Ifjúsági hitoktatás
9. rész: 2. nap, Tan és szövetségek 38


9. rész: 2. nap

Tan és szövetségek 38

Bevezetés

1830 decemberében az Úr megparancsolta az egyház tagjainak, hogy gyülekezzenek Ohio államba (lásd T&Sz 37). 1831. január 2-án a szentek összegyűltek New York állam különböző gyülekezeteiből, hogy megtartsák az egyház harmadik konferenciáját. E konferencia idején kapták a Tan és szövetségek 38-ban található kinyilatkoztatást, melyben az Úr bátorította a szenteket és segített nekik megérteni az őket Ohióba küldő parancsolatát.

Tan és szövetségek 38:1–7

Jézus Krisztus kijelenti a szentjeinek, hogy közöttük van

Észrevetted már, hogy vannak olyan parancsolatok, amelyeket könnyű betartanod, és vannak, amelyeket pedig talán nehezebb? Sorolj fel néhány olyan parancsolatot, amelynek betartását könnyűnek érzed:

Kép
For the Strength of Youth booklet

Most gondold át, mely parancsolatokat nehezebb betartanod, és miért.

Egy 1831 januárjában tartott egyházi konferencián a New York államban élő szentek egy része kérdéseket tett fel az őket Ohióba küldő parancsolat kapcsán. Gondold át, miért lehetett nehéz ezen egyháztagok némelyikének e parancsolat betartása.

A New York államban lakó szentek között voltak, akik vonakodtak otthagyni virágzó gazdaságaikat és kényelmes körülményeiket egy új hely bizonytalanságáért, és annak is fennállt a lehetősége, hogy az ingatlanjuk eladása során pénzt veszítenek, ha egyáltalán el tudják adni azt.

A szentek aggodalmai kapcsán Joseph Smith imádkozott, hogy még többet megtudhasson az Ohióba szólító parancsolatról, és megkapta a Tan és szövetségek 38-ban található kinyilatkoztatást. E kinyilatkoztatást tanulmányozva olyan igazságokat fogsz megtanulni, amelyek segíthetnek neked készségesen engedelmeskedni az Úr minden parancsolatának, még azoknak is, amelyeket esetleg nehezebb betartanod.

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:1–3-at, és keress Jézus Krisztusról szóló tantételeket. (A szentírásodban megjelölheted, vagy a szentírás-tanulmányozási naplódba feljegyezheted, amit megtudsz.)

A 2. versből kiderül számunkra az a fontos tantétel, hogy Jézus Krisztus minden dolgot tud. Gondold át, vajon ennek a tantételnek a megértése miként segíthette azokat a szenteket, akiknek gondot okozott betartani azt a parancsolatot, hogy hagyják el New York államot és költözzenek Ohióba.

  1. Írj a szentírás-tanulmányozási naplódba néhány mondatot arról, hogy mi módon segíthet neked is ez a tantétel olyan alkalmakkor, amikor nehezedre esik betartani az Úrtól kapott bizonyos parancsolatokat.

E kinyilatkoztatás elnyerése előtt Joseph Smith próféta a Biblia sugalmazott fordításán dolgozott, és megkapta azt, ami most Mózes 6–7 a Nagy értékű gyöngyben. Ezek a fejezetek beszámolnak egy Énók nevű prófétáról és népéről, akik igazlelkűségük miatt Sionnak neveztettek.

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:4-et, és nézd meg, mit tett az Úr Énókért és népéért. Hasznos lehet, ha tudod, hogy amikor az Úr a „saját keblemre” kifejezést használta, a személyes jelenlétére utalt.

Mit mondott a Szabadító a 4. vers végén, mit tett meg azokért, akik hittek a nevében?

Gondold át, hogyan segíthet annak tudata, hogy Jézus Krisztus szót emel az Őbenne hívőkért az Atya előtt, valaki olyannak, aki küszködik, hogy ne adja fel.

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:5–7-et, és nézd meg, mit mondott Jézus Krisztus, hol van.

  1. Válaszold meg a szentírás-tanulmányozási naplódban a következő kérdést: Hogyan nyújthat neked vigaszt és bátorságot az, ha hiszel a Tan és szövetségek 38:7-ben tanított tantételekben?

Tan és szövetségek 38:8–12

Az Úr elmondja, hogy ki marad meg az Ő második eljövetelekor

A Szabadító beszélt a második eljöveteléről, miközben a New York államban lévő szenteknek segített megérteni az Ohióba gyülekezés fontosságát.

Kép
The Second Coming

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:8–10-et, és keresd meg, mit nyilatkoztatott ki a Szabadító a második eljöveteléről. Hasznos lehet, ha tudod, hogy a második eljövetel napján való megmaradás (lásd T&Sz 38:8) azokra utal, akik nem pusztulnak el, hanem a földön maradhatnak a Szabadítóval, amikor eljön. Gondold át, hogyan segíthetnek neked az Úrnak a 8–10. versekben található szavai megérteni annak fontosságát, hogy megtisztulj és tiszta legyél a második eljövetel idejére.

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:11–12-t, és nézd meg, milyen állapotok uralkodnak majd a földön a második eljövetel előtt. Az „arassák le a földet” parancsra váró angyalok képe a búza és a konkoly újszövetségi példázatára utal (lásd Máté 13:24–30; T&Sz 86:1–7), melyben a búzát (az igazlelkűeket) összegyűjtik, a konkolyt (a gonoszokat) pedig elégetik.

Gondold át, mit tehetnél azért, hogy még felkészültebben megmaradhass Jézus Krisztus második eljövetelének napján, és ne találtass a konkoly között.

Tan és szövetségek 38:13–33

Jézus Krisztus elmagyarázza, miért parancsolta meg egyháza tagjainak, hogy gyülekezzenek Ohio államba

Gondolj egy olyan időszakra, amikor veszélyben voltál – akár fizikai, akár lelki értelemben. Milyen figyelmeztetések segítettek felismerni, hogy veszélyben vagy?

Az Úr figyelmeztette a szenteket, hogy milyen veszélyekkel fognak szembenézni, ha New York államban maradnak. Nézd meg a Tan és szövetségek 38:12 utolsó három szavát. Mit tanít itt az Úr a szentek ellenségéről?

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:13, 28–29-et, és nézd meg, mik az összefogott ellenség szándékai. Ezekből a versekből kiderül számunkra az, hogy az Úr figyelmeztethet minket a veszélyre. Ilyesfajta figyelmeztetések érkezhetnek a Szentlélek késztetésein, avagy az Úr szolgáinak tanításain keresztül, az általános konferenciákon elhangzó beszédeket is beleértve ebbe.

  1. Előfordult-e már veled vagy egy ismerősöddel az, hogy az Úr figyelmeztetett egy lelki vagy fizikai jellegű veszélyre? Mikor? Írj a szentírás-tanulmányozási naplódba egy olyan figyelmeztetésről, melyet te, egy családtagod vagy egy barátod kapott az Úrtól, és azt is írd le, hogy te, vagy ez a családtag, illetve barát hogyan reagált erre (vagy hogyan kellett volna reagálnia).

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:14–15, 30-at, és nézd meg, mit mondott az Úr a szenteknek, mit tegyenek. A 30. vers végéből tanultak alapján egészítsd ki a következő kijelentést: Ha , akkor .

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted miért ad nekünk önbizalmat a felkészültség, amikor ellenállással vagy veszéllyel nézünk szembe?

    2. Mit tehetsz azért, hogy felkészülj az ellenség ártó szándékára?

Ne feledd, hogy voltak olyan szentek New York államban, akik megkérdőjelezték a parancsot, hogy Ohióba menjenek. Olvasd el a Tan és szövetségek 38:16, 31–33-at, és nézd meg, milyen módon lesznek áldottak a szentek, ha engedelmeskednek ennek a parancsolatnak.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Hogyan járulhatott hozzá a szentek fizikai megszabadításához az a parancsolat, hogy költözzenek el New York államból?

    2. Hogyan járulhatott hozzá a szentek lelki szabadításához az a parancsolat, hogy gyülekezzenek Ohio államba?

Ezekből a versekből kiderül számunkra az, hogy az Úr nem csupán figyelmeztet minket a veszélyre, hanem a védelmünket szolgáló parancsolatokat is ad nekünk.

  1. Néhány mondatban írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogyan védhet meg minket fizikailag és lelkileg is a parancsolatok betartása.

Tan és szövetségek 38:34–42

Az egyház parancsolatokat kap az Ohióba való gyülekezésre vonatkozóan

A Tan és szövetségek 38:34–42 olyan parancsolatokat és tanácsot tartalmaz, melyek segítik a szenteket, hogy átálljanak az ohiói életre. A szentek közül sokan csak a farmjukból tudtak megélni. Mivel nagyon sok egyháztag árulta ugyanazon időszakban az ingatlanját, egyszerre túl sok földet kínáltak eladásra, ami azt jelentette, hogy a vevők a rendes árnál sokkal kevesebbért tudták megvenni a szentek farmjait.

Olvasd el a Tan és szövetségek 38:37, 39-et, és nézd meg, mit tanácsolt az Úr a szenteknek a farmjaikra és a kincseikre vonatkozóan. Gondold át, hogyan segíthet nekünk betartani az Úr parancsolatait az Ő örök ígéreteibe vetett hit akkor is, ha ez áldozathozatalt igényel tőlünk.

A New York államban lévő szentek többsége engedelmeskedett az Úr parancsának, és nagy áldozatokat hozott azért, hogy Ohióba mehessen.

  1. A mai lecke elején megkértünk, hogy gondolj olyan parancsolatokra, amelyeket esetleg nehezebb betartanod, mint másokat. Írj a szentírás-tanulmányozási naplódba arról, hogy az ebből a leckéből tanult tantételek megértése hogyan segíthet neked elegendő hittel és bizalommal rendelkezned e parancsolatok betartásához.

  2. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 38-at, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: