Ifjúsági hitoktatás
12. rész: 3. nap, Tan és szövetségek 51–52


12. rész: 3. nap

Tan és szövetségek 51–52

Bevezetés

Miközben a keleti államokból jövő szentek 1831 májusában kezdtek megérkezni Ohióba, az Úr Joseph Smith próféta által kinyilatkoztatta akaratát Edward Partridge püspöknek. Ebben a kinyilatkoztatásban, melyet a Tan és szövetségek 51 jegyez fel, a New York állambeli Colesville-ből érkező szentek azt az utasítást kapták, hogy menjenek az Ohio állambeli Thompsonba, ahol a felajánlás törvénye szerint fognak élni. A sioni társadalom a felajánlás és a sáfárság tantételén és törvényén alapszik. Ebben az időben az Egyesült Vállalat (melyet később Egyesült Rendnek neveztek) volt az a szervezet, mely ezt a törvényt a gyakorlatba átültette. Az egyház 1831. június 3–6. között tartott negyedik konferenciájának végén, melyre az Ohio állambeli Kirtlandben került sor, az Úr megparancsolta Joseph Smithnek és más eldereknek, hogy kettesével keljenek útra Missouri állam felé, és útközben prédikáljanak. A Tan és szövetségek 52-ben feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr elhívta az egyes párokat, és egy mintát adott nekik arra, hogyan kerüljék el, hogy megtévesszék őket.

Tan és szövetségek 51

Az Úr azt az utasítást adja Edward Partridge-nek, hogy foglalkozzon a szentek anyagi szükségleteivel

Melyik volt eddig a legegységesebb csoport, melynek tagja voltál? Honnan tudod, hogy egységes-e valamely embercsoport? Milyen gyakorlatok vagy események segítenek egy csoportot egységessé kovácsolni?

Amikor a szentek Ohióba értek, az Úr kinyilatkoztatta nekik a felajánlás törvényét (lásd Tan és szövetségek 42:30–42). E törvény értelmében a férfiak és nők önkéntesen Isten királysága megalapításának és felépítésének szentelik idejüket, tehetségeiket és földi javaikat. Olvasd el a Tan és szövetségek 51 szakaszbevezetését, és nézd meg, mit kellett tennie Edward Partridge püspöknek ezzel a törvénnyel kapcsolatban.

A Tan és szövetségek 51:1–8-ban az Úr utasításokat ad Partridge püspöknek az érkező szentekkel kapcsolatban. Az Úr megmondta Partridge püspöknek, hogy „adják ki ezen embereknek a részüket” – földeket és javakat –, „mindenkinek… a körülményei, valamint igényei és szükségletei szerint” (T&Sz 51:3). (Figyelj oda arra, hogy az igény szó olyan valamire utal, aminek az adott személy híján van, vagy amit nélkülöz. Az Úr azon parancsolata, hogy mindenki az igényei szerint kapjon, arra utalt, hogy mindenki kapja meg azokat az alapvető dolgokat, amelyeket nélkülöz.) Partridge püspöknek a javak tulajdonjogát teljes mértékben a családokra kellett ruháznia, és meg kellett győződnie arról, hogy mindenkinek van elegendő étele és ruházata.

Az Úr elmagyarázta, hogyan viselkedjenek a szentek, míg a felajánlás törvénye szerint élnek. Olvasd el a Tan és szövetségek 51:9-et, és nézd meg, milyen utasításokat adott az Úr a szenteknek.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mit jelent, ha emberek egy csoportja azt az utasítást kapja, hogy legyenek „egyek”? (E kérdés megválaszolásához segítségképp elolvashatod a Mózes 7:18-at.)

    2. A Tan és szövetségek 51:9 szerint milyen utasításokat adott az Úr a szenteknek, mit tegyenek azért, hogy egységesek legyenek? Szerinted mit jelent az „egyenlő” és az „egyenlő mértékben” kifejezés?

A Tan és szövetségek 51:10–20-at olvasva látni fogod, hogy az Úr azt az utasítást adta Partridge püspöknek, hogy hozzon létre egy tárházat, ahol a szentek tárolni tudják a fölös javakat. Az Úr kijelentette, hogy kiváltságot jelent a felajánlás törvénye szerint élni. Elmagyarázta, hogy bár a szentek csak egy kis ideig laknak majd a földjükön, mégis tegyenek meg mindent, hogy hű, bölcs és igazságos sáfárok legyenek mindazok felett, amiket kaptak.

Tan és szövetségek 52:1–13, 22–34

Az Úr megparancsolja a Prófétának és más eldereknek, hogy menjenek Missouriba és útközben prédikálják az evangéliumot

A Tan és szövetségek 52:1–13, 22–34-ben az Úr azt az utasítást adta Joseph Smith prófétának és más eldereknek, hogy kettesével keljenek útra Missouri állam felé, és útközben prédikáljanak. Az Úr korábban kinyilatkoztatta, hogy a szentek meg fognak alapítani egy Sion nevű egységes közösséget (lásd T&Sz 28:9), azonban a helyét még nem nyilatkoztatta ki. A Tan és szövetségek 52-ben feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr megígérte nekik, hogy ha Joseph Smith és Sidney Rigdon megfogadják az utasításait, akkor ki fogja nyilatkoztatni nekik a szentek öröksége földjének helyszínét (lásd T&Sz 52:5).

Tan és szövetségek 52:14–21, 35–36

Az Úr kinyilatkoztat egy mintát, melynek segítségével elkerülhetjük, hogy Sátán megtévesszen minket

A Tan és szövetségek 50-ben feljegyzett kinyilatkoztatásban az Úr hamis lelkekre figyelmeztette az egyház néhány elderét, és olyan utasításokat adott, amelyek segítettek a szenteknek közösen épülni az evangéliumi igazságok tanítása és megismerése során.

A Tan és szövetségek 52:14–21 tanulmányozása során nézd meg, milyen utasításokat nyilatkoztatott ki még az Úr, hogy segítsen az egyháztagoknak megerősödni, különösen azoknak, akiket Missouriba vezető útjukon az evangélium prédikálására hívott el. Olvasd el a Tan és szövetségek 52:14-et, és nézd meg, milyen kifejezést használt az Úr arra, mit ad ezeknek a misszionáriusoknak.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted milyen célt szolgál egy minta?

    2. Milyen indokot mondott az Úr, miért adja a Tan és szövetségek 52:14–21-ben feljegyzett mintát?

Olvasd el a Tan és szövetségek 52:15–19-et, és keress olyan cselekedeteket és jellemvonásokat, melyekről azt mondta az Úr, hogy segíteni fognak népének elkerülni azt, hogy Sátán megtévessze őket. Miközben igyekszel megérteni az Úr ezekben a versekben található utasításait, gondold át a következő magyarázatokat:

  • Akinek „töredelmes a lelke” (T&Sz 52:15), annak bűnbánó a hozzáállása.

  • Az „engedelmeskedik szertartásaimnak” (T&Sz 52:15) parancsolat papsági szertartások, például a keresztelés elnyerésének, valamint a kapcsolódó szövetségek betartásának szükségességére utal.

  • Akinek „beszéde szelíd és épít” (T&Sz 52:16), az olyan ember, aki alázatosan és másokat felemelve vagy építve szól.

  • Aki „[az Úr hatalma] alatt megremeg” (T&Sz 52:17), az olyan valaki, aki tiszteletet érez Isten hatalma iránt.

  • A „gyümölcseit termi” (T&Sz 52:17) kifejezés azt jelenti, hogy az Istentől kapott kinyilatkoztatásokat követve valami jót (például dicséretet és bölcsességet) eredményez.

A következő tantétel összefoglalja az ebből a kinyilatkoztatásból származó meglátásokat: Annak elkerülése végett, hogy Sátán megtévesszen, engedelmeskednünk kell az Úr szertartásainak, és a Tőle kapott kinyilatkoztatások szerint kell élnünk.

Olvasd el a Tan és szövetségek 52:36-ot, és nézd meg, milyen további utasításokat adott az Úr. Milyen utasítást adott az Úr az egyház eldereinek, mit jelentsenek ki?

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódban írj egy olyan, általad ismert vezetőről vagy tanítóról, aki az Úr által a Tan és szövetségek 52:14–19, 36-ban felvázolt minta szerint él. Hogyan vált javadra az illető példája és tanításai?

Gondolj az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjaira, és gondold át, ők hogyan jelenítik meg az Úr a célból adott mintáját, hogy Sátán ne tévesszen meg minket.

Tan és szövetségek 52:37–44

Az Úr tanácsokat ad az Ohióban maradó vezetőknek

Míg az Úr az akkori papsági vezetők közül sokakat elhívott arra, hogy Missouriba menet vagy máshol prédikáljanak, más eldereknek viszont azt parancsolta, hogy maradjanak Ohióban. Olvasd el a Tan és szövetségek 52:39–40-et, és nézd meg, milyen utasításokat adott az Úr az Ohióban maradó eldereknek. (Olvasás közben hasznos lehet, ha tudod, hogy a többi kifejezés azokra utal, akik maradtak.) Meg is jelölheted, amit találsz.

Gondold át a következő kérdéseket: Szerinted mit jelent „minden dologban emlékez[ni] a szegényekre és a szűkölködőkre” (T&Sz 52:40)? Miért nem teszünk eleget az Úr e parancsolatának akkor, ha csupán gondolunk valakire, aki szűkölködik?

A Tan és szövetségek 52:40-ben mit mondott az Úr azokról, akik nem hajlandók segíteni azoknak, akiknek szükségük van a segítségre?

E vers alapján egészítsd ki a következő tantételt: Jézus Krisztus tanítványai őrködnek , és gondoskodnak róluk.

  1. Gondolj olyan ismerőseidre, akiket Jézus Krisztus tanítványainak tartasz. Írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogyan őrködnek a szűkölködők felett és gondoskodnak róluk ezek az emberek.

Gondolj olyan alkalmakra, amikor lehetőséged volt gondoskodni a szegényekről, szűkölködőkről, betegekről és sanyargatottakról. Kitűzhetsz egy konkrét célt arra vonatkozóan, hogy kielégítsd valakinek a szükségleteit, és Jézus Krisztus jobb tanítványa legyél.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 51–52-t, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: