Ifjúsági hitoktatás
14. rész: 4. nap, Tan és szövetségek 64:20–43


14. rész: 4. nap

Tan és szövetségek 64:20–43

Bevezetés

Joseph Smith próféta a Tan és szövetségek 64-ben feljegyzett kinyilatkoztatást 1831. szeptember 11-én kapta. Mintegy két héttel e kinyilatkoztatás elnyerése előtt a Próféta éppen visszatért Ohióba Sionból, vagyis a Missouri állambeli Independence-ből, ahol annak a földnek és a templom telkének a felszentelését felügyelte. A Tan és szövetségek 64:20–43 az Úr tanításait tartalmazza azokról az áldozatokról, melyeket a szentektől elvárt, valamint Sion megalapításáról az utolsó napokban.

Tan és szövetségek 64:20–25

Az Úr azt tanítja, hogy a szívünket követeli meg

Az alábbi sorokra írj egy olyan alkalomról, amikor úgy érezted, hogy feláldoztál valamit az Úr parancsolatainak követéséért (például nem vettél részt egy sporteseményen vagy valami hasonló tevékenységen azért, hogy megszenteld a sabbat napját):

Gondold át, milyen áldásokat kaptál ezért az áldozathozatalért. A Tan és szövetségek 64:20–43 tanulmányozása során, amikor elolvasod, milyen parancsolatokat adott az Úr Isaac Morley-nak, Frederick G. Williamsnek és más korabeli egyháztagoknak, még többet megtudhatsz arról, milyen áldozatokat követel meg tőlünk az Úr.

Kép
Isaac Morley farm, Kirtland, Ohio

Isaac Morley birtoka, Ohio állam, Kirtland

Isaac Morley-nak volt egy nagy birtoka az Ohio állambeli Kirtlandben, ahova nagylelkűen meghívott számos egyháztagot – Joseph Smitht és családját is beleértve –, hogy éljenek ott.

Olvasd el a Tan és szövetségek 64:20-at, és nézd meg, milyen utasítást adott az Úr Isaac Morley-nak, mit tegyen a birtokával. Az alábbi táblázat megfelelő részére írd be, mit mondott az Úr Isaac Morley-nak, mit tegyen.

Isaac Morley (T&Sz 64:20)

Frederick G. Williams (T&Sz 64:21)

Mit mondott az Úr, mit tegyen?

Hogyan reagált az Úr utasítására? (Lásd az alábbi információkat.)

Mi lett a következménye annak, hogy betartotta az Úr utasításait? (Lásd az alábbi információkat.)

Ez nagy áldozathozatal volt Isaac Morley részéről. A birtok eladásából származó pénz nagy részét arra szánták, hogy más egyháztagok számára földeket vásároljanak a Missouri állambeli Independence-ben.

Tanulmányozd a Tan és szövetségek 64:20-at, és nézd meg, milyen áldást ígért az Úr Isaac Morley-nak, ha eladja a birtokát. Ebből a versből megtudjuk, hogy ha követjük az Úr ránk vonatkozó akaratát, nem leszünk megkísértve afölött, amit el tudnánk viselni.

Isaac Morley követte az Úr parancsolatát, eladta a birtokát, és részesült is abban az áldásban, hogy ellen tudott állni a kísértéseknek. Ő lett az első szentek egyike, aki Independence-ben letelepedett, ahol aztán Sion megalapításán munkálkodott, és hűen szolgálta az Urat egész életén át. Írd be a táblázatba Isaac reakcióját, valamint tettének következményét.

  1. Sorold fel a szentírás-tanulmányozási naplódban az Úrnak két vagy három olyan parancsolatát, amely mindannyiunkra vonatkozik (például az a parancsolat, hogy mindig imádkozzunk), majd magyarázd el, hogyan segíthet neked elkerülni a kísértést az, ha betartod ezeket a parancsolatokat.

Egy másik férfinak, Frederick G. Williamsnek szintén volt egy birtoka Kirtlandben, melyhez két ház, egy nagy csűr és sok holdnyi föld tartozott. Olvasd el a Tan és szövetségek 64:21-et, és figyeld meg, milyen parancsolatot adott az Úr Frederick G. Williamsnek.

A fenti táblázatba írd be, mit parancsolt az Úr Frederick G. Williamsnek, mit tegyen a birtokával.

Noha Frederick G. Williamst nem kérték rá, hogy Isaac Morley-hoz hasonlóan adja el a birtokát, ő mégis bizonyította áldozathozatali szándékát. Felajánlotta Joseph Smith prófétának, hogy használhatják a birtokát azon egyháztagok elszállásolására, akiknek szükségük van erre – mint például a Próféta szüleinek. Williams testvér azt is megengedte, hogy birtokának termését és állatait felhasználják a szentek ellátására. Később a teljes birtokát felajánlotta az egyháznak, anélkül hogy fizetséget kapott volna viszonzásként. Frederick G. Williams és számos más hithű ohiói szent áldozata által az Úr megtartott „egy erős állást Kirtland földjén – öt éven át” (T&Sz 64:21). Ezen évek alatt a szentek felépítették a Kirtland templomot, melyet 1836-ban szenteltek fel, öt évvel a Tan és szövetségek 64-ben található kinyilatkoztatás elnyerése után.

A táblázatban töltsd ki a Frederick G. Williamsre vonatkozó oszlopot, beírva a megfelelő helyekre, hogy mit tett és ez mit eredményezett.

Isaac Morley és Frederick G. Williams példájából a következő tantételt tanulhatjuk: Áldottak vagyunk, amikor engedelmeskedünk az Úrnak, és meghozzuk azokat az áldozatokat, amelyeket Ő kér tőlünk. Ezt a tantételt be is írhatod a szentírásodba.

Isaac Morley és Frederick G. Williams áldozata, amelyet a birtokaikkal kapcsolatban hoztak, egy másik fajta áldozatot is szemléltet, amelyet az Úr megkívánt tőlük és napjainkban tőlünk is. Olvasd el a Tan és szövetségek 64:22-t, és nézd meg, milyen áldozatot követel meg tőlünk az Úr.

A 22. versben megjelölheted a következő tantételt: Az Úr a szívünket követeli meg.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted mit jelent az, hogy az Úr a szívünket követeli meg?

    2. Hogyan mutathatod meg az Úrnak, hogy kész vagy Neki adni a szívedet?

Olvasd el a Tan és szövetségek 64:23–25-öt, és keress benne egy olyan parancsolatot, amelynek betartásával megmutathatjuk, hogy a szívünket átadtuk az Úrnak.

Az egyháztörténet ezen időszakában a „tized” kifejezéssel illették az összes önkéntes felajánlást és egyházi adományt. 1838-ban lett a tized a jövedelmünk egytizedeként meghatározva (lásd T&Sz 119 fejléc). Azóta minden egyháztaggal szemben az az elvárás, hogy fizesse be éves jövedelme tíz százalékát.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Miként mutatja meg a tizedfizetés, hogy az Úrnak adtuk a szívünket?

    2. Milyen áldások származnak a teljes és becsületes tized fizetéséből?

Nézd át a Tan és szövetségek 64:23-at, és figyeld meg, milyen ígéretet tesz az Úr azoknak, akik tizedet fizetnek.

Bár a 23. versben szereplő ígéret a jövőre vonatkozik, az Úr most is megáld minket a tizedünk fizetéséért. Gondold át az azzal kapcsolatos tapasztalataidat, amikor te vagy a családod áldásokban részesült a tizedfizetés eredményeként.

Tan és szövetségek 64:26–43

Az Úr útmutatást ad Sion megalapítására vonatkozólag

Gondolj egy olyan alkalomra, amikor egy nehéz vagy a képességeidet meghaladni látszó feladat teljesítésére kértek meg.

1831 augusztusában az Úr azt a hatalmas feladatot adta a szenteknek, hogy szerezzenek pénzt az összes olyan földterület megvásárlásához, amely Sion városának felépítéséhez szükséges a Missouri állambeli Jackson megyében. A szentek tudták, hogy a földek megvásárlása után keményen kell majd dolgozniuk, hogy felépítsék ott a várost és a templomot.

Kép
Newel K. Whitney general store in Kirtland, Ohio

A Tan és szövetségek 64:26–29 az Úrnak azon parancsát tartalmazza, amelyeket két szolgájának, Newel K. Whitney-nek és Sidney Gilbertnek adott, mely szerint az Ohio állambeli Kirtlandben lévő boltjukat arra használják, hogy segítsenek a szentek szükségleteit ellátni. Ez csak egy példája annak, hogy néhány szenttől milyen áldozatot és felajánlást kért az Úr Sion felépítése során.

Olvasd el a Tan és szövetségek 64:30–33-at, és keress olyan kifejezéseket, amelyek bátorítást nyújthattak a szenteknek, akik Sion felépítésének hatalmas munkáját készültek véghezvinni.

Az alapján, amit ezeknek a verseknek az elolvasása során tanultál, egészítsd ki a következő tantételt:

Ha , akkor nagyszerű dolgokat tudunk véghezvinni.

Miután az Úr arra biztatta a szenteket, hogy legyenek szorgalmasak a jó dolgok megtételében, újra beszélt az engedelmességről. Veled előfordult már, hogy rossz hozzáállással engedelmeskedtél valamelyik szülődnek, egy egyházi vezetőnek, illetve egy tanárnak vagy edzőnek? Figyeld meg a Tan és szövetségek 64:34-ben azokat a szavakat, amelyek leírják azt a hozzáállást, amellyel engedelmeskednünk kell az Úrnak.

A 34. vers mellé odaírhatod a szentírásodba a következő tantételt: Az Úrnak a szívünkkel és készséges elménkkel kell engedelmeskednünk.

  1. Válaszolj a következő kérdésekre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Szerinted mit jelent az Úrnak „a szívet és készséges elmét” nyújtva engedelmeskedni?

    2. Gondolj egy olyan alkalomra, amikor a szíveddel és készséges elméddel engedelmeskedtél az Úrnak. Miben különbözött ez azoktól az esetekről, amikor talán kevésbé készségesen engedelmeskedtél?

Olvasd el a Tan és szövetségek 64:41–43-at, és keress további tudnivalókat Sion napjainkban való megalapításáról. Fontos szem előtt tartani, hogy Sion utolsó napi megalapítására nem csupán egy bizonyos földrajzi helyen kerül sor, például a Missouri állambeli Independence-ben, hanem minden olyan nemzetben, ahol az emberek a szívükkel és készséges elmével engedelmeskednek az Úrnak.

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódba írj fel célként egy olyan dolgot, amit meg fogsz tenni azért, hogy még inkább szívből jövően és készséges engedelmességgel engedelmeskedj az Úrnak. Miközben ezen dolgozol, figyeld meg, mit változtat meg az életedben ez a fajta engedelmesség.

  2. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 64:20–43-at, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: