Ifjúsági hitoktatás
11. rész: 1. nap, Tan és szövetségek 45:1–15


11. rész: 1. nap

Tan és szövetségek 45:1–15

Bevezetés

Az egyház továbbra is folyamatosan növekedett az Ohio állambeli Kirtlandben, ám az egyházzal szembeni ellenállás, illetve a hamis híresztelések terjesztése is egyre fokozódott. A Tan és szövetségek 45-ben található kinyilatkoztatás 1831 márciusában adatott, és örömöt hozott a helyi előítéletekkel küzdő szenteknek. A Tan és szövetségek 45-öt két leckén át fogod tanulmányozni. E kinyilatkoztatás első részében Jézus Krisztus bizonyságot tett az Isten Fiaként betöltött szerepköréről. Énók városáról is szót ejtett.

Tan és szövetségek 45:1–5

Jézus Krisztus bizonyságot tesz az Isten Fiaként betöltött szerepköréről

Kihez fordulsz tanácsért, amikor kihívással vagy egy nehéz döntéssel kerülsz szembe? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik ez a személy, ami miatt bízol benne annyira, hogy megoszd vele az érzéseidet és hallgass a tanácsaira?

Hajlamosabbak vagyunk arra hallgatni, akivel kapcsolatban érezzük, hogy személyesen törődik velük, és aki már sikerrel járt azon a területen, amellyel kapcsolatban tanácsot ad. A Tan és szövetségek 45-ben feljegyzett kinyilatkoztatás egy olyan időszakban érkezett, amikor az utolsó napi szentek és mások számos, egymásnak ellentmondó dolgot hallottak és olvastak az egyházról. Olvasd el a Tan és szövetségek 45 szakaszbevezetését, és nézd meg, milyen körülményekkel szembesültek a szentek, amikor az Úr ezt a kinyilatkoztatást adta nekik.

Figyeld meg a hallgassatok ide kifejezést a Tan és szövetségek 45:1-ben; meg is jelölheted azt. Hallgatni valakire azt jelenti, hogy figyelmesen meghallgatjuk őt, valamint megfogadjuk a szavát, vagyis engedelmeskedünk neki. Ha valóban hallgatunk az Úrra, akkor követjük a tanácsát és a parancsolatait. E kinyilatkoztatás elején az Úr kijelentette néhány szerepkörét és azt, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a megsegítésünkre. E kijelentéseket olvasva okot találhatunk arra, hogy miért hallgassunk a szavaira. A ma tanulmányozott versekben figyelj oda a hallgassatok ide és a hallgassátok meg kifejezésekre.

Olvasd el a Tan és szövetségek 45:1-et, és nézd meg, mit mondott magáról Jézus Krisztus. Meg is jelölheted, amit találsz.

Miként segít nekünk hallgatni arra, amit mond, ha felismerjük, hogy Jézus Krisztus ennek a földnek a Teremtője, amelyre elküldettünk?

Olvasd el a Tan és szövetségek 45:2–3-at, és keress további okokat arra, hogy miért hallgassunk a Szabadítóra. Figyelj fel a 2. vers sürgető hangvételére. Addig kell hallgatnunk a Szabadítóra, amíg van időnk megtenni azt, amit mond.

A Tan és szövetségek 45:3 azt tanítja nekünk, hogy Jézus Krisztus a mi Szószólónk Mennyei Atyánknál. Figyelj fel a szót emel kifejezés igeidejére a Tan és szövetségek 45:3-ban. Érted a különbséget aközött, hogy Jézus Krisztus majd szót emel értünk, és hogy Jézus Krisztus most szót emel értünk? A Szabadító nem csupán a végső ítéletkor emel majd szót értünk, hanem nap mint nap Ő a Szószólónk, amikor Mennyei Atyánkhoz imádkozunk, bűnbánatot tartunk, és arra törekszünk, hogy velünk legyen a Lélek. Gondold át, milyen értelemben van szükséged arra, hogy a mindennapi életedben Jézus Krisztus a Szószólód legyen.

Hogy jobban megérthesd a szószóló kifejezés jelentését, és hogy mi módon viszonyul a szószóló a vádlotthoz, kösd össze a bal oldalon felsorolt szerepköröket a jobb oldalon felsorolt jelentésükkel.

vádlott

akiről feltételezik, hogy elkövetett valamit

bíró

aki valaki más ügyében szót emel

szószóló

aki meghallgatja a bizonyítékokat, és a törvénynek megfelelően eldönti, mi lesz a következmény

Képzeld el, hogy megszegted a törvényt, és bíróság elé állítottak. Milyen érzéseid lennének? Miért lennél hálás egy szószólóért, aki szót emel az ügyedben?

  1. Olvasd el a Tan és szövetségek 45:4–5-öt, és nézd meg, hogyan tesz eleget Jézus Krisztus annak a szerepkörének, hogy a Szószólónk legyen, és hogyan emel szót a szabadulásunkért. Azután válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mi jogosítja fel Jézus Krisztust arra, hogy a Szószólónk legyen?

    2. Mire kérte a Szabadító a Mennyei Atyát, mit vegyen figyelembe?

Kép
D. Todd Christofferson elder

D. Todd Christofferson elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő szavakkal tett bizonyságot arról, hogy a Szabadítót a jelenlegi helyzetünk is érdekli, nem csupán a végső ítéletünk: „Különös elégedettséggel tölt el és igen nagy jelentőséggel bír számomra az, hogy bármikor és bármilyen körülmények közepette a kegyelem trónusa elé járulhatok az ima által; hogy Mennyei Atyám meg fogja hallani könyörgésemet; hogy a Szószólóm, aki nem cselekedett bűnt, akinek a vérét ontották, szót emel az ügyemben. (Lásd T&Sz 45:3–5.) Nagyon is hagyatkozom erre az Istenhez vezető útra, melyet minden gyermekének biztosít, mert ő bizony nem személyválogató, és aki kér, az kap” (“I Know in Whom I Have Trusted,” Ensign, May 1993, 83).

Jézus Krisztus nem oly módon emel szót értünk, mint az emberek törvényeit megtestesítő esküdtszék előtti szószóló, mert Ő már megfizette a bűnért járó büntetést.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Milyen érzéseket kelt benned az, hogy Jézus Krisztus a te Szószólód, és nem csupán szót emel az ügyedben, de a bűneidért is megfizette a büntetést?

    2. Érzéseid szerint mit vár el tőled a Szabadító, mit tegyél meg azért, hogy még inkább Őhozzá jöjj és elfogadd Őt Szószólódként?

Tan és szövetségek 45:6–10

A Szabadító mindenkit hív, hogy jöjjön az Ő örök szövetségéhez

Tanulmányozd a Tan és szövetségek 45:6–10-et, és nézd meg, milyen indokokat mondott a Szabadító, miért hallgassunk Őrá.

Az Úr örök szövetsége, melyről a 9–10. versek szót ejtenek, „Jézus Krisztus evangéliumának teljessége. […] Örök abban az értelemben, hogy Isten szövetsége ez, és minden olyan adományozási korszakban élvezték az emberek, amikor készen álltak annak befogadására” (Kalauz a szentírásokhoz: új és örök szövetség; scriptures.lds.org).

Figyeld meg a Tan és szövetségek 45:9-ben, hogy Jézus Krisztus azért küldte el az Ő örök evangéliumát, „hogy világosság legyen a világ számára, és zászló [népe] számára, és hírnök legyen [orcája] előtt, hogy előkészítse [Őelőtte] az utat”.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted mit jelent az, hogy „jöjjetek tehát hozzá” (T&Sz 45:10), vagyis az örök szövetséghez?

    2. A tapasztalataid alapján hogyan lehet világosság vagy zászló mások számára az evangélium?

    3. Miként segít az örök szövetség, vagyis Jézus Krisztus evangéliumának teljessége előkészíteni az Úr jövetelének útját?

Tan és szövetségek 45:11–15

A Szabadító Énókról és népéről beszél

Olvasd el a Tan és szövetségek 45:11-et, és nézd meg, mit fog megosztani az Úr azokkal, akik hallgatnak hangjára.

Kép
City of Zion Translated

Az Úr azt mondta, hogy némelyek Énók Istenének nevezik őt (lásd T&Sz 45:11). Énók nagyszerű próféta volt, aki Noé és az özönvíz ideje előtt élt. Énók napjaiban – és ez a Szabadító második eljövetelét megelőző időkben is így lesz – gonoszság borította a földet, azonban Énók egy igazlelkű nép társadalmát vezette, akik egy Sion nevű városban laktak. Sion lakói végül elválasztattak a földtől, vagyis igazlelkűségük miatt felvitettek a mennybe (lásd T&Sz 45:12; Mózes 7:69).

Olvasd el a Tan és szövetségek 45:12-t, és nézd meg, milyen eseményre őriztetik meg Sion városa.

A Tan és szövetségek 45:12–14 azt tanítja nekünk, hogy az Úr magához fogadta Sion városának népét, és meg fogja őrizni őket, „mígnem eljön az igazlelkűség napja”, amikor is Énók és népe visszatérnek a földre, és az Úr népével találkoznak Új Jeruzsálem városában, melyet szintén Sionnak fognak nevezni (lásd Mózes 7:62–64). Minden próféta várakozással tekintett és tekint erre a napra. Ez a nap azonban a földön lévő emberek gonoszsága miatt még nem érkezett el, ám egy napon meg fogják majd látni azok a szent emberek, akik várakozással tekintettek elébe.

  1. Olvasd el a Tan és szövetségek 45:15-öt, majd fusd át újra a Tan és szövetségek 45:1–14-et, és gondold át a Szabadító egyik olyan szerepkörét vagy jellemvonását, amely arra ösztönöz, hogy hallgass a hangjára. A szentírás-tanulmányozási naplódban fejtsd ki, miként ösztönöz téged ez a szerepkör vagy jellemvonás arra, hogy hallgass a Szabadító hangjára.

A Tan és szövetségek 45 ezen első verseiből kiderül számunkra az a tantétel, hogy ha tanulunk a Szabadítóról és arról, hogy Ő mit tett értünk, akkor az fokozhatja az iránti vágyunkat, hogy hallgassunk az Ő hangjára. Az Úr bemutatkozott, és arra kérte a szenteket, hogy a Tan és szövetségek 45 hátralevő részének fontossága miatt hallgassanak a hangjára.

Olvasd el a Tan és szövetségek 45:15–16-ot, és nézd meg, mit mondott az Úr, miről fog szólni és prófétálni. Hogyan készítheted fel magad arra, hogy hallgass majd az Úr szavára, amikor a következő leckében a Tan és szövetségek 45 hátralevő részét tanulmányozod?

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 45:1–15-öt, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: