Ifjúsági hitoktatás
1. rész: 3. nap, Tan és szövetségek 1


1. rész: 3. nap

Tan és szövetségek 1

Bevezetés

1831 novemberére Joseph Smith próféta már több mint 60 kinyilatkoztatást jegyzett fel, azonban az egyház legtöbb tagja nem fért hozzá ezekhez. A próféta konferenciát hívott össze az ohiói Hiramben, hogy megbeszéljék a kinyilatkoztatások könyv formában történő kiadását Parancsolatok könyve címen. Az elderek egy tanácsa szerkesztett előszót a könyvhöz. A konferencia résztvevői nem voltak megelégedve az előszóval, ezért kérték, hogy Joseph Smith folyamodjon az Úrhoz egy előszóért. Miután imában fordult az Úrhoz, Joseph kinyilatkoztatás által megkapta az előszót. Az Úr előszava a Parancsolatok könyvéhez most a Tan és szövetségek 1. szakasza.

Tan és szövetségek 1:1–16

Az Úr figyelmeztet azon ítéletekre, amelyek a lázadókat érik majd a második eljövetelkor

Kép
3 boys in woods

Gondold át a következő történetet három fivérről, akiket megvédett a veszélytől az, hogy hallgattak az édesapjuk figyelmeztetésére:

„Mike és öccsei, Eric és Tom szerettek kirándulni az édesapjukkal. Apa mindig azt mondta, hogy úgy ismeri a hegyeket, mint a tenyerét. Már kisfiúként is ezeket az ösvényeket járta édesapjával, aki juhász volt.

[…] Egy nyári napon [a fiúk] izgatottan várták, mikor érik már el a csapás végét – egy magaslati rétet friss, zöld fűvel és ezernyi színben pompázó virágmezővel. Ezért aztán szaladni kezdtek a fákon át, ahogyan csak bírtak, pedig már igencsak kifáradtak a reggeli gyaloglástól. Úgy szerettek volna berobbanni a rétre, mint a vadnyulak.

»Ha a rétre értek, álljatok meg! – szólt utánuk apa. – Ott várjatok meg engem!« Előreszaladtak, egymással versengve…

[Elfeledkeztek] apa kéréséről. Körbe-körbe szaladgáltak a magas fűben, ugráltak, lökdösődtek, kiáltoztak és kergetőztek.

[…] Aztán Ericnek támadt egy ötlete: »Versenyezzünk a rét túloldaláig!« Tom elbizonytalanodott. Nem látták a tisztás túlsó végét, mert egy füves domb eltakarta előlük. Mike-ot azonban ez nem aggasztotta. »Szerintem ez ugyanaz a rét, ahol tavaly nyáron is voltunk« – biztosította testvéreit.

Visszamentek a fákig, hogy onnan induljanak. »Vigyázz! – kiáltotta Eric. – Kész! RAJT!« A friss, hűs szél belekapott Mike hajába, és minél gyorsabban futott, annál jobban fújt az arcába. Hamarosan ő vezetett. Úgy érezte, bármeddig tudna szaladni.

»ÁLLJ!« – hangzott fel mögöttük a mennydörgő kiáltás. Mindhárman azonnal kővé dermedtek. Megfordultak és apát látták, amint feléjük rohan a rét széléről. »Gyertek ide vissza hozzám!« – hívta őket, most már gyengédebb hangon. A fiúk engedelmeskedtek. [Aztán] együtt átsétáltak a réten. Amint a dombtetőre értek, apa hirtelen megállt.

Csupán néhány lépésnyire előttük egy meredek szirt tátongott, legalább 8–10 méter mélyen. Ha tovább szaladtak volna, semmi esélyük sem lett volna, hogy idejében észrevegyék és megálljanak.

»Meg is halhattunk volna« – suttogta Mike.

»Hát, könnyen meglehet. Nagyon örülök, hogy megálltatok, pedig nem volt időm elmagyarázni. Olykor először engedelmeskednünk kell, és csak utána kérdezni!«

»Különösen akkor, amikor valaki tudja, mi vár ránk, mi meg nem« – felelte Mike” (Ana Nelson Shaw, “Stop!” Friend, June 2005, 47–48).

Kép
father and boys at top of cliff

Gondolj egy olyan alkalomra, amikor valaki fel akarta kelteni a figyelmedet, hogy figyelmeztessen valamire. Hogyan reagáltál? Hálás vagy azért, hogy ez a személy megpróbált figyelmeztetni? Miért vagy miért nem?

A Tan és szövetségekben az Úr figyelmeztetéseket, parancsolatokat és utasításokat ad, amelyek nélkülözhetetlenek a boldogságunkhoz és a szabadításunkhoz. Ahogyan korábban is említettük, az Úr az 1. szakaszt a Tan és szövetségekben található többi kinyilatkoztatás előszavaként adta. Az előszó felkészíti az olvasót a könyv tartalmára azzal, hogy összegzi a szerző üzenetét és célját.

Olvasd el a Tan és szövetségek 1:1–3-at, és keress benne olyan szavakat vagy kifejezéseket, amelyek segítségével az Úr igyekszik megragadni az olvasó figyelmét. (Hasznos lehet, ha tudod, hogy a hallgassatok ide azt jelenti, hogy figyeljetek, engedelmeskedjetek.) Az erre megadott helyen válaszold meg az alábbi kérdéseket:

  • Kihez szólt az Úr ezekben a versekben?

  • Szerinted mit jelent az, hogy „a háztetőkön beszélnek gonoszságaikról, és felfedetnek titkos tetteik” (T&Sz 1:3)?

  1. A szentírás-tanulmányozási naplódban fejtsd ki, hogy szerinted miért lenne fontos figyelmeztetni az embereket, hogy a titokban elkövetett bűnök nyilvánosságra kerülnek egyszer.

Olvasd el a Tan és szövetségek 1:4–7-et, és keresd meg, hogyan juttatja el az Úr a figyelmeztetéseit minden emberhez.

Az Úr az Ő kiválasztott tanítványain keresztül mondja el figyelmeztetéseit minden embernek. Az Úr az Ő szolgáin és a szentírásokon keresztül ad figyelmeztetéseket. Tekintsd át az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjainak a legutóbbi általános konferencián elhangzott néhány beszédét. Milyen tanácsot vagy figyelmeztetést hallottál az Úr apostolaitól és prófétáitól a közelmúltban?

Az egyik figyelmeztetés, amelyet az Úr a Tan és szövetségek 1:8–10-ben ad, az, hogy Ő minden embert a cselekedetei alapján és aszerint ítél majd meg, hogy miként bánik másokkal. Olvasd el a Tan és szövetségek 1:11–14-et, és keress további figyelmeztetéseket, amelyeket az Úr adott. Gondolkozz el azon, vajon milyen eseményre utalt az Úr a Tan és szövetségek 1:12-ben.

  1. Válaszolj a következő kérdésre a szentírás-tanulmányozási naplódban: Szerinted mit jelent az Úr azon figyelmeztetése, hogy akik nem figyelnek oda a prófétáira, azok „kivágatnak a nép közül” (T&Sz 1:14)?

Az Úr figyelmeztetéseire a világszerte megjelenő gonoszság és hitehagyás miatt van szükség. Azok, akik nem hallgatnak az Ő prófétáinak szavára, külön lesznek választva az igazlelkűektől, és elveszítik az evangélium szertartásain és szövetségein keresztül elérhető áldásokat.

  1. Olvasd el a Tan és szövetségek 1:15–16-ot. A szentírás-tanulmányozási naplódban sorolj fel néhány olyan szót vagy kifejezést, amelyek leírják, mit mondott az Úr, milyen gonoszság vagy hitehagyás uralkodik majd az utolsó napokban. Ezután válaszolj a következő kérdésre: Milyen módon jelenik meg napjainkban az, hogy mindenki „a saját útján jár, saját istenének képmása szerint”?

Tan és szövetségek 1:17–33

Az evangélium Joseph Smith prófétán keresztül került visszaállításra a közelgő csapásokat megelőzően

Keresd meg a Tan és szövetségek 1:17-ben azt a szót, amellyel az Úr az utolsó napokban a földön élő emberek között bekövetkező gonoszság, hitehagyás és pusztulás következményeit megnevezi.

A Tan és szövetségek 1:17–33 tartalmazza az Úr megoldási javaslatait, hogy segítsen átvészelni az utolsó napi csapásokat. Töltsd ki a következő táblázatot úgy, hogy elolvasod a bal oldali oszlopban található szentírásbeli részeket, és megkeresed, milyen megoldásokat javasolt az Úr, hogy segítsen nekünk az utolsó napok csapásai során. A táblázat középső oszlopába írj egy leírást vagy készíts egy rajzot arról, amit a szentírásutalásban találtál. A szentírásutalások leírásait a szentírás-tanulmányozási naplód egyik oldalára is berajzolhatod. A jobb oldali rubrikákba röviden írd le, hogy az Úr javaslatai miként segítenek nekünk az utolsó napok csapásai közepette.

Szentírásutalás

Milyen javaslatot tett az Úr a földet érő csapások ellen?

Hogyan segíthet e javaslat szembenéznünk az utolsó napok csapásaival?

T&Sz 1:17

T&Sz 1:18–23

T&Sz 1:29

T&Sz 1:30

Segítségképpen, hogy jobban elgondolkodj az Úrnak a Tan és szövetségek 1:30-ban található kijelentéséről, jelöld meg ebben a versben azokat a szavakat, amelyek azon igazságot emelik ki, mely szerint Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyetlen igaz és élő egyház a földön.

  1. Válaszold meg a következő kérdést a szentírás-tanulmányozási naplódban: Visszaidézve mindazt, amit az előző leckében a nagy hitehagyásról tanultál, miként magyaráznád el valakinek, hogy miért Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az egyetlen igaz és élő egyház a földön?

Kép
Elder David A. Bednar

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, mit jelent az élő egyház részének lenni: „Ez a visszaállított egyház igaz, mert a Szabadító egyháza. Ő »az út, az igazság és az élet« János 14:6). Ugyanakkor élő egyház, a Szentlélek munkálkodásai és ajándéka miatt. Nagyon áldottak vagyunk, hogy olyan korban élhetünk, amikor a papság itt van a földön, és elnyerhetjük a Szentlelket” (Fogadd be a Szentlelket! Liahóna, 2010. nov. 97.).

A Szentlélek ajándéka által az Úr képes az Ő egyházát folyamatos kinyilatkoztatással irányítani. Ez a folytonos kinyilatkoztatás példája annak, hogy miként élő az egyház.

  1. Válaszolj a következő kérdések egyikére vagy mindkettőre a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    1. Miért fontos számodra tudni azt, hogy az egyetlen igaz és élő egyházhoz tartozol a földön?

    2. Szerinted mire gondolt az Úr, amikor azt mondta a Tan és szövetségek 1:30-ban, hogy elégedett az egyházával, „az egyház egészének, és nem egyéneknek mondva ezt”?

Nézd át a Tan és szövetségek 1:31–33-at, és kapcsold össze azt, amit az Úr mondott a bűnről és a bűnbánatról a táblázatban hozzá kapcsolódó kérdésekkel.

  1. Hogyan nem tekinthet az Úr a bűnre?

  1. A világosság és az Ő Lelke elvétetik tőlük

  1. Hogyan kaphatsz bűnbocsánatot?

  1. A legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem

  1. Mi történik azokkal, akik nem tartanak bűnbánatot?

  1. Bánd meg a bűneidet és tartsd be a parancsolatokat

Tan és szövetségek 1:34–39

Az Úr arra kér bennünket, hogy kutassuk az Őáltala adott kinyilatkoztatásokat és parancsolatokat

Olvasd el a Tan és szövetségek 1:34–36-ot, és figyeld meg az Úr figyelmeztetését, hogy minden ember készüljön fel az Ő második eljövetelére. Olvasd el a Tan és szövetségek 1:37–39-et, és keresd meg azokat az igazságokat, amelyeket az Úr a Tan és szövetségekhez adott bevezetőjének zárásában hangsúlyozott ki. (A Tan és szövetségek 1:37–38 szentírás-memoriter.)

Ha eddig még nem tetted, megjelölheted azokat a szavakat vagy kifejezéseket, amelyek a következő igazságokat tanítják: Kutassuk az Úr által adott parancsolatokat. Az Úr szavai mind beteljesednek. Az Úr szavai igazak, akár Ő, akár szolgái jelentik is ki azokat.

  1. A ma tanultak alapján hogyan áldhat meg téged az, ha kutatod az Úrtól a Tan és szövetségekben kapott parancsolatokat és kinyilatkoztatásokat? Jegyezd fel gondolataidat a szentírás-tanulmányozási naplódba.

  2. A szentírás-tanulmányozási naplódba írj le valamilyen célt a Tan és szövetségek napi szintű tanulmányozására a tanév során. E cél kapcsán gondold át, mikor, hol és mennyi ideig vagy hány oldalon keresztül fogod tanulmányozni ezt a szentírást naponta.

Kép
scripture mastery icon
Szentírás-memoriter – Tan és szövetségek 1:37–38

Segítségképpen a Tan és szövetségek 1:37 memorizálásához, írd fel minden szó első betűjét egy papírlapra, majd mondd fel a Tan és szövetségek 1:37-et (szükség esetén a szentírás segítségével) mindaddig, amíg az egészet el tudod ismételni úgy, hogy csak az első betűket használod segítségnek. Ezután radírozz ki vagy takarj le pár betűt, és úgy mondd fel a szentírást. Folytasd ezt, amíg ki nem radíroztad az összes betűt, és fejből fel tudod mondani az egész verset. Mindezt ismételd meg a Tan és szövetségek 1:38-as verssel is.

  1. Írd le a következőket a mai feladatok alá a szentírás-tanulmányozási naplódban:

    Tanulmányoztam a Tan és szövetségek 1-et, és a mai napon elvégeztem ezt a leckét (dátum).

    További kérdések, gondolatok és meglátások, amelyeket szeretnék megosztani az oktatómmal: