Atyánk hite
Az igazi vallásnak nem abból kell fakadnia, ami az ember vagy az ősök hagyományainak tesz eleget, hanem abból, ami Istennek, a mi Örökkévaló Atyánknak okoz örömet.
Mily áldottak vagyunk a Tabernákulum kórus gyönyörű zenéje által!
Kedves fivérek és nőtestvérek, örömömre szolgál, hogy abban a kiváltságban lehet részem, hogy veletek együtt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaként állhatok, és hogy egy lehetek közületek.
Emlékszem első reakciómra, mikor e szent elhívásban részesültem az Úrtól, hogy az egyház Első Elnökségének új tagjaként szolgáljak: túláradó örömöt éreztem. Azóta az alázat, hála és hit szavak új síkra emelkedtek számomra.
Biztosíthatlak titeket, hogy senki nem lepődött meg jobban az elhívásom kapcsán, mint gyermekeim és unokáim.
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában nem keressük, de nem is utasítjuk vissza azokat az elhívásokat, melyek sugalmazott papsági csatornákon keresztül Istentől érkeznek. Azért imádkozom, hogy az Úr adja meg nekem azt az erőt és értő szívet, mely az Ő akaratának megfelelően e szent elhívás felmagasztalásához szükséges.
Mindannyiunknak hiányzik Gordon B. Hinckley elnök. E hatalmas munkára gyakorolt hatása továbbra is áldás lesz számunkra.
Hatalmas kiváltságnak érzem, hogy Monson elnökkel szorosan együtt dolgozhatok. Régóta ismerem őt. Ő egy elképesztő tehetségekkel és ajándékokkal megáldott ember. Ő Isten prófétája. Az ő hite és szerető szíve minden nemzethez, nyelvhez és néphez elér.
Hálás vagyok, hogy Eyring elnökkel szolgálhatok, akit Isten királyságának egy nagyszerű vezetőjeként és tanáraként szeretek és tisztelek.
Amikor a Tizenkettek Kvóruma összegyűlt a Salt Lake templom felső szobájában, hogy támogassa Monson elnököt az egyház 16. elnökeként, elámultam az engem körülvevő személyek kivételes képességein, bölcsességén és lelkiségén. Segített jobban felismernem saját tökéletlenségeimet. Szeretem e hatalmas hittel rendelkező embereket. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy kézfelemeléssel biztosíthatom őket a támogatásomról. Szeretem és támogatom Christofferson eldert, a Tizenkettek legújabb tagját.
Amikor az Úr elhívta Frederick G. Williamst, hogy Joseph Smith próféta tanácsosa legyen, ezt parancsolta neki: „Legyél tehát hűséges; állj meg a hivatalban, amelyet kijelöltem neked; segítsd a gyengéket, emeld fel a lecsüggesztett kezeket, és erősítsd meg az ellankadt térdeket.”1 Úgy vélem, hogy ez a tanács mindenkire vonatkozik, aki elhívásokat fogad el, hogy Isten királyságában szolgáljon, és életem e szakaszában természetesen rám is.
Isten prófétája és a mi elnökünk
Szeretnék néhány szót szólni Thomas S. Monson elnökről. Monson elnök néhány évvel ezelőtt eljött egy Hamburgban tartott térségi konferenciára, ahova az a megtiszteltetés ért, hogy elkísérhettem őt. Monson elnök figyelemreméltó emlékezőképességgel bír, így sok német szentről beszélgettünk. Teljesen lenyűgözött, hogy ilyen sokukra ennyire jól emlékszik.
Monson elnök Michael Panitsch testvérről kérdezett, aki egykori cövekelnök volt, most pedig pátriárka, és aki a német egyház egyik rendíthetetlen pionírja volt. Elmondtam neki, hogy Panitsch testvér súlyos beteg, és ágyhoz kötve már nem tud egy gyűlésen sem részt venni.
Monson elnök megkérdezte, hogy meg tudnánk-e látogatni.
Tudtam, hogy nem sokkal hamburgi útja előtt Monson elnök lábműtéten esett át, és elég fájdalmas neki a gyaloglás. Elmondtam neki, hogy Panitsch testvér egy lift nélküli épület ötödik emeletén lakik. Lépcsőn kellene felmennünk hozzá.
Monson elnök azonban ragaszkodott a látogatáshoz. Így oda is mentünk.
Emlékszem, milyen nehéz volt Monson elnök számára megmászni azokat a lépcsőket. Egyszerre csak néhány lépést tudott megtenni, majd meg kellett állnia pihenni. Egyszer sem panaszkodott, és soha nem fordult vissza. Az épület magas mennyezete miatt úgy tűnt, hogy sosem lesz vége a lépcsőknek, Monson elnök azonban vidáman kitartott, mígnem elértük Panitsch testvér ötödik emeleti lakását.
Csodálatos időt töltöttünk el nála. Monson elnök megköszönte neki élete odaadó szolgálatát, és egy mosollyal vidította fel. Távozásunk előtt csodálatos papsági áldásban részesítette.
Panitsch testvéren, a közvetlen családtagokon és rajtam kívül senki sem látta e bátor és könyörületes tettet.
Monson elnök úgy is dönthetett volna, hogy pihen a hosszú és gyakori gyűlések között. Azt is kérhette volna, hogy nézzük meg Hamburg gyönyörű látványosságait. Gyakran gondoltam arra, milyen figyelemre méltó dolog az, hogy a város összes látnivalója közül ő mindennél jobban csak az egyház egy gyenge, beteg tagját szerette volna meglátogatni, aki olyan hithűen és alázatosan szolgálta az Urat.
Monson elnök azért ment Hamburgba, hogy az ország népét tanítsa és megáldja, és így is tett. Ugyanakkor azonban az egyénekre koncentrált, név szerint. Az ő szemléletmódja igen széles körben ragadja meg a világméretű egyház bonyolult dolgait, mégis elég könyörületes ahhoz, hogy akár csak egy emberre összpontosítson.
Amikor Péter apostol Jézusról beszélt, aki barátja és tanítója volt, a következő egyszerű dolgot mondta róla: „Széjjeljárt jót tévén.”2
Úgy érzem, ugyanezt el lehet mondani arról az emberről is, akit ma Isten prófétájaként támogatunk.
Atyáink hite
Ámulattal tekintek az egyház tagjainak különféle hátterére. Az élet minden területéről, minden kultúra, nyelvi terület, politikai körülmény és vallási hagyomány közül jöttök.
E sokféle élettapasztalat az „Atyáink hite” című himnusz szavaira emlékeztet. A refrénben e szavak ismétlődnek: „Atyáink hite, szent hitünk, hozzád halálunkig hűek leszünk!”3
Atyáink hite – imádom ezt a kifejezést.
Számos egyháztag számára e szavak azokat a bátor pionírokat juttatják észbe, akik elhagyták otthonuk kényelmét, és kocsikkal és gyalog utaztak, míg elérték a Nagy Sóstó-völgyet. Szeretem és tisztelem az egyház azon korai pionírjainak hitét és bátorságát. Saját őseim akkor egy óceánnyi távolságra éltek tőlük. Egyikőjük sem volt azok között, akik Nauvoo-ban vagy Winter Quartersben éltek, és egyikőjük sem utazott át a nagy síkságon. Az egyház tagjaként azonban hálával és büszkén tekintem sajátomnak is e pionír örökséget.
Ugyanazon örömmel tekintem sajátomnak az összes nemzetben ma élő újkori egyházi pionírok örökségét is, akiknek saját állhatatosságról szóló történetei, hite és önfeláldozása dicsőséges, új verseket ad hozzá Isten királyságának nagyszerű utolsó napi himnuszához.
Amikor saját családom tekintetében gondolok az „atyáink hite” kifejezésre, gyakran az evangélikus hit jut eszembe. Őseink nemzedékeken át e felekezethez tartoztak. Sőt, fiam nemrég felfedezte, hogy egyik családi vonalunk magához Martin Lutherhez kapcsolódik.
Attól függetlenül, hogy hol vagy mikor éltek, bármilyen vallásúak is legyenek, becsüljük és tiszteljük azokat az őszinte lelkeket, akik szerették Istent, még akkor is, ha nem rendelkeztek az evangélium teljességével. Hálásak vagyunk önzetlenségükért és bátorságukért. Testvérekként, Mennyei Atyánk gyermekeiként fogadjuk őket magunk közé.
Hisszük, hogy alapvető emberi jogunk az, hogy „saját lelkiismeretünk parancsai szerint hódoljunk a Mindenható Istennek, és minden embernek megadjuk ugyanezt a kiváltságot, hadd hódoljanak úgy, ott és annak, ahogy, ahol és aminek akarnak”4.
Atyáink sokféle hittel és hagyománnyal rendelkeztek
Miközben Jézus Krisztus visszaállított egyháza – most már több mint 13 millió egyháztaggal – világszerte kibontakozik, az „atyáink hite” kifejezés tágabb jelentéssel bír. Néhány ember számára ez a több száz keresztény hit egyikének családi hagyományát jelentheti; mások számára ez a közép-keleti, ázsiai vagy afrikai hitre és hagyományokra utalhat.
Életem nagyobb részét a világ azon részein töltöttem, ahol az egyháztagok kisebbségben vannak. Ez idő alatt megtanultam, hogy gyakran, mikor az emberek tudomást szereznek a visszaállított evangéliumról, az lenyűgözi őket, sokan pedig még csatlakozni is szeretnének az egyházhoz. Vonakodnak azonban csalódást okozni őseiknek, mivel érzik, hogy hűnek kellene maradniuk atyáik hitéhez.
Emlékszem, amikor fiatal férfi koromban egyik vasárnap észrevettem egy új családot a gyülekezeti házban: egy fiatal anyát és két lányát. Ez még sokkal azelőtt volt, hogy mindhárman megkeresztelkedtek volna az egyházba.
Megtérésük történetét igen közelről ismerem, mivel a legidősebb lány, akit Harrietnek hívnak, később az én feleségem lett.
Harriet édesanyja, Carmen, nem sokkal azelőtt vesztette el a férjét, és önvizsgálatot tartva érdeklődni kezdett Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza iránt. A tanok tanulmányozása után Carmen és lányai tudták, hogy az egyház igaz, és tervezték a keresztelőjüket.
Amikor Carmen megosztotta édesanyjával e döntésüket, a hír igen feldúlta az édesanyját. – Hogy lehetsz ennyire hűtlen atyáid hitéhez? – kérdezte.
Nem csak Carmen édesanyja volt az egyetlen, aki ellenezte a dolgot. Carmen erős akaratú nővérét, Lisát is felzaklatták a hírek. A felzaklatta szó lehet, hogy még túl finom kifejezés is. Nagyon mérges volt.
Lisa azt mondta, hogy meg fogja keresni azokat a fiatal misszionáriusokat, és meg fogja mondani nekik, hogy mennyire tévednek. Elrobogott a kápolnához, megtalálta a misszionáriusokat, és igen, kitaláltátok, Lisa is megkeresztelkedett.
Sok évvel később Carmen édesanyja is bizonyságot nyert arról, hogy Jézus Krisztus evangéliuma visszaállíttatott a földre. Egy nap ezt mondta lányainak és unokáinak: „Ugyanabban a mennyországban akarok lenni, mint ti.” 70-es évei közepén ő is belépett a keresztelővízbe, és az egyház tagjává vált.
Atyánk hite
Akkor hát mit jelent atyáink hite? Szüleink, nagyszüleink és dédszüleink vallását?
Mi a helyzet azonban az ő őseik hitével? Mi a helyzet Ábrahám, Izsák és Jákób hitével? Ők nem a mi atyáink? Nem Izráel házából származunk? Mi a helyzet Noéval, Énokkal és első szüleinkkel, Ádámmal és Évával?
Mi a helyzet a Szabadítóval és az Őt követő tanítványokkal?
Mennyei Atyánk hite az idők kezdete, még e világ megalapítása előtt óta állandó. János, a kinyilatkoztató, egy hatalmas mennyei háborúról írt.5 A kérdés, ahogy ma is, az erkölcsi önrendelkezés volt. Mindazok, akik valaha a földön éltek, azok között voltak, akik a sátán ellen harcoltak, és a Fiú és az Atya mellé álltak. Ezért nem Istenünknek, a mi Mennyei Atyánknak fogadtunk hát hűséget?
Jézus Krisztus egyházának tagjaiként „hiszünk Istenben, az Örökkévaló Atyában, és az ő Fiában, Jézus Krisztusban, valamint a Szentlélekben”6. Továbbá „hisszük, hogy Krisztus Engesztelése által az egész emberiség megszabadulhat, ha engedelmeskednek az Evangélium törvényeinek és szertartásainak”7. Hiszünk a boldogság nagyszerű tervében, a megváltás tervében, a szabadulás tervében, amely által Isten gyermekei megtapasztalhatják a halandóságot, és visszatérhetnek az Atya jelenlétébe. E tervet pedig már a föld megalapítása előtt lefektették.
Ez Atyánk terve és hite!
Bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tana Mennyei Atyánk hite. Ez az Ő igazsága, amit az Ő szolgáinak, a prófétáknak Ádám atyánk idejétől fogva egészen napjainkig kinyilatkoztat. Az Atya és a Fiú megjelentek Joseph Smithnek, hogy visszaállítsák Atyánk hitét a földre, mely soha többet nem fog elvétetni. Isten arra vágyik, hogy körülménytől, kultúrától vagy hagyománytól függetlenül minden gyermeke elnyerje ezt. Az igazi vallásnak nem abból kell fakadnia, ami az ember vagy az ősök hagyományainak tesz eleget, hanem abból, ami Istennek, a mi Örökkévaló Atyánknak okoz örömet.
A folyamatos kinyilatkoztatás e hit alapvető jellemzője. Joseph Smith első imája erőteljes bizonyság erre. A kinyilatkoztatás olyan állandó iránytű, mely által mindig hűek maradunk Mennyei Atyánk akaratához és hitéhez.
Mennyei Atyánk szereti gyermekeit. Minden nemzet, nyelv és nép őszinte és alázatos imáját meghallgatja. Fényt ad azoknak, akik keresik és tisztelik Őt, és hajlandóak engedelmeskedni az Ő parancsolatainak. Örvendezve jelentjük ki, hogy Atyánk hite ma itt van a földön.
Felhívunk mindenkit a csodálatos földön, hogy ízleljék meg az Ő tanát, és győződjenek meg arról, hogy az édes, jó és becses. Arra kérjük az őszinte szívűeket, hogy tanuljanak e tanról, és kérdezzék meg Mennyei Atyjuktól, hogy vajon igaz-e. Ezt megtéve mindenki felfedezheti, befogadhatja Atyja igaz hitét, és abban a hitben járhat, mely teljessé teszi majd őket.8
Ez üzenetünk a világ számára.
Ünnepélyes tanúbizonyságomat teszem Isten az Atya valóságáról, Fiáról, Jézus Krisztusról, a Szentlélekről, valamint azokról az élő prófétákról, akik rendelkeznek azokkal a kulcsokkal, melyek Joseph Smithtől Thomas S. Monsonig folyamatosan átadásra kerültek. Jézus Krisztus nevében, ámen.