Ifjúsági hitoktatás
22. rész: 2. nap, Tan és szövetségek 103


22. rész: 2. nap

Tan és szövetségek 103

Bevezetés

1834. február 24-én, a kirtlandi főtanács egyik gyűlésén Parley P. Pratt és Lyman Wight útmutatást kért a tanácstól arra vonatkozóan, hogy a Missouriban lévő szentek mi módon juthatnának hozzá fizikai segítséghez és kaphatnák vissza földjeiket Jackson megyében. Ugyanezen a napon Joseph Smith próféta megkapta a Tan és szövetségek 103-ban feljegyzett kinyilatkoztatást, melyben az Úr megígérte, hogy Sion földje megváltatik. Az Úr azt az utasítást adta az egyházi vezetőknek, hogy készletek és önkéntesek összegyűjtésével segítsék a Missouriban lévő szenteket. Ez a csoport Sion tábora néven vált ismertté.

Kép
Zion’s Camp

Sion tábora megérkezik Missouriba

Tan és szövetségek 103:1–21

Az Úr megígéri, hogy Sion megváltatik

Ma milyen ellenségei vannak az igazlelkűeknek?

Gondold át, hogy az Úr ellenségei mi módon igyekeznek hátráltatni a te lelki fejlődésedet és az egyház fejlődését. A Tan és szövetségek 103 tanulmányozása közben keress olyan tanokat és tantételeket, melyek segíteni fognak neked az ilyenfajta ellenségek legyőzésében.

Amint azt ennek a leckének a bevezetése kifejti, az Úr kinyilatkoztatással válaszolt Joseph Smith prófétának a Missouriban lévő szentek megsegítésének mikéntjére vonatkozó kérdéseire. A kinyilatkoztatás elején az Úr elmagyarázta, hogy miért engedte meg az ellenségeinek a Missouriban lévő szentek üldözését. Olvasd el a Tan és szövetségek 103:1–4-et, és keress indokokat arra, miért engedi meg az Úr, hogy ilyen borzalmas dolgok történjenek a népével.

Szerinted miért fontos, hogy az Úr a saját ellenségeiként utalt a szentek üldözőire?

Olvasd el a Tan és szövetségek 103:5–7-et, és keress válaszokat a következő kérdésre: Milyen áldásban részesülnek a szentek, ha „pontosan ettől az órától fogva” követik az Úr tanácsát? (A válaszokat be is jelölheted, amikor megtalálod őket. Tartsd szem előtt, hogy a győzedelmeskedni kifejezés itt az ellenségen való felülkerekedést jelenti.)

Ezek a versek egy olyan tantételt tanítanak, mely vonatkozhat a világ hatásainak legyőzésére irányuló erőfeszítéseinkre is: Ha elkezdjük követni az Úr tanácsát, akkor erőt kapunk, hogy győzedelmeskedni kezdjünk a világ felett.

Olvasd el a Tan és szövetségek 103:8–10-et, és nézd meg, mire figyelmeztetett az Úr, mi történik, ha a szentek úgy döntenek, hogy nem engedelmeskednek a szavainak.

Milyen tantételt tanított az Úr ezekben a versekben, mi történik, ha nem tartjuk be a parancsolatait? Egészítsd ki a következő ok-okozati megállapítást: Ha nem engedelmeskedünk az Úr parancsolatainak, akkor .

Olvasd el újra a Tan és szövetségek 103:9-et. Miként lehetsz „világosság… a világ számára”? Miként lehetsz „szabadító”?

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Milyen példákat tudsz mondani arra, ahogyan az Úr ellenségei napjainkban megpróbálnak győzedelmeskedni az egyház tagjai felett?

    2. Szerinted miért van az, hogy aki nem engedelmeskedik vagy csak részben engedelmeskedik az Úrnak, az nem biztos, hogy győzedelmeskedni tud az Ő ellenségein?

    3. Láttál-e már olyan valakit, aki az Úr szavai iránti engedelmességre törekedve tudta legyőzni az Úr egyik ellenségét? Mikor? (Gondolhatsz olyan valakire, aki legyőzött valamilyen függőséget, vagy korábban világi életet élt, de most az evangélium szerint él.)

  2. Írj le valamit a szentírás-tanulmányozási naplódba, amit „pontosan ettől az órától fogva” (T&Sz 103:5) elkezdhetsz megtenni azért, hogy jobban hallgass az Úr tanácsára. Írd le azt is, hogyan tervezed ennek a kivitelezését.

Ne feledd, hogy annak ellenére, hogy talán nem engedelmeskedsz tökéletesen az Úr minden szavának, ha szorgalmasan igyekszel engedelmeskedni Neki, ha őszintén bűnbánatot tartasz és engesztelése által bűnbocsánatra törekszel, amikor kudarcot vallasz, az Úr segíteni fog neked győzedelmeskedni az ellenségei felett.

A Tan és szövetségek 103:11–21-ben az Úr azon ígéretét olvashatjuk, hogy a szentek megpróbáltatásai után Sion az Ő hatalma által megváltatik. Viszont arra is figyelmeztette őket, hogy ha a szentek beszennyezik az örökségeiket, akkor eltávolíttatnak azokról. Mózeshez hasonló emberként beszélt Joseph Smith prófétáról, aki vezetni fogja a népet (lásd T&Sz 103:16, 21; lásd még T&Sz 28:2). Ez a hasonlat az egyház minden elnökére érvényes (lásd T&Sz 107:91).

Tan és szövetségek 103:22–40

Az Úr kinyilatkoztatja, hogyan váltasson meg Sion földje

Olvasd el a Tan és szövetségek 103:22–23-at. Ezek a versek az Úr utasításait tartalmazzák az egyház akkori vezetőinek, 1834-ben. Megparancsolta nekik, hogy gyűjtsenek össze egy csoportot, mely felmegy Sion földjére Missouriban, és segít az ott lévő szenteknek. Az emberek azon csoportja, melyet az egyházi vezetők összegyűjtöttek, hogy Joseph Smith próféta vezetésével Missouriba menjenek, Sion táboraként vált ismertté (a tábor szó ez esetben sereget jelent). Sion tábora tagjainak két fő célja volt. Először is, készleteket kellett vinniük a Missouriban lévő szenteknek. Ezek a készletek segítségére lesznek a szenteknek, és lehetővé teszik számukra az otthonukba való visszatérést, valamint további földek megvásárlására is használhatók. Másodszor, miután Missouri állam polgárőrsége visszakíséri a szenteket Jackson megyébe, amint arra Missouri állam kormányzója, Daniel Dunklin felhatalmazást adott, Sion tábora ott marad, hogy fenntartsa a rendet és a békét.

Heber C. Kimball azon férfitestvérek között volt, akik hithűen reagáltak a hívásra, hogy csatlakozzanak Sion táborához. Később az Első Elnökség tagjaként is szolgált. Elmondta, milyen érzésekkel indult el Sion táborával: „Május 5-én indultunk, mely igencsak komor reggel volt számomra. Elbúcsúztam a feleségemtől, a gyermekeimtől és a barátaimtól, nem számítva arra, hogy valaha is viszontlátom őket, mivel jómagamat és fivéreimet azzal fenyegette az ellenség – azon a vidéken és Missouriban is –, hogy elpusztítanak és kiirtanak minket arról a földről” (in “Extract from the Journal of Heber C. Kimball,” Times and Seasons, Jan. 15, 1845, 771; lásd még Church History in the Fulness of Times Student Manual, 2nd ed. [Church Educational System manual, 2003], 143).

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mit gondolsz, ha akkor éltél volna, hajlandó lettél volna elmenni Jackson megyébe, hogy segíts a szenteknek? Miért vagy miért nem?

    2. Ha valaki csatlakozott Sion táborához, annak hátra kellett hagynia a családját és a munkáját, hogy ellenséges és veszélyes vidéken, sanyarú körülmények között majdnem 1500 kilométert meneteljen. Olvasd el a Tan és szövetségek 103:20-at. E vers ígérete hogyan befolyásolhatta volna azt, hogy jelentkezel-e önkéntesnek?

Olvasd el a Tan és szövetségek 103:27–28-at, és nézd meg, mit mondott az Úr azoknak, akik csatlakoznak Sion táborához. Megjelölheted a következő igazságot tanító kifejezéseket: Jézus Krisztus tanítványai hajlandók az életüket adni Őérette.

A Sion táborához csatlakozó szentek esetében valós esélye volt életük elvesztésének. Bár te talán nem szembesülsz ilyen veszéllyel, ez az igazság attól még vonatkozhat rád is.

Kép
President James E. Faust

James E. Faust elnök az Első Elnökségből más megvilágításba helyezte azt, ahogyan életünket adhatjuk az Úrért: „…legtöbbünktől nem azt kérik, hogy haljunk meg az egyházért, hanem hogy éljünk érte. Sokak számára nehezebb mindennap krisztusi életet élni, mint letenni az életüket” (A tanítványi mivolt. Liahóna, 2006. nov. 22.).

  1. Végezd el a következő tevékenységeket:

    1. Oszd meg ezt az idézetet Faust elnöktől egy családtagoddal vagy barátoddal, majd tedd fel a következő kérdést: Szerinted miért lehet nehezebb az Úrért élni, mint meghalni Őérte?

    2. Jegyezd fel a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogy kitől kérdezted meg ezt, és mit válaszolt. Azt is írd le, te mit gondolsz Faust elnök megállapításáról és erről a kérdésről.

Olvasd el a Tan és szövetségek 103:30–34-et, és nézd meg, az Úr hány önkéntest kívánt Sion táborába.

Hány önkéntest kívánt az Úr?

Mi volt az Úr által megkövetelt legkevesebb szám?

Kép
Zion’s Camp

Sion tábora

A főtanács azon gyűlésének végén, melyen az egyházi vezetők átbeszélték a Missouriban lévő szentek helyzetét, Joseph Smith próféta bejelentette, hogy ő elmegy Sionba és segít megváltani azt. A jelenlévők közül még úgy 30–40 ember jelentkezett. Ekkor az Úr kijelölt 8 férfit, hogy az egyház gyülekezeteit bejárva önkénteseket toborozzanak Sion táborába, és élelmiszer-felajánlásokat, valamint pénzt kérjenek a Missouriban lévő szentek számára (lásd T&Sz 103:37–40).

Olvasd el a Tan és szövetségek 103:35–36-ot, és nézd meg, hogy mit kellett tenniük a szenteknek ahhoz, hogy sikerrel járjanak a Sion megváltására irányuló erőfeszítéseikben. Megjelölheted az Úr által a 36. versben tanított, arra vonatkozó tantételt, hogy mi módon győzedelmeskedhetünk az Ő munkájának elvégzésében.

Gondold át, hogy a gonosz miként igyekszik hátráltatni a lelki fejlődésedet. Van olyan bűn, kísértés vagy akadály, mely az Úr követésére irányuló erőfeszítéseid útjában áll? Nézd meg a 2. tevékenységnél leírt válaszodat a szentírás-tanulmányozási naplódban. Hogyan kapcsolódik válaszod a szorgalomhoz, a hűséghez és a hittel teli imádkozáshoz? Ne feledd, hogy a Joseph Smith napjaiban élő szentekhez hasonlóan te is le tudod győzni az Úr ellenségeit, és véghez tudod vinni az Úr céljait, ha hittel imádkozol, valamint szorgalmasan és hűségesen engedelmeskedsz a szavainak.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 103-at, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: