásd Máté 16:19].”¹⁴

Nagy kiváltság felmagasztalni a papság bármely hivatalát

„[A] papságot… az emberi test formájával lehetne szemléltetni, amelynek különböző végtagjai vannak, amelyeknek különböző feladatokat kell ellátniuk; mindegyikre szükség van a maga helyén, és a test nem teljes végtagjai nélkül… Ha egy pap megérti a feladatát, az elhívását és a szolgálatot, és a Szentlélek által prédikál, öröme ugyanakkora, mintha az elnökség egyik tagja lenne; és a szolgálataira a testnek szüksége van, mint ahogy szüksége van a tanítók és a diakónusok szolgálatára is”¹⁵.

Eliza R. Snow így számol be: „[Joseph Smith] tanított a különböző hivatalokkal kapcsolatban, és minden egyéni cselekedet szükségességéről a számukra kijelölt területen, és a számos hivatal betöltéséről, amelybe kinevezték őket. Beszélt arról, hogy sok férfi hajlamos az egyház alacsonyabb hivatalait lebecsülni, és irigy szemekkel tekintenek mások pozíciójára, akiket arra hívtak el, hogy felettük elnököljenek; hogy az az emberi szív balgasága és ostobasága, ha egy ember más pozíció betöltésére törekszik, mint amit Isten kijelölt neki; hogy az emberek inkább magasztalják fel a saját elhívásaikat… Mindenkinek kizárólag arra kellene törekednie, hogy a saját hivatalát és elhívását felmagasztalja”¹⁶.

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra. További segítségért lásd a vii–xi. oldalakat!

Tekintsd át azt a beszámolót, amely arról szól, hogy Péter, Jakab és János Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek adományozza a melkisédeki papságot (105. o.)! Milyen áldásokban volt neked és családodnak része a melkisédeki papság visszaállítása által?
Ebben a fejezetben Joseph Smith végig az egymás után következő próféták papsági felhatalmazásainak láncolatáról tesz bizonyságot. Szerinted miért volt fontos számára, hogy napjaiban erről a tanról tanítson? Miért kell megértenünk ma ezt a tant? A Joseph Smith által leírt felhatalmazás láncolata hogyan kapcsolódik egy ember felhatalmazásának papsági vonalához?
Miközben ezt a fejezetet olvasod, figyeld meg, Joseph Smith próféta hogyan használja az örökkévaló, az örök és az örökkévalóság szavakat! Ezek a kifejezések mit mondanak neked a papság természetéről és fontosságáról?
Joseph Smith azt tanította, hogy Isten „a szertartásokat úgy állapította meg, hogy azok öröktől fogva mindörökké ugyanazok legyenek”, és hogy „Isten által kijelölt módon kell őket betartani” (110–111. o.). Ezek a tanítások miként segítettek neked jobban megérteni az evangélium szertartásait?
Tekintsd át Joseph Smith próféta tanításait a melkisédeki papságról (111–113. o.)! Gondolkozz el azon, hogy a melkisédeki papság miért szükséges az evangélium minden területén! Milyen gondolataid vagy érzéseid támadtak, miközben így elgondolkoztál a melkisédeki papságról?
Tekintsd át a fejezet két utolsó bekezdését (114–115. o.)! Szerinted hogyan játszik minden egyháztag fontos szerepet az Úr munkájában? Mi lehet annak az eredménye, ha „irigy szemekkel” tekintünk azokra, akiket az egyházban vezetőknek hívtak el? Gondolkozz el azon, mit tehetsz, hogy felmagasztald a saját elhívásodat?

Kapcsolódó szentírások:Alma 13:1–12; T&Sz 27:5–14; 84:33–44, 109–110; 107:6–20; 120:34–36