Ifjúsági hitoktatás
29. rész: 1. nap, Tan és szövetségek 133:1–35


29. rész: 1. nap

Tan és szövetségek 133:1–35

Bevezetés

1831. november 3-án, két nappal azt követően, hogy az Úr megparancsolta Joseph Smithnek a Parancsolatok könyvének kiadását (lásd T&Sz 1, szakaszfejléc), a Próféta megkapta a Tan és szövetségek 133-ban feljegyzett kinyilatkoztatást. Ez a kinyilatkoztatás a Tan és szövetségek 1835-ös kiadásába függelékként került bele, s csak később kapott szakasz-számot. A kéziratot eredetileg feldolgozók szándéka szerint az 1. szakasz nyitotta és ez a kinyilatkoztatás zárta az 1835-ös kiadás tartalmazta kinyilatkoztatásokat. A Tan és szövetségek 133-ról két leckén keresztül lesz szó. Ez a lecke tárgyalja az Úr arra vonatkozó parancsát, hogy népe készüljön fel és másokat is készítsen fel a második eljövetelre. A második eljövetellel és a millenniumi uralkodással kapcsolatos események próféciái is szerepelnek benne.

Tan és szövetségek 133:1–15

Az Úr megparancsolja népének, hogy készüljenek a második eljövetelére

Kép
Jesus Christ

Előfordult már veled, hogy az iskolában jöttél rá, hogy elfelejtettél felkészülni egy dolgozatra? Milyen érzés volt, vagy szerinted milyen érzés lenne?

Az milyen érzés, ha tudod, hogy jól felkészültél egy dolgozatra?

Képzelj el néhány fontos, jövőbeli eseményt, amelyre már most fel kell készülnöd.

Olvasd el a Tan és szövetségek 133:1–3-at, és nézd meg, milyen eseményre kell felkészülnünk, és miért kell felkészülnünk rá.

Hasznos lehet, ha tudod, hogy az „ítéletet osztó átokkal sújtja majd a világot” (T&Sz 133:2) arra utal, hogy az Úr a második eljövetelekor büntetéssel sújtja majd a gonoszokat, a „felfedi szent karját” (T&Sz 133:3) kifejezés pedig arra utal, hogy az Úr megmutatja majd a világnak az erejét és a hatalmát. Az „a föld szélei mind látni fogják Istenük szabadítását” (T&Sz 133:3) kifejezés azt jelenti, hogy minden ember látni fogja, amint Isten megszabadítja az Őt követőket.

A Tan és szövetségek 133 tanulmányozása során gondold át, miért annyira fontos Jézus Krisztus második eljövetele és az arra való felkészülésünk.

A Tan és szövetségek 133:2 szerint mi történik majd Jézus Krisztus második eljövetelekor az istentelenekkel, vagyis a gonoszokkal? Válaszold meg ezt a kérdést úgy, hogy a következő tant kiegészíted valamivel, amit ebből a versből tanultál: A második eljövetelkor Jézus Krisztus .

Ezekből a versekből megtudjuk, hogy a gonoszok és az istentelenek nem állnak majd készen Jézus Krisztus második eljövetelére. Mi mivel biztosíthatjuk azt, hogy készen állunk?

  1. Végezd el a következő feladatokat a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Írd le a következőket: segít nekünk felkészülni Jézus Krisztus második eljövetelére. Olvasd el a Tan és szövetségek 133:4–16-ot, és keress olyan kifejezéseket, amelyek az üres helyre illenek. Sorolj fel a szentírás-tanulmányozási naplódban legalább öt ideillő kifejezést.

    2. Válassz ki egyet az a. feladatban használt kifejezések közül, és fejtsd ki, hogy az a bizonyos cselekedet miért fontos része a Jézus Krisztus második eljövetelére való felkészülésünknek.

    3. Magyarázd el, milyen azonnali áldásokat eredményez, ha megteszed azt, amit a b. feladatban megneveztél.

Nézd meg újra a Tan és szövetségek 133:5, 7, 14-et, és esetleg jelöld is meg, milyen hasonló kifejezést veszel észre ezekben a versekben.

Az ószövetségi időkben Babilon városa nagyon gonosz hely volt. Ezekben a versekben Babilon a gonoszság és a világiasság szimbólumának is tekinthető.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mit jelenthet az, amikor azt mondja nekünk az Úr, hogy menjünk ki Babilonból?

    2. Milyen értelemben mehetünk ki Babilonból? Hogyan készíthetnek fel minket ezek a dolgok a második eljövetelre?

Figyeld meg, mit tanít az Úr a Tan és szövetségek 133:15-ben, hogyan menjünk ki Babilonból. Az Úr azt mondja, hogy amikor eljön a Vőlegény (lásd a 10. verset), akkor már nem lesz idő gyorsan megtenni olyan dolgokat, amelyeket korábban meg kellett volna tenni. Ez hasonlít a tíz szűz példázatában tanított üzenethez (lásd Máté 25:1–13; lásd még T&Sz 45:56–57). A szüzek közül öten megpróbáltak még gyorsan felkészülni, amikor meghallották, hogy jön a Vőlegény, de már túl késő volt.

Azt is vedd észre a Tan és szövetségek 133:15-ben, hogy mire figyelmeztetett bennünket az Úr, mit ne tegyünk, amikor kimegyünk Babilonból. Meg is jelölheted, amit találsz.

Gondold át, szerinted mit jelent nem visszanézni (lásd T&Sz 133:15), miután eltávolodtunk a bűnös és világi hatásoktól. A ne nézzen vissza utasítás arra utal, hogy próbáljunk meg teljes mértékben hátat fordítani a gonoszságnak és a világiasságnak, és ne térjünk vissza korábbi szokásainkhoz. Ez a vers arra figyelmeztet minket, hogy ne vágyjunk a korábbi életmódunkra, és később ne térjünk vissza ahhoz.

Kép
boy and father walking away

Az Úr azt parancsolta nekünk, hogy hagyjuk magunk mögött a gonoszságot, és ne nézzünk vissza

A 15. vers margójára felírhatod a szentírásodba a következő igazságot: Ha visszatérünk a gonoszsághoz és a korábbi bűnökhöz, akkor nem állunk majd készen a Szabadító második eljövetelére.

  1. Válaszold meg a szentírás-tanulmányozási naplódban a következő kérdést: Mit tehetnek az utolsó napi szent fiatalok azért, hogy ne nézzenek vissza, miközben igyekeznek lelkileg fejlődni és a Szabadítóhoz közelíteni?

Figyeld meg, hogy a Tan és szövetségek 133:9-ben az Úr azt az utasítást adta népének, hogy gyűljenek Sion konkrét helyére. Ne felejtsd el, hogy Sion az igazlelkűeket is jelképezi – azokat, akik tisztaszívűek, egységesek és el vannak kötelezve Isten céljai mellett.

  1. Válaszold meg a szentírás-tanulmányozási naplódban a következő kérdést: Mivel biztatnál valakit, aki maga mögött hagyta Babilont (a gonoszságot és a világiasságot), és igyekszik Sion (az igazlelkűség) felé haladni, ami segítene neki abban, hogy hithű maradjon?

Ha pont aznap hiányoznál, amikor a tanárotok bejelenti, hogy nagydolgozat lesz, akkor mit remélnél, mit tesz meg érted valamelyik osztálytársad?

A Tan és szövetségek 133:4–15-ben az Úr azt is tanította a szenteknek, hogy a második eljövetelre való felkészülésüknek részét képezi az, hogy másoknak is segítsenek felkészülni. Milyen típusú munkáról beszél az Úr a 8–10. versekben?

Neil L. Andersen elder a Tizenkét Apostol Kvórumából egy olyan fontos felelősségről tanított egy leendő misszionáriusoknak szóló beszédében, amely minden egyháztagra vonatkozik:

Kép
Neil L. Andersen elder

„Egyik fontos felelősségetek az, hogy segítsetek felkészíteni a világot a Szabadító második eljövetelére.

[…] Missziótok szent lehetőség lesz arra, hogy másokat Krisztushoz hozzatok, és segítsetek felkészülni a Szabadító második eljövetelére.

[…] A világot javarészt az Úr munkáját végző misszionáriusok által készítik fel a Szabadító második eljövetelére” (A világ felkészítése a második eljövetelre. Liahóna, 2011. máj. 49–51.).

  1. Végezd el a következő feladatokat a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Válaszolj a következő kérdésekre: Szerinted hogyan segíthet a saját felkészülésedben a másoknak nyújtott segítség, hogy felkészüljenek a második eljövetelre? Milyen további áldásokat élvezhetsz az életed során abból adódóan, ha segítesz másoknak felkészülni a második eljövetelre?

    2. Nézd át, hogy mit írtál a Jézus Krisztus második eljövetelére való felkészülésről. Írj le valamit, aminek megtételére késztetést érzel annak érdekében, hogy még jobban felkészülj, illetve segíts felkészíteni másokat a második eljövetelre. Írd le, mit tervezel, hogyan fogod elérni ezt a célt.

Olvasd el újra a Tan és szövetségek 133:16-ot, és nézd meg, hogy mi fog segíteni nekünk felkészülni az Úrral való találkozásra, amikor eljön. Egészítsd ki a következő tantételben az üresen hagyott helyet azzal a kifejezéssel, amit találtál: Amikor , akkor felkészülünk az Úrral való találkozásra.

  1. Válaszold meg a szentírás-tanulmányozási naplódban a következő kérdést: Hogyan segít nekünk a bűnbánat felkészülni a második eljövetelre?

Tan és szövetségek 133:17–35

Az Úr kinyilatkoztat néhány olyan eseményt, mely a második eljöveteléhez és millenniumi uralkodásához kötődik

A Tan és szövetségek 133:17–35-ben az Úr bejelentett néhány olyan eseményt, mely a második eljöveteléhez és a földön való millenniumi uralkodásához kapcsolódik. Olvasd el ezeket a verseket, és esetleg jelölj meg olyan eseményeket, amelyek felkeltik a figyelmedet. Mely események érdekelnek legjobban, amelyeknek szívesen tanúja lennél?

A Tan és szövetségek 133:21–29-ben említett események egyike Izráel elveszett törzsei egy részének a visszatérése. Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő magyarázatot fűzte ehhez: „A tíz törzs ugyanúgy tér vissza, mint bárki más: a Mormon könyve elfogadása és az által, hogy hisz a visszaállított evangéliumban. Ugyanazon időszakban nem létezhet a földön két különböző, egymástól független egyházi szervezet; legalábbis nem olyankor, amikor lehetséges egy helyről irányítani az egyházat. Az egyház elnökénél vannak azok a kulcsok, melyek az északi földekről palesztinai otthonukba vezetik majd a tíz törzset. Ő irányítja majd a visszatérésüket, nem pedig saját maguk” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 520–21).

A Tan és szövetségek 133:30–35 leír az Úr második eljövetelével kapcsolatos néhány olyan áldást, amelyet az Úr szövetséges népe kap meg. Azon ígéretek miatt, melyeket Efraimnak (József fiának) és törzsének tett az Úr, az utolsó napokban először Efraim leszármazottai kerülnek összegyűjtésre. Rájuk lett bízva a visszaállított evangélium, a papsági felhatalmazás, és a kulcsok, melyek lehetővé teszik számukra, hogy ők felügyeljék Izráel háza összegyűjtésének munkáját. Az Úr végső célja az, hogy Isten családjának egészét hozzásegítse a dicsőséggel való megkoronázáshoz és minden olyan áldás elnyeréséhez, mely az evangélium szertartásai által rendelkezésre áll.

Ha bűnbánatot tartunk és felkészülünk, valamint másokat is felkészítünk Jézus Krisztus második eljövetelére, akkor örömmel nézhetünk eljövetele elébe, és már most élvezhetjük az igazlelkű életből fakadó áldásokat.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 133:1–35-öt, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: