Ifjúsági hitoktatás
Köszöntünk a Tan és szövetségek és egyháztörténet kurzuson


Köszöntünk a Tan és szövetségek és egyháztörténet kurzuson

Mi az a Tan és szövetségek?

A Tan és szövetségek szentírás, olyan isteni kinyilatkoztatások és sugalmazott kijelentések gyűjteménye, melyek napjainkban útmutatással szolgálnak az egyház vezetői, az egyház tagjai, valamint a világ lakosai számára. Modern kori kinyilatkoztatás, mely a Biblia, a Mormon könyve, valamint a Nagy értékű gyöngy mellett Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza egyik alapműve.

Kép
President Joseph Fielding Smith

Joseph Fielding Smith elnök a következő szavakkal fejtette ki, miért értékes számunkra a Tan és szövetségek: „Ez a Tan és szövetségek Isten azoknak szóló szavát tartalmazza, akik ma itt élnek. Ez a mi könyvünk. Az utolsó napi szenteké. Az aranynál is értékesebb, és a Próféta [Joseph Smith] azt mondja, hogy a világ minden kincsénél többre kell becsülnünk” (Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. [1954–56], 3:199).

Miért fontos számomra a Tan és szövetségek és az egyháztörténet tanulmányozása?

Maga az Úr intézett felhívást azokhoz, akikhez eljut a Tan és szövetségek:

„Kutassátok ezeket a parancsolatokat, mert igazak és hűek, és a bennük lévő próféciák és ígéretek mind beteljesülnek.

Amit én, az Úr mondtam, azt megmondtam, és én nem mentegetőzöm; és bár elmúlnak az egek és a föld, az én szavam nem múlik el, hanem mind beteljesül, akár saját hangom, akár szolgáim hangja által, az ugyanaz” (T&Sz 1:37–38).

Gordon B. Hinckley elnök a következő magyarázattal szolgált:

Kép
President Gordon B. Hinckley

„A Tan és szövetségek páratlan könyv a szentírásaink között. Ez az egyház alkotmánya. Bár a Tan és szövetségek különböző eredetű írásokat és kijelentéseket foglal magában, elsősorban olyan kinyilatkoztatásokat tartalmazó könyv, melyek ezen adományozási korszak Prófétáján keresztül adattak.

Ezek a kinyilatkoztatások rögtön az elején mennydörgő hangon kijelentik, mi Isten átfogó célja az Ő nagyszerű utolsó napi munkájának visszaállításával:

»HALLGASSATOK ide, Ó ti, egyházam népe – szól annak hangja, aki a magasságban lakik, aki minden emberen rajta tartja a szemét; igen, bizony mondom: Hallgassatok ide, ti messzi népek; és ti, akik a tenger szigetein vagytok – figyeljetek együtt!

Mert bizony, az Úr hangja minden emberhez szól, és senki nem menekülhet előle; és nincs szem, amely ne látná, sem fül, amely ne hallaná, sem szív, amelyet át ne járna« (T&Sz 1:1–2).

Ebből a pompás nyitányból aztán az örök igazság forrásából eredő csodálatos tanbéli panoráma tárul elénk. Vannak köztük közvetlen kinyilatkoztatások, melyeket az Úr mondott tollba a prófétájának. Vannak, melyek Joseph Smith szavait adják vissza, melyeket a Szentlélek késztetésére írt vagy mondott. Találkozunk [a Próféta által lejegyzett] események beszámolóival is, melyekre különböző körülmények között került sor. Ezek együtt nagyon is tekintélyes részét képezik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tanának és gyakorlatainak.

Bámulatos, milyen sok témával foglalkozik ez a könyv! Vannak köztük az egyház irányításával kapcsolatos tantételek és eljárások. Egyedülálló és figyelemreméltó szabályokat tár elénk az egészséggel kapcsolatban, fizikai és lelki természetű ígéretekkel. Oly módon írja le az örök papság szövetségét, mely máshol nem lelhető fel a szentírásokban. Szó van a dicsőség három fokozatához tartozó kiváltságokról és áldásokról – valamint korlátokról és lehetőségekről –, arra építve, amit Pál röviden megemlített a nap, a hold és a csillagok dicsőségéről. Világosan és meggyőzően fogalmaz a bűnbánatról. Megadja a keresztelés helyes módját. Mindenki számára érthető megfogalmazásban szól az Istenség természetéről, mely már évszázadok óta gondot okoz a teológusoknak. Megtalálható benne az Úr pénzügyekre vonatkozó törvénye, mely rendelkezik az egyház működéséhez szükséges pénzalapok begyűjtéséről és kiosztásáról. Kinyilatkoztatásra kerül a halottakért végzett munka, megáldva ezzel Isten minden nemzedékbeli fiait és leányait” (“The Order and Will of God,” Ensign, Jan. 1989, 2, 4).

A Tan és szövetségek tanulmányozása során jobban megismerheted Jézus Krisztus hangját (lásd T&Sz 18:33–36) és a Szentlélektől érkező közléseket (lásd T&Sz 8:2–3).

A Tan és szövetségekről

A Tan és szövetségek 138 szakaszból és két hivatalos nyilatkozatból áll. E kinyilatkoztatások nagy része először 1833-ban jelent meg könyv formájában, Parancsolatok könyve címmel. Az Első Elnökség irányítása alatt a Tan és szövetségek egymást követő kiadásaiba bekerültek további kinyilatkoztatások és feljegyzések is, miután az egyház konferenciáin az egyház tagjai elé tárták és ők elfogadták azokat.

Az 1876-os kiadás, melyet Brigham Young elnök irányítása alatt készített el Orson Pratt elder, időrendi sorrendbe állította a kinyilatkoztatásokat, és történelmi témájú bevezetést tartalmazó új fejlécekkel szolgált.

A Tan és szövetségek 1981-es kiadásába bekerült három új dokumentum: a halottak megszabadításának alapjait lefektető 137. és 138. szakasz, valamint a 2. hivatalos nyilatkozat.

A Tan és szövetségek 2013-as, online kiadása átdolgozta a tanulmányi segédleteket, és új fényképeket, korszerűbb térképeket, valamint szakaszbevezetésbeli változtatásokat is tartalmaz, mely apró kiigazítások célja a szentírások hátterének világosabb és pontosabb feltárása.

A Joseph Smith Papers [Joseph Smith iratok] projekt

E kézikönyv történelmi információinak legnagyobb része a History of the Church [Az egyház története] című kiadványból, valamint a Joseph Smith iratok projektből származik. A Joseph Smith iratok dokumentumsorozatnak különösen az 1. és a 2. kötete nyújtott segítséget, ezeket a Church Historian’s Press [az egyház történészeinek nyomdája] adta ki (mely Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Egyháztörténeti Osztályának kiadója). A Joseph Smith iratok projektben található digitalizált képek megtekintése és az eredeti dokumentumok kéziratának elolvasása végett látogass el a josephsmithpapers.org honlapra.