A halottak megváltása

„A nagy Jehova… ismeri az élők és a holtak helyzetét, és megfelelő előkészületeket tett a megváltásuk érdekében.”

Joseph Smith életéből

Joseph Smith szolgálatának elején olyan élményben volt része, amely segített neki felkészülni arra az időre, amikor a halottak szabadulásának tana ki lesz nyilatkoztatva. 1823 novemberében Alvin Smith, Lucy Mack Smith és id. Joseph Smith legidősebb fia váratlanul súlyosan megbetegedett, és közel került a halálhoz. Alvin 25 éves volt, erős és ügyes fiatalember, akinek kemény munkája nagyban hozzájárult a család pénzügyi stabilitásához. Édesanyja „egy különösen jóságos hajlammal megáldott fiatalemberként” jellemezte, akinek „nemessége és nagylelkűsége” mindenkit megáldott körülötte „létezésének minden órájában”¹.

Tudván, hogy haldoklik, Alvin magához hívatta fivéreit és nővéreit, majd mindegyikőjüktől elbúcsúzott. Josephnek, aki majdnem 18 éves volt, és még nem kapta meg az aranylemezeket, Alvin ezt mondta: „Légy jó fiú, és tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy megkapd azokat a feljegyzéseket. Légy hithű az útmutatások követésében és minden parancsolat betartásában, amit adnak neked. Alvin bátyádnak most el kell hagynia téged, de emlékezz a példájára, amelyet neked mutatott; és mutass jó példát a nálad fiatalabb gyermekeknek”².

Amikor Alvin meghalt, a család felkért egy presbiteriánus lelkipásztort a New York állambeli Palmyrában, hogy végezze el a temetési szertartást. Mivel Alvin nem volt a lelkipásztor gyülekezetének a tagja, a lelkész kijelentette a beszédében, hogy Alvin nem szabadulhat meg. William Smith, Joseph öccse, így emlékezett vissza: „[A lelkipásztor]… nagyon világosan célzott rá, hogy [Alvin] a pokolra jutott, mert Alvin nem volt egyháztag, de jó fiú volt, és ez apámnak nem tetszett”³.

1836 januárjában, sok évvel Alvin halála után, Joseph Smith látomást kapott a celesztiális királyságról, amelyben azt látta, hogy Alvin, illetve édesanyja és édesapja egy nap örökölni fogják azt a királyságot. Joseph „azon csodálkoz[ott], [Alvin] hogyan nyerhetett örökséget ebben a királyságban, mivel azt megelőzően távozott el ebből az életből, hogy az Úr kinyújtotta volna kezét Izrael másodszori összegyűjtésére, és nem keresztelkedett meg a bűnök bocsánatára” (T&Sz 137:6). Az Úr hangja ekkor így szólt Josephhez:

„Mindazok, akik ezen evangélium ismerete nélkül haltak meg, akik befogadták volna azt, ha megengedték volna nekik, hogy itt maradjanak, örökösei lesznek Isten celesztiális királyságának; és mindazok, akik ezután halnak meg annak ismerete nélkül, akik teljes szívükkel befogadták volna azt, örökösei lesznek ennek a királyságnak; mert én, az Úr, minden embert cselekedetei szerint ítélek majd meg, szívük vágya szerint” (T&Sz 137:7–9).

1840. augusztus 15-én Joseph Smith próféta egy temetésen prédikált Nauvooban, ahol első alkalommal tanította nyilvánosan a halottak szabadulásának tanát. Simon Baker szerint, aki jelen volt, a próféta azzal kezdte, hogy bizonyságát tette arról, hogy „Jézus Krisztus evangéliuma nagy öröm örvendetes hírét hozta el”. Felolvasta az 1 Korinthusbeliek 15 nagy részét, és elmagyarázta, hogy „az apostol olyan emberekhez beszélt, akik értették a halottakért való keresztelkedést, mert gyakorolták azt”. Majd kijelentette, hogy „az emberek most már barátaik helyett is cselekedhetnek, akik eltávoztak ebből az életből, és hogy a szabadulás tervének az a célja, hogy megszabadítsa mindazokat, akik hajlandóak engedelmeskedni Isten törvénye követelményeinek”⁴.

A temetési beszéd után egy hónappal a próféta meglátogatta édesapját, aki nagyon beteg volt, és közel járt a halálhoz. A próféta beszélt édesapjának a halottakért elvégzett keresztelés tanáról, és Smith atya gondolatai szerett fia, Alvin felé fordultak. Smith atya azt kérte, hogy „azonnal” végezzék el a munkát Alvinért. A halálát megelőző percekben kijelentette, hogy látja Alvint⁵. 1840 utóján a Smith család örvendezett, amikor Hyrum elvégezte a keresztelés szertartását bátyjáért, Alvinért.

Joseph Smith tanításai

Isten szereti minden gyermekét, és minden embert a szerint a törvény szerint fog megítélni, amelyet megkapott

„Isten nagyszerű céljait az emberi család szabadulásával kapcsolatban nem nagyon érti ez a bölcsnek és intelligensnek tartott nemzedék, amelyben élünk. Az emberek véleménye a szabadulás tervéről, a Magasságos [követelményeiről], a mennybe jutáshoz szükséges előkészületekről, az eltávozott lelkek helyzetéről és körülményeiről, valamint a boldogságról vagy nyomorúságról, amely az igazlelkűség vagy a gonoszság gyakorlásának a következménye, változatosak és ellentmondásosak az erényről és a bűnről alkotott különféle elképzeléseiknek megfelelően. […]

Míg az emberi faj egy része ítélkezik, és a másikat irgalom nélkül kárhoztatja, a világegyetem Nagy Szülője atyai gondoskodással és szülői figyelemmel tekint az egész emberi családra; utódainak tekinti őket, és mindazon önző érzések nélkül, amelyek az emberek fiait befolyásolják, »felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak« [Máté 5:45]. Kezében tartja az ítélet gyeplőit; Ő a bölcs Törvényadó, és minden embert megítél, nem az emberek szűklátókörű és önző elképzelései szerint, hanem »a cselekedetek szerint, melyeket a halandó testben tett[ek], vajon jók vagy gonoszak voltak-e«, vagy Angliában, Amerikában, Spanyolországban, Törökországban vagy Indiában cselekedtéke. Megítéli majd őket »nem a szerint, amivel nem rendelkeznek, hanem a szerint, amivel rendelkeznek«; azok, akik törvény nélkül éltek, törvény nélkül lesznek megítélve, míg azok, akiknek rendelkezésére állt egy törvény, a szerint a törvény szerint fognak megítéltetni. Nem kell a hatalmas Jehova bölcsességében és intelligenciájában kételkednünk; minden nemzetet különféle érdemeik, intelligenciaszerzéshez rendelkezésükre álló eszközeik, az őket kormányzó törvények, a helyes információszerzésre kapott lehetőségeik és az emberi családdal kapcsolatos kifürkészhetetlen tervei szerint fogja ítélettel vagy irgalommal megjutalmazni; és amikor Isten tervei megnyilvánulnak, és félrehúzzák a jövő függönyeit, végül mindannyiunknak el kell majd ismernie, hogy az egész föld Bírája igazságot szolgáltatott [lásd 1 Mózes 18:25]”⁶.

„Isten a szerint ítéli meg az embereket, hogy mire használják azt a világosságot, amelyet nekik ad”⁷.

„Az embert majd azokért a dolgokért számoltatják el, amellyekkel rendelkezik, nem pedig azokért, amellyekkel nem rendelkezik… Mindazon világosság és intelligencia által lesz igazságosan megítélve, legyen az sok vagy kevés, amelyet a jótékony Teremtője tudomására hozott, és… megköveteltetik tőle, hogy engedelmeskedjen, és tökéletesítse azt, és csakis azt, ami neki adatott, mert nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Úr szájából ered”⁸.

A Szabadító Jézus Krisztus mind az élőknek, mind pedig a halottaknak lehetőséget nyújt a bűnbocsánatra és a szabadulásra

„A keresztény nemzetek halál utáni helyzete olyan téma, amely a filozófus és a teológus minden bölcsességét és tehetségét igénybe veszi, és általánosságban elfogadott vélemény, hogy halálakor az ember rendeltetése visszavonhatatlanul megpecsételődött, és hogy vagy örökké boldog, vagy pedig örökké nyomorult lesz; hogy ha egy ember Isten ismerete nélkül hal meg, akkor örökre el kell, hogy kárhozzon büntetésének egyhítése, fájdalmának könnyítése vagy a szabadulás legkisebb reménye nélkül, miközben a végtelen korok továbbhaladnak felette. Bármennyire is ortodox ez a tantétel, úgy találjuk, hogy nincs összhangban a szentírás bizonyságával, mert a Szabadítónk azt mondja, hogy minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, amelyekkel káromolnak; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek sem ezen, sem a másvilágon, ami világosan bizonyítja, hogy vannak bűnök, amelyek megbocsáttathatnak a másvilágon, jóllehet a [Szentlélek elleni] káromlás bűne nem bocsáttathat meg [lásd Máté 12:31–32; Márk 3:28–29].

Péter is ezt mondta a Szabadítónkkal kapcsolatban: »Elmenvén, a tömlöcben lévő lelkeknek is prédikált, a melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrésre a Noé napjaiban (1 Péter 3:19, 20). Itt van tehát egy beszámoló a Szabadítónkról, aki a börtönben a lelkeknek prédikált, olyan lelkeknek, akik Noé napjaiban lettek bebörtönözve; és mit prédikált nekik? Azt, hogy ott kell maradniuk? Szó sincs róla! Tegyen bizonyságot az Ő saját nyilatkozata. »Elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat« (Lukács 4:18). Ésaiásban is megtalálható: »Hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket« (Ésaiás 42:7). Teljesen nyilvánvaló ezek után, hogy nemcsak prédikálni ment hozzájuk, hanem kiszabadítani őket, vagy kihozni őket a tömlöcből…

A nagy Jehova a földdel kapcsolatos események egészét szemlélte a szabadulás tervére vonatkozólag, mielőtt az megteremtetett volna, vagy mielőtt »együtt örvendezének a hajnalcsillagok« [Jób 38:7]; a múlt, a jelen és a jövő vele voltak és vannak, mint egy örök »most«; tudott Ádám bukásáról, az özönvíz előttiek gonoszságairól, az emberi családdal kapcsolatos gonoszságok mélységéről, a gyengeségükről és erősségükről, a hatalmukról és dicsőségükről, a hitehagyásokról, a bűntetteikről, az igazlelkűségükről és gonoszságukról; felfogta az ember bukását és megváltását; ismerte a szabadulás tervét, és előtárta azt; jól ismerte minden nemzet helyzetét és rendeltetését; mindent saját akaratának tanácsa szerint rendelt el; ismeri az élők és a holtak helyzetét, és megfelelő előkészületeket tett a megváltásuk érdekében a különféle körülményeiknek és Isten királysága törvényeinek megfelelően, legyen az ebben a világban, vagy az eljövendőben”⁹.

Isten tökéletesen igazságos és irgalmas minden emberhez, az élőkhöz és a holtakhoz egyaránt

„Az az elképzelés, amelyet néhány ember Isten igazságosságáról, ítéletéről és irgalmáról alkot, túl nevetséges egy intelligens embernek: például sok ortodox prédikátorunk azt feltételezi, hogy ha egy ember nem az, amit ők megtértnek neveznek, és meghal abban az állapotban, akkor örökre a pokolban kell maradnia mindenféle reménység nélkül. Végtelen éveket kell gyötrelemben töltenie, és ennek soha, soha, soha nem lesz vége; és mégis erről az örökké tartó nyomorúságról gyakran azt mondják, hogy a legmerőbb [véletlenen] múlik. Egy cipőfűző elszakadása, a szertartást végzők kabátjának az elszakítása, vagy az a sajátságos hely, ahol a személy lakik, közvetett okai lehetnek az elkárhozásának, vagy annak, hogy nem szabadul meg.

Egy olyan példát fogok bemutatni, ami egyáltalán nem szokatlan: Két férfi, akik egyformán gonoszak voltak, akik elhanyagolták a vallást, mindketten ugyanakkor betegednek meg; az egyiknek akkora szerencséje van, hogy meglátogatja egy imádkozó ember, és halála előtt néhány perccel megtér; a másik elküldet három különböző imádkozó emberért, egy szabóért, egy cipészért és egy bádogosért; a bádogosnak épp egy nyelet kell egy edényhez forrasztania, a szabónak valami kabátnak a gomblyukát kell sürgősen megvarrnia, a cipésznek pedig valaki csizmáját kell megfoltoznia; egyikőjük sem ér oda időben, az ember meghal, és a pokolba kerül: egyikőjük felmagasztaltatott Ábrahám kebelére, Isten színe előtt ül, és élvezi az örökkévaló, zavartalan boldogságot, miközben a másik, aki ugyanolyan jó volt, mint ő, örökkévaló kárhozatra, visszavonhatatlan nyomorúságba és reménytelen kétségbeesésbe süllyed, mert valakinek csizmát kellett foltoznia, a kabát gomblyukát kellett megvarrnia, vagy a serpenyő nyelét összeforrasztania.

Jehova tervei nem ily igazságtalanok, a szentírás utasításai nem ily [csalókák], és az emberi család részére elkészített szabadulás terve sem ilyen összeférhetetlen a józan ésszel; az ilyenfajta eljárásmódra Isten felháborodottan ráncolná össze a szemöldökét, az angyalok szégyenkezve takarnák el a fejüket, és minden erényes és intelligens ember visszarettenne.

Ha az emberi törvények minden embernek megadják azt, ami neki jár, és minden bűnöst megbüntetnek a különféle bűntetteikért, akkor az Úr bizonyára nem lesz kegyetlenebb, mint az ember, mert Ő bölcs törvényhozó, és törvényei pártatlanabbak, rendeletei igazságosabbak, döntései pedig tökéletesebbek, mint az emberé; és ahogy az ember törvény szerint ítéli meg a felebarátját, és a törvény által kiszabott büntetés szerint bünteti, a menny Istene is »azon cselekedetek szerint [ítél], melyeket a halandó testben tett[ek]«. [Lásd Alma 5:15.] Ostobaság lenne azt mondani, hogy a pogányok el fognak kárhozni, mert nem hittek az evangéliumban, és ugyanilyen abszurd lenne azt mondani, hogy a zsidók mind el fognak kárhozni, mert nem hisznek Jézusban; mert »mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak, és mimódon hallanának prédikáló nélkül, és mimódon prédikálnak, ha el nem küldetnek« [lásd Rómabeliek 10:14–15]; következésképp sem a zsidó, sem a pogány nem büntethető azért, mert elutasítják a felekezetek ellentmondásos véleményeit, és semmilyen más bizonyság elvetéséért, kivéve azt, amelyet Isten küldött, mert ahogy a prédikáló nem prédikálhat, kivéve, ha elküldték, ezért a hallgató sem hihet, [csak ha] »küldött« prédikátort hallgat, és nem kárhoztatható azért, amit nem hallott, és törvény nélkül élve, törvény nélkül kell majd megítélni”¹⁰.

Az a mi feladatunk és kiváltságunk, hogy keresztelkedjünk meg és konfirmáljunk azokért, akik az evangélium nélkül haltak meg

„Amikor az evangéliumra vonatkozó áldásokról és a követelményekkel szembeni engedetlenség következményeiről beszélünk, gyakran felteszik nekünk a kérdést, hogy mi lett az atyáinkkal? El fognak mind kárhozni, mert nem engedelmeskedtek az evangéliumnak, amikor pedig soha nem hallottak róla? Szó sincs róla! Hanem ugyanabban a kiváltságban lesz részük, mint amiben nekünk itt, az örökkévaló papságon keresztül, amely nemcsak a földön szolgál, hanem a mennyben is, és a hatalmas Jehova bölcs rendelkezéseiben. Ezért azokat a személyeket, akikre Ésaiás hivatkozik [lásd Ésaiás 24:21–22], meglátogatja a papság, és kijönnek a börtönükből ugyanazon tantétel szerint, mint azok, akik Noé napjaiban engedetlenek voltak, és a Szabadító meglátogatta őket [aki viselte az örökkévaló melkisédeki papságot], és prédikálta nekik az evangéliumot a börtönben. Annak érdekében, hogy teljesítsék Isten minden [követelményét], az élő barátok megkeresztelkedtek halott barátaikért, és ezáltal teljesítették Isten követelményét, amely azt mondja: »Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába« [János 3:5]. Természetesen nem magukért, hanem a halottaikért keresztelkedtek meg… Pál a tanról beszélve, ezt mondja: »Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért keresztelkednek meg a halottakért?« (1 Korinthusbeliek 15:29) 15:29)…

„És most, hogy Isten nagyszerű céljai a beteljesedés felé igyekeznek, és a prófétákban említett dolgok beteljesednek, ahogy Isten királysága megalapíttatott a földön, és a dolgok ősi rendje visszaállíttatott, az Úr kinyilvánította számunkra ezt a feladatot és kiváltságot, és parancsot kaptunk, hogy keresztelkedjünk meg a halottainkért, betöltve ezzel Abdiás szavait, amikor az utolsó napok dicsőségéről beszélt: »És a Sion hegyére szabadítók mennek fel, hogy megítéljék az Ézsau [maradékát], és az Úré lesz a királyság.« [Lásd Abdiás 1:21.] A dolgok ezen nézete összeegyeztethető az igazság szentírásával, igazolja Isten eljárásait az emberrel szemben, az emberi családnak egyenlő esélyt ad, továbbá az igazlelkűség, az igazságszolgáltatás és az igazság minden tantételét összhangba hozza. Péter szavaival zárjuk: »Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük… Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben« [1 Péter 4:3, 6].”¹¹

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Vedd fontolóra ezeket az ötleteket, miközben a fejezetet tanulmányozod, illetve miközben felkészülsz a tanításra! További segítségért lásd a VII–XI. oldalakat!

Tekintsd át a 423–426. oldalakat, és figyeld meg, hogy a halottak szabadulásának tana milyen hatással volt Joseph Smithre és a családjára! Ez a tan milyen hatással volt rád és a te családodra?
Tekintsd át Joseph próféta tanításait az Atya Istenről és Jézus Krisztusról a 426–429. oldalon! Ezek a tanítások milyen hatással vannak a Mennyei Atyánkkal és a Szabadítóval kapcsolatos gondolataidra és érzéseidre? Hogyan kapcsolódnak e tanítások a halottak szabadulásához?
Olvasd el a próféta tanításait a 426–427. és a 429–430. oldalakon! Isten hogyan ítéli meg a gyermekeit?
Joseph Smith azt mondta, hogy a halottakért való keresztelkedés „feladat és kiváltság” (431–432. o.). Mi módon jelent feladatot ez a munka? Voltak olyan élményeid, amikor érezted, hogy ez kiváltság? Mit tehetsz annak érdekében, hogy előremozdítsd az Úr munkáját azokért, akik már meghaltak? A szülők hogyan segíthetnek gyermekeiknek abban, hogy részt vegyenek e munkában?
Hogyan bizonyítja Isten igazságosságát a halottak szabadulásának tana? Hogyan bizonyítja az Ő irgalmát? Ennek a fejezetnek az elolvasása után hogyan magyaráznád el ezt a tant egy más hitet valló embernek?

Kapcsolódó szentírások: Ésaiás 49:8–9; 61:1–3; János 5:25; T&Sz 138:11–37