Ifjúsági hitoktatás
2. rész: 3. nap, Joseph Smith története 1:27–54; Tan és szövetségek 2


2. rész: 3. nap

Joseph Smith története 1:27–54; Tan és szövetségek 2

Bevezetés

Az ifjú Joseph Smith továbbra is határozottan állítja, hogy látomása volt, és tovább folytatódik az üldöztetése is emiatt. 17 éves korában egyik este, amikor Joseph imádkozott, egy Moróni nevű angyal jelent meg előtte, aki kijelentette, hogy Istennek munkája van Joseph számára, amelybe beletartozik egy aranylemezekre írott ősi feljegyzés lefordítása is. Miközben Moróni elmagyarázta Joseph szerepét az evangélium visszaállításában, számos próféciát is idézett a Bibliából, köztük Malakiás jövendölését Illés visszatéréséről. Másnap Joseph Smith elment a dombra, ahol Moróni állítása szerint a lemezek el voltak temetve, s itt további utasításokat kapott Morónitól.

Joseph Smith története 1:27–29

Joseph Smith bűnei bocsánatáért imádkozik

A mai lecke során többet tudsz majd meg az ifjú Joseph Smithről. Olvasd el a Joseph Smith története 1:27–29-et, és vonatkoztasd ezeket a verseket magadra.

Gondolkozz el azokon a helyzeteken és érzéseken, amelyeket Joseph Smith fiatalon átélt. Miben hasonlítanak ezek azokhoz, amelyekkel te is szembesülsz?

A Joseph Smith története 1:28-ban Joseph azt írta, hogy nem volt bűnös semmilyen nagy vétekben, de olykor nem úgy viselkedett, ahogyan Isten elhívottjának illett volna. Fontos tanulságokat vonhatunk le abból, ahogyan Joseph Smith az általa helytelenül tett dolgokra reagált.

  1. Tekintsd át a Joseph Smith története 1:28 végét, majd írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogyan reagált Joseph Smith arra, amit helytelenül tett. Sorolj fel továbbá egy vagy két olyan tantételt, amelyet Joseph példájából tanulsz.

A következő igazságokat tanulhatjuk meg a Joseph Smith története 1:28-ból: Amikor felismerjük a bűneinket és szomorúságot érzünk miattuk, bűnbocsánatért imádkozhatunk Mennyei Atyánkhoz. Azért is imádkozhatunk, hogy megtudjuk, hogyan állunk Isten előtt.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Miként segít az, ha imádkozol azért, hogy megtudd, hogyan állsz Isten előtt?

Olvasd el a következő tanácsot Neil L. Andersen eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából, hogy jobban megértsd, hogyan segíthet nekünk az ima abban, hogy megtudjuk, hogyan állunk Isten előtt, és felismerjük azokat a változásokat, amelyeket Ő elvár tőlünk:

Kép
Neil L. Andersen elder

„Hogyan döntsük el, hogy mi álljon bűnbánatunk középpontjában? [A]lázatosan az Úrhoz fordul[hatunk]: »Atyám, mit szeretnél, hogy tegyek?« A válaszok pedig jönni fognak. Érezni fogjuk, hogy min kell változtatnunk. Az Úr elménkben és szívünkben fogja tudatni velünk.

Ezután választhatunk: bűnbánatot tartunk, vagy pedig lehúzzuk a rolót a mennyekre néző ablakunkon” (Bánjátok meg bűneiteket, …hogy meggyógyíthassalak benneteket. Liahóna, 2009. nov. 41.).

Emlékezz rá, hogy Mennyei Atyánk hajlandó megbocsátani nekünk, ha hitet gyakorolunk Jézus Krisztusban és megtesszük, ami a bűnbánathoz szükséges.

Joseph Smith története 1:30–35

Moróni angyal megjelenik Joseph Smithnek

Miközben Joseph Smith bűnbocsánatért imádkozott, megjelent neki Moróni angyal. Olvasd el a Joseph Smith története 1:30–32-t, és próbáld elképzelni, milyen lehetett ez az élmény.

Kép
Moroni Appears to Joseph Smith in His Room

Olvasd el a Joseph Smith története 1:33-at, és keresd meg Moróni üzenetét Joseph Smith számára. Megjelölheted azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyek azt jelzik, hogy Istennek munkája volt Joseph Smith számára. Gondold át, mit érezhetett Joseph, amikor megtudta, hogy mit visz majd véghez az Úr rajta keresztül.

  1. Moróni azt jövendölte, hogy Joseph Smith nevének „jó és rossz híre is lesz minden nemzet” között (Joseph Smith története 1:33). A szentírás-tanulmányozási naplódba írd le, milyen bizonyítékát láttad annak, hogy ez a jövendölés beteljesedett.

Moróni arról a munkáról is tanította Joseph Smitht, amelyet majd el kell végeznie. Olvasd el a Joseph Smith története 1:34–35-öt, és keresd meg, milyen munkáról volt szó.

Joseph Smith története 1:36–49; Tan és szövetségek 2

Moróni utasításokat ad Joseph Smithnek és figyelmezteti őt

A Joseph Smith története 1:36–42-ben arról olvasunk, hogy Moróni számos bibliai próféciát idézve jelentette be, hogy az evangélium visszaállítása hamarosan kezdetét veszi. Miközben ezeket a verseket olvasod, megjelölheted az említett szentírásrészekre tett hivatkozásokat.

Olvasd el a Joseph Smith története 1:38–39-et. 1876-ban Brigham Young úgy rendelkezett, hogy Moróni ezen versekben szereplő szavait adják hozzá a Tan és szövetségekhez annak 2. szakaszaként. Ez a jövendölés Illés visszatéréséről az egyik legkorábbi kinyilatkoztatás ebben az adományozási korszakban, és olyan fontos, hogy megjelenik az Ószövetségben (Malakiás 4:5–6), az Újszövetségben (Lukács 1:17) és a Mormon könyvében (3 Nefi 25:5–6) is. Felírhatod ezeket a keresztutalásokat a Joseph Smith története 1:38–39 és a Tan és szövetségek 2 mellé.

Kép
President Henry B. Eyring

Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből a következőket mondta Illésről és az általa visszaállítandó papsági hatalomról: „Fontos tudni, miért ígérte az Úr, hogy elküldi Illést. Illés nagy próféta volt és Isten óriási hatalmat adott neki. A legnagyobb hatalmat birtokolta, amit Isten a gyermekeinek ad: birtokolta a pecsételő hatalmat, azt a hatalmat, mely összeköt a földön, s mely összeköttet a mennyben” (Összefonott szívek. Liahóna, 2005. máj. 78.).

Eyring elnök magyarázatát használva segítségképpen, összegezd a Tan és szövetségek 2:1 jelentését a saját szavaiddal:

A Tan és szövetségek 2:2 utal az atyáknak tett ígéretekre. Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, kik ezek az atyák, és milyen ígéretek adattak nekik: „Kik ezek az atyák? Ábrahám, Izsák és Jákób, akiknek az ígéretek adattak. Mik ezek az ígéretek? A családi egység örökkévalóságban való folytatódásának ígéretei” (The Millennial Messiah: The Second Coming of the Son of Man [1982], 267).

Kép
President Joseph Fielding Smith

Joseph Fielding Smith elnök kifejtette, hogy az ószövetségi prófétákon – Ábrahámon, Izsákon és Jákóbon – kívül „az atyák” kifejezés másokra is utal: „Az atyák a mi elhunyt őseink, akik anélkül haltak meg, hogy kiváltságukban állt volna elfogadni az evangéliumot, ám akik ígéretet kaptak arra, hogy eljön az idő, amikor majd megadatik nekik ez a kiváltság. A gyermekek azok, akik ma élnek, és akik genealógiai adatokat gyűjtenek, majd pedig helyettesítő szertartásokat végeznek a templomokban” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Fielding Smith [2013]. 234., kiemelés hozzáadva).

A fenti magyarázatokat használva összegezd a Tan és szövetségek 2:2 jelentését a saját szavaiddal:

A Tan és szövetségek 2:3 kijelenti, hogy az egész föld teljesen elpusztulna, ha Illés nem jönne el. Joseph Fielding Smith elnök elmagyarázta, miért lenne ez így: „Miért pusztulna el a föld? Egyszerűen azért, mert ha nincsen egy összekötő kapocs az atyák és a fiak között – amely a halottakért végzett munka –, akkor mindegyikünket el fognak utasítani; Isten egész munkája kudarcot fog vallani és teljességgel elpusztul” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Fielding Smith [2013]. 231–232; lásd még T&Sz 128:17–18).

Ezt a magyarázatot használva összegezd a Tan és szövetségek 2:3 jelentését a saját szavaiddal:

A következőkben néhány példa található azon igazságokra, amelyeket a Tan és szövetségek 2:1–3-ban találhattál. Párosítsd össze az egyes igazságokat azzal a verssel, amelyben előfordulnak.

  1. Isten elküldi Illést, hogy visszaállítsa a pecsételő hatalmat a földre Jézus Krisztus második eljövetele előtt.

  1. T&Sz 2:1

  1. Szívünk családtagjaink felé fordulhat, és elvégezhetjük azokat a szertartásokat, amelyek örökre összekötnek minket velük.

  1. T&Sz 2:2

  1. Ha a családokat nem egyesíti a pecsételő hatalom, akkor a föld elpusztul Jézus Krisztus második eljövetelekor.

  1. T&Sz 2:3

  1. A Tan és szövetségek 2-ből tanultak alapján jegyezz le néhány mondatot a szentírás-tanulmányozási naplódban az Illés visszatérésének jelentőségével kapcsolatos érzéseidről.

Később, a Tan és szövetségek 110 tanulmányozása során megtudod majd, miként teljesedett be ez a prófécia azzal, hogy Illés visszatért és ráruházta a pecsételő hatalmat Joseph Smith prófétára.

Moróni tanította Joseph Smitht Illés visszatéréséről, idézte a visszaállítás egyéb próféciáit, és további utasításokat adott az aranylemezekkel kapcsolatosan, majd eltávozott (lásd Joseph Smith története 1:42–43). Olvasd el a Joseph Smith története 1:44–45-öt, és keresd meg, mi történt Moróni távozását követően.

Olvasd el a Joseph Smith története 1:46–49-et, és keresd meg, hány alkalommal ismételte meg Moróni a Joseph Smithnek szóló üzenetét. Összesen hányszor adta át Moróni az üzenetet Joseph Smithnek?

Az egyik igazság, amelyet ebből megtanulhatunk, az, hogy az Úr és az Ő szolgái gyakran megismételnek fontos üzeneteket.

Gondolj az úrvacsorai imákra. Miért ismétlik meg ezeket szóról szóra minden héten? Gondolj olyan tanításokra, amelyeket hallottál megismétlődni a szentírásokban vagy az általános konferenciákon.

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódban sorolj fel példákat olyan tanításokra, amelyeket hallottál megismétlődni, majd fejtsd ki, szerinted az Úr és az Ő szolgái miért ismétlik meg gyakran a tanításaikat. Írd le, miként alkalmazhatod ezt az igazságot ebben az évben.

Joseph Smith története 1:50–54

Joseph felmegy a dombra, és előhozza a feljegyzést, az Urim és Tummimot, valamint a mellvértet

A Joseph Smith története 1:50–51 elmondja, hogy miután Joseph Smith beszélt apjának Moróni látogatásáról, felment a dombra, ahol az aranylemezek voltak eltemetve.

  1. Képzeld el, hogyan éreznéd magad Moróni helyében, amikor végre meglátogatod Joseph Smitht, miután több mint 1400 évig várakoztál arra, hogy a lemezek előkerüljenek és lefordítsák őket. Miközben ezt elképzeled, olvasd el a Joseph Smith története 1:52–54-et, majd írd le a szentírás-tanulmányozási naplódban, milyen érzéseid lettek volna ebben a helyzetben.

A következő leckében megtudod majd, mi történt a négyéves várakozási időszak leteltekor.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Joseph Smith története 1:27–54-et, valamint a Tan és szövetségek 2-t, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: