„Az én szavaim… soha nem szınnek meg’
    Footnotes

    „Az én szavaim… soha nem szınnek meg”

    Meghívunk mindenkit, hogy tűnődjön el azokon a dolgokon, melyeket Isten a bibliai idők óta mondott és még most is mond.

    Elder Jeffrey R. Holland

    Monson elnök, egy pillanatra szólhatnék személyes dologról?

    Mint az első Fivér, aki a ma délelőtt az egyháznak intézett egyedülálló üzeneted után szólhat, szeretnék valamit mondani az általános felhatalmazott fivéreid és az egész egyház nevében.

    A rengeteg kiváltság közül, melyben e történelmi konferencián részünk lehet, úgy mint az ünnepélyes gyülekezet, ahol felállhattunk és támogathattunk téged prófétaként, látnokként és kinyilatkoztatóként, úgy érzem, a legfontosabb kiváltságunk talán az volt, hogy személyesen tanúi lehettünk annak, ahogy a szent, prófétai palást a válladra hullik, mintha azt maguk az angyalok kezei helyezték volna rád. Akik jelen voltak a tegnap esti általános papsági gyűlésen, valamint világszerte közvetítés útján vettek rész a ma délelőtti ülésen, szemtanúi lehettek ezen eseménynek. Minden résztvevőnek hálámat fejezem ki ezért a pillanatért. Ezt Monson elnök, és különösen Mennyei Atyánk iránti szeretetből mondom, mivel abban a csodálatos lehetőségben volt részünk, hogy Péter apostol szavaival „szemlélői voltunk az ő nagyságának” (2 Péter 1:16).

    A múlt októberi általános konferencián azt mondtam, hogy két fő ok miatt vádolják tévesen azzal Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát, hogy nem keresztény egyház. Akkor a kettő közül kifejtettem az egyik ilyen tanbéli problémát, az Istenségről való, szentírásokon alapuló nézetünket. Ma arról a másik főbb tanról szeretnék szólni, amely jellemző a hitünkre, de mások számára aggályos, nevezetesen arról a bátor állításról, hogy Isten folyamatosan szól hozzánk és kinyilvánítja igazságát, és e kinyilatkoztatásoknak köszönhetően a szentírások nem zárultak le.

    Néhány keresztény, főleg a Biblia iránt érzett őszinte szeretete miatt, kijelentette, hogy a Biblián kívül nem lehet több szentírásként elfogadott írás. Így, lezártnak nyilvánítva a kinyilatkoztatásokat, a más hitet valló barátaink bezárták azt az ajtót az isteni megnyilatkozás előtt, melyet mi, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, oly nagy becsben tartunk – vagyis a Mormon könyvét, a Tan és a szövetségeket, a Nagyértékű gyöngyöt és Isten felkent prófétáitól és apostolaitól kapott folyamatos iránymutatást. Nincs szándékunkban megsérteni senkit sem, aki ezen a véleményen van, mindazonáltal tiszteletteljesen, de határozottan elutasítjuk az igaz kereszténység efféle, a szentírásokkal ellentétes meghatározását.

    Az egyik érv, melyet a lezárt szentírások védelmében gyakorta használnak az Újszövetségben található, a Jelenések könyve 22:18: „Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv… beszédeit hallja: Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra.” Mindezt annak ellenére mondják, hogy az Bibliát kutató szinte összes szakértő elsöprő többsége egyhangúlag azon a véleményen van, hogy ez a vers kizárólag a Jelenések könyvére vonatkozik, nem az egész Bibliára. Napjainkban valamennyi szakértő azt vallja, hogy az Újszövetség számos „könyve” majdnem biztos, hogy azután íródott, hogy János megkapta a Jelenések könyvében található kinyilatkoztatást Patmos szigetén. Ebbe a kategóriába tartozik Júdás könyve, János három levele, és valószínűleg János teljes evangéliuma1 is. Talán még ennél több is van.

    Van azonban egyszerűbb válasz is arra, hogy az Újszövetség utolsó könyvében található szakasz miért nem vonatkozhat az egész Bibliára. Azért, mert az általunk most ismert Biblia – vagyis a szövegek egyetlen kötetbe foglalt gyűjteménye – nem létezett, amikor az a vers íródott. Évszázadokkal azután, hogy János elkészült az írásával, az Újszövetség egyes könyvei még külön-külön terjedtek, vagy talán néhány másik írással együtt, de szinte sohasem a teljes gyűjteményként. Az 5366 ismert görög újszövetségi kéziratból a ma ismert formájában mindössze 35 tartalmazza teljes Újszövetséget, és ezek közül 34 Kr.u. 1000-ben2 lett összeszerkesztve.

    Az igazat megvallva az a helyzet, hogy szinte valamennyi ó- és újszövetségi próféta hozzátett az elődei által kapott szentíráshoz. Ha Mózes ószövetségi szavai elegendőek lennének – ahogy néhányan tévesen annak is gondolták3 –, akkor miért lenne szükség azt követően Ésaiás próféciáira, vagy Jeremiáséra, aki utána következik? És akkor még nem is szóltunk Ezékielről és Dánielról, Jóelről, Ámósról és a többiekről. Ha az idő egyetlen pillanatában egy prófétának adott egy kinyilatkoztatás elegendő minden időre, akkor mi indokolja a többit? Az indokot maga Jehova adta meg, amikor azt mondta Mózesnek: „Műveim vég nélkül valók, és szavaim is, mert soha meg nem szűnnek.”4

    Egy protestáns írástudó feltett egy meggyőző kérdést a lezárt szentírás téves tanáról. Ezt írja: „Milyen bibliai vagy történelmi alapon korlátozzák Isten sugalmazásait arra az írásos gyűjteményre, melyet az egyház most Bibliának nevez? …Ha kizárólag a Lélek sugalmazta az első század írott dokumentumait, akkor az nem azt jelenti, hogy ugyanaz a Lélek ma már nem szól az egyházban a lényeges dolgokról?”5 Mi is feltesszük alázatosan ugyanezeket a kérdéseket.

    A folytatódó kinyilatkoztatás nem alacsonyítja le és nem is vonja kétségbe a már létező kinyilatkoztatásokat. Az Ószövetség nem veszíti el értékét a szemünkben, amikor megismerjük az Újszövetséget, az Újszövetség jelentőségét pedig kifejezetten fokozza, amikor olvassuk a Mormon könyvét, ami „Egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról”. Az utolsó napi szentek által elfogadott további szentírások fényében feltehetjük a kérdést: Azok a korai keresztények, akik évtizedekig csak Márk kezdetleges evangéliumához fértek hozzá – mely az általános vélekedés szerint az első megírt evangélium az Újszövetségben –, vajon megütköztek azon, hogy Máté és Lukács által sokkal részletesebb beszámolókat kaptak, nem is szólva azokról a példa nélkül álló fejezetekről és kinyilatkoztatásokról, melyeket később János adott? Biztos vagyok benne, hogy ezek az emberek örvendeztek, hogy folyamatosan kaptak mindennél meggyőzőbb bizonyítékot Krisztus isteni mivoltáról. Mi is így örvendezünk.

    Kérlek, ne értsétek félre! Szeretjük és tiszteljük a Bibliát, ahogy egy évvel ezelőtt M. Russell Ballard elder oly világosan tanított6 erről a pulpitusról. A Biblia Isten szava. A szentírásaink, az „alapműveink” közül mindig elsőként utalunk rá. Joseph Smith igazán Isten által elrendelt módon találkozott Jakab könyve első fejezetének ötödik versével, amely azután elvezette őt az Atyáról és a Fiúról szóló első látomásához, melynek eredményeképpen megszületett Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítása a mi időnkben. Joseph ennek ellenére tudta, hogy a Biblia egyedül nem képes választ adni a benne és másokban felmerült összes vallási kérdésre. Azt mondta, saját szavaival, hogy közösségének lelkészei veszekedtek – néha haragosan – tanaik miatt. „Lelkész lelkészre, megtért megtértre támadt, …szócsatában és a vélemények vitájában” – mondta. Ironikusan az egyetlen dolog, ami közös volt a vetélkedő vallásokban, az a Bibliába vetett hitük volt, de ahogy Joseph írta: „A különböző szekták vallási tanítói ugyanazon szentírásrészt olyannyira eltérően értelmezték, hogy a kérdésnek a Biblia alapján történő megválaszolásba vetett minden bizalmat megsemmisítettek.”7 Világosan látszott, hogy a Biblia, amelyre oly gyakran mint „közös alapra” hivatkoztak, sokkal inkább csatatér volt.

    Ezért az élő prófétákon keresztül adott folyamatos kinyilatkoztatás egyik legnagyszerűbb célja az, hogy további tanúkon keresztül kijelentse a világnak, hogy a Biblia igaz. „Ez a végre íratott – mondta egy ősi próféta a Mormon könyvéről szólva –, hogy higgyetek abban”, a Bibliára utalva8. A Joseph Smith által kapott egyik legkorábbi kinyilatkoztatásban az Úr azt mondja: „Íme, én nem azért [hozom elő a Mormon könyvét], hogy leromboljam [a Bibliát], hanem azért, hogy felépítsem.”9

    Ki kell emelnünk még egy dolgot. Mivel az világosan látszik, hogy keresztények már jóval az Újszövetség keletkezése, sőt még Jézus kijelentéseinek összegyűjtése előtt voltak, ezért nem lehet fenntartani azt az elméletet, hogy a Biblia teszi az embereket kereszténnyé. Egy nagyra becsült újszövetségi írástudó, N. T. Wright szavaival: „A feltámadt Jézus Máté evangéliumának végén nem azt mondja, hogy: »Azoknak a könyveknek adatott minden hatalom mennyen és földön, amelyeket írni fogtok«, hanem azt mondja, »Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.«”10 Más szavakkal: „Maga a szentírás sem önmaga, hanem ama tény felé mutat, hogy a végső, valódi hatalommal maga az Isten rendelkezik.”11 Ezért az utolsó napi szentek számára nem a szentírások jelentik a tudás legfőbb forrását. A szentírások a legfőbb forrás megnyilvánulásai. Az utolsó napi szentek számára a legfőbb forrást és hatalmat az élő Isten jelenti. Azon ajándékok Istentől érkeznek élő, élénk és fenséges kinyilatkoztatás formájában12.

    Ezen nyugszik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza központi tana, és ez áll a világnak szóló üzenetünk középpontjában is. Ez megeleveníti a tegnapi ünnepélyes gyülekezet fontosságát, amely során támogattuk Thomas S. Monsont mint prófétát, látnokot és kinyilatkoztatót. Mi olyan Istenben hiszünk, aki része az életünknek, aki nem szótlan, nem valahol távol van, és nem olyan, mint amilyenről Illés akkor beszélt, amikor Baál papjaihoz így szólt: „Talán úton van, vagy talán aluszik,”13 és fel kell ébreszteni. Ebben az egyházban még a fiatal elemis gyermekek is ezt szavalják: „Hiszünk mindabban, amit Isten kinyilatkoztatott, amit most nyilatkoztat ki, és hisszük, hogy ezután is ki fog nyilatkoztatni sok nagyszerű és fontos dolgot Isten királyságát illetően.”14

    Imádkozzunk azért, hogy ne legyünk önteltek és érzéketlenek, amikor új szentírást és további kinyilatkoztatást jelentenek be. Azt követően azonban, hogy a ma már szentnek nevezett ligetben kapott szent látomással igenlő volt a válasz arra a kérdésre, hogy „Vajon létezik-e Isten?”, Joseph Smith és Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus egyháza a következő szükségszerű kérdéssel szembesít minket: „Vajon szól hozzánk Isten?” Örömhírt hozunk mindenkinek: Ő szól és korábban is szólt. Kereszténységünkből adódóan, szeretettel és jóindulattal hívunk meg mindenkit, hogy tanulmányozza azokat a csodálatos dolgokat, melyeket Isten mondott a bibliai idők óta, és amelyeket ma is mond.

    Joseph Smith és az őt követő utódai ebben az egyházban bizonyos értelemben Ralph Waldo Emerson felhívására reagáltak, melyet 170 évvel ezelőtt intézett a Harvard Hittudományi Iskola diákjaihoz. A protestánsok legjobb és legragyogóbb elméinek Concord nagy bölcse azt bizonygatta, hogy azt kell tanítaniuk, hogy „Isten most is van, nemcsak volt; Ő most is szól, nem csak szólt”15.

    Tanúságomat teszem, hogy a mennyek nyitva állnak. Tanúságomat teszem, hogy Joseph Smith próféta volt és az is, hogy a Mormon könyve tényleg „Egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról”, arról, hogy Thomas S. Monson Isten prófétája, egy modernkori apostol, akinek a kezében ott vannak a királyság kulcsai, az az ember, akire személyesen láttam, amikor ráhullott a palást. Tanúságomat teszem, hogy az ilyen felhatalmazott és prófétai hangok és a folyamatosan szentesített kinyilatkoztatások képezték a keresztény üzenet szívét, mindenkor, amikor Krisztusnak a szolgálatra adott felhatalmazása itt volt a földön. Tanúbizonyságomat teszem, hogy ez a szolgálat újra itt van a földön, és ez Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában található meg.

    A Názáreti Jézus, Isten Fia, a világ Szabadítója iránt érzett szívből jövő tisztelettel meghívunk mindenkit, hogy vizsgálja meg, mit kaptunk Róla, és csatlakozzon hozzánk, és kortyoljon nagyot az örökkévaló élet felé fakadó forrás vizéből16, e folyamatos emlékeztetőkből, hogy Isten él, szeret minket és szól hozzánk. Szeretném kifejezni legmélyebb személyes hálámat azért, hogy a művei vég nélküliek, és szavai „soha meg nem szűnnek”. Tanúbizonyságomat teszem erről a szeretetteljes isteni figyelemről, és annak feljegyzéséről, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.

    Jegyzetek

    1. Lásd Stephen E. Robinson, Are Mormons Christians? (1991), 46. A szentírásokkal kapcsolatos dolgokat a 45–56. oldalon tárgyalja. A szentírás kánon meghatározása: „Hiteles könyvek listája, melyet szentírásként fogadtak el” (Merriam Webster’s Collegiate Dictionary, 11th ed. [2003], „canon”).

    2. Lásd Bruce M. Metzger, Manuscripts of the Greek Bible: An Introduction to Greek Paleography (1981), 54–55; lásd még Are Mormons Christians? 46.

    3. Lásd például 5 Mózes 4:2.

    4. Mózes 1:4

    5. Lee M. McDonald, The Formation of the Christian Biblical Canon, rev. ed. (1995), 255–56.

    6. Lásd M. Russell Ballard, „A Szent Biblia csodája”, Liahóna, 2007. máj., 80.

    7. Joseph Smith története 1:6, 12

    8. Mormon 7:9; kiemelés hozzáadva.

    9. T&Sz 10:52; lásd még T&Sz 20:11.

    10. N. T. Wright, The Last Word: Beyond the Bible Wars to a New Understanding of the Authority of Scripture (2005), xi.

    11. Wright, The Last Word, 24.

    12. Az e témával kapcsolatos teljes értekezést lásd Dallin H. Oaks, “Scripture Reading and Revelation,” Ensign, Jan. 1995, 6–9.

    13. 1 Királyok 18:27

    14. Hittételek 1:9

    15. “An Address,” The Complete Writings of Ralph Waldo Emerson (1929), 45.

    16. Lásd János 4:14.