Ifjúsági hitoktatás
18. rész: 4. nap, Tan és szövetségek 87


18. rész: 4. nap

Tan és szövetségek 87

Bevezetés

1832 folyamán Joseph Smith próféta és az egyház tagjai valószínűleg az újságokból értesültek a földön végigsöprő gyötrelmekről. Ezen év vége felé a Próféta azt mondta: „A nemzetek között felmerülő problémák ebben az időszakban sokkal nyilvánvalóbbá váltak, mint korábban valaha, mióta az egyház elkezdett előjönni a vadonból” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 261.). Joseph Smith 1832. december 25-én kapta a kinyilatkoztatást, amely a Tan és szövetségek 87-ben került feljegyzésre, és amely próféciákat tartalmaz azokról a háborúkról és ítéletekről, amelyek minden nemzetre kiáradnak az utolsó napokban.

Tan és szövetségek 87

Joseph Smith megjövendöli, hogy háború árad majd ki minden nemzetre

A jövendölés egy igaz próféta által kijelentett jövőbeli jel vagy esemény, miként azt a Szentlélek kinyilatkoztatta.

Olvasd el a Tan és szövetségek 87:1–4-et, és keress egy jövendölést, melyet Joseph Smith mondott. E versek tanulmányozása során segíthet, ha tudod, hogy Dél-Karolina az Amerikai Egyesült Államok egyik déli állama.

Kép
map, North America

Az egyik tantétel, amelyet a Tan és szövetségek 87:1–4-ből megismerhetünk az, hogy napjainkban éppúgy, mint az ősi időkben, az Úr megmutathatja nekünk a jövőt az Ő prófétái által.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Hogyan lehet áldás az egyház számára az, ha tudjuk, hogy az Úr kinyilatkoztatja a jövőbeli eseményeket a prófétákon keresztül?

    2. Hogyan lehet áldás számodra és a családod számára az, ha tudod ezt?

Olvasd el a Tan és szövetségek 87 szakaszbevezetését. Nézd meg a dátumot, amikor ez a kinyilatkoztatás adatott, és azt, milyen kérdésről elmélkedett ebben az időben Joseph Smith.

Joseph Smith tudomást szerzett egy politikai nézeteltérésről Dél-Karolina állam és az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormánya között a vámokkal kapcsolatosan. (A vámot az országba behozott árukra vetették ki.) Mivel Dél-Karolina lakosai sokkal jobban rá voltak utalva az import késztermékekre, mint az északi államokban élők, ezért úgy érezték, hogy a szövetségi vámok aránytalanul sújtják őket, és hogy szándékosan a déliek rovására vetették ki azokat. A dél-karolinai kormányzati vezetők elfogadtak egy határozatot, amely érvénytelenítette, vagyis eltörölte a szövetségi törvényt, és sok dél-karolinai lakos katonai lépésre kezdett készülődni a szövetségi kormányzat ellen. Az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy ha kell, erőszakkal fogja fenntartani az ország törvényeit.

1832 decemberében az újságok Amerika-szerte erről a konfliktusról tudósítottak. Joseph Smith ebben az időszakban kapta a Tan és szövetségek 87-ben feljegyzett kinyilatkoztatást, amely megjövendöli, hogy hamarosan háborúk következnek be, „kezdve Dél-Karolina lázadásával” (T&Sz 87:1). 1833 elején, nem sokkal ezen prófécia elnyerését követően, az Egyesült Államok kormánya békésen megoldotta az ügyet Dél-Karolina állammal. Néhányan talán úgy gondolták, hogy a válság elmúlt, és a Tan és szövetségek 87:1–4-ben olvasható jövendölés nem teljesedik be, a válság azonban csak ideiglenesen csitult el, és Dél-Karolina később mégis fellázadt.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Miként reagálnál, ha a próféta szavai nem úgy vagy nem abban az időintervallumban teljesednének be, ahogyan arra számítottál?

Meg is jelölheted a Tan és szövetségek 87:1-ben található a lábjegyzetet, amely egy keresztutalás. Ezután olvasd el a Tan és szövetségek 130:12–13-at. Mit erősített meg újra Joseph Smith próféta ezekben a versekben?

Nézd meg a Tan és szövetségek 130 szakaszbevezetését, és keresd meg benne azt az évet, amikor Joseph Smith a Tan és szövetségek 87-ben található próféciát megerősítette.

Mit tanít neked Joseph Smith hitéről az, hogy egy 10 évvel korábban kapott próféciát erősített meg?

Az Amerikai Egyesült Államok kormánya és Dél-Karolina közötti ellentét 10 évvel korábban, 1833-ban megoldódott. Joseph Smith próféta azonban továbbra is megtartotta hitét abban a próféciában, amelyet az Úr rajta keresztül nyilatkoztatott ki, annak ellenére, hogy sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy az Egyesült Államokban valaha is polgárháború törne ki.

Kép
The Prophet Joseph Smith

1861-ben déli hadihajók tüzet nyitottak az Egyesült Államok szövetségi katonáira, akik a dél-karolinai Charleston kikötőjében található Fort Sumter nevű erődben állomásoztak. További déli államok is csatlakoztak Dél-Karolinához az északi államok elleni polgárháborúban. Idővel a déli államok Nagy-Britanniához fordultak segítségért. Ráadásul sokan azok közül, akik délen rabszolgák voltak, az északiak seregeihez csatlakoztak, és korábbi gazdáik ellen fordultak. Az amerikai polgárháború 1865-ig tartott, és mintegy 620 000 katona életét követelte.

Kép
Fort Sumter

Fort Sumter, Charleston kikötőjében, Dél-Karolinában

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Hogyan segítenek ezek az események megtudnunk, hogy Joseph Smith igaz próféta?

    2. Miért fontos tudnod azt, hogy Joseph Smith igaz próféta?

A Tan és szövetségek 87-ben található összes prófécia vagy már beteljesedett, vagy be fog teljesedni.

A Tan és szövetségek 87:1–4-ben található eseményeken kívül Joseph Smith más dolgok bekövetkeztét is megjövendölte. Az 5. vers említést tesz arról, hogy „a maradék, akik ott maradnak a földön, …zaklatják majd a nemzsidókat”.

„A maradék szó gyakran szerepel a szentírásokban, Izráel házának egy részére utalva (lásd Topical Guide, “remnant,” 419). Mivel a Szabadító konkrét ígéreteket tett a nefiták és a lámániták maradékát illetően (lásd 3 Nefi 20:10, 16; 21:2, 4), sokan feltételezték, hogy e vers a lámánita népekre utal, akik valamikor felkelnek és »zaklatják majd a nemzsidókat« (T&Sz 87:5).

Joseph Fielding Smith elnök ezt írta: »Ennek az amerikai kontinensnek a történelme… bizonyítékkal szolgál arra, hogy a lámániták már felkeltek haragjukban, és zaklatták a nemzsidókat. Ez a háborúskodás talán még nem is ért véget. Az Amerikai Egyesült Államokban élők tévesen azt gondolják, hogy ez a prófécia az Egyesült Államokban élő indiánokra utal, de emlékeznünk kell arra, hogy a ‘maradék’ közül milliók élnek Mexikóban, Közép- és Dél-Amerikában. A mi polgárháborúnk idején történt az, hogy a mexikói indiánok fellázadtak és visszaszerezték szabadságukat abból az elnyomásból, amelyet még Napóleon próbált kivetni rájuk a Mormon könyve-beli Jákób jövendölésével ellentétben, mely szerint e földön ne legyenek királyok a nemzsidók között. Mexikó és más délre fekvő nemzetek függetlenségét a ‘maradék’ felkelése érte el. Ne gondoljuk azonban, hogy ez a jövendölés már teljes mértékben beteljesedett« (Church History and Modern Revelation, 1:363.)” (Doctrine and Covenants Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2001], 195).

Olvasd el a Tan és szövetségek 87:6–7-et, és keress még más eseményeket, amelyekről Joseph Smith megjövendölte, hogy be fognak következni az utolsó napokban.

Az Isten „dorgáló keze” kifejezés arra a tényre utal, hogy az Úr az Ő ítéleteit használja arra, hogy bűnbánatra sarkallja a gyermekeit. Ezen felül az ezekben a versekben leírt néhány ítélet akkor következik majd be, amikor az Úr megbünteti a gonoszokat az igazlelkűekkel szembeni igazságtalan bánásmódjuk miatt.

Olvasd el a Tan és szövetségek 87:8-at, hogy megtudd, milyen útmutatást ad nekünk az Úr, mit tegyünk, hogy felkészüljünk az utolsó napokban a földet sújtó háborúkra és csapásokra. Az egyik tantétel, amelyet ebből a versből megismerhetünk az, hogy szent helyeken kell állnunk, és onnan el nem mozdulhatunk, amíg az Úr el nem jön.

A szent helyek olyan helyszínek, ahol érezni tudjuk a Szentlélek jelenlétét, ami segít közelebb kerülnünk Mennyei Atyánkhoz és Jézus Krisztushoz, valamint többet megtudni Róluk. Szent helyeken állni gyakran sokkal inkább arról szól, hogyan élünk, mintsem arról, hol élünk. Ha érdemesen élsz a Szentlélek állandó társaságára, akkor szent helyen állsz. Törekedj rá, hogy a szívedet szent hellyé tedd, melyet eltölt az Úr Lelke.

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódban sorolj fel néhány olyan helyet, amelyet szentnek tartasz, majd válaszd ki az egyiket, és fejtsd ki, hogyan segített közelebb kerülnöd Mennyei Atyánkhoz és Jézus Krisztushoz az, hogy ezen a szent helyen voltál. Miként törekedhetsz arra, hogy az otthonodat szent hellyé tedd? Ha a próféta látná, hol élsz, a szobádat, a szekrényedet vagy a kedvenc helyeidet, akkor szent helyként tekintene azokra?

  2. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted mit jelent az, hogy álljunk szent helyeken és „ne mozdulj[unk] el” (lásd T&Sz 87:8)?

    2. Hogyan mozdulhat el valaki a szent helyekről?

    3. Mit teszel majd, hogy hithűbben állj szent helyeken és ne mozdulj onnan?

  3. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 87-et, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: