Ifjúsági hitoktatás
13. rész: 4. nap, Tan és szövetségek 59


13. rész: 4. nap

Tan és szövetségek 59

Bevezetés

1831. augusztus 7-én Joseph Smith próféta a Tan és szövetségek 59-ben rögzített kinyilatkoztatást kapta, mialatt a Missouri államban lévő Jackson megyében tartózkodott. Ebben a kinyilatkoztatásban az Úr feltárta az akkoriban Sionba érkező szentekre vonatkozó elvárásait, beleértve a sabbatnap helyes megtartását. Az Úr azt is megerősítette, hogy azok, akik betartják a parancsolatait, lelki és fizikai áldásokat is kapnak.

Tan és szövetségek 59:1–4

Az Úr leírja azokat az áldásokat, amelyekben a Sionban lévő hithű szenteket fogja részesíteni

Polly Knight, Newel Knight édesanyja a szentek egyik csoportjával tette meg a majdnem 1500 kilométeres utat az Ohio állambeli Kirtlandből a Missouri állambeli Jackson megyébe. Knight nőtestvér nagyon beteg lett a Missouriba vezető úton, azonban nem volt hajlandó megállni, mert az volt a leghőbb vágya, hogy Sion földjére léphessen és ott temessék majd el. Fia, Newel feljegyezte, hogy az utazás egy pontján „faanyagot vettek a koporsóhoz, ha esetleg utazásunk végcélja előtt halna meg, olyan gyorsan romlott az állapota. Azonban az Úr megadta neki szíve óhaját, és még életében arra a földre léphetett” (Scraps of Biography: Tenth Book of the Faith-Promoting Series [1883], 70; lásd még History of the Church, 1:199). Knight nőtestvér két héten belül meghalt azt követően, hogy megérkezett a Missouri állambeli Jackson megyébe (Sionba).

  1. Joseph Smith próféta Polly Knight halálának napján kapta meg a Tan és szövetségek 59-ben feljegyzett kinyilatkoztatást. Képzeld el, hogy felkértek, mondj beszédet Knight nőtestvér temetésén. Olvasd el a Tan és szövetségek 59:1–2-t, és keress olyan kifejezéseket, amelyek fontosak lehetnek a barátainak és a szeretteinek, és belevehetnéd a beszédedbe. Jegyezz fel a szentírás-tanulmányozási naplódban legalább két ilyen kifejezést, és magyarázd el, hogyan kapcsolódnak Polly Knighthoz.

Figyeld meg, hogy az 1. versben az Úr azokhoz a szentekhez intézte a kinyilatkoztatást, akik Polly Knighthoz hasonlóan engedelmeskedtek parancsolatának és egyedül az Ő dicsőségére tekintő szemmel jöttek fel Sion földjére. Meg is jelölheted ezt a kifejezést a szentírásodban. Hogy jobban megértsd, mit jelent egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel rendelkezni, végezd el a következő tevékenységet:

Szorítsd lazán ökölbe a kezed (annyira, hogy a hüvelykujjadat kicsit lefedd a többi ujjaddal). Csukd be az egyik szemed, és az ujjaid közötti kis résen nézd meg a Szabadítót ábrázoló képet ezen az oldalon. Azután nyisd ki a másik szemed, és nézz a képre mindkét szemeddel. Figyeld meg, mi minden került még így, két szemmel a látóteredbe. Mi a különbség, mi volt más, amikor csak egy szemmel nézted a képet?

Kép
Jesus Christ

A tevékenység által tanultakat analógiaként használva, szerinted mit jelent egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel nézni?

Olvasd el a Tan és szövetségek 59:3–4-et, és keress olyan a fizikai (földi) és lelki áldásokat, amelyeket az Úr azoknak ígért, akik egyedül az Ő dicsőségére tekintő szemmel engedelmeskednek Neki. Figyeld meg, hogy a 4. versben az Úr azt ígéri, hogy megáldja majd hithű szentjeit „parancsolatokkal, nem kevéssel”. Szerinted miért ígéri az Úr ezt az áldást, noha vannak, akik nem tartják áldásnak a parancsolatokat? Gondold át, hogy a te életedet miként áldotta meg a parancsolatok követése.

  1. Készíts két oszlopot a szentírás-tanulmányozási naplód egyik lapján. Az egyik oszlopnak add a fizikai áldások nevet, a másiknak pedig a lelki áldások nevet. Sorold fel a megfelelő oszlopban a Tan és szövetségek 59:1–4-ben talált áldásokat.

A szentírásod margójára odaírhatod a következő tantételt: Ha egyedül Isten dicsőségére tekintő szemmel betartjuk a parancsolatokat, akkor fizikailag és lelkileg is áldottak leszünk. A Tan és szövetségek 59 tanulmányozását folytatva keress további példákat erre a tantételre.

Tan és szövetségek 59:5–8

Az Úr parancsolatokat ad a szenteknek

Kép
smiling young women

Az Úr ezt a kinyilatkoztatást azzal folytatta, hogy további parancsolatokat adott a Sionban lévő szenteknek. Olvasd el a Tan és szövetségek 59:5-öt, és jelöld meg az Úrtól kapott első parancsolatot: Teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel kell szeretnünk Istent.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted mit jelent teljes szíveddel, lelkeddel, elméddel és erőddel szeretni az Urat?

    2. Milyen tetteket vagy hozzáállást figyelhetsz meg azoknál, akik teljes szívükkel, lelkükkel, elméjükkel és erejükkel szeretik az Urat?

Gondolj bele, milyen hatással lehet ez a parancsolat – mely szerint teljes szívünkkel, lelkünkkel, elménkkel és erőnkkel szeressük Istent – arra, ahogyan Isten minden parancsolatára reagálunk. Mesélj egy családtagodnak vagy barátodnak egy olyan alkalomról, amikor az Úr iránti szereteted hatással volt egy döntésedre. Meg is kérdezheted azt, akivel beszélgetsz, hogy az Úr iránti szeretete hogyan befolyásolta és befolyásolja őt abban, ahogyan az Úr parancsolataira reagál.

A Tan és szövetségek 59:6–8 további parancsolatokat tartalmaz, amelyeket az Úr ebben az időben adott a szenteknek. E versek olvasása közben gondold át, hogyan teszi lehetővé számunkra e parancsolatok betartása az Úr iránti szeretetünk kimutatását.

A Tan és szövetségek 59:6-ban az Úr a „ne ölj” parancsolat után azt mondja nekünk: „és ne tegyél semmi ahhoz hasonlót”. Milyen szempontból hasonló az abortusz az emberöléshez? (Lásd Hűek a hithez: Evangéliumi értelmező szótár [2004]. 4.)

Tan és szövetségek 59:9–19

Az Úr a sabbat napjáról tanítja a szenteket

Az Úr adott egy olyan parancsolatot, amely segíthet a szenteknek, hogy az Urat tegyék első helyre az életükben és elmélyítsék a Vele való kapcsolatukat. Olvasd el a Tan és szövetségek 59:9–10-et, és keresd meg, melyik parancsolatot hangsúlyozza az Úr ezekben a versekben.

A 9. versben az Úr hatalmas áldást ígér azoknak, akik megszentelik a sabbat napját. Nézd át a 9. verset, és keresd meg az Úr által adott ígéretet. Hasznos lehet, ha tudod, hogy a „szeplőtelennek a világtól” kifejezés a világ bűneitől való mentességre utal. Egészítsd ki a következő tantételt saját szavaiddal annak alapján, amit ez a vers tanít: Ha , az segíteni fog nekünk, hogy .

Kép
Elder Mark E. Petersen

A sabbatnap megszentelésének parancsolatáról ezt mondta Mark E. Petersen elder a Tizenkét Apostol Kvórumából: „A sabbat megtartása vagy meg nem tartása csalhatatlan mércéje az Úrhoz, valamint a Gecsemánéban történt szenvedéséhez, kereszthalálához és feltámadásához való személyes hozzáállásunknak. Jelzi, hogy valóban keresztények vagyunk-e, vagy annyira sekélyes a megtérésünk, hogy keveset vagy semmit nem jelent számunkra az engesztelő áldozatról való megemlékezés” (“The Sabbath Day,” Ensign, May 1975, 49).

Hogyan mutathatod ki az Úr iránti szeretetedet a sabbat napján?

  1. Írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogyan adott vagy adhat neked a sabbatnap megszentelése erőt ahhoz, hogy mentessé válj vagy mentes maradj a világ bűneitől.

A Tan és szövetségek 59:9–15 segít nekünk megérteni a sabbat célját és azt, hogy mit tehetünk annak megszenteléséért. Olvasd el figyelmesen a 9–15. verseket, és keress arra vonatkozó meglátásokat, hogy miként tudjuk megszentelni a sabbat napját. A 9. versben például észreveheted, hogy a „menj el az imádság házába” (egyházi gyűlésekre) fontos részét képezi a sabbat megszentelésének. Nézd meg, milyen más meglátásokat fedezel még fel e versek tanulmányozása közben. (Hasznos lehet, ha tudod, hogy a 10. versben található „odaadásodat leródd” kifejezés hódolatot jelent, avagy a szeretetünk és hűségünk kimutatását. A 12. versnél az a lábjegyzet elmagyarázza, hogy a felajánlásaid szó viszonylatában lehet szó „időről, tehetségekről, illetve javakról, Isten és társaink szolgálatában”, és a javak szó általában az egyháznak adományozott pénzre vagy egyéb forrásokra utal.)

  1. Sorolj fel a szentírás-tanulmányozási naplódban legalább hat olyan meglátást, melyet a Tan és szövetségek 59:9–15-ben fedeztél fel a sabbatnap megszentelésével kapcsolatban. Ide tartozhat, hogy mit tegyünk és hogyan viselkedjünk, illetve mik a céljai az Úr szent napjának. Felsorolásod végeztével gondold át, milyen hatással van az Úrral való kapcsolatodra az, ha ezen módok egyikén megszenteled a sabbatot.

A Tan és szövetségek 59:15–19-ben az Úr áldásokat ígér azoknak, akik tiszteletben tartják az Ő szent napját.

  1. Írj le egy személyes célkitűzést arra vonatkozóan, hogy mit teszel majd, ami segíthet neked még inkább megszentelni a sabbat napját.

Tan és szövetségek 59:20–24

Az Úr evilági és örökkévaló áldásokat ígér a hithűeknek

Mostanában milyen módokon áldott meg téged Isten? Mely áldásaidért vagy a leghálásabb? Olvasd el a Tan és szövetségek 59:20–21-et, és nézd meg, mit érez Isten, amikor megáld minket, és nekünk hogyan kellene reagálnunk erre. Mit jelent számodra annak tudata, hogy Istennek örömére szolgál, amikor megáld téged?

A Tan és szövetségek 59:21 azt tanítja nekünk, hogy megsértjük Istent, ha nem fejezzük ki az iránta érzett hálánkat és nem tartjuk be a parancsolatait. Istennek ebben a versben leírt sértődése és haragja az irántunk érzett szeretetének bizonyítéka. Nem örül, amikor hálátlanok vagy engedetlenek vagyunk, mivel az ilyen viselkedés távolabb visz minket tőle.

Gondold át, miként károsíthatja az Istennel való kapcsolatunkat az, ha nem mondunk Neki köszönetet az áldásainkért.

Az Úr annak elismétlésével zárta ezt a kinyilatkoztatást, hogy meg szeretne áldani minket, mind ebben az életben, mind pedig az eljövendőben. Olvasd el a Tan és szövetségek 59:23–24-et, és figyeld meg, miként áldja majd meg az Úr azokat, akik betartják a parancsolatait.

A mai vagy a holnapi nap folyamán gondold át, milyen sokféleképpen áldott meg téged Isten a parancsolatai betartásáért. Keress lehetőségeket az iránta érzett szereteted és hálád kifejezésre juttatására.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 59-et, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: