Ifjúsági hitoktatás
11. rész: 3. nap, Tan és szövetségek 46


11. rész: 3. nap

Tan és szövetségek 46

Bevezetés

A Tan és szövetségek 46-ban található kinyilatkoztatás 1831. március 8-án adatott, majdnem egy évvel az egyház megszervezése után. Az Úr ebben a kinyilatkoztatásban emlékeztette a szenteket, hogy az egyházi gyűléseket a Lélek által kell levezetni, és kihangsúlyozta, hogy ne zárják ki a nyilvános gyűlésekről azokat az embereket, akik nem tagjai az egyháznak. Az Úr a Lélek ajándékainak céljait is elmagyarázta.

Tan és szövetségek 46:1–6

Az Úr utasításokat ad a szenteknek az egyházi gyűléseikre vonatkozóan

Képzeld el, hogy felkérnek egy egész úrvacsorai gyűlés megtervezésére. Hogyan választanád ki a zenét, hogy ki imádkozzon, mi legyen a beszédek témája, ki mondjon beszédet és milyen sorrendben következzenek a beszédek?

Olvasd el a Tan és szövetségek 46:1–2-t, és nézd meg, milyen utasításokat adott az Úr, hogyan kell levezetni az egyházi gyűléseket. A vezessenek ige a 2. versben a gyűlések megtervezését és levezetését is magában foglalja.

  1. Írd le a szentírás-tanulmányozási naplódban, hogy szerinted milyen az a gyűlés, melyre a Szent Lélek utasításának és irányításának megfelelően kerül sor.

  2. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Mit kell tenniük az egyház vezetőinek és tagjainak ahhoz, hogy egy egyházi gyűlésre a Szentlélek utasításának és irányításának megfelelően kerüljön sor?

    2. Te mivel járulhatsz hozzá ahhoz, hogy a Lélek hatása jelen legyen az egyházi gyűléseken?

Jelöld meg a Tan és szövetségek 46:2-ben a következő tantételt tanító szavakat és kifejezéseket: Az egyházi vezetőket a gyűlések levezetése során irányítsa a Szent Lélek.

Gondolj olyan helyekre, ahol láttál már kitéve ehhez hasonló feliratot: „Üdvözöljük látogatóinkat”. Olvasd el a Tan és szövetségek 46 szakaszbevezetését, és nézd meg, kiket engedtek be a gyűléseikre a korai szentek, majd olvasd el a Tan és szövetségek 46:3–6-ot, és keress olyan szavakat és kifejezéseket, melyek értelmében az Úr megparancsolta nekünk, hogy mindenkit fogadjunk szívesen a nyilvános gyűléseinken. Talán tudod, hogy a mi egyházunk gyülekezeti házain kint van az „Üdvözöljük látogatóinkat” jelzés.

Gondolj bele a következő helyzetbe: Egy fiatal nő először látogat el egy új egyházközségbe a családjával. Az úrvacsorai gyűlés után az egyházközség egyik tagja üdvözli a családot, és megmutatja nekik, hova menjenek vasárnapi iskolára. A fiatal nőt beviszi az osztályába és bemutatja a tanítójának. Az osztályban lévő fiatal férfiak és fiatal nők röviden üdvözlik, majd tovább beszélgetnek egymás közt, figyelmen kívül hagyva őt.

Miben lehetne más ez a történet, ha a vasárnapi iskolai osztály tagjai értenék az arra szólító parancsolatot, hogy mindenkit üdvözöljünk, illetve fogadjunk szívesen a nyilvános gyűléseinken?

  1. Sorold fel a szentírás-tanulmányozási naplódban néhány módját annak, ahogyan segíthetsz szívesen látottnak érezni magukat azoknak, akik nem tagjai az egyháznak, akik már egy ideje nem voltak egyházi gyűlésen, akik új tagjai az egyházközségednek vagy gyülekezetednek, illetve akik látogatóban vannak.

Az általad felsorolt dolgok egy részét talán nehezedre esik megtenni, de gondolj olyan alkalmakra, amikor az egyház egy másik egyházközségében vagy gyülekezetében vettél részt egy gyűlésen vagy tevékenységen. Mit tett a többi egyháztag, vagy mit szerettél volna, mit tegyenek azért, hogy éreztessék veled: szívesen látnak? Gondold át és imádkozz róla, mivel segíthetnél másoknak abban, hogy még inkább érezzék, hogy szívesen látják őket az egyházi gyűléseken és tevékenységeken.

Tan és szövetségek 46:7–33

Az Úr elmagyarázza a Lélek ajándékainak célját

Mit jelent az, ha valakit megtévesztenek? Vissza tudsz emlékezni egy olyan alkalomra, amikor úgy érezted, hogy megtévesztettek? Mit tehetsz ennek elkerüléséért?

Amikor Joseph Smith próféta Ohióba érkezett, azt látta, hogy némely egyháztag furcsán, fanatikusan viselkedik; például voltak, akik azt állították, hogy a Lélek hatása alatt vannak, azonban viselkedésük nem állt összhangban a Szentlélekkel. A vezetők és más egyháztagok azt gyanították, hogy ezeket a viselkedésmódokat valamilyen gonosz hatás váltja ki. Tanulmányozd a Tan és szövetségek 46:7–8-at, és nézd meg, mit tanácsolt az Úr a népének, mit tegyenek azért, hogy ne tévesszék meg őket hamis lelkek vagy hamis tanok.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. A Tan és szövetségek 46:7–8 szerint mi segít nekünk elkerülni, hogy megtévesszenek minket?

    2. Szerinted mi segíthet valakinek abban, hogy ne tévesszék meg?

A Tan és szövetségek 46:7 a következő tantételt tanítja: Ha teljes szentségben, minden dolgot imádsággal és hálaadással téve követjük a Lélek útmutatásait, akkor elkerülhetjük, hogy megtévesszenek minket.

A Tan és szövetségek 46:8-ban megjelölheted, mit mondott az Úr, mit keressünk buzgón.

Olvasd el a Tan és szövetségek 46:9–12, 26-ot, és nézd meg, mit akar az Úr, mit értsünk meg a Lélek ajándékaival kapcsolatban. (Meg is jelölheted, amit találsz.) Az e versekből tanultak alapján egészítsd ki a következő tantételt: Ha buzgón keressük a legjobb ajándékokat, akkor .

  1. Írd le a szentírás-tanulmányozási naplódba, hogy szerinted miért fontos az, hogy ne önző célokból törekedjünk lelki ajándékokra, hanem Isten gyermekeinek javára. Azután válaszold meg a következő kérdést: A Tan és szövetségek 46:11–12 szerint miért fontosak az egyház számára minden egyes személy lelki ajándékai? (Lásd még 1 Korinthusbeliek 12.)

Bár ajándékaink különbözhetnek egymástól, az Úr egyházában mindegyikre szükség van. Mindenkinek van szerepe és feladata Isten királyságának felépítésében itt a földön. Tanulmányozd az Úr által a Tan és szövetségek 46:13–27-ben felsorolt lelki ajándékokat. Meg is jelölheted ezeket.

Hogy jobban megértsd a Lélek ezen ajándékait, a lenti táblázatban kösd össze a felsorolt ajándékokat a hozzájuk leginkább illő magyarázattal. (A válaszok megtalálhatók a lecke végén.)

ajándék

magyarázat

  1. a szolgálat különbözőségei ismeretének ajándéka (lásd T&Sz 46:15)

  1. Ez az ajándék rendszerint misszionáriusoknál jelentkezik, akik hamar meg tudnak tanulni és érteni nyelveket.

  1. a cselekedetek különbözőségei ismeretének ajándéka (lásd T&Sz 46:16)

  1. Ez az ajándék lehetővé teszi, hogy az illető felismerje vagy megértse a másik valódi szándékait és rejtett motivációit. Segít az illetőnek a titkolt gonoszság észrevételében és abban, hogy meglássa másokban a jót.

  1. a lelkek felismerésének ajándéka (lásd T&Sz 46:23)

  1. Ez az ajándék gyakran megnyilvánul azokban a vezetőkben, akik felismerik, hogyan lehetnek hasznosak mások – egymástól ugyan eltérő – ajándékai különböző szolgálati lehetőségekkel bíró pozíciókban.

  1. a nyelveken beszélés és a nyelvek fordításának ajándéka (lásd T&Sz 46:24–25)

  1. Ez az ajándék abban nyilvánul meg, ha valaki észreveszi a különbséget a Lélek valódi ajándékai és munkálkodása, valamint a hamis lelkek, tanok vagy parancsolatok között.

A Léleknek a Tan és szövetségek 46-ban felsorolt ajándékai mindössze néhányat foglalnak magukba a létező ajándékok közül. Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő magyarázatot fűzte ehhez: „A lelki ajándékok száma vég nélküli, és változatosságuk is végtelen. A kinyilatkoztatott igében felsoroltak csupán szemléltetésül szolgálnak az isteni kegyelem határtalan kiáradására, melyet a kegyelmes Isten ad azoknak, akik szeretik és szolgálják Őt” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 371).

Eszedbe jutnak olyan lelki ajándékok, amelyeknek már tanúja voltál vagy amelyeket ismersz, de nem kerültek említésre a Tan és szövetségek 46-ban?

Ha már megkaptad a pátriárkai áldásodat, akkor az Úr abban talán felsorolt néhány ajándékot, amelyet neked adott. Akkor is megtapasztalhattál lelki ajándékokat, amikor különböző egyházi elhívásokban szolgáltad Mennyei Atyánkat és az Ő gyermekeit.A Tan és szövetségek 46 azt tanítja, hogy akik elhívást kapnak, „hogy az egyház felett őrködjenek”, azok megkapják annak ajándékát, hogy meg tudják ítélni, mely lelki ajándékok valók Istentől (lásd T&Sz 46:27). Bízhatsz abban, hogy a püspököd fel tudja ismerni az ajándékaidat és hogy hol szolgálhatnál és áldhatnál meg leginkább másokat az egyházban, még akkor is, ha te még esetleg nem vagy tudatában ezeknek az ajándékoknak.

Hasznos lehet, ha még jobban megérted a nyelvek ajándékát. Joseph Smith próféta a következőket tanította a Léleknek ezen ajándékáról:

Kép
Brother Joseph

„A nyelvek [ajándéka azért adatott], hogy olyanok között prédikáltassék, akiknek a nyelvét nem értik; mint pünkösd napján stb., és nem különösebben szükséges az, hogy nyelveket tanítsanak az egyházban, mert az, aki rendelkezik a Szentlélekkel, saját nyelvén ugyanúgy tud beszélni Isten dolgairól, mint egy másik nyelven, mert a hit nem jelek által adatik, hanem Isten szavának hallása által” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [2007]. 403.).

„[H]a bármit is tanítanak a nyelvek ajándéka által, azt nem kell tanként elfogadni” (Tanítások: Joseph Smith. 404.).

„Ne használjátok a nyelvek ajándékát anélkül, hogy megértenétek, illetve valaki tolmácsolná azt. Az ördög is tud nyelveken beszélni; az ellenség eljön az ő munkájával; minden osztályt meg tud kísérteni; tud angolul és hollandul is. Senki ne beszéljen nyelveken, hacsak nem tolmácsol, kivéve annak a beleegyezésével, aki elnököl; ilyen esetben felfoghatja vagy tolmácsolhatja azt, vagy megteheti más” (Tanítások: Joseph Smith. 404.).

Kép
Elder Bruce R. McConkie

Bruce R. McConkie elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következő magyarázatot fűzte ehhez: „A nyelvek és tolmácsolásuk különleges körülmények között megnyilvánuló különleges célokra adattak. Rengeteg sokkal fontosabb ajándék van, melyek használata során kisebb az esélye a megtévesztésnek. A buzdításnak, a prédikálásnak, a tan kifejtésének, az evangélium tanításának ajándéka – bár közel sem olyan látványos – sokkal nagyobb és értékesebb a nyelvekénél” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 800).

Gondolj bele, neked hogyan váltak eddig javadra a Lélek ajándékai. Azt is gondold át, hogyan törekedhetnél további ajándékokra és használhatnád azokat Isten gyermekeinek megáldására.

Az Úr azzal zárta ezt a kinyilatkoztatást, hogy elmondta követőinek, mit tegyenek. Olvasd el a Tan és szövetségek 46:31–33-at, és nézd meg, mit tanított.

Kép
scripture mastery icon
Szentírás-memoriter – Tan és szövetségek 46:33

Tölts néhány percet a Tan és szövetségek 46:33 memorizálásával. Ha lehetséges, mondd is fel egy családtagodnak vagy barátodnak.

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódba írd le több módját is annak, ahogyan „erényt és szentséget” tudsz gyakorolni. Míg ezeket felsorolod, válassz ki két vagy három részt A fiatalság erősségéért füzetből, és használd a listád kiegészítésére. Tűzz ki egy arra vonatkozó célt, hogy mi módon fogsz erényt és szentséget gyakorolni az Úr előtt.

  2. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 46-ot, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: